A topklubok továbbra is önállósodnának – a FIFA és az UEFA bekeményít?

Évek óta terítéken van a labdarúgásban egy olyan elképzelés, miszerint a legnagyobb európai klubok közül több kiválna a jelenlegi nemzeti és nemzetközi versenyrendszerekből, s egy szakadár szuperligát hozna létre, amely még nagyobb anyagi haszonnal kecsegtetne. Egy ideig úgy tűnt, hogy az európai szövetség (UEFA) is vevő a sportszakmailag gyenge lábakon álló ötletre, azonban az elmúlt egy év kommunikációja alapján mégsem kér egy olyan sorozatból, amely nyilvánvalóan gyengítené a Bajnokok Ligája és az Európa Liga szerepét és rangját. Most kisebb fordulat állt be a történetben, ugyanis most már a FIFA és a világ többi konföderációja is ellenérzéseinek adott hangot a szakadárligával kapcsolatban, s kemény szankciókkal fenyegetőznek. Vajon megvalósul ezekből bármi is, vagy csupán üres szavak ezek? 2018 novemberében a Der Spiegel című

Szakadárligát alapítanának a nagy fociklubok a még nagyobb profit reményében?

A német Der Spiegel című újság pénteken folytatta a Football Leaks sorozatot, amelynek keretében világszerte számos sajtóorgánum rántja le a leplet a labdarúgásban zajló, sok esetben tisztességtelen vagy akár törvénytelen üzleti folyamatokról. Ennek keretében derült fény korábban pl. Cristiano Ronaldo és José Mourinho adóelkerülési módszereire is. Most nem játékosok vagy edzők, hanem európai élklubok kerültek a német újságírók kereszttüzébe. A Der Spiegel szerint 16 nagycsapat 2021-ben kiválna az UEFA-ból és a nemzeti szövetségekből is, s egy önálló szuperligában küzdene meg egymással. Az új sorozat létrehozatalának persze inkább anyagi, mintsem sportszakmai indokai volnának, hiszen a mai nemzetközi kupákhoz képest is nagyobb pénzdíjakat osztanának szét a résztvevők között. Egyelőre tagad az érintettek egy része, de a Der Spiegel hozzájutott egy, a Real