Téli olimpia: Ideológiai problémák vannak a norvégok ruházatával

Könnyen előfordulhat, hogy szerelést kell cserélnie a norvég olimpiai csapatnak egy héttel a pjongcsangi téli ötkarikás játékok kezdete előtt. A skandináv ország versenyzői számára készített pulóverekben ugyanis olyan motívumok láthatók, amelyek ugyan az északi mitológiából erednek, de a náci németek a második világháborúban, Norvégia megszállása idején kisajátították maguknak, s ma is csak neonáci szervezetek használják Skandinávia-szerte. Több norvég olimpikon is kijelentette, hogy nem hajlandó fölvenni a pulóvert, amiben elvileg a nyitóünnepségen is be kéne vonulniuk az olimpiai stadion küzdőterére. A ruhákat gyártó norvég cég szerint azonban a szerelés Norvégia örökségének két fontos elemét ábrázolja, ezért nem gondolkodnak annak lecserélésében. Komoly zűrzavarba jutott a norvég olimpiai csapat mindössze egy héttel a pjongcsangi téli olimpia nyitóünnepsége előtt, mivel a skandináv ország delegációjának pulóvereiben

Donald Trump továbbra is kap hideget-meleget a sportolóktól

Úgy néz ki, hogy idén is folytatódik a nemzetközi sportvilág támadássorozata Donald Trump amerikai elnök ellen. Mint ahogy arról a Sportudvar szombaton beszámolt, Landon Donovan, az Egyesült Államok válogatottjának valaha volt leggólerősebb játékosa Mexikóban folytatja rövid ideig szüneteltetett pályafutását. A focista a Twitterre kitett üzenetében burkoltan, de utalt Trump Mexikóval kapcsolatos elképzelésére, miszerint falat kell emelni a két ország határára az illegális bevándorlás megfékezése érdekében. Azt írta, nem falakkal lehet megoldani a problémákat. Pénteken Martin Fourcade, a franciák biatlonlegendája is élesen kritizálta az üzletember-politikust, amiért néhány nappal korábban bizonyos országokat a "moslék" jelzővel illetett. Landon Donovan 157 alkalommal ölthette magára az amerikai labdarúgó-válogatott mezét, s ezeken a meccseken összesen 57-szer talált az ellenfelek hálójába, amivel az idei világbajnokságról az utolsó pillanatban

Csökkentik fizetésüket a norvég férfi focisták, hogy női kollégáik többet kapjanak

A norvég férfi labdarúgó-válogatott játékosai pénzügyi erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy női kollégáik ugyanakkora fizetést tehessenek zsebre havonta, mint ők. Egy példaértékű gesztus, amelyet más olyan országokban is meg lehetne húzni, ahol a női foci hasonlóan erős, mint a férfi szakág. Manapság Európa egyre több országában erősödik meg a női labdarúgás, de a hölgyfocistáknak sokkal kevesebb fizetésért kell rúgniuk a bőrt, mint az uraknak. Ez a helyzet Spanyolországban, Angliában és Franciaországban is. Norvégiában azonban erőfeszítések történtek, történnek annak céljából, hogy mindkét nem ugyanakkora fizetést kapjon a sportágban. A skandináv ország férfi válogatott labdarúgói megegyeztek abban, hogy csökkentik a bérüket annak érdekében, hogy a női nemzeti csapat játékosai az urakéval megegyező mértékű nettó bért tehessenek zsebre. Ez a kis forradalom Európában először