Itt vagy
Főoldal > Posts tagged "luke humphries"

Darts-vb: Összejött az álomelődöntő

VIDEÓVAL – Lezajlottak a londoni darts-világbajnokság negyeddöntői szombaton. Egyáltalán nem mondhatjuk, hogy szétrágtuk volna a körmeinket az izgalomtól, hiszen három mérkőzés is 5-1-es végeredményt hozott, míg a negyedik találkozó 5-2-vel ért véget. Az elődöntőben azért már jóval szorosabb meccseket remélhetünk, hiszen összejött a vb-döntőnek is simán beillő Michael van Gerwen – Gary Anderson párharc, míg az alsó ágon Michael Smith és Nathan Aspinall csap össze ma este.

Darts-vb: Kiesett a címvédő Rob Cross a legjobb 16 között!

VIDEÓKKAL – Továbbra sem hagy alább a meglepetésgépezet működése a londoni darts-világbajnokságon, amit a legjobban az bizonyít, hogy már a nyolcaddöntőben elvérzett a tavalyi világbajnok Rob Cross, akit a torna előtt a világranglista 90. helye környékén tanyázó Luke Humphries ejtett ki kétszettes hátrányból fordítva. Kiesett James Wade is, aki ismét fölhergelte a nézőket viselkedésével, ráadásul Ryan Joyce elleni meccsének végén nem fogott kezet a bíróval és annak segítőivel, holott ez a dartsos protokoll része minden esetben. A kiemeltek közül Benito van de Pas is kiesett, akit az élete legjobb vb-teljesítményét produkáló Brendan Dolan küldött haza egy sima 4-1-gyel. Michael Smith simán továbbjutott, mint ahogy Dave Chisnall is. Ma már a negyeddöntők következnek.

Darts-vb: Gary Anderson izzadtságszagú továbbjutásáról szólt a nap

VIDEÓKKAL – A karácsonyi szünet után csütörtökön folytatódott Londonban a darts-világbajnokság, ahol lezajlottak a harmadik forduló utolsó mérkőzései és sor került az első két nyolcaddöntőre is. A legjobb 16 közé még Devon Petersennek, Luke Humphriesnak, Michael Smithnek és Benito van de Pasnak sikerült bejutnia, míg a nyolcaddöntőkből a két topfavorit: Michael van Gerwen és Gary Anderson került ki győztesen, ám amíg előbbi lényegében esélyt sem adott ellenfelének, addig utóbbi többször is a kiesés szélén táncolt.

Darts-vb: Folytatódik a csillaghullás – három újabb kiemelt esett ki

VIDEÓKKAL – Megint nem múlt el komoly meglepetések nélkül a Londonban zajló darts-világbajnokság aktuális játéknapja. Csütörtökön már csak második fordulós mérkőzéseket rendeztek, vagyis nyolc kiemelt játékos mutatkozott be a vb közönsége előtt. Közülük hárman rögtön el is búcsúzhattak a nagyérdeműtől és a világbajnoki álmoktól is, hiszen Stephen Bunting, Steve Beaton és hatalmas meglepetésre a 7. kiemelt Mensur Suljovic sem tudott túljutni ellenfelén. Amíg Beaton esetében kisebb a szégyen (a világranglista 36. helyezettjétől kapott ki), addig Bunting a 94., Suljovic pedig a 60. helyezettől szenvedett vereséget.

Darts-vb: Kiesett Peter Wright

VIDEÓKKAL – Újabb nyolc mérkőzéssel folytatódott a londoni darts-világbajnokság. A kiemeltek közül ezúttal két nagy név: Dave Chisnall és Peter Wright mutatkozott be. Előbbi zsinórban elbukta az első hét leget Josh Payne ellen, onnantól fogva viszont átvette a meccs irányítását és döntő szettben győzött. Utóbbira viszont lecsapott Damoklész kardja, ugyanis Wright végig enerváltan játszott, amit ellenfele, Toni Alcinas könyörtelenül kihasznált és 3-1-gyel jutott be a harmadik fordulóba. A nap további mérkőzései közül talán Paul Lim kiesését lehet még meglepőnek nevezni.

Top