Kilenc emlékezetes fair play-pillanat

A sportnak nem csak a küzdenitudás, az akaraterő vagy éppen a nagy fizikai energiák mozgósítása a része, hanem az emberség is. Az elmúlt évtizedekben rengeteg példát láthattunk arra, hogy egy sportember nem csak az ellenfelet, a riválist látja a vele szemben állóban, hanem az embert is, aki ugyanúgy érez, mint ő. Sok példa van arra, hogy ellenfelek segítettek egymásnak nehéz helyzetben vagy vigasztalták egymást, ha arra volt szükség. A Visszapillantó rovat mostani írásában a fair play történetének kilenc emlékezetes eseményét mutatja be. A boblegenda kisegítette ellenfeleit A Pierre de Coubertin-érem nevű fair play-díjat a Nemzetközi Olimpia Bizottság évről évre azoknak adományozza, akik sportemberként a legtöbbet tették az olimpiai eszméért. 1964-ben az elsők között részesült ebben az elismerésben az olasz bobversenyző, Eugenio Monti, azért, amit az innsbrucki téli olimpián cselekedett. Korábban Monti az 1956-os Cortina d’Ampezzó-i téli játékokat ezüstérmekkel zárta, 1960-ban pedig elmaradtak az olimpiai bobversenyek. 1964-ban újra bizonyíthatott volna, ám amikor megtudta, hogy brit riválisai, Tony Nash és Robin Dixon eltörtek egy alkatrészt a kettesbobjukon, kölcsönadta nekik a hiányzó cserealkatrészt a saját járművéből. A britek végül aranyérmet nyertek, Monti a csapattársával csak bronzot szerzett, majd sportszerűen azt nyilatkozta: „Nash nem azért nyert, mert én adtam neki az alkatrészt, hanem azért, mert ő volt a leggyorsabb.” A négyes…

A tartalom megtekintéséhez kérünk jelentkezz be vagy regisztrálj a Sportudvar Prémiumra!