A második világháború természetesen nem csak a nyári, hanem a téli olimpiák megrendezését is hosszú éveken át meghiúsította. Az 1936-os garmisch-partenkircheni játékok után legközelebb 1948-ban került sor téli olimpiára. A helyszín az a Sankt Moritz volt, amely húsz évvel korábban egyszer már házigazda volt. Az újrakezdés olimpiáján megszületett az addigi legjobb magyar eredmény, amely egy jégtáncban elért ezüstéremben nyilvánult meg. A Sportudvar olimpiatörténeti cikksorozatában ezúttal tehát ez az olimpia kerül terítékre.
Amikor 1936-ban sor került a téli olimpiára Garmisch-Partenkirchenben, akkor a náci németeken kívül még nem sokan sejthették, hogy három évvel később ki fog törni a második világháború, amely hat éven keresztül tombolt, s négy olimpiát: kettő-kettő nyári és téli játékokat sodort magával. 1940-ben a japán Szapporónak kellett volna téli olimpiát rendeznie, ám 1938-ban kitört a második japán-kínai háború, emiatt Japán – elégtelen erőforrásaira való hivatkozással – visszalépett az olimpia fogadásától. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ezt követően Garmisch-Partenkirchent kérte fel, hogy ismét rendezze meg a játékokat, ám 1939. szeptember 1-jén a náci németek megszállták Lengyelországot, amivel kitört a második világháború, így Németország sem jöhetett szóba. A NOB még ekkor is próbált új helyszínt találni, s úgy tűnt, hogy Helsinki a nyári mellett a téli olimpiát is vállalja, azonban Finnországot 1939 végén a Szovjetunió szállta meg, így végleg ellehetlenült az 1940-es téli (és nyári) olimpia. A NOB 1939-ben az olaszországi Cortina d’Ampezzónak ítélte oda az 1944-es téli játékok rendezési jogát, ám a világháború elhúzódása miatt ezt az eseményt is törölni kellett.
A NOB a háború lezárultával azonnal hozzálátott a szétzilált olimpiai mozgalom újjászervezéséhez, s az volt a cél, hogy minél előbb ismét rendezzenek olimpiákat. A bizottság 1946 szeptemberében, Lausanne-ban megtartott 39. közgyűlésén Sankt Moritz és Lake Placid (az 1932-es házigazda) közül előbbit választotta az 1948-as téli olimpia rendezővárosává. Azért az 1928-as játékokat fogadó településre esett a választás, mert Svájc semleges maradt a világháború alatt, s az ország nem szenvedett súlyos károkat, politikai rendszere pedig stabil maradt. Bár Sankt Moritz csak 18 hónappal a kezdés előtt kapta meg a rendezés jogát, ám az 1928-as létesítmények nagy része megmaradt, ami megkönnyítette az előkészületeket, hiszen új helyszíneket nem kellett megépíteni.
A szervezés ennek ellenére nem volt egyszerű, ugyanis a második világháború hatásai még 1948-ban is érezhetőek voltak. A gyenge anyagi és humán erőforrások miatt sok nehézséggel kellett szembenézniük a svájciaknak, de az indulni szándékozó sportolók helyzete sem volt könnyebb, mivel sokaknak nem volt elegendő pénzük ahhoz, hogy megfelelő felszereléssel lássák el magukat az olimpiára. Sok delegáció nagyon kevés felszereléssel, vagy felszerelés nélkül érkezett Sankt Moritzba: a norvég síelőknek például az Egyesült Államok csapatától kellett sílécpárokat kölcsönöziük, hogy tudjanak mivel versenyezni. A nézők is kevesen voltak az utazási nehézségek és a kivéreztetett európai gazdasági helyzet miatt.
Az, hogy végül mégis sikerült komolyabb problémák nélkül és viszonylag sikeresen megrendezni a téli olimpiát, nagyban köszönhető volt annak, hogy a szervezők, a svájci hatóságok és a NOB között szinte tökéletes és gördülékeny együttműködés alakult ki, ami nagyban megkönnyítette az előkészületek lefolyását. A szervezők az 1928-as rendezés tapasztalatait is felhasználták, így az időjárásra is különös gondot fordítottak, hiszen húsz évvel korábban a hirtelen és hatalmas mértékű felmelegedés miatt komoly olvadás következett be, amely a jeges és a havas sportágak versenyeit is szinte ellehetetlenítette. Igyekeztek odafigyelni arra, hogy időjárásilag a legmegfelelőbb helyszíneket találják meg a különböző versenyek számára.
Az olimpián több, mint 800 ember felelt a játékok eseményeinek zökkenőmentes közvetítéséért. Mivel először 1956-ban volt televíziós adás a téli olimpiáról, ezért ekkor még az újságok és a rádióállomások vívtak versenyt a közönség megnyeréséért. 38 országból közel félezer újságírót akkreditáltak. A szervezőbizottság nagytávolságú telefonvonalakat és távíró-vonalakat létesített, hogy az újságírók könnyen tájékoztathassák országaikat az olimpián történtekről. Több, mint 2200 amolyan önkéntes működött közre a játékokon, akiknek a sportolók, hivatalos személyiségek és az újságírók segítése volt a feladatuk – ebbe a számba beletartoznak az olimpián közreműködött orvosok, ápolók, biztonsági emberek és karbantartók is.
Mivel Sankt Moritz nehezen megközelíthető volt, ezért közutakat és vasútvonalat is építettek a térségben, ezzel nagyban egyszerűsödött az eljutás az Alpokban fekvő síparadicsomhoz a legkeményebb téli körülmények között is. A NOB a szervezők munkájának megkönnyítése érdekében azt kérte a résztvevő országoktól, hogy hónapokkal előre adják meg a kiutazó sportolóik névsorát.
Az addigi legjobb magyar eredményt hozta magával az újrakezdés olimpiája
Összesen 28 ország 669 sportolója, köztük 77 nő vett részt az olimpián. 1936-ban is 28 nemzet volt jelen a játékokon, ám ezúttal nem lehetett ott Japán és Németország, mivel a második világháborúban játszott főszerepük miatt kizárták őket az olimpiai mozgalomból. A harmadik tengelyhatalom, Olaszország ellenben küldhetett sportolókat Sankt Moritzba, mivel 1943-ban átállt a szövetségesek oldalára. A három balti ország abból az egyszerű okból kifolyólag nem indulhatott, hogy a Szovjetunió bekebelezte őket – legközelebb csak 1992-ben indulhattak önállóan. Argentína húsz év után tért vissza a téli olimpiára, viszont az 1936-os játékokon résztvett Ausztrália és Luxemburg ezúttal hiányzott a mezőnyből. Öt ország első alkalommal vett részt a téli olimpián: Chile, Dánia, Dél-Korea, Izland és Libanon.
Magyarországot 22 sportoló, köztük 5 nő képviselte az olimpián. Az előző kettő ötkarikás játékokon egy-egy műkorcsolyás bronzérem jött össze a Rotter Emília, Szollás László páros révén. 1948-ban viszont egy ezüstérem született műkorcsolyában, amelyet a Kékessy Andrea, Király Ede jégtánckettős szerzett, ami az addigi legjobb magyar téli olimpiai eredménynek számított. Műkorcsolyában összejött egy 5. helyezés is, amelyet Király Ede egyéniben ért el. Gyorskorcsolyában a 10 000 méteres távon Pajor Kornél a 4. helyen végzett. A magyar csapat összesen 10 olimpiai pontot szerzett, ami a legsikeresebb szereplés volt akkoriban.
Ami a többi magyart illeti: alpesi síben hét honfitársunk is kvótát szerzett, ám a legjobb eredmény egy 22. helyezés volt, amelyet az egyetlen női induló, Iglóiné Eleőd Anikó ért el műlesiklásban. A férfiaknál Szikla Péter, ugyancsak műlesiklásban elért 25. helye volt a legjobb eredmény. Gyorskorcsolyában Pajor Kornélnak a 4. hely mellé sikerült még szereznie 5000 méteren egy 10., 1500-on pedig egy 14. helyezést, míg Ruttkai Iván 1500 méteren holtversenyben a 10. lett. Műkorcsolyában a Nagy László, Nagy Marianna jégtáncpáros a 7. helyen végzett. Sífutásban Harangvölgyi András 49., míg síugrásban Hemrik Ferenc 34. helye volt a legjobb magyar eredmény. Magyarország – Csehországgal holtversenyben – az éremtáblázat 11. helyén végzett.
Ami a nemzetközi eredményeket illeti, jégkorongban helyreállt a világ rendje: azután, hogy 1936-ban Nagy-Britannia nyerte az olimpiát, ezúttal ismét Kanada lett a bajnok, amely negyedik ötkarikás sikerét aratta. A dobogóra még a csehek és a svájciak állhattak föl. Egy darabig bizonytalannak tűnt a sportág helye az olimpia műsorán, ugyanis professzionalizmusa és merkantilizmusa miatt rengeteg támadás érte a hokit, s a NOB még a sportágnak az olimpiai programból történő levételét is kilátásba helyezte. Az a bizarr helyzet állt elő, hogy az 1948-as olimpián az Egyesült Államokat két csapat is képviselte: az egyiket az Amerikai Olimpiai Bizottság, a másikat az Amerikai Jégkorong-szövetség állította ki. Ez a faramuci szituáció olyan nagy botrányt váltott ki, hogy a NOB egyik amerikai tagja azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy ez volt az utolsó téli olimpia. A NOB nem engedélyezte egyik amerikai csapat indulását sem, ám a svájci szervezők engedték, igaz, érmet nem kaphattak.
Bobban sem volt felhőtlen az 1948-as téli olimpia, ugyanis az amerikaiak kormányáról kiderült, hogy szabotálták. Egy kamionsofőr elismerte, hogy egy baleset során belehajtott abba az épületbe, ahol a bobokat tárolták, emiatt károsodtak. Az amerikaiakat mindez nem hátráltatta, ugyanis kettesbobban egy bronzérmet, négyesbobban pedig egy-egy aranyat és bronzot szereztek. A svájciak kettesbobban megszerezték az első két helyet. Érdekesség, hogy a győztes svájci párost versenyző és edzője alkotta.
Sífutásban 15 ország 106 versenyzője állt rajthoz három versenyszámban: 50 és 18 kilométeren, illetve a 4×10 kilométeres váltóban. Csak férfiak indulhattak. A svéd Martin Lundström lett a második sífutó, aki két olimpiai bajnoki címet ért el, hiszen megnyerte a 18 km-es számot, s tagja volt a győztes váltónak is. Az északi országok ezúttal is uralták a sífutó-számokat, hiszen a svédek a 9 éremből 6-ot hazavihettek, míg a maradék három medálián a finnek és a norvégok osztoztak.
Az olimpia músorán a kezdetek, vagyis 1924 óta megtalálható északi összetettben most is a 18 kilométeres sífutásra és a síugrásra került sor. A sportág küzdelmeit némi meglepetésre nem egy norvég, hanem a finn Heikki Hasu nyerte meg, aki első nem norvég atlétaként végzett az élen. A dobogóra egyetlen norvég sem állhatott föl, hiszen a finn Martti Huhtala lett a 2., a svéd Sven Israelsson pedig a 3.
Gyorskorcsolyában ugyanazon a jégpályán került sor a versenyekre, mint 1928-ban. Az 1856 méterrel a tengerszint fölött rendezett viadal minden idők második legmagasabban megtartott olimpiai gyorskorcsolya-versenye volt – csak az 1960-as Squaw Valley-i játékokon volt ennél is magasabban a pálya. Norvégia és Svédország a 12 éremből 9-et megszerzett. A világháború előtti olimpiákon még nem voltak ennyire eredményesek a két skandináv ország versenyzői, mivel akkor a finnek és az amerikaiak emelkedtek ki a mezőnyből. Az is nagyban hozzájárult a norvég-svéd dominanciához, hogy a világháború után csak azok az országok tudtak fejlődni ebben a sportágban, amelyek teljesen vagy részben kimaradtak a világégés borzalmaiból, ezáltal rendelkeztek a szükséges infrastruktúrával és emberanyaggal. 500 méteren a norvég Finn Helgesen győzött, míg a 2. helyen hármas holtverseny alakult ki az egyaránt 43.2 másodpercet elért norvég Thomas Byberg és két amerikai: Robert Fitzgerald és Ken Bartholomew között. 10 000 méteren a svéd Ake Seyffarth diadalmaskodott, aki 1500-on ezüstérmes lett. Az 5000 méter futamaira változékony időben került sor, mivel volt szél, napsütés és havazás is. Végül a hosszú távok specialistája, a norvég Reidar Liaklev győzött.
Műkorcsolyában Barbara Ann Scott lett az első és mindmáig az egyetlen kanadai nő, aki olimpiát tudott nyerni. Győzelmének értékét tovább növelte, hogy programja elejébe belezavart egy alacsonyan szálló repülőgép búgása, s az sem könnyítette meg helyzetét, hogy egy nappal korábban két jégkorong-mérkőzést is rendeztek ugyanazon a jégen, amely – az akkor még nem föltalált jégjavítógép nem lévén – nem volt teljesen megfelelő állapotban. A férfiaknál a mindössze 18 éves amerikai Dick Button győzött – ő lett az első, aki megcsinálta az olimpián a dupla axelt. Button négy évvel később megvédte címét. A svájciak regnáló világbajnoka, az előzetesen a legnagyobb esélyesnek tartott Hans Gerschwiler a kűr során elesett, így csupán az ezüstérmet szerezte meg.
Alpes síben immáron három férfi és három női versenyszámra is sor került. A francia Henri Oreiller lett az olimpia legeredményesebb sportolója, mivel lesiklásban a másodikra több, mint 4 másodpercet verve lett olimpiai bajnok, s a kombinációt is megnyerte, míg műlesiklásban bronzérmes lett. Oreiller-n kívül csak egy olimpikonnak sikerült két aranyat nyernie ezen az olimpián, ám ő volt az egyetlen, aki három érmet vihetett haza. A kor másik nagy francia alpesi sízője, James Couttet nem volt ennyire sikeres: be kellett érnie műlesiklásban egy ezüsttel, kombinációban pedig egy bronzéremmel. Ausztria dominálta a női versenyeket, ugyanis a kilenc éremből ötöt megszerzett. Trude Beiser-Jochum megnyerte a kombinációt, lesiklásban pedig második lett. Az amerikai Gretchen Fraser műlesiklásban aranyérmes lett, kombinációban pedig ezüstérmes. Ő lett az első amerikaia, aki alpesi síben olimpiát tudott nyerni. Az osztrák Erika Mahringer műlesiklásban és kombinációban is bronzérmes lett.
A szkeleton 1928 után második alkalommal szerepelt a téli olimpia műsorán. A Sankt Moritz-i régióból származó, már a XIX. század végén űzött sportág küzdelmeiben az amerikai John Heaton húsz évvel azután, hogy öccse mögött második lett, ezúttal ugyancsak ezüstérmes lett, ám ezúttal az olasz Nino Bibbia mögött, akinek 230, itt aratott sikere közül ez volt az első. A 2006-os torinói olimpia bob-, szánkó- és szkeletonpályájának egyik kanyarját róla nevezték el.
Síugrásban a norvégok voltak az urak. Birger Ruud, az előző kettő olimpia győztese 1948-ban 36 évesen már visszavonult, s a norvég csapat edzőjeként dolgozott. Amikor megérkeztek a helyszínre, akkor úgy döntött, még egyszer és utoljára rajthoz áll. Annak ellenére, hogy évek óta nem versenyzett, végül ezüstérmes lett. Egy másik norvég, Petter Hugstedt győzött, míg a bronzérem az ugyancsak norvég Thorleif Schjelderup nyakába került.
Két demonstrációs sportág volt ezen az olimpián. A katonai síelés, a biatlon elődje immár harmadszor volt bemutató sportág, ám ennél is érdekesebb és furcsább volt a téli öttusa. A 10 km-es sífutásból, lövészetből, lesiklásból, vívásból és lovaglásból álló sportágban tizennégyen álltak rajthoz, ám ez volt az első és egyetlen ötkarikás szereplése, mint ahogy katonai síelés sem volt többé, helyét ugyanis pár év múlva a biatlon vette át.
A nemzetek éremtáblázatát immár negyedjére Norvégia nyerte, igaz, ezúttal Svédországgal holtversenyben: mindkét ország 4 arany-, 3-3 ezüst- és bronzéremmel utazhatott haza. A házigazda Svájc szintén tíz érmet nyert, ám nekik ezüstből volt négy, a másik kettőből három-három. Az Egyesült Államok lett a negyedik (3-4-2). Összesen tíz ország szerzett aranyérmet és tizenhárom legalább egy érmet.
Sankt Moritz tehát sikeresen megrendezte az újrakezdés olimpiáját, amelyen az időjárás is végig kegyes volt a versenyzőkhöz. Ez az olimpia nagy szerepet játszott abban, hogy az ötkarikás mozgalom újjáéledt a világháború pusztításai után.
A kiemelt kép forrása: iranypyeongchang2018.wordpress.com