Ázsia-kupa: Nem adja a tévé, pedig sok érdekességet tartogat

Egy hete kezdődött és február 1-jéig fog tartani a labdarúgó Ázsia-kupa az Egyesült Arab Emirátusokban. A tornát egyetlen magyar tévé sem közvetíti, s éppen ezért talán nem is követik annyira a hazai szurkolók. Pedig sportszakmai és diplomáciai szempontból is sok érdekességet szolgáltat a kontinensviadal, hiszen lesz olyan mérkőzés, amelyen két, egymással igen feszült viszonyban álló ország mérkőzik meg, illetve a résztvevők között találjuk az egyaránt háború sújtotta Jement és Szíriát is. Irán és Japán a favorit, de Dél-Korea is odaérhet Ha a FIFA-világranglistán elfoglalt helyezéseket nézzük, akkor Iránt tekinthetjük a torna legnagyobb esélyesének, hiszen a 31. helyet foglalja el a rangsorban. Ebben nagy szerepe van a tavalyi világbajnokságon mutatott teljesítményének, hiszen Marokkót legyőzte, Portugáliával pedig ikszelt. A továbbjutás ugyan nem jött össze

Szíria tovább álmodozhat a foci-vb-ről

Miközben Szíriát 2011 óta véres háború pusztítja el egyre jobban, addig az ország labdarúgó-válogatottja azzal, hogy 2-2-es döntetlent ért el Irán ellen a világbajnoki selejtezősorozat utolsó ázsiai fordulójában, egyfelől egy pillanatra feledtetni tudta a konfliktust, másfelől pedig megőrizte esélyét arra, hogy kijusson a jövő nyári oroszországi tornára. Igaz, ehhez előbb Ausztrálián kéne túljutnia a kontinentális pótselejtezőn, majd pedig még egy interkontinentális pótselejtezős párharc is várna rá az észak- és közép-amerikai térség negyedik helyezettje ellen, amely akár az Egyesült Államok is lehetne. Az biztos, hogy megnyílt a remény az előtt, hogy legalább átmenetileg nemzeti egység jöjjön létre a csapat mögött. Egy polgárháború által sújtott ország képes lehet több hétre egyesülni? Talán van rá esélye annak a több millió szír szurkolónak, aki vagy