Emiliano Sala halála: A gépnek sem volt engedélye

Bár a múlt héten még péntekre ígérte, végül most hétfőn adta ki előzetes jelentését a légi baleseteket vizsgáló brit hatóság Emiliano Sala január 21-ei tragikus repülőbalesetével kapcsolatban. A jelentés konklúziója az, hogy a gép egy pillanat erejéig sem volt képes egyenesen repülni Nantes és Cardiff között, s a radarokról történt eltűnését megelőző percekben fokozatosan zuhant. Korábban már tudni lehetett, hogy a kisgépet vezető David Ibbotsonnak nem volt engedélye fizető utasok szállítására, s most magáról a gépről is hasonló dolog derült ki. A Nantes eközben a FIFA-hoz fordult, amiért a Cardiff City továbbra sem fizette ki Sala átigazolási díjának első, mintegy 5 millió eurós részletét, holott korábban arról lehetett hallani, hogy a walesiek máig újabb haladékot kaptak. HIRDETÉS A részleteket lásd ide kattintva! A légi baleseteket

Légikatasztrófák, amelyek gyászba borították a sportvilágot

VIDEÓVAL - Most már hivatalossá vált, amit nagyjából kettő és fél hete már lehetett sejteni: Emiliano Sala életét vesztette kisrepülőgépének január 21-én bekövetkezett balesetében. Az önmagában alighanem példátlan, hogy egy frissen átigazolt, s éppen az új csapatához tartó labdarúgó vagy akár bármilyen más sportoló az út során meghaljon, de a sportban korántsem ez az első légi tragédia, amely kíváló versenyzők, játékosok, edzők életét követeli. A Visszapillantó rovat mai cikkében a múltban bekövetkezett legnagyobb sportos légikatasztrófákról közlünk összeállítást. 1949: Marcel Cerdan francia ökölvívó 1949. október 27-én a 33 éves Marcel Cerdan francia ökölvívó eredetileg úgy tervezte, hogy hajóval utazik Párizsból New York-ba, ám mivel szeretett volna ott lenni kedvese, a népszerű énekesnő, Édith Piaf amerikai fellépésén, ezért inkább repülőre szállt. Az Air France

Emiliano Sala: Találtak egy holttestet, a Nantes pedig követelőzik

Zajlanak az események Emiliano Sala eltűnése körül. Hétfőn még arról adhattam hírt, hogy a kutatók megtalálták a Cardiff City rekordigazolását szállító kisgépet a La Manche-csatorna mélyén. Mostanra kiderült, hogy egy holttestet is találtak benne, de hogy kiét, azt még nem tudni. A testet már a felszínre hozták, de minden bizonnyal olyan állapotban van, ami miatt komolyabb azonosításra van szükség, mivel nem tudni, hogy Saláról vagy a pilótáról van szó. A roncsot ugyanakkor a rossz körülmények miatt nem hozzák a felszínre. Eközben a tragédia jogi vetülete is kezd erősödni, ugyanis a Nantes követeli a Cardifftól az argentin csatár átigazolási összegének első részletét, amelynek kifizetését a walesi klub a történtek miatt felfüggesztette. HIRDETÉS A részleteket lásd ide kattintva! Egy helyen találták meg annak a kisrepülőgépnek