Parázs világbajnoki csata, bohóckodó versenyirányítás – a Szaúdi Nagydíj legfőbb tanulságai

Talán még nem volt annyira késhegyre menő ütközet a XXI. században a Forma-1-ben, mint ma este. Az első alkalommal megrendezett Szaúdi Nagydíjon Max Verstappen és Hamilton között több incidens is volt, végül azonban utóbbi nyerte meg a versenyt a jobb állapotban lévő gumikon. Ezzel pontazonosság alakult ki a két pilóta között a jövő vasárnapi abu-dhabi szezonzáró előtt. Rajtuk kívül alig volt más a képernyőn ma, ám azért érdemes megemlíteni Daniel Ricciardo és Carlos Sainz fölzárkózását, nomeg a nem éppen helyzete magaslatán álló versenybíróság ténykedését is.

POZITÍVUMOK
Fokozódik a világbajnoki küzdelem

Emberemlékezet óta nem volt akkora csata a pályán a világbajnoki címre pályázó versenyzők között, mint ma Dzsiddában. Max Verstappen és Hamilton között már eddig is számos affér volt ebben az évben, de ami ma történt, minden eddigit überelt. A pályán és a rádióban is ment a lélektani hadviselés kettejük között. A kicsi különbségek ellenére sokáig úgy tűnt, hogy a DRS-távolsággal remekül játszadozó Verstappen lehet a befutó, végül azonban sokak bánatára Hamilton fölülkerekedett, s mivel a bónuszpont is az övé lett, ezért kiegyenlítette a futam előtt 8 pontos hátrányát az összetettben, így teljesen egál az állás a szezonzáró előtt. Hamilton nagyot hajrázik, mivel zsinórban a 3. futamát nyerte meg. Mai sikerét elsősorban a remekül működő kemény gumiknak köszönhette, de azért a versenybíróságnak is, amely bűnösnek találta Verstappent a kettejük közötti összeakadásban, pedig az inkább Hamilton sara volt. A több piros zászlóval és Virtuális Biztonsági Autóval megszakított versenyen szinte folyamatosan őket mutatta a kamera, hiszen állandóan ott volt a feszültség a levegőben, s megvolt az esélye az ütközésnek, ami végül be is következett. Semmi sem dőlt el, s ennél szorosabb már aligha lehet a világbajnokság. Egy hét múlva kiderül, ki fut be a célba, de a ma látottak alapján nehéz tippelni.

Ricciardo és Sainz nagy fölzárkózásai

Daniel Ricciardo volt már fönt és lent is ebben a szezonban. Ma éppen fönt volt, mivel a 11. helyről rajtolva tökéletesen kihasználta a futammegszakításokat, így végül a szép 5. helyen végzett. Az elmúlt három futam gyenge eredményei után ez komoly eredmény tőle. Ugyanígy meg kell emlékeznünk Carlos Sainzról is, aki az időmérésen elkövetett hibája miatt csak a 15. helyről startolhatott, ám szokás szerint rengeteget előzött, így végül a 8. helyen intette le a kockás zászló. A Verstappen-Hamilton csata árnyékában alig esik szó róluk, de megérdemlik, hogy beszéljünk kiváló teljesítményeikről.

Giovinazzi pontszerző

Antonio Giovinazzi búcsúzik a Forma-1-től, hiszen jövőre már a Forma-E-ben versenyez. Az Alfa Romeo olasz pilótája nem boldog amiatt, hogy távoznia kell, de autója jól működött Dzsiddában, s azután, hogy 20 futam alatt csupán egy pontot tudott összeszedni, mai 9. helyével kettőt ért el. Giovinazzi a tavalyi Osztrák Nagydíj óta a legjobb eredményét érte el. Némi szépséghiba az Alfa Romeo számára, hogy Kimi Räikkönennek is lehetett volna sansza a top 10-es eredményre, amennyiben nem ütközik Vettellel…

NEGATÍVUMOK
A bénázó versenyirányítás

A Szaúdi Nagydíj komoly kihívás elé állította a versenybíróság tagjait, hiszen egy új, alig pár napja (!) elkészült utcai pályán került sor a versenyre, amely tele van padlógázas szakaszokkal, ezáltal nagy a végsebesség. Mindez magában hordozta a komoly balesetek lehetőségét, ahogy azt a Forma-2-es futamon láthattuk. Az F1-ben is akadtak balesetek, amelyek miatt kétszer is piros zászlóval meg kellett szakítani a futamot. A két piros zászlós időszak közötti időben történt, hogy az első újraindításnál Verstappen jogosulatlan előnyre tett szert Hamiltonnal és a kettejük közé bevágódó Esteban Oconnal szemben. A második piros zászlós időszak alatt Michael Masi versenyigazgató rádión keresztül ajánlatot tett a Red Bullnak, miszerint ha elfogadják, hogy Verstappent visszasorolják a 3. helyre az újabb rajtnál, akkor nem büntetik meg. Ezt az osztrák istálló elfogadta. Verstappen az utolsó restartnál lerajtolta Hamiltont és Ocont, így ismét az élre állt, ám nehezen tudott mit kezdeni Hamilton egyre erőteljesebb támadásaival. Verstappen a hátsó padlógázas részen el akarta engedni Hamiltont, mert úgy tudta, hogy ezt kell tennie egy másik véleményes eset miatt, ám a brit nem akart elmenni mellette, s ebből lett az ütközésük. A hollandot túlzott védekezés miatt most már tényleg kötelezték, hogy engedje el Hamiltont. Ezt ő meg is tette, ám azon nyomban vissza is vágott elé. Ezután Verstappen 5 másodperces büntetést kapott – a hivatalos indoklás szerint jogosulatlan előnyszerzés és a pálya határainak be nem tartása miatt, pedig ezek az esetek is kérdőjelesek voltak, Hamilton ugyanis nem hagyott mindig elég helyet Verstappennek. A versenybírók sajnos főszereplővé váltak ma, de nem csak a világbajnoki ütközetet illetően nem voltak a helyzet magaslatán, ugyanis rengeteg Virtuális Biztonsági Autó-fázis volt a rengeteg törmelék miatt, holott ezeket a legbiztonságosabban Biztonsági Autó idején lehetett volna föltakarítani. Masiék finoman szólva leszerepeltek, ráadásul idén nem először, úgyhogy bőven van miért kritizálni őket.

A Forma-1 fináléjára jövő vasárnap, magyar idő szerint 14 órai kezdettel kerül sor Abu-Dhabiban. Eszméletlen izgalmakra lehet még számítani – a Sportudvar természetesen arról a versenyről is értékeléssel jelentkezik.

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

Szeretnéd, hogy teret nyerjen a bulvármentes sportújságírás? Támogasd a Sportudvart!

A kiemelt kép forrása: GIUSEPPE CACACE / AFP

Leave a Reply