Hajnali éremeső, csalódott Kozák Danuta és elvérzett női vízipólósok – az olimpia 13. napjának legfőbb tanulságai

A magyar csapat egy arany- és kettő ezüstérmet szerzett a tokiói olimpia mai napján, vagyis szerencsét hozott a 13-as szám, hiszen ez volt a játékok 13. napja. Tótka Sándorra, Csipes Tamarára és Rasovszky Kristófra mosolygott rá a szerencse, akik mindhárman megérdemelten lettek dobogósok. Nem mindenki volt sajnos szerencsés, köztük Kozák Danuta sem, aki saját bevallása szerint nagyon nem találja önmagát Tokióban, ezért nem tudja hozni a tőle remélt eredményeket. Női vízilabda-válogatottunk kikapott az elődöntőben a spanyoloktól, így a bronzérem maradt az elérendő cél. A Sportudvar összefoglalja a mai nap eseményeit. POZITÍVUMOK Tótka Sándor hozta a kötelezőt Ma ismét döntőkre került sor a meglehetősen szokatlan környezetben, egy ipari övezetben kialakított tokiói kajak-kenu-pályán, úgyhogy a hajnali és kora reggeli órákban ismét oda szegezhettük tekintetünket, mivel

Sportudvar 2019 – Július legérdekesebb írásai

Vészesen közeleg az év (és az évtized) vége, ezért a legtöbb sajtótermékhez hasonlóan a Sportudvar is igyekszik összefoglalni 2019 legfontosabb, legérdekesebb történéseit. Ezúttal a legnagyobb érdeklődésre számot tartó írásokon keresztül tekintek vissza arra, hogy mikor mi volt a legfőbb beszédtéma a sportban. Ezúttal az esztendő hetedik gyermeke, a július kerül górcső alá. HIRDETÉS A részleteket lásd ide kattintva! A nyár középső hónapjában került sor az Afrikai Nemzetek Kupájára, a fekete kontinens labdarúgó-seregszemléjére Egyiptomban. A torna nem minden idők leglátogatottabb ANK-jaként vonult be a történelemkönyvekbe, hiszen csak a házigazdák összecsapásain volt teltház, a többi mérkőzésen viszont a lelátó erősen kongott az ürességtől. A helyzetet csak rontotta, hogy a Mohamed Szalah-val fölálló Egyiptom a legjobb 16 között kiesett. A szervezők mindent elkövettek a nézettség javítása érdekében, amiről

Felemás magyar szereplést hozott a vizes vb

Befejeződött vasárnap Kvangdzsuban a vizes világbajnokság. Az utolsó nap is tartogatott magyar aranyérmet, amit Hosszú Katinka szállított 400 vegyesen. Rajta kívül további úszóinknak sikerült föllépniük a világ tetejére medencében és nyílt vizen egyaránt. Vízilabda-csapataink ugyanakkor épphogy, de lecsúsztak a dobogóról, s az olimpiai indulásuk sem biztos, holott már egy év sincs hátra a tokiói játékokig. A zárónapon egy igen kellemetlen ügy is érintette a magyar csapatot, amelyről azonban összességében véve kijelenthető, jól szerepelt Dél-Koreában, mégha az érmek számában el is maradt az általam remélttől. HIRDETÉS A részleteket lásd ide kattintva! Ahogy január elsején, az év legnagyobb sporteseményeit beharangozó írásomban is fogalmaztam, az legyen a legnagyobb bajunk, hogy a magyar úszósport sztárok sokaságával büszkélkedhet, ami miatt nagy a bőség zavara, s ezért nem jut eszembe az