Zárszó a focivébéről

Véget ért a labdarúgó-világbajnokság, s a sportág szerelmesei újabb négy (és plusz majdnem fél) évet várhatnak a következő megmérettetésig. Franciaország története során másodszor lett világbajnok – ez aligha újdonság bárkinek is. Horvátország és Belgium története legjobb eredményével dobogós – ezt is aligha kell hangoztatni, hisz’ mindenki tudja. Nem is az a lényeges ebben a cikkben, hogy milyen eredmények születtek, hanem sokkal inkább az, hogy mi volt pozitív és mi volt negatív az elmúlt egy hónapban. Merthogy mindkettőből bőven kijutott erre a vb-re is. A torna legjobb és legrosszabb történései a Sportudvar szemében.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A 10 legjobb történés
10. Végre focit láthattunk a döntőben

A sportág történetének második leggólgazdagabb világbajnoki döntőjét játszották tegnap este. A 4:2-es francia győzelmet hozó meccsnél csak az 1958-as brazil-svéd finálé hozott több gólt, amikor 5:2-re győzött a selecao. Érdekesség, hogy ez már a negyedik olyan vb-döntő volt, amely 4:2-es végeredménnyel zárult. A legelső, 1930-as fináléban Uruguay verte ilyen arányban Argentínát, 1938-ban a magyar válogatott kapott ki ugyanilyen különbséggel az olaszoktól, míg 1966-ban a házigazda angolok is ilyen eredménnyel diadalmaskodtak az NSZK fölött. Az elmúlt két világbajnoki döntő egyaránt 120 perc alatt dőlt el, s 1:0-ás eredményt hozott, erősen közepes színvonal mellett. Nem mondom, hogy a színvonal az idei aranycsatában az egeket verdeste, de a hat gól mindenképpen pozitívum. Történelmi momentumokat is hozott a mérkőzés, hiszen Mario Mandzsukics lett az első, aki öngólt szerzett vb-döntőn, s az első, aki mindkét csapat kapuját bevette. Kylian Mbappé lett a legfiatalabb kezdőember a döntők történetében, a horvátok pedig a legkisebb lélekszámú nemzetként játszhattak finálét.

9. A második leggólerősebb világbajnokság, a legkevesebb gólnélküli mérkőzés

Összesen 169 gólt láthattunk a torna 64 mérkőzésén. Ez nem rekord, hiszen 1998 és 2014 egyaránt 171 találatot hozott, így a mostani termés a második helyre elég, de úgy gondolom, hogy akkor, amikor sokan arról beszélnek, hogy a labdarúgás mennyire nem tart jó irányba, s nem pozitív a sportág jövője a játék szempontjából, ez mindenképpen egy remek adat. Az pedig egyenesen kiváló, hogy a 64 meccsből 63 hozott gólt, gólokat, kizárólag a francia-dán találkozó ért véget 0:0-val, de arról a meccsről még lesz szó. Ez rekord, amit viszont lehet, hogy már a 2022-es, de legkésőbb a 2026-os torna megdönthet, hiszen valamelyik tornán a kettő közül létszámemelés lesz, ezáltal persze több meccs is…

8. A szervezés

Az előző két világbajnokság szinte minden szempontból kudarc volt, hiszen sem Dél-Afrika, sem Brazília nem volt képes szervezésből ötösre vizsgázni, s talán nem túlzok, ha azt mondom, a hármast is inkább alulról súrolták. Mindkét országban elsősorban a közbiztonsági viszonyok okoztak problémákat, ami rengeteg szurkolót eltántorított az utazástól. Ami szintén súlyos problémát jelent, hogy egyik ország számára sem térült meg a rendezés, s lehet, soha nem is fog. Ez főleg a brazilok számára jelent hatalmas terhet, de Dél-Afrika sem áll sokkal jobban, hiszen a vb-rendezés az Afrika legnagyobb nemzetgazdasága cím elvesztését hozta magával.

Ehhez képest az orosz szervezés remekül sikerült, nem voltak biztonsági problémák, s nagy balhék sem. Persze nem volt hibátlan a rendezés, de erről majd a negatívumok között ejtek néhány szót. Gazdaságilag és országimázs szempontjából is jól járhatnak az oroszok a focivébével, amire nagy szükségük lenne azok után, hogy a szocsi téli olimpia doppingbotránya miatt kizárták őket az idei téli játékokról, s a világpolitikában sem túlzottan nagy a támogatottságuk.

7. Japán

Ha a csapatok szintjén kell azt néznem, hogy kik okozták számomra a torna legkellemesebb meglepetéseit, akkor mindenképpen meg kell említenem köztük Japán együttesét és annak szurkolóit is. A távol-keletieket mindenki (még én is) lesajnálta a vébé előtt, s alig volt valaki, aki továbbjutásra esélyesnek tartotta őket. Tény és való, hogy nem voltak a legideálisabbak a körülmények a felkészülés során, hiszen áprilisban váltották le az addigi szövetségi kapitányt, Vahid Halilhodzsicsot, aki beperelte az ország szövetségét. A helyére érkezett Nisinó Akira vezetésével azonban Japán olyannyira helytállt, hogy továbbjutott csoportjából. A továbbjutás pedig történelmi módon jött össze, ami minősíti a japán játékosok mentalitását. A vébék történetében először döntöttek a sárga lapok két csapat között a végelszámolásnál. Japánnak eggyel kevesebb sárga lapja volt, mint Szenegálnak, s így jutott tovább. Persze a fegyelmezettség mellett az ideges, hisztiző Kolumbia így is csodaszámba menő legyőzése is kellett a továbbjutáshoz. A legjobb 16 között pedig úgy tűnt, folytatódhat a japán csoda: a 70. percben még 2:0-ra vezettek Belgium ellen, ám a későbbi bronzérmes a vb-történelem egyik legnagyobb feltámadását bemutatva húsz perc alatt fordított, így a kék szamurájok búcsúztak. Megint csak fegyelmezettségüket bizonyította, hogy a lehető legnagyobb méltósággal tették ezt: amikor távoztak az öltözőből, annak asztalán ott hagytak egy papírt, amire annyi volt írva, hogy köszönjük. A szervezők is sokat köszönhetnek a japánoknak, hiszen szurkolóik (a szenegáliakkal egyetemben) feltakarítottak maguk után a stadionokban, s a csapat is így tett az öltözőkben.

Forrás: focivb2018.24.hu
6. Anglia fölébredt a kómából

Bár Anglia a labdarúgás szülőhazája, de az utóbbi években, évtizedekben legfeljebb klubszinten sikerült nagy eredményeket elérnie. A válogatott azután, hogy 1990-ben vb-4. volt, nem tudott igazán nagy teljesítményt produkálni, bár az 1996-os hazai rendezésű Eb-n szintén összejött az elődöntő. Azóta viszont sehol sem jött össze ez, sőt, 2014-ben csoportutolsóként, nyeretlenül estek ki a brazíliai vb-ről. A történelmi mélypont után a 2016-os Európa-bajnokság sem hozott átütő sikert, hiszen a 16 között Izland tudta kiütni a háromoroszlánosokat. Ezután jött Gareth Southgate, aki fiatalításba kezdett, s minden idők legfiatalabb angol válogatottjával egy nagyon szép negyedik helyet sikerült elérnie. A főszereplő ebben a sikerben egyértelműen Harry Kane volt, aki hat góljával aranycipős lett, s ugyan góljainak 83 százalékát Panama és Tunézia ellen szerezte, de ez nem von le semmit érdemeiből, márcsak azért sem, mert csapatkapitányként igazi vezéregyénisége volt ennek az együttesnek. Úgy gondolom, az angolok sokra vihetik még a jövőben, hiszen utánpótlásuk sorra nyeri a nagy tornákat, s úgy néz ki, a felnőtteknél is lehet erre esély, akár már a 2020-as Európa-bajnokságon is.

5. Brazil-belga

A nyolcaddöntők után rengetegen arról kezdtek beszélni, hogy a brazil válogatott a világbajnokság legnagyobb favoritja, hiszen olyan formába kezdett lendülni, amivel meg kell nyernie a tornát. Én már ekkor kissé szkeptikus voltam a négy évvel ezelőtt otthon porig égő selecao esélyeit illetően, s kételyeim a negyeddöntőben beigazolódtak: Belgium nagyon okos és hatékony kontrafocival, illetve védekezéssel 2:1-re legyőzte a tanácstalan brazilokat, akik az Oscar-díjra bejelentkezett Neymarra tettek fel mindent. Ez lett végül a vesztük, a belga nagy generáció pedig elindulhatott a történelmi eredmény felé. A brazilokról még lesz szó a negatívumok között.

4. Benjamin Pavard

Megmondom őszintén, nem vagyok nagy követője a német Bundesligának. Ha az volnék, akkor biztos hallottam volna már Benjamin Pavard nevéről. A Stuttgart jobbhátvédje bekerült a franciák vb-keretébe, s nagy meglepetésemre Didier Deschamps alapemberként számított rá az egész torna során. Teljesítményével persze ki is érdemelte ezt, hiszen nagy hibája nem volt, miközben remekül teljesített. Nem nagyon múlott rajta egy bekapott gól sem, ellenben Argentína ellen hatalmas találatot jegyzett, ami nálam a vb 10 legszebb gólja között ott van. Számomra ő a világbajnokság egyik felfedezettje. Meglepődnék, ha ősszel is a Stuttgartban szerepelne…

3. Ante Rebics

Ante Rebics nevét sem ismertem a vébé előtt, mégpedig Pavard-hoz hasonlóan abból a prózai okból kifolyólag, hogy nem vagyok a német foci nagy követője. Rebics a Frankfurt játékosa, s akkor ismertem meg, amikor a Német Kupa döntőjében duplázott a Bayern München ellen, s ő lett az Eintracht számára 3:1-es diadalt hozó finálé hőse. Ennek is köszönhető, hogy végig alapember volt a horvát válogatottban, s kivette részét déli szomszédunk történelmi ezüstérméből. Néhány nappal ezelőtt ráadásul emberségből is jelesre vizsgázott, ugyanis kiderült, hogy szülőfaluja összes lakosának hitelét, valamint egyéb tartozását átvállalta és kifizette. Ő a másik nagy felfedezett a szememben.

2. Anglia tud 11-eseket rúgni!

A dobogó második fokára az angol válogatott fért föl, ami annak köszönhető, hogy története során először tudott nagy tornán büntetőpárbajt nyerni. A Kolumbia elleni nyolcaddöntőben került sor a történelmi bravúrra, ami kellett ahhoz, hogy az angolok eljussanak a legjobb négyig. Gareth Southgate már hónapokkal a torna előtt kidolgozott stábjával egy olyan programot, aminek keretében sikerült fejleszteni az angol játékosok büntetőrúgási technikáját. Ez vezetett sikerre, s ezt aligha fogjuk valaha elfeledni.

1. Horvátország

Azt hiszem, nem nagyon lehet vitatkozni azon, hogy mely történés, illetve történéssorozat kerüljön a tíz legjobb momentum rangsorában az élre. Horvátország 1998-ban bronzérmes lett, azóta viszont egyszer sem tudott továbbjutni vb-csoportjából. Ehhez képest az idei tornán Argentínát 3:0-ra legyőzte a csoportkörben, s hibátlanul jutott tovább. Az egyenes kieséses szakasz viszont elképesztő küzdelmet jelentett Luka Modrics és társai számára, hiszen kétszer tizenegyesekkel, egyszer pedig a 2×15 perces hosszabbításban sikerült nyerni. Az ebből fakadt fáradtság erősen látszódott a horvátokon a tegnapi döntőben, annak is főleg második félidejében, amit a franciák kihasználtak, s így győztek. Kalapunkat (akár van, akár nincs) azonban így is meg kell emelnünk a horvátok előtt, hiszen bebizonyították, hogy egy szegény, kis ország is képes lehet kimagasló eredmény elérésére egy olyan sportágban, ahol a pénz szerepe mára gigantikussá vált. Mostani menetelésük követendő példa sok nemzet számára, nem lenne rossz, ha lenne is egy olyan nemzet, amely profitálni tudna mindebből…

Forrás: AFP
A 10 legrosszabb történés

Ezek voltak az általam legszebbnek tartott eseményei a vébének, most viszont jöjjenek azok a momentumok, amiket legszívesebben gyorsan elfelejtenék, s ezzel az érzéssel aligha vagyok egyedül.

10. Befutó huligánok a döntőn

A tíz, általam legrosszabbnak minősített dolog, esemény közül azért ezt tettem a tizedik helyre, mivel ennek van a legkevesebb köze a labdarúgáshoz. Történt ugyanis, hogy a tegnapi döntőben egyszerre hárman is berohantak a pályára a nézőtérről. A világbajnokság addig hibátlan biztonsági teljesítménye ekkor egy pillanat alatt nem kicsit romlott. Mint kiderült: Putyin-kritikus aktivisták voltak a rendbontók, akiknek közel egy percnyi játékmegszakításon kívül szerencsére nem sikerült érdemben beleszólniuk különszámukkal a mérkőzés menetébe.

9. A szurkolók földrajzi eloszlása

Számomra nagy negatívuma volt ennek a vébének, hogy ugyan Európában került sor a viadalra, de a latin-amerikai szurkolók tették ki a külföldről érkezett drukkerek legnagyobb részét. Persze önmagában semmi meglepő sincs ebben, hiszen Európában eléggé rossz Oroszország megítélése, miközben a latin-amerikai államok többsége jó viszonyt ápol a moszkvai vezetéssel. Mivel az öreg kontinensen valószínűleg legközelebb 2030-ban vagy 2034-ben lesz világbajnokság, ezért gyanítható, hogy a következő vébéken is a latin-amerikaiak meccsein lesz majd igazi focihangulat. Persze a mostani tornán akadtak azért olyan európai csapatok, amelyeket népes szurkolótábor kísért el (mint a lengyelek, a szerbek és a horvátok), de összességében véve bennem komoly hiányérzet van, hiszen a legnagyobb nemzeteket kevés szurkoló bíztatta a stadionokban.

8. A VAR emberi alkalmazása

Önmagában a Videóbíró-asszisztensi Rendszer (VAR) bevezetése szerintem egy helyes döntésnek bizonyult, azonban bőven vannak még gyermekbetegségei a szisztéma emberi alkalmazásának. A torna ideje alatt én is írtam róla, hogy több mérkőzésen is komoly hibákat követtek el vagy a moszkvai kontrollteremben dolgozó VAR-bírók, vagy pedig a meccsek játékvezetői akkor, amikor nem vették igénybe a rendszert vitatott szituációk rendezésére. Elég csak Boateng elkésett kiállítására gondolni a német-svéd találkozón, vagy az iráni-portugál meccs bírójának szerencsétlenkedésére. Ha ezek nem lettek volna, akkor valószínűleg a pozitívumok top tízes listájába teszem be a VAR-t, márcsak a döntő alapján is, hiszen a videóbíró segítségével adták meg a franciák 11-esét 1:1-es állásnál. Ha ez nem történik meg, lehet, most arról írunk, hogy a VAR döntötte el a világbajnoki cím sorsát…

A paraguayi Caceres, az Irán – Portugália mérkőzés bírója nyújtotta talán a legrosszabb teljesítményt. (Forrás: AFP)
7. Afrika szereplése

Afrika és Óceánia az a két földrész, amelynek még sosem jött össze a világbajnoki elődöntős részvétel. Utóbbinak erre nem is nagyon van sansza, hiszen automatikus helye sincs egyelőre a vb-mezőnyben. Előbbi viszont az utóbbi években rendre képviseltette magát az egyenes kieséses szakaszban. Egészen mostanáig. 2018 ugyanis amolyan sötét éve az afrikai labdarúgásnak, hiszen a XXI. században ez volt az első világbajnokság, amelyen a fekete kontinens egyetlen csapata sem jutott tovább csoportjából. Négy évvel ezelőtt ez két alakulatnak is sikerült Nigéria és Algéria személyében. Algéria most ki sem jutott, Nigéria pedig az Argentína elleni ki-ki meccsen bukta el a továbbjutást. Szenegál több sárga lapjának köszönhetően esett ki Japánnal szemben. Marokkó mindhárom meccsén fölényben volt a mezőnyben, de ugyancsak hadilábon állt a szerencsével (vereség Irán ellen egy 95. percben bekapott öngóllal). Tunéziának és Egyiptomnak pedig semmi esélye sem volt az elődöntőig menetelt belga-angol, illetve a legjobb nyolcig jutott uruguayi-orosz duók mögött. Afrikával ezt megelőzően legutóbb 1982-ben esett meg az a szégyen, hogy egyetlen együttese sem élte túl a csoportkört, pedig ha nincs a gijóni megnemtámadási szerződés az osztrákok és a nyugatnémetek között (erről még fog szó esni), akkor Algéria jó eséllyel bejuthatott volna a középdöntős csoportkörbe.

6. Messi és Ronaldo agyonsztárolása

Érthetetlen volt számomra, hogy miért foglalkozott szinte a teljes, magát mainstreamnek nevező sajtó Lionel Messivel és Cristiano Ronaldóval. Ez különösen akkor bökte a csőrömet, amikor mindkét focista a nyolcaddöntők után utazhatott haza Oroszországból. Az volt az érzésem, hogy indokolatlanul felnagyítanak két, egyébként tényleg remek játékost. Mintha ők lennének a világ közepe – nagyjából ennyi a véleményem röviden a két csatár viszonylag korai búcsúját sirató cikkekről, nyilatkozatokról. Pedig nem azok. Saját nemzeti csapataikban viszont annak számítottak, ám ez mind az argentinok, mind a portugálok számára túl nagy tehernek bizonyult.

A négy éve vb-döntős argentin csapat nem is tudott mit kezdeni azzal, hogy mindenkinek Messit kellett keresnie a labdákkal, s tőle kellett elvárni azt, hogy oldja meg a mérkőzéseket. Ez már kapásból Izland ellen sem sikerült, hiszen Messi 11-est hibázott. Persze ilyen esetben a szerencse is fontos tényező, de a Barcelona játékosa pocsékul rúgta a büntetőt, ezért maradt ki. Horvátország ellen a pályán sem volt, annyira kikapcsolták a védők a játékból. Meg is lett az eredménye. Nigéria ellen sikerült megszereznie a vezetést, s végül meg is lett a győzelem. A nyolcaddöntőben Franciaország ellen azonban megint nem csinált semmit, igaz, a társak sokat tettek a győzelem érdekében, hiszen három gólt is szereztek, de ez sem volt elég a későbbi világbajnok ellen.

Cristiano Ronaldo már büszkébb lehet vb-teljesítményére, hiszen egyből egy triplával indított Spanyolország ellen, majd Marokkó kapuját is bevette. Irán ellen ugyanakkor ő is 11-est hibázott, így a döntetlen azt jelentette, hogy jöhetett Uruguay, amely a 16 között Edinson Cavani duplájával kiejtette a regnáló Európa-bajnokot.

Mindkét agyonsztárolt focista bukását az okozta, hogy klubcsapataik jóval erősebbek, mint válogatottjaik. Argentína esetében mondjuk egy töketlen kapitány is tetézte a bajokat, de erről kicsit később…

5. A lengyelek leszereplése

Sokat vártam a lengyel válogatottól ezen a világbajnokságon. Ezt arra alapoztam, hogy a 2016-os Európa-bajnokságon bebizonyították, hogy bárki ellen képesek helytállni, s úgy gondoltam, ez az erényük mindenképp elég lesz ahhoz, hogy Kolumbia, Japán és Szenegál társaságából továbbjussanak. A vb-rutintalanság (2006 után jutottak ki először, az akkori csapatból senki sem maradt hírmondónak) azonban rányomta bélyegét Lengyelország teljesítményére. Szenegál ellen esélyük sem volt a játékosoknak fölvenni a harcot a testesebb afrikaiak ellen, míg Kolumbiával szemben egyszerűen kidomborodott, hogy mely együttes játszott 2014-ben negyeddöntőt a kettő közül. A Japán elleni győzelem már csak szépségtapasznak volt jó. Ez nagy csalódás volt…

4. A dán-francia

A pozitívumok között megemlítettem, hogy a 64 mérkőzésből csupán egy végződött 0:0-ra. Ez a C-csoport rangadójának beillő Dánia – Franciaország összecsapás volt. Meglepődni viszont nem lehetett ezen az eredményen, hiszen ez mindkét csapat számára tökéletes volt. Volt már néhány olyan meccs a világbajnokságok történetében, amikor a csoportkör utolsó fordulójában a két szembenálló fél legszívesebben le se játszotta volna a találkozót, hiszen megvolt elégedve a tabellán elfoglalt helyezésével. Vannak persze más példák is, mint a már említett 1982-es osztrák-NSZK találkozó, amely 1:0-ás nyugatnémet sikert hozott, amivel sikerült kiejteni Algériát. A mostani 0:0 Ausztrália kiesését eredményezte, igaz, a kenguruk eközben kikaptak Perutól, úgyhogy emiatt ez a meccs nem fog a vébék legsötétebb találkozói közé bevonulni, hiszen érdemben nem befolyásolt semmit. Annyi azonban biztos, erre a meccsre csak az antifoci hívei fognak szívesen visszaemlékezni.

3. Jorge Sampaoli érőben lévő bukása beteljesedett

Argentína számára pokoli nehezen jött össze a világbajnoki részvétel, hiszen csak a selejtező utolsó körében sikerült kivívnia azt. Ebben a gyengélkedésben nagy, sőt talán a legnagyobb szerepe volt Jorge Sampaoli szövetségi kapitánynak, aki gyakran érthetetlen összeállításban küldte ki pályára az övéit, hiszen jegelte a Juventusban hétről hétre klasszisteljesítményt nyújtott Gonzalo Higuaínt és Paulo Dybalát, s olyan fiatalokat tett a helyükre, akiken jól látszódott, hogy még nem nőttek föl a csúcsfocihoz.

A kerethirdetéssel is megbotránkoztatta a közvéleményt Sampaoli, hiszen nem vitte magával Oroszországba az olasz élvonal gólkirályát, Mauro Icardit, akit látványosan mellőzött a kvalifikáció során is. Hernán Crespo, az argentinok korábbi kiváló támadója a keret kihirdetése után nem sokkal arról beszélt, hogy szerinte azok kerülhettek be a vb-csapatba, akik Lionel Messi baráti köréhez tartoznak. Icardi márpedig nem tartozott közéjük, ezért nem is utazhatott a vébére. Persze nem tudjuk, s valószínűleg sosem fogjuk megtudni, hogy Crespónak igaza volt-e, de egy biztos: Sampaoli sem tudta megreformálni az argentin válogatottat.

Nem volt képes fölszámolni a Messi mindenkiért, mindenki Messiért felfogást, ami Maradona 2010-es kapitánysága óta uralkodik a csapatnál. 2014-ben jól működött még ez a rendszer, hiszen döntőbe jutottak az argentinok, de Messi is öregedett azóta négy évet. A még öregebbek helyére jöttek a fiatalok, de ők még csiszolásra szorulnak. Olyan, eddig számunkra szinte teljesen ismeretlen fiatalok voltak rendszeres kezdők a vb-n, mint Tagliafico, Meza vagy éppen Mercado, miközben Higuaín és Dybala javarészt Oroszországban is csak a kispadot, illetve az alapvonal melletti kicsinyke gyepszeletet koptatta a melegítés során.

A horvátok elleni bukás után elszabadultak az indulatok a csapaton belül, valószínűleg több hónapja gyűlő feszültségek törtek ki a focistákból, akik Sampaoli azonnali elküldését szorgalmazták. Ez a gyakorlatban meg is valósult, hiszen Nigéria ellen Messiék állították össze saját kezdőcsapatukat, amelyben már helyet kapott Higuaín is. Sampaoli teljesen elvesztette tekintélyét, érőben lévő bukása pedig a világbajnokság utolsó napján teljesedett be, hiszen az argentin szövetség alighanem hosszas pénzügyi marakodások után vasárnap menesztette a trénert a válogatott szakmai stábjának éléről. Sampaoli bukását jól jelzi az a tény is, hogy a szerződésében szerepelt 17 millió euró helyett beérte 1,4 millió eurónyi fájdalomdíjjal is.

2. Neymar az Oscar-díj favoritjává vált

Ami az argentinoknak Messi, a portugáloknak pedig Ronaldo, az a braziloknak Neymar. A második világbajnokságnak vágott neki úgy az ötszörös világbajnok selecao, hogy a Paris Saint-Germain gólzsákja volt a csapat vezére, mindenki tőle remélte a történelmi hatodik vb-cím megszerzését. Eleinte úgy tűnt, Brazília valóban hatszoros világbajnokká válhat, de nem Neymarnak köszönhetően.

A brazilok ugyanis annyiban előrébb tartanak, mint az argentinok és a portugálok, hogy nem Neymarra épül a teljes együttes. Több meghatározó labdarúgó is jó teljesítményt tudott nyújtani, s gólokkal tudta segíteni a csapatot. A legfőbb probléma ott volt, hogy Neymar azt hitte, ha földobálgatja magát, akkor azt ha a bíró nem is, de a VAR meg fogja enni. Mexikó ellen nem ez történt. Pontosan emlékszünk rá, hogy Neymar a nyolcaddöntőben mennyire fájdalmas arccal dobta föl magát az alapvonalnál, azt színlelve, hogy a mexikói játékos fellökte.

Ez a megmozdulása végtelenül unszimpatikussá tette rengeteg ember szemében. Ennek szemléltetésére elég Peter Schmeichel véleményét idézni: “Először is gratulálok a brazil válogatottnak, jó, hogy egy ekkora csapat még versenyben van, ha már több esélyes is elvérzett. De istenem, Neymar kapta a meccs emberének járó díjat… Ezen a FIFA-nak el kellene gondolkodnia, mert ahogyan a pályán viselkedik, arra nincs jobb kifejezés, szégyenteljes. Ha rajtam múlna, senki nem játszana így, mert ez hihetetlenül bosszantó.”

Ki tudja, hátha jelölik az Oscar-díjra, vagy (ha van) a legrangosabb brazil filmes elismerésre. Biztosan megnyerné valamelyiket.

1. Nikola Kalinics, a vb lúzere

Zlatko Dalics, a horvát válogatott szövetségi kapitánya a Nigéria ellen 2:0-ra megnyert legelső mérkőzés utáni napon meglepő döntést hozott: hazaküldte Nikola Kalinicset, a Milan támadóját. Az ok: a focista nem volt hajlandó csereként beállni, mivel sérülésre panaszkodott. Kalinics azonban nem emiatt tagadta meg a becserélését. Döntéséhez az vezethetett, hogy alapember akart lenni, de nem fért bele Dalics elképzeléseibe. Kalinics viszont nem akart csereember lenni. Ez lett a végzete. Hazaküldték, s most jó eséllyel a horvátok számára átadott ötven darab ezüstéremből sem fog részesülni. A döntést a játékosok hozzák meg ezzel kapcsolatban, de finoman szólva meglepődnék, ha ezüstérmet adnának neki a semmiért. Merthogy ez tényleg a semmi volt.

Voltak persze olyan játékosok a csapatban, akik egy percet sem kaptak a világbajnokságon, de ők nem rinyáltak, becsülettel végig dolgozták az edzéseket, s ugyanilyen becsülettel várták bevetésüket a kispadon üldögélve, amivel ha keveset is, de hozzátettek a csapat történelmi meneteléséhez. Amíg ők ezt tették, addig Kalinics csapattársával, Hakan Calhanogluval keményen biliárdozott Milánóban, mint aki teljesen jól érzi magát. És ezt még meg is osztotta a nyilvánossággal:

Forrás: Nikola Kalinic/Instagram

Ezzel lezárult a Sportudvar május közepe óta tartott vb-sorozata, aminek keretében a felkészülés fejleményeiről és a torna legtöbb mérkőzéséről, és azok hátteréről is beszámoltam. A következő napokban, hetekben kevesebb lesz a focis téma, igyekszem más sportágak felé fordulni, hiszen a Sportudvar nem véletlenül nem Fociudvar (mondjuk ez így értelmetlen is lenne). Szó lesz a következő napokban a vízilabda-Eb-ről, a Tour de France-ról és a Forma-1-ről is, illetve lesz darts is a kínálatban. Olvassátok a Sportudvart a folytatásban is!

A kiemelt kép forrása: borsod24.com

Leave a Reply