Sportudvar 2020 – Néhány szösszenet októberből

Vészesen közeleg az év vége, ezért a legtöbb sajtótermékhez hasonlóan a Sportudvar is igyekszik összefoglalni 2020 legfontosabb, legérdekesebb történéseit. Ezúttal a legnagyobb érdeklődésre számot tartó írásokon keresztül tekintek vissza arra, hogy mikor mi volt a legfőbb beszédtéma a sportban. Ma azt nézzük meg, mi minden történt októberben! HIRDETÉS A részleteket lásd ide kattintva! A hónap elején dokumentumfilm-sorozat jelent meg az Amazonon Fernando Alonsóról, aki jövőre visszatér a Forma-1-be. A kétszeres világbajnok spanyol versenyző a sorozatban elsősorban az F1-n kívüli karrierjéről beszél, vagyis az endurance-ról, az IndyCarról és a terepralizásról, de természetesen az autósport elitkategóriájáról is kifejtette a véleményét. Ez a vélemény pedig kissé csípősre sikeredett. https://sportudvar.hu/2020/10/02/alonso-az-f1-a-legunalmasabb-verseny/ Október elejének talán legérdekesebb és legváratlanabb bejelentését tette meg a Honda. A japán gyártó ugyanis közölte, hogy a 2021-es szezon végén

Ibra 39 évesen is jól harap

A Milan tíz év után tudta ismét legyőzni városi riválisát az Inter pályaválasztásával rendezett milánói rangadón - a nagy győzelem pedig mindenképpen Zlatan Ibrahimovic nevéhez köthető, aki duplájával elintézte a piros-feketék legnagyobb riválisát. A lassan a 4. x-hez elérkező svéd csatár továbbra is bombaformában képes játszani, ami nem csak neki, hanem csapatának is nagyon jó hír. HIRDETÉS A részleteket lásd ide kattintva! "Ibrahimovic? Igen, kimerült volt, megkért, hogy hagyjam ki a keretből, de nem hallgattam rá! Mentálisan rengeteget tesz hozzá ehhez a csapathoz, ezért egy ilyen derbin egyszerűen nem hagyhattam ki" - válaszolt Stefano Pioli, a Milan vezetőedzője arra az újságírói kérdésre, amely azt firtatta, hogy közelmúltbeli betegeskedése miatt fölmerült-e a svéd csatár kihagyása a Rossoneri kezdőjéből az Internazionale elleni szombati városi rangadón. Pioli számításai

Sportudvar 2019 – November legérdekesebb írásai

VIDEÓKKAL - Vészesen közeleg az év (és az évtized) vége, ezért a legtöbb sajtótermékhez hasonlóan a Sportudvar is igyekszik összefoglalni 2019 legfontosabb, legérdekesebb történéseit. Ezúttal a legnagyobb érdeklődésre számot tartó írásokon keresztül tekintek vissza arra, hogy mikor mi volt a legfőbb beszédtéma a sportban. Ezúttal az esztendő tizenegyedik gyermeke, a november kerül górcső alá. HIRDETÉS A részleteket lásd ide kattintva! A Forma-1 vezetői november elején, Austinban bemutatták a száguldó cirkusz 2021-től érvénybe lépő új szabályait, valamint az ezek alapján építendő új autó prototípusát is. Az első vélemények vegyesek voltak az újdonságokkal kapcsolatban, de hogy mindez tényleg be fog-e válni, csak jó másfél év múlva fog kiderülni. https://sportudvar.hu/2019/11/01/ilyen-lesz-a-forma-1-2021-tol/ Mint közismert, a FIFA etikai bizottsága 2015-ben nyolc évre eltiltotta Michel Platinit valamennyi, labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől. Az UEFA egykori elnökének