Rejtett labor, manipulált vizeletminták: a volt orosz doppingfőnök újabb sokkoló állításai

Emlékeztek meg Grigorij Rodcsenkovra? Ő az az orosz sportorvos, aki lerántotta a leplet az államilag irányított doppingolásról, ami miatt Oroszország mindmáig számos nemzetközi sporteseménytől el van tiltva. Rodcsenkovról korábban már megírtam, hogy az Egyesült Államokba menekült, mivel hazájában körözik. Többször beszélt arról, milyen szerepe volt az orosz doppingellenes ügynökség vezetőjeként a 2010-es évek első felének nagyszabású doppingrendszerének működtetésében, most azonban "kicsit" jobban visszament az időbe - egészen egy olyan olimpiáig, amelyen a Szovjetunió (a legtöbb kommunista állammal együtt) részt sem vett. Többek között erről is szól könyve, amely csütörtökön jelenik meg. HIRDETÉS A részleteket lásd ide kattintva! Szinte biztosra vehető, hogy az orosz sportra hosszú évek óta erős árnyékot vető doppingbotrány újabb fejezetéhez érkeztünk el, ami viszont elsősorban nem a jelen, hanem a múlt versenyzőit

Sportkataklizma fenyegeti Oroszországot – kitört az újabb doppingbotrány

Egyre valószínűbbnek látszik, hogy Oroszország nem vehet részt a tavalyi téli olimpia után a jövő nyári tokiói olimpián sem, de könnyen lehet, hogy semmilyen sporteseményen sem. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) hétfőn azt kezdeményezte, hogy négy évre tiltsák el Oroszországot az összes nemzetközi sporteseménytől, mivel az ország doppingellenes csoportja által még januárban a WADA részére átadott adatbázisban több manipulált adatot is találtak. Szinte még le sem csengett az államilag finanszírozott doppingrendszer körüli cirkusz, amikor kirobbant az újabb, s mint ahogy annak, úgy ennek is a tiszta sportolók fogják meginni a levét. HIRDETÉS A részleteket lásd ide kattintva! Olvasóim közül bizonyára sokan emlékeznek még arra a 2015-ben kirobbant botrányra, amely azután kezdődött, hogy kiderült: Oroszországban államilag szervezett és finanszírozott doppingrendszert működtettek 2011 óta, amelynek legfőbb célja

Téli olimpia: Garantált a doppingmintákat őrző fiolák védelme a manipulációval szemben

A Berlinger svájci technológiai cég szállítja a pjongcsangi téli olimpiára a doppingminták tárolására használatos fiolákat, s ígéretük szerint a bennük elhelyezett mintákat "lehetetlen" manipulálni. A doppingellenőrzéseken levett vizeletminták eredeti állapotukban történő megőrzése különösen fontossá vált a legutóbbi téli játékok után, mivel Szocsiban az oroszok államilag szervezetten manipulálták a sportolóik által leadott mintákat, amiben több, az akkori olimpián érmet szerzett versenyzőjük is érintett volt. Ez volt az egyik legfőbb ok, ami miatt a NOB eltiltotta orosz tagszervezetét az idei téli olimpiától. A mostanra tervezett fiolák használata terén viszont problémák léptek fel, ami miatt végülis a Rióban használt flakonokat fogják Pjongcsangban is bevetni. A Berlinger úgy tűnik, eloltotta a tüzet. A svájci cégnek vissza kellett térnie a 2016-os riói nyári olimpián alkalmazott tároló