Vihar a medencében

Az Európai Úszószövetség (LEN) a múlt hétvégén Magyarországon tartotta idei rendes kongresszusát, amelyen sok döntést hoztak az illetékesek. A hazai sajtó elsősorban arról számolt be, hogy a LEN jelentős összegekkel támogatja a nemzeti szövetségek munkáját, azonban született egy igen kemény határozat is. Egyre többen állnak szemben a szövetség olasz elnökével, akit rendszeresen a korrupció vádja ér. Paolo Barelli ugyan mindent tagad, de ma már rendőrségi nyomozás is zajlik a LEN ellen Svájcban, s az egyre több gyanús ügy oda vezetett, hogy 24 szövetség közös petícióban fejezte ki a vezetéssel való szembenállását, s bizalmi szavazást kezdeményezett, amelyet Barelli elvesztett, így jövő februárban rendkívüli tisztújításra kerül sor. Az Európai Úszószövetség (LEN) a múlt hétvégén, a Vizesgála apropóján Budapesten tartotta idei rendes közgyűlését, amelyen

Nyomozás indult a Magyar Úszószövetség gazdálkodásának ügyében

Hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Magyar Úszószövetségnél (MÚSZ) történt gazdasági visszaélések ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyben egy magánszemély tett feljelentést azután, hogy egy átfogó vizsgálatnak köszönhetően kiderült, súlyos pénzügyi szabálytalanságokat követhettek el a szervezetnél Gyárfás Tamás hivatali ideje alatt. Augusztus 25-én hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a Magyar Úszószövetségnél (MÚSZ) történt korábbi gazdasági-pénzügyi visszaélések miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - tudta meg a PestiSrácok.hu. Június végén egy magánszemély tett feljelentést azután, hogy egy átfogó vizsgálat során kiderült, hogy súlyos pénzügyi szabálytalanságok történhettek a szervezetnél Gyárfás Tamás elnöksége idején. Az ügyben a IX. Kerületi Ügyészség először feljelentés-kiegészítést rendelt el, majd végül az eljárás megindításáról döntöttek. Az ügyészség

Úszóbalhé 3.0 – Bienerth és Gyárfás egymással háborúznak?

Súlyos visszaéléseket talált a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) korábbi vezetésénél a Deloitte által elvégzett átvilágítás. Csalás és hűtlen kezelés gyanúja is fölmerül a felelőtlen gazdálkodás mellett. Bienerth Gusztáv elnök szombaton kijelentette, feljelentést tesz az ügyben. Gyárfás Tamás és a hozzá köthető emberek hadjáratot indítottak ellenem - mondta a MÚSZ első embere a 24 hírportálnak. A Deloitte nemzetközi könyvvizsgáló cég július 27-ére végezte el a Magyar Úszó Szövetség előző vezetésének átvilágítását. A vizsgálat azt mutatja, hogy a MÚSZ mérlege az előző két esztendőben nem volt szabályos, jelentős tételek maradtak ki belőle, s vannak olyan szerződések is, amelyeket a magyar szövetség nem hagyott jóvá, köztük több tízmilliós értékben is. Olyan szerződés is van, amelyről az elnökség nem is tudott - mondta Bienerth Gusztáv. A