Darts-vb: Összejött az álomelődöntő

VIDEÓVAL - Lezajlottak a londoni darts-világbajnokság negyeddöntői szombaton. Egyáltalán nem mondhatjuk, hogy szétrágtuk volna a körmeinket az izgalomtól, hiszen három mérkőzés is 5-1-es végeredményt hozott, míg a negyedik találkozó 5-2-vel ért véget. Az elődöntőben azért már jóval szorosabb meccseket remélhetünk, hiszen összejött a vb-döntőnek is simán beillő Michael van Gerwen - Gary Anderson párharc, míg az alsó ágon Michael Smith és Nathan Aspinall csap össze ma este. HIRDETÉS A részleteket lásd ide kattintva! A korábban Gerwyn Price-t és Devon Petersent is kiejtő Nathan Aspinall nem illetődött meg a negyeddöntőben, az első szettben leget sem veszített Brendan Dolan ellen. A korábbi ifjúsági vb-döntős a későbbiekben sem lassított, 132-es és 122-es kiszállót is dobott, miközben 4-0-s előnyt szerzett. Dolan ezután szépített, de a 27 éves angol a hatodik

Darts-vb: Kiesett a címvédő Rob Cross a legjobb 16 között!

VIDEÓKKAL - Továbbra sem hagy alább a meglepetésgépezet működése a londoni darts-világbajnokságon, amit a legjobban az bizonyít, hogy már a nyolcaddöntőben elvérzett a tavalyi világbajnok Rob Cross, akit a torna előtt a világranglista 90. helye környékén tanyázó Luke Humphries ejtett ki kétszettes hátrányból fordítva. Kiesett James Wade is, aki ismét fölhergelte a nézőket viselkedésével, ráadásul Ryan Joyce elleni meccsének végén nem fogott kezet a bíróval és annak segítőivel, holott ez a dartsos protokoll része minden esetben. A kiemeltek közül Benito van de Pas is kiesett, akit az élete legjobb vb-teljesítményét produkáló Brendan Dolan küldött haza egy sima 4-1-gyel. Michael Smith simán továbbjutott, mint ahogy Dave Chisnall is. Ma már a negyeddöntők következnek. HIRDETÉS A részleteket lásd ide kattintva! Shakespeare aligha írhatott volna jobb királydrámát,

Darts-vb: van Gerwen könnyedén, Anderson nyögvenyelősen jutott tovább

VIDEÓKKAL - Megkezdődtek a harmadik forduló, azaz a legjobb 32 küzdelmei a Londonban zajló darts-világbajnokság szombati játéknapján. A délután során két meglepetés is született: a nem kiemelt Ryan Joyce 4-3-ra legyőzte a 25. kiemelt Alan Norrist, míg az egy évvel ezelőtt elődöntőt játszó, ám most csak 28. kiemelt Jamie Lewis ugyancsak 4-3-ra múlta fölül az ötödikként rangsorolt Daryl Gurney-t. Az este során közel volt a kieséshez a kétszeres világbajnok Gary Anderson is, ám a Repülő Skót becenévre hallgató kíválóság tie-breakben jobbnak bizonyult Jermaine Wattimenánál. Michael van Gerwen hátfajdalmai közepette is simán verte Max Hoppot, míg a nem kiemeltek csatájából Ryan Searle került ki győztesen, aki élete első vébéjén már a legjobb 16 között van. HIRDETÉS A részleteket lásd ide kattintva! Talán még maga Ryan