371 millió euró lesz a 2020-as foci-Eb összdíjazása

Összeült az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kongresszusa Pozsonyban. A tanácskozáson számos döntést hozott a kontinentális fociszervezet, de ezek közül a leghangzatosabbnak mindenképpen a 2020-as Európa-bajnokság pénzdíjaira vonatkozó határozat számít. A 2016-os kontinenstornához képest 23 százalékkal magasabb lesz az összdíjazás, ami 371 millió euróra (116,5 milliárd forint) fog rúgni. Döntés született arról is, hogy nem vezetik be a Bajnokok Ligájában a videóbíró-rendszert (VAR) 2019-ben, s nehezebb lesz a magyar csapatoknak felkerülni bármely kupasorozat főtáblájára. Egyre csak több és több az a bizonyos pénz... Erről tett tanúbizonyságot az UEFA pozsonyi kongresszusa is, ahol jelentősen megemelték az Európa-bajnokság pénzdíjait. 2020-ban nem kevesebb mint 371 millió euró, mai árfolyamon kb. 116 és fél milliárd forint fog gazdára találni a tornán résztvevő válogatottak között. Összehasonlításképpen, a 2016-os

Rio 2016: A NOB cáfol mindenféle felelősséget a korrupciós vádak kapcsán

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke hétfőn cáfolta, hogy szervezetének bármilyen felelőssége is lenne a 2016-os riói nyári ötkarikás játékokat érintő korrupciós botrányban. Mint ismert, a brazil rendőrség a múlt héten házkutatást tartott Carlos Nuzman, a brazil olimpiai bizottság elnökének, egyben a tavalyi olimpia szervezőbizottsága vezetőjének házában, ahol arra vonatkozó bizonyítékokat kerestek, hogy lefizettek-e akkori NOB-tagokat annak érdekében, hogy Rióra szavazzanak a 2009-es kongresszuson, amely odaítélte a brazil nagyvárosnak a 2016-os játékokat. Eközben a jövő februári pjongcsangi téli olimpiával kapcsolatban is kételyek merültek föl, itt azonban az Észak-Korea által jelentett fenyegetés eredményezett bizonytalanságot a közvéleményben, azonban Bach és a helyi szervezőbizottság elnöke is igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy a játékok nincsenek veszélyben, igaz, nincs B-terv arra az esetre, ha