Az év legelmebetegebb futama – a Magyar Nagydíj legfőbb tanulságai

Esteban Ocon nyerte a Forma-1-es Magyar Nagydíjat. Igen, jól olvasod. Vettel lett a második. Igen, ezt is jól olvasod. Mindkét Williams-pilóta pontot szerzett. Igen, még ezt is jól olvasod! Charles Leclerc, Sergio Pérez, Lando Norris és Valtteri Bottas az 1. körben kiesett. Igen, ezt is jól olvasod! Röviden összefoglalva ennyi volt a 2021-es hazai verseny, de ennél azért több dolog történt Mogyoródon. A Sportudvar most összefoglalja, hogy konkrétan mi minden volt a mai versenyen, amiről igazán fontos beszélni.

POZITÍVUMOK
Az Alpine óriási győzelme

Esteban Ocon nyerte meg a Magyar Nagydíjat, ezzel élete első Forma-1-es sikerét aratta. A francia pilóta volt a legszerencsésebb a két rajt utáni kavarodásban, így az élre került, s a leintésig nem is adta ki kezéből a vezetést. Győzelmét ugyanakkor nem csak magának, hanem csapattársának, Fernando Alonsónak is megköszönte, hiszen a veterán spanyol hosszú körökön keresztül föltartotta Hamiltont, akinek így minden esélye elszállt arra, hogy harcbaszállhasson a futamgyőzelemért. Jó volt látni, amikor a két pilóta hosszasan egymás mellett gördült a pályán a levezető körben, s gratulált egymásnak. Amióta Alpine-nak hívják a korábbi Renault-csapatot, ez toronymagasan a legjobb eredményük. Ráadásul most már két olyan pilótája van a francia csapatnak, aki a Hungaroringen győzött először, hiszen Fernando Alonso 2003-ban szintén itt állhatott először a dobogó tetejére. Ezután mindketten szívükbe fogják zárni a magyar pályát.

A Williams kettős pontszerzése

A Williams is nagyon szerencsésen jött ki a futam elején történt eseményekből. A 2019-es Német Nagydíj óta pont nélkül álló brit csapat mindkét pilótája: Nicholas Latifi és George Russell is az első tízben találta magát a sok kiesés és hátracsúszás miatt. A restartot követően ott tudtak maradni az elejében, s nem igazán forgott veszélyben a kettős pontszerzés. Latifi végül a 8., Russell a 9. helyen ért célba – előbbinek ez élete első, utóbbinak az első williamses pontszerzése. A grove-i alakulat már az elmúlt hétvégéken is javuló formát mutatott, úgyhogy benne volt a pakliban, hogy előbb-utóbb összejön a pontszerzés. Ehhez most ugyan kellettek az őrült körülmények, de ettől függetlenül fülig érő mosollyal az arcukon mehetnek nyári szabadságukra a csapat tagjai.

NEGATÍVUMOK
Bottas mindenkit elsöpört Hamilton közeléből

Nem sokkal a rajt előtt, pontban az élő közvetítés kezdetekor kezdett el esni az eső a Hungaroringen, így a csapatoknak gyorsan nedves pályára való gumikra kellett váltaniuk. Vizes aszfalton indult a verseny, s ebből kifolyólag a pilóták többsége kellő körültekintéssel startolt, hiszen gyorsan következett az első féktáv, ahol ilyen körülmények között bizony csúnya dolgok történhetnek. Mindenki így is tett, leszámítva Valtteri Bottast. A Mercedes versenyzője azután, hogy csúnyán beragadt a rajtnál, s több pozíciót veszített, belerohant Lando Norrisba, akit rátolt a két Red Bull-ra. Verstappen és Pérez is a bukótérben találták magukat, mint ahogy Charles Leclerc is oda került. Verstappen tovább tudott menni, Pérez, Leclerc, Norris és Bottas viszont kiestek. A finn meg is érdemelte, hogy kiessen, mert egyértelműen ő okozta a tömeges balesetet túl késői fékezésével, amivel nyilván az volt a szándéka, hogy csapattársa környékéről eltakarítson mindenkit, aki veszélyes lehet rá. Bottas minden valószínűség szerint egy jókora rajtbüntetéssel fog visszatérni a nyári szünetről a Belga Nagydíjon.

A Mercedes megint alkotott a kerekekkel

Inkább a kabaré kategóriába lenne való, mintsem a negatívumok közé mindaz, ami a piros zászlót követő restartnál a Mercedesnél történt. Hamilton egyedül áll föl a rajtrácsra, s egyedül indult el a versenyre, mivel a felvezető kör végére kisütött a Nap, így rajta kívül mindenki azonnal a bokszba hajtott száraz pályára való abroncsokért. Hamilton ezt nem tette meg, pedig csapata győzködte a rádióban, hogy jöjjön be ő is, de inkább kockáztatott. Ez végül nagy hülyeségnek bizonyult, ami 100. futamgyőzelmébe került. Az újraindítás utáni első kör végén ő is kiment kerékcserére, de ezzel a mezőny végére csúszott vissza. Végül a 3. helyen ért célba, ami kisebb csoda egy ilyen előjáték után. A Mercedes egy éven belül sokadjára követ el megmosolyogtató taktikai hibát, elég csak a tavalyi Szahíri Nagydíjon történtekre visszaemlékezni. Továbbra sincs minden rendben a fejekben az istállónál, s ez még komoly gondokat okozhat a szezon folytatásában.

Verstappen szenvedős futama

Max Verstappen a silverstone-i kiesése után teljesen új autót kapott a Magyar Nagydíjra, amiben csak a motor maradt a régi. Aztán ma reggel ezt is ki kellett cserélni, mert egy, minden bizonnyal a Brit Nagydíjon történtekkel összefüggésben lévő anomália lépett föl az erőforrás működésében. Mivel a holland még az éves motorkvótán belül volt, ezért nem kapott rajtbüntetést, de autója nem működött jól az egész futamon. Ő sem maradt ki az 1. körben történt kalamajkából, aminek során ismét megsérült az autója. Az újraindítás után pontosan látszott, hogy a Red Bull nem képes komoly versenytempóra – Verstappennek még Mick Schumacher megelőzéséhez is körök kellettek. Végül a 10. helyen ért célba, így legalább egy pontot megmentett, de ha rendben lett volna az autója, jó eséllyel ő is sokat tudott volna fölzárkózni. A világbajnokságban visszacsúszott a 2. helyre. Verstappen legszívesebben ezt a hétvégét is gyorsan kidobná az ablakon, s rohanna el nyaralni, hiszen most négyhetes szünete lesz a Forma-1-nek. Azt hiszem, rá fog férni egy kis kikapcsolódás.

A Forma-1 következő versenyére augusztus 29-én Belgiumban kerül sor. A Sportudvar arról a versenyről is értékeléssel jelentkezik, úgyhogy a száguldó cirkusz szerelmeseinek a pauza után is lesz miért olvasniuk oldalunkat.

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

A kiemelt kép forrása: F1.com

Leave a Reply