Légikatasztrófák, amelyek gyászba borították a sportvilágot

VIDEÓVAL – Most már hivatalossá vált, amit nagyjából kettő és fél hete már lehetett sejteni: Emiliano Sala életét vesztette kisrepülőgépének január 21-én bekövetkezett balesetében. Az önmagában alighanem példátlan, hogy egy frissen átigazolt, s éppen az új csapatához tartó labdarúgó vagy akár bármilyen más sportoló az út során meghaljon, de a sportban korántsem ez az első légi tragédia, amely kíváló versenyzők, játékosok, edzők életét követeli. A Visszapillantó rovat mai cikkében a múltban bekövetkezett legnagyobb sportos légikatasztrófákról közlünk összeállítást.

1949: Marcel Cerdan francia ökölvívó

1949. október 27-én a 33 éves Marcel Cerdan francia ökölvívó eredetileg úgy tervezte, hogy hajóval utazik Párizsból New York-ba, ám mivel szeretett volna ott lenni kedvese, a népszerű énekesnő, Édith Piaf amerikai fellépésén, ezért inkább repülőre szállt. Az Air France Lockheed Constellation márkájú repülőgépe azonban 27-éről 28-ára virradó éjszaka az Azori-szigetekhez tartozó Sao Miguel-sziget egyik hegyének, a Pico de Varának ütközött, s lezuhant. A 37 utas közül senki sem élte túl a katasztrófát.

1949: A Torino labdarúgócsapata

A labdarúgás első igazán nagy légi tragédiájára szintén 1949-ben került sor. A Torino akkoriban Olaszország legjobb csapatának számított, amit jól példázott az, hogy abban az évben megnyerte a Serie A küzdelmeit. A friss bajnokcsapat május 4-én Lisszabonból, egy barátságos mérkőzésről utazott haza, amikor az együttest szállító repülőgép a Torino közelében található Superga-dombnak ütközött és lezuhant. A balesetben 31-en vesztették életüket, köztük 18 labdarúgó, akikből 8-an válogatottak is voltak. A tragédiának számos oka volt: egyrészt a nagyon alacsony szinten lévő felhők okozta rossz látásviszonyok, másrészt a rádiós kommunikáció hiánya, harmadrészt pedig a navigációban elkövetett hibák sorozata. A katasztrófának máig meglévő következménye, hogy a Torino, amely a tragédia előtt még a város első számú csapatának számított, ma már csak az A-liga középmezőnyéhez tartozik, s most már a helyi rivális Juventus jóval sikeresebb, mint a bordó egyesület.

1958: A Manchester United müncheni katasztrófája

Most szerdán volt a 61. évfordulója az angol labdarúgás talán legnagyobb tragédiájának. 1958. február 6-án a Manchester United csapata Belgrádban sikerrel megvívta a BEK selejtezőjét, s ezután indult is haza. A Vörös Ördögöket szállító gépnek Münchenben tankolás céljából meg kellett állnia (akkoriban a repülőgépek nagy része még nem tudott annyi kerozint szállítani, mint manapság), azonban az időjárási körülmények nem voltak megfelelőek, mivel éppen erős havazás volt Bajorországban. A tankolás után az Airspeed Ambassador típusú gép megkísérelte a fölszállást egy havas, s ezáltal csúszós, veszélyes kifutópályán. Két sikertelen próbálkozás után a pilóta jelezte az irányítótoronynak, hogy harmadik, egyben utolsó alkalommal kísérletet tesz a felszállásra. És ez torkollott katasztrófába. A gép nem tudott fölemelkedni, és a kifutópálya végén lezuhant. 20 ember, köztük az MU 8 játékosa elhunyt a balesetben. Sir Bobby Charlton, aki 1966-ban világbajnok lett az angol válogatottal, s még ma is az élők sorában tudhatjuk, csodával határos módon túlélte a tragikus eseményt.

1961: Az amerikai műkorcsolya-válogatott tragédiája

1961-ben nem került sor a műkorcsolya-világbajnokságra Prágában, miután egy légi balesetben 72 ember életét vesztette, s az áldozatok közül 18-an a világversenyre tartó amerikai műkorcsolya-válogatott tagjai voltak. A tragédiára Brüsszel repülőterén került sor. Az időjárási viszonyok megfelelőek voltak, azonban a pilóta a fölszállás során problémát észlelt. Ezután nem sokkal a gép valósággal forogni kezdett a levegőben, egy 360 fokos fordulatot tett meg, majd lezuhant. A balesetet emberi hiba okozta.

1966: Az olasz úszó-válogatott balesete

1966. január 28-án a Lufthansa német légitársaság gépe Bréma közelében lezuhant, mégpedig nagyon rossz látásviszonyok közepette. A gép a földbecsapódás után kigyulladt. 42-en vesztették életüket, köztük az olasz nemzeti úszócsapat hét versenyzője.

1972: Egy uruguayi rögbicsapat elképesztő drámája

1972. december 13-án az uruguayi rögbicsapat, az Old Christians Club Rugby de Montevideo tagjai Santiago de Chilébe készültek elrepülni, hogy a helyi együttessel játszhassanak egy mérkőzést. A repülőgép légörvénybe keveredett, s egy erős széllökés lényegében egy havas lejtőhöz csapta. Mindez 3600 méteres magasságban, az Andok hegycsúcsai között történt. 12 utas meghalt. 17-en magát a balesetet túlélték, azonban a következő napokban – mivel nem találtak rájuk a mentőcsapatok – az éhség és a kihűlés következtében szintén elhunytak. Néhány embernél volt rádió, s amikor ezen keresztül megtudták, hogy felfüggesztették a gép utáni keresést, elhatározták, hogy az elhunytak testrészeiből esznek, hogy így próbáljanak életben maradni. Erőfeszítéseik pedig sikerrel jártak, ugyanis december 22-én két ember – aki önerőből folytatta a keresést – rájuk talált. Két helikoptert küldtek a helyszínre, amelyek összesen 14 túlélőt tudtak megmenteni. Túlélők címmel 2006-ben film készült a nem mindennapi történetről.

1986: A Dakar-rali szervezőinek balesete

1986. január 14-én a Dakar-rali mezőnye a nigeri fővárosból, Niamey-ből indult el a 840 kilométer hosszúságú 14. szakaszra, amely a mali Rharousba vezetett. A versenyzők hajnali 4 órakor indultak útnak erős homokvihar kíséretében. Az etapot a viszontagságos körülmények ellenére elindították, Thierry Sabine versenyigazgató pedig a hatóságokkal történt egyeztetést követően helikopterbe szállt 3 másik utassal együtt. A körülmények azonban csak rosszabbak lettek. A helikopter 20 kilométerre a célállomástól elővigyázatosságból leszállt. Később a pilóta megpróbálta folytatni az utat, ám ekkor még nagyobb szél kerekedett, s a homokvihar is akkorára duzzadt, hogy lényegében nulla lett a látótávolság. A helikopter végül mindössze 8 km-rel a cél előtt lezuhant. A fedélzeten tartózkodó öt ember életét vesztette.

1987: A perui Alianza Lima labdarúgócsapatának tragédiája

1987. december 7-én a perui Alianza Lima labdarúgócsapata egy charterjáratra szállt föl, amelynek a Deportivo Pucallpa fölött aratott győzelem után kellett volna hazaszállítania az együttest az országba. Egy pilótahiba miatt azonban a gép a tengerbe zuhant. Néhány utas azonnal meghalt, mások viszont beszorultak a gépbe. Ott sikerült egy résen keresztül kevés embernek kiszabadulnia a repülőből, azonban így is 43-an odavesztek a tragédiában, amely miatt három napos nemzeti gyászt hirdettek Peruban.

1994: A zambiai labdarúgó-válogatott katasztrófája

A zambiai válogatott Szenegálba tartott az 1994-es labdarúgó-világbajnokság selejtezőjére, amikor repülőgépe lezuhant. A gép a gaboni Libreville-ben egy második tankoláson esett át, s az ezt követő felszállás során az egyik motor kigyulladt és leállt, aminek következtében a repülő 500 méteres magasságból a földbe csapódott. A 30 utas (köztük 18 zambiai játékos) és a személyzet tagjai meghaltak a balesetben. Gyorsan sikerült egy új válogatottat összeállítani, ám az együttesnek nem sikerült kijutnia a vb-re.

2007: Colin McRae raliversenyző balesete

Colin McRae egykori rali-világbajnok 2007-ben, mindössze 39 évesen távozott az élők sorából, miután saját tulajdonában lévő helikoptere Skóciában lezuhant. A gép nekiment egy fának, s ennek következtében csapódott a földbe. McRae-vel együtt tartott legfiatalabb fia és két másik utas is, akik szintén elhunytak a balesetben.

2011: A Lokomotív Jaroszlavl jégkorongcsapatának tragédiája

2011. szeptember 7-e katasztrófális nappá vált a Lokomotív Jaroszlavl orosz jégkorongcsapat történetében. Az együttes Minszkbe tartott egy mérkőzésre, amikor a Yak-42-es típusú repülőgép a kifutópálya mellett fekvő egyik épületnek ütközött és felrobbant. A nagy presztízsű KHL bajnokság 44 játékosa vesztette életét, köztük olyan kíválóságok, mint a svédek olimpiai bajnoka, Stefan Liv, valamint három cseh világbajnok: Josef Vasicek, Ján Marek és Karel Rachunek. Rajtuk kívül a szlovák támadó, Pavel Demitra, a 2010-es vancouveri téli olimpia gólkirálya is az elhunytak között volt.

2015: Francia sportolók tragédiája egy valóságshow-ban

A TF1 francia televízió Argentínában forgatta a Dropped című valóságshow-ját, amelynek március 9-ei napján két helikopter a levegőben összeütközött. Mind a tíz érintett utas meghalt a balesetben, köztük három francia sportoló: az úszó Camille Muffat, a vitorlázó Florence Arthaud és az ökölvívó Alexis Vastine.

2016: A brazil Chapecoense focicsapatának balesete
Forrás: Twitter

2016. november 28-án 77 ember halt meg egy, a bolíviai Santa Cruz de la Sierrából a kolumbiai Medellínbe tartó repülőgép katasztrófájában. A gép az üzemanyaghiány és egy áramellátási probléma következtében egy hegyoldalnak ütközött a bolíviai repülőtértől csupán öt percnyire. A 77 áldozat között 68 utas és a legénység 9 tagja volt megtalálható. A halottak listáján szerepel a brazil Chapecoense labdarúgócsapatának számos játékosa is, akik az együttes Copa Sudamericana-döntőjére tartottak, amelyet a medellíni Atlético Nacional ellen vívtak volna. Öten túlélték a balesetet, köztük három labdarúgó: a 27 éves Alan Ruschel, a 31 éves Neto és a 24 éves kapus, Jakson Follmann. Az egész sportvilág megdöbbent a tragédia hallatán, s összefogás jött létre a csapat újjáépítésére. A Chapecoense játék nélkül megkapta a Copa Sudamericana trófeáját.

2018: A Leicester City tulajdonosának tragédiája

Vichai Srivaddhanaprabha thai milliárdos 2010-ben vásárolta meg az angol Leicester City labdarúgócsapatát. Nagy szerepe volt abban, hogy az együttes 2016-ban általános meglepetésre megnyerte a Premier League küzdelmeit. Tavaly október 27-én, egy bajnoki mérkőzés után a tulajdonos négy másik utassal együtt fölszállt saját helikopterébe, amely a stadionból szállította volna el őket. Az eszköz azonban néhány pillanattal a fölszállás után a stadion parkolójában lezuhant és kigyulladt. Mint utóbb kiderült, a rotor meghibásodása vezetett a tragédiához.

A kiemelt kép forrása: Mirrorpix/Action Images/Panoramic

A kiemelt képen a Manchester United csapatát szállító gép roncsa látható 1958 februárjában, Münchenben.

Leave a Reply