A Brexit miatt aggódik a Forma-1

Toto Wolff, a Mercedes-csapat igazgatója aggodalmának adott hangot egy hétfői sajtótájékoztatón azzal kapcsolatban, hogy mivel továbbra sincs mindkét fél által elfogadott megállapodás a Brexit, azaz Nagy-Britannia uniós tagságának megszüntetése ügyében, ezért fönnáll annak a veszélye, hogy egy rendezetlen kilépés esetén jelentősen megnövekednének a Forma-1 vámköltségei, ami komoly veszteséget okozna a száguldó cirkusznak, mivel a csapatok jelentős részének - köztük a Mercedesnek is - a szigetországban működik a bázisa. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke ugyanakkor bízik a gyors megegyezésben. HIRDETÉS A részleteket lásd ide kattintva! "Valóban, a Brexit nagy gondot jelent a Forma-1 számára" - jelentette ki Toto Wolff, a száguldó cirkuszban az egyéni és a konstruktőri verseny tekintetében is címvédő Mercedes-csapat igazgatója hétfőn Barcelonában, a hivatalos téli teszt első napján tartott sajtótájékoztatón. "A Brexit nagy gondot jelent számunkra, és mindannyiunkat, akik itt élünk és dolgozunk, egyaránt érint" - tette hozzá az osztrák csapatvezető. "Forma-1-es istállók vagyunk, amelyek évente legalább 21 alkalommal utaznak versenyekre, az Egyesült Királyságon belül és kívül is közlekednek, és azok az emberek, akik nekünk dolgoznak, rendszeresen be- és kiutaznak az országból"

Egy futó, aki hét órát taxizott, és egy futam, amiből mindenkit kizártak – nem zajlik zökkenőmentesen a fedettpályás atlétikai vébé

VIDEÓVAL - Mint már köztudott, Márton Anita megnyerte a súlylökést a nagy-britanniai Birminghamben zajló fedettpályás atlétikai világbajnokságon, amivel az első magyar sikert aratta ebben a számban. Számunkra nyilván ez a legfontosabb történése a viadalnak, de több furcsa esemény is lezajlott, amikről még szintén sokáig lehet beszélni. A férfi 400 méteres síkfutás egyik futamából mindenkit kizártak, míg Laura Muir brit 3000 méteres futónak hét órányi taxizás kellett ahhoz, hogy eljusson a helyszínre, mivel az országban hatalmas káoszt okozott a nagy havazás és a viharos szél miatt előállt hófúvások. Muir végül bronzérmet szerzett, így érthető, mekkora boldogság ragadta magával a versenyt követően. Valószínűleg nem sok példát találunk arra a sporttörténelemben, hogy egy versenyző a tervezettnél jóval későbbi időpontban érkezik meg egy viadal helyszínére,