Alighanem azok is emlékezhetnek a 2010-es wimbledoni teniszbajnokság John Isner – Nicholas Mahut férfi egyéni mérkőzésére, akik nem teniszkedvelők. Ez lett ugyanis a történelem leghosszabb teniszmérkőzése. A három napon át tartó ütközet egészen gigászi csatát hozott, amelynek végén az amerikai Isner örülhetett, de a francia Mahut-val együtt bevonultak a tenisz történelemkönyvébe. A Visszapillantó rovat a jelenleg is zajló brit Grand Slam-torna apropóján visszapillant a 12 évvel ezelőtti történésekre.
Bár magyar szempontból minden bizonnyal Fucsovics Márton juniorok között aratott győzelme miatt igazán emlékezetes a 2010-es wimbledoni torna, azonban sokan emlékezhetünk a felnőtt férfiak egyéni tornájának 1. fordulójában lejátszott John Isner – Nicholas Mahut mérkőzésre is. Amennyiben egy nap alatt ment volna le a meccs, valószínűleg nem sok ember memóriájában ragadt volna meg az összecsapás, hiszen korántsem ez volt a brit füvespályás Grand Slam-torna legjobban várt ütközete, de végül mégis ez vált a legemlékezetesebbé.
A mérkőzés előtt papíron egyértelműen John Isner volt az esélyes, hiszen a világranglista 19. helyét foglalta el, Wimbledonba pedig 23. kiemeltként mehetett (a kiemeléseket még azelőtt véglegesítették, hogy föllépett volna a 19. pozícióba az amerikai). Eközben az elsősorban párosban kiváló Nicholas Mahut egyesben mindössze a 148. helyen állt, s a selejtezőből verekedte föl magát a főtáblára. Ennek ellenére a francia javára billent az egymás elleni mérleg nyelve, hiszen azt megelőző egyetlen mérkőzésüket ő nyerte, mégpedig szintén füvön a 2008-as Queen’s-i torna keretében, amikor a 2. fordulóban 7-5, 6-4-re diadalmaskodott – az igazsághoz hozzátartozik, hogy akkor Mahut a 46., Isner a 84. helyen állt az egyéni világranglistán.
Isnernek kiemeltként természetesen nem kellett selejtezőt vívnia, Mahut-nak viszont már a kvalifikáció során hosszú mérkőzéseket kellett játszania. Miután az 1. fordulóban egy sima 6-3, 6-0-val küldte haza a kanadai Frank Dancevicet, a 2. körben már jóval nehezebb dolga volt a brit színekben szereplő Alex Bogdanovic ellen. 3-6, 6-3 után a döntő szett már itt is egészen elképesztően hosszúra nyúlt, ugyanis 46 játékra került sor, ami 2 óra 51 percet vett igénybe – ez nem számított rekordnak. Végül Mahut nyert 24-22-re, ezzel bejutott az utolsó fordulóba, ahol az osztrák Stefan Koubek ellen már három nyert játszmára ment a történet. A mérkőzés végül ötödik szettbe torkollott, s 3 óra 58 perc alatt sikerült győznie a franciának 6-7, 3-6, 6-3, 6-4, 6-4 arányban, vagyis kettőszettes hátrányból fordítva.
Mahut tehát az Isner elleni főtáblás meccs előtti két mérkőzésén nem kevesebb, mint 115 gémet játszott. Azt gondolhatnánk, hogy ilyen előzmények után kifacsartnak érzi magát egy játékos, de mint Mahut utólag beismerte, szerinte ez kellett ahhoz, hogy Isnert is finoman szólva maratoni csatára kényszerítse. “Ez segített nekem. Ez a két mérkőzés volt a bizonyíték számomra, hogy igenis képes vagyok olyan küzdelemre késztetni ellenfelem, amilyenre előzőleg nem számított”. Mahut azt is aláhúzta, hogy az Isner elleni meccse része volt a súlyos sérüléséből történő visszatérésének, aminek keretében nyolc hónap alatt igyekezett fölépíteni magát, hogy ismét a régi szinten tudjon teniszezni. Bevallotta, voltak olyan időszakok, amikor azt gondolta, hogy befejezi. Még jó, hogy nem tette, mert akkor nem születhetne meg most ez a cikk!
Mahut-val ellentétben Isner igen kedvező előjelekkel várhatta egymás elleni mérkőzésüket, hiszen a 2010-es szezon során Wimbledon előtt teljesített öt tornájának mindegyikén megnyerte első körös összecsapását és csak top 30-as játékosok ellen szenvedett vereséget. Öt tornájából három alkalommal eljutott a döntőbe, Aucklandben pedig meg is nyerte a versenyt, amivel pályafutása első ATP-trófeáját szerezte, s ezzel elérte élete legjobb világranglistás helyezését. Isner mellett szólt az is, hogy Wimbledon előtt kihagyott bizonyos tornákat, hogy Amerikában, egész pontosan Floridában készülhessen föl a füves Grand Slam-re. Edzője akkor viccesen megjegyezte, hogy Isner akár tíz órát is tudna egyhuzamban játszani.
Az már inkább Mahut mellett szólt, hogy nagyon jól ment neki a füvön adogató röptéje, ráadásul ott volt az is, hogy 2008-ban éppen füvön verte meg Isnert addigi egyetlen meccsükön. A francia Queen’s-ben nyújtotta élete legjobb egyéni teljesítményeit, hiszen 2007-ben csupán egy pont hiányzott neki a tornagyőzelemhez Andy Roddick ellen, majd egy hónappal később a newporti tornán is a döntőbe szenvedett vereséget Fabrice Santoro ellen. Az Isner elleni 2010-es wimbledoni mérkőzésének idején ez a két ATP-döntője volt, ugyanakkor 2000-ben megnyerte a juniorok tornáját a brit Grand Slam-en. Craig Boynton, Isner edzője a mérkőzés 2. napján azt nyilatkozta, hogy Mahut a világ húsz legjobb füves pályás játékosa közé tartozik.
Az első napon lejátszották az első négy játszmát
A mérkőzés 2010. június 22-én kezdődött a 18-as pályán. Mivel a délután közepén vette kezdetét az összecsapás, ezért fönnállt annak lehetősége, hogy amennyiben mondjuk eljutnak négy szettig a felek, akkor sötétedés miatt félbe kell szakítani a találkozót, mivel akkoriban egyetlen wimbledoni pálya sem volt világítással ellátva. Isner az 1. szettben brékelt egyet, ezzel meg is nyerte a játszmát, azonban Mahut a 2. szettben vissza tudta venni ellenfele adogatását, s egyetlen brékjével egyenlített. A 3. szettben egyik játékos sem tudta elvenni a másik adogatását, így rövidítésbe torkollott a játszma. Isnernek 7-6-nál szettlabdája volt, de Mahut hárította azt, s végül 9-7-el övé lett ez a szett is. A 4. játszmában a francia nyolc bréklabdát hárított, majd 5-4-es állásnál kettő meccslabdája volt, de Isner remek szerváival blokkolta ezeket, s végül egy újabb tie-break-ben megnyerte a szettet, pedig Mahut már 3-1-re is vezetett, azonban innen zsinórban hat játékot húzott be az amerikai, úgyhogy a szetteket tekintve 2:2 volt az állás. A mérkőzés ezt követően a sötétedés miatt félbeszakadt. A négy játszma 2 óra 54 perc alatt ment le.
Másnap folytatódott az összecsapás, mégpedig a döntő szettel, amelyet Isner kezdett adogatásával. Mahut tehát rá volt kényszerítve arra, hogy legalább egyszer elvegye ellenfele adogatását. Egyik játékos sem bukta a szerváit. Egészen 10-9-ig kellett várni Isner első meccslabdájára, amelyhez Mahut kettős hibája után jutott, azonban a francia 38. ászával hárította azt. 25-24 és 32-32 között Mahut nyolcszor ütött ászt adogatóként, miközben Isner csak négy pontot bukott adogatásai során. 32-32-es állásnál 6 órája és 34 perce tartott a mérkőzés, ezzel pedig a történelem leghosszabb tenisztalálkozójává vált. Isner 33-32-nél újabb két meccslabdához jutott, ám az elsőt a hálóba ütötte, a másodikat pedig Mahut egy remek ütéssel hárította. Míg a labdamenetek általában rövidek voltak, addig a 70. játékban egyikőjüknek 17 ütése volt. Öt játékkal később Isner megütötte a mérkőzés 79. ászát, ezzel az egy meccsen ütött legtöbb ász világrekordja is immár ehhez az összecsapáshoz kapcsolódott.
Amikor a két játékos eljutott a döntő szett állását tekintve 40-40-ig, a közönség nevetésben tört ki, hiszen ez egy gém eredménye szokott lenni. 47-47-nél lefagyott az eredményjelző, nem sokkal később pedig ki is kapcsolt. 50-50-nél Mahut-nak – a 2. szett óta először – két bréklabdája volt, azonban Isner az elsőt egy nyerő szervával, a másodikat pedig egy lecsapással hárította. 58-58-as állásnál a két játékos rendhagyó, de abszolút érthető módon WC-szünetet kért és kapott, mivel ekkor már 6 órája és 48 perce játszottak megállás nélkül! A pályára való visszatéréskor Mahut néhány pillanatig a földön maradt, miután megpróbált egy menthetetlen labdát visszaütni, ami kihívta Isner és a közönség tetszését is. Amikor 59-58-ra vezetett Isner, Mahut meccslabdát ajándékozott az amerikainak, azonban 95. ászával hárította ezt is. Mahut 59-59-re egyenlített, ám ekkorra újfent besötétedett az ég, így a mérkőzést a 2. nap végén is sötétedés miatt félbe kellett szakítani. Az 5. szett egész nap tartott, s a félbeszakításkor már 7 órája és 6 perce zajlott – ezzel már a történelem leghosszabb mérkőzésének rekordjánál is hosszabb ideje ütögettek, ami 6 óra 33 perc volt. Isner és Mahut a 2. nap végén 98 és 95 ásszal rendelkeztek.
2010. június 24-én Isner egy kettős hibával indított, de ennek nem volt különösebb következménye a mérkőzés alakulására, hiszen az amerikai két ászt is ütött, ezzel már 100-nál járt a játszmán belül. 68-68-ig a két játékos kevés adogatást bukott el. Isner hetet, Mahut négyet nyert meg a 3. napon addig lejátszott 17 játék során. 68-68-nál Mahut-nek esélye volt átvenni a vezetést, ugyanis már 0:30-ra vezetett fogadóként, ám harmadik fogadását elbukta, s végül Isner megfordította a gémet. A következő játékban 15:15-nél Isner megbotlott a fűben, Mahut így simán befejezhette volna a labdamenetet, ám ütése a vonalon kívülre pattant. 30:30-nál az amerikainak sikerült beütnie egy nehéz labdát, ezzel 5. meccslabdájához jutott. Mahut adogatását egy félpályás röptével kötötte össze, amit viszont Isner visszaütött, s mivel erre már nem volt válasza a franciának, így az amerikai 70-68-ra megnyerte a döntő játszmát és ezzel minden idők leghosszabb mérkőzését. A két játékos az utolsó napon még 68 percet töltött a gyepen, így a három nap alatt összesen 11 óra 5 percet teniszeztek. A mérkőzés egészét tekintve John Isner csak eggyel nyert több játékot, mint Nicholas Mahut (92-91), miközben a francia ért el több pontot (502:478).
A mérkőzés számtalan rekordot döntött meg. Természetesen a leghosszabb teniszmérkőzés rekordja is ehhez a találkozóhoz fűződik a már említett 11 óra 5 perces játékidővel. Az előző rekordot két francia: Fabrice Santoro és Arnaud Clément tartották, akik a 2004-es Roland Garroson 6 órán és 33 percen keresztül gyepálták egymást (6-4, 6-3, 6-7, 3-6, 16-14). Az ATP-n kívül játszották, ezért nem minősül hivatalos világcsúcsnak a 2009-es brit Davis-kupa-válogatón lejátszott Chris Eaton – James Ward mérkőzés 6 óra 40 perces rekordja (6-3, 6-2, 6-7, 2-6, 21-19).
Az Isner-Mahut mérkőzés azért is volt rendkívüli, mert úgy tartott három napig, hogy egyszer sem meteorológiai okokból kellett megszakítani. Ritkán előfordulnak kettő-három napos meccsek, így történt ez pl. a 2001-es wimbledoni elődöntőben Goran Ivanisevic és Tim Henman között is.
A mérkőzés még a következő Guinness-rekordokat állította fel:
- A leghosszabb mérkőzés egy Grand Slam-tornán
- A leghosszabb mérkőzés Wimbledonban
- A legtöbb játék egy profi teniszmérkőzésen
- A legtöbb játék egy Grand Slam-torna mérkőzésén
- A legtöbb játék egy wimbledoni mérkőzésen
- Az egy játékos által egy mérkőzésen ütött legtöbb ász egy profi teniszmérkőzésen
- Az egy játékos által egy mérkőzésen ütött legtöbb ász egy Grand Slam-torna mérkőzésén
- Az egy játékos által egy mérkőzésen ütött legtöbb ász egy wimbledoni mérkőzésen
- Az egy szetten belüli legtöbb játék egy profi teniszmérkőzésen
- Az egy szetten belüli legtöbb játék egy Grand Slam-torna mérkőzésén
- Az egy szetten belüli legtöbb játék egy wimbledoni mérkőzésen
A mérkőzés vezetőbírója a svéd Mohamed Lahyani volt, akinek a 2. napon már folyamatosan masszíroznia kellett a nyakát, hiszen a hosszas ücsörgés a bírói emelvényen bizony nem éppen egy kellemes dolog. Többször föl kellett állnia székéből, hogy nyújtózkodni tudjon. Emellett – saját bevallása szerint – kiszáradt a torka, emiatt majdnem elment a hangja. Lahyani a mérkőzéssel kapcsolatos visszaemlékezésében még arról is említést tett, hogy amíg egy normál időtartamú meccsen elég kettő vagy három lap a mérkőzés jegyzőkönyvének vezetéséhez, addig itt hét lapra volt szükség ehhez.
A mérkőzés második napján két csoportnyi vonalbíró és négy csoportnyi labdaszedő váltogatta egymást 75 percenként. A három nap alatt összesen 42 labdaszedő működött közre.
Az ilyen magas pontszámokkal összeegyeztethetetlennek bizonyuló elektronikus eredményjelzőt leállították, miután 47-47-es állásnál megállt, majd össze is omlott. Az IBM által készített kijelző egész egyszerűen nem volt ekkora eredmények közlésére beprogramozva. A székbíró innentől kezdve folyamatosan mondta mikrofonján az aktuális állást. Az IBM egyik programozója egészen 23:45-ig dolgozott a hiba elhárításán. Másnapra annyit sikerült elérnie, hogy a rendszer ismét működésbe lépett, azonban arra figyelmeztetett, hogy amennyiben 25 pontnál többet ér el bármelyik játékos, azaz eljut 72 pontig, akkor ismét nehézségek adódhatnak, amennyiben pedig 99-99-nél nagyobb állás alakulna ki, azt a 2×2 számjegyes kijelző már semmiképp sem tudná kezelni. A két játékos végül megkímélte az IBM-et az újabb problémáktól, mivel “csak” 20 pontot tettek még hozzá az eredményhez. A wimbledoni torna honlapjának eredményközlő alkalmazása is problémákkal küzdött, hiszen 0-0-ás eredményt írt ki, amikor 50-50 volt a tényleges állás a döntőszettben. A programozók végül gyorsan megoldották, hogy ezt az eredményt is meg lehessen jeleníteni.
Amellett, hogy a tenisz világában mindenki, még a Wimbledonban szereplő játékosok is elképedten figyelték az eseményeket és a mérkőzés után hősökként ünnepelték John Isnert és Nicolas Mahut-t, más sportágak szereplői is odafigyeltek a történelmi mérkőzésre. Kobe Bryant, a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapatának néhai sztárja pl. arról beszélt nem sokkal a mérkőzés után, hogy csapattársaival az Isner-Mahut meccset nézték onnantól fogva, hogy értesültek a találkozó nem hétköznapi lefolyásáról.
Azt hiszem, nem túlzok, ha azt írom, hogy erről a mérkőzésről még 100 év múlva is beszélni fogunk, mert aligha lesz még egy ehhez fogható, pláne nem még durvább összecsapás a tenisz történetében. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy John Isner második mérkőzését már elveszítette Wimbledonban 2010-ben. Ettől függetlenül mind ő, mind Nicholas Mahut úgy nyilatkoztak, hogy sosem fogják elfeledni ezt az ütközetet. Azt hiszem, senki sem fogja elfelejteni azok közül, aki látta.
Amennyiben valakinek temérdek szabadideje van és ezek alapján kedvet kapott ahhoz, hogy megnézze teljes egészében a mérkőzést, annak itt a lehetőség:
A kiemelt kép forrása: Wikimedia Commons