Közös női hokicsapatot fog indítani a két Korea az olimpián?

Dél-Korea azt javasolta Észak-Koreának, hogy alkossanak egy közös csapatot a pjongcsangi téli olimpia női jégkorong-tornájára, s emellett a nyitóünnepségen is együttesen vonuljanak föl. Ez utóbbira korábbi ötkarikás játékokon már volt példa, s könnyen lehet, hogy ismét meg fog valósulni, miután kedden biztossá vált: a kommunista vezetésű, s déli szomszédjával évtizedek óta feszült viszonyt ápoló Észak-Korea delegációt fog küldeni a február 9-én kezdődő eseményre. Arra viszont, hogy egy versenyszámban egy közös koreai csapat álljon rajthoz, most először kerülhetne sor. Kevesebb mint egy hónappal a február 9. és 25. között esedékes pjongcsangi téli olimpia előtt a házigazda dél-koreaiak mindent elkövetnek azért, hogy északi szomszédjaik a lehető legjobb fogadtatásban részesüljenek az ötkarikás játékokon. Roh Tae-Kang, dél-koreai sportminiszter-helyettes a Yonhap hírügynökség tudósítása szerint pénteken fölajánlotta

A törzsszurkolót kellett behívni vészkapusnak az NHL-ben

Nem mindennapi eset történt meg az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) magyar idő szerint pénteki játéknapján. A liga élcsapatai közé tartozó St. Louis Blues a csoportrivális Dallas Starst fogadta, a bemelegítéskor azonban megsérült a csapat cserekapusa, Carter Hutton. Ez pedig egy fiatal srác élete legnagyobb élményét hozta el. Tyler Stewart-ot, aki évek óta a St. Louis bérletes szurkolója és amatőr hokikapus, az együttes azonnal behívta a dallasiak elleni meccsre készülő keretbe vészkapusnak, mivel a tartalékcsapat portása nem tudott eljutni a meccsre. Stewartnak végül nem kellett védenie, de nem is hiányzott a kapuból, hiszen a Blues kapott gól nélkül hozta le a találkozót. Tyler Stewart csütörtöki napja úgy indult, ahogy az összes többi. Reggel csörgött a vekker, felkelt és elment dolgozni. A 25