Alberto Contador befejezi

Alberto Contador, a spanyolok kétszeres Tour de France-, kétszeres Giro d'Italia- és háromszoros Vuelta-győztes kerékpározója hétfőn egy videóüzenetben bejelentette, hogy hazája körversenye után befejezi profi pályafutását. A 34 éves kerekes már tavaly is megszellőztette, hogy szögre akasztja kerékpárját, akkor azonban még bevállalt egy évet. Most nagyon úgy tűnik, hogy nem fog. Egy, az Instagramra hétfőn föltett videóban Alberto Contador bejelentette, hogy az augusztus 19. és szeptember 10. között esedékes Vuelta lesz profi karrierjének utolsó versenye. A 34 éves spanyol menő 19 évnyi pályafutást fog lezárni. Összesen hét háromhetes-győzelme van: 2007-ben és 2009-ben a Tour de France-ot, 2008-ban és 2015-ben a Giro d'Italiát, míg 2008-ban, 2012-ben és 2014-ben hazai nagy körét, a Vueltát nyerte meg. A 2010-es francia és a 2011-es olasz

Napokon belül bezár a bolt

Pénteken kezdődik Londonban az atlétikai világbajnokság, amelyen utoljára láthatjuk futni korunk leggyorsabb emberét, Usain Boltot. Ebben a bejegyzésben összefoglalom a jamaicai sprinter karrierjét a debreceni junior vb-n való feltűnésétől kezdve a riói olimpiáig. Videókkal! Usain Bolt 1986. augusztus 21-én született a jamaikai Sherwood Contentben. Gyermekkorában először krikettezni kezdett, amihez meg voltak az adottságai, hiszen magas és gyors volt. Apja unszolására tért át a krikettről az atlétikára. Bár kezdetben - mondhatni természetesen - kicsit koordinálatlan volt Usain Bolt mozgása, de már 13-14 éves korában nagy ígéretnek tartották hazájában. Így jutott el 2001. július 14-éig, amikor rajthoz állt élete első nemzetközi versenyén, a junior világbajnokságon, amelyet éppen Debrecenben, az azóta Gyulai Istvánról elnevezett atlétikai stadionban rendeztek. A mindössze 14 éves Usain Boltot a