Kevin Durant bojkottálja Donald Trumpot

Kevin Durant amerikai kosárlabda-sztár úgy döntött, hogy nem fog részt venni a címvédő Golden State Warriors együttesével az észak-amerikai profi liga (NBA) bajnokának hagyományos Fehér Ház-béli látogatásán. Az egy hete még Indiával kapcsolatos kijelentései miatt reflektorfénybe került játékos Donald Trump amerikai elnök elleni tiltakozásul határozott úgy, hogy távolmarad a washingtoni vizittől. LeBron James után, aki a gyűlöletbeszéd újbóli divatossá tételével vádolta meg Donald Trumpot a Charlottesville-ben történt zavargások kapcsán, most egy újabb NBA-sztár fejezte ki az amerikai elnökkel szembeni ellenérzéseit. Kevin Durant, a Golden State Warriors játékosa bojkottálni fogja az NBA bajnoki címvédője számára szervezett hagyományos fogadást a Fehér Házban, hogy így tiltakozzon Barack Obama utódja ellen. "Nem tisztelem azt a személyt, aki jelenleg ezt a posztot elfoglalja." "Nem fogok elmenni" - jelentette

LeBron James gyűlöletkeltéssel vádolja Donald Trumpot

Az NBA-parkettek szupersztárja, LeBron James élesen kritizálta Donald Trump amerikai elnököt, akit azzal vádolt meg az egyik közösségi oldalra föltett bejegyzésében, hogy a virginiai Charlottesville-ben múlt hétvégén történt zavargások kapcsán tett kijelentéseivel "divatba akarja hozni" a rasszista gyűlöletet. LeBron James nem Donald Trump elnök nagy híveként ismert az Egyesült Államokban. A tavalyi amerikai elnökválasztáson a demokrata Hillary Clintont támogató kosárlabdázó, a Cleveland Cavaliers játékosa nem az első alkalommal vágott kemény kijelentéseket az államfő fejéhez, akire ezúttal a charlottesville-i zavargások kapcsán elhangzott mondatai miatt akadt ki. "Mindig volt faji gyűlölet az Egyesült Államokban. Donald Trump azonban újra divatot akar csinálni belőle." - írta a Twitteren LeBron James. Pillanatokkal "King James" bejegyzésének megjelente előtt Donald Trump sajtótájékoztatót tartott, amelyen egy kalap alá vette a szélsőjobboldali rasszista