Vettel győzött Spában

Sebastian Vettel győzelmével zárult a Forma-1-es Belga Nagydíj. A Ferrari német versenyzője a rajtnál megelőzte az élről induló Lewis Hamiltont, s végig maga mögött tarotta a világbajnoki pontverseny éllovasát, aki másodikként futott be. Ez azt jelenti, hogy Vettel hét ponttal csökkenteni tudta hátrányát az összetettben. Max Verstappen lett a harmadik, míg Valtteri Bottas a 17. helyről startolva a negyedik lett. A rajtnál hatalmas baleset történt: Fernando Alonso nemes egyszerűséggel átugratott Charles Leclerc autóján, miután Nico Hülkenberg nagy sebeséggel eltalálta hátulról. Leclercet csak a glória mentette meg a súlyos sérüléstől, míg Hülkenberget a történtek miatt 10 helyes rajtbüntetéssel sújtották az Olasz Nagydíjra. HIRDETÉS A részleteket lásd ide kattintva! Sebastian Vettel megnyerte a Belga Nagydíjat, miután a 2. helyről rajtolva már az első körben megelőzte a

(Nagyon?) rossz véget fog érni Pérez és Ocon háborúskodása

Soha nem volt még olyan erős a Force India Forma-1-es csapat két pilótája, a francia Esteban Ocon és a mexikói Sergio Pérez közötti rivalizálás, mint a vasárnapi Belga Nagydíjon. Most már veszélyessé és aggasztóvá vált a kettejük közötti harc, miután az Eau Rouge-hoz vezető egyenesben a nagy csatározás közepette összeértek, s mindkét autó komolyan rongálódott. Otmar Szafnauer, az istálló operatív igazgatója kijelentette, ezen túl csapatutasítást fognak alkalmazni, ha a két pilóta egymás mögé kerül. Kérdés, mindez helyrehozhatja-e a kettejük közti feszült viszonyt? Videóval! Most már nem csak egy kordában tartott apró kis tábori tüzecske ég a Force Indiánál, vasárnap délután, a Belga Nagydíj óta igazi tűzvész tombol az indiai csapatnál. Sergio Pérez és Esteban Ocon között a bakui Azeri Nagydíjon született

Hamilton nyerte a spái ütközetet

Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat, s ezzel megfelezte, 14-ről 7 pontra csökkentette hátrányát a világbajnoki pontversenyben a mögötte másodikként célba érő Sebastian Vettellel szemben. A dobogó harmadik fokára egy szenzációs manőver után Daniel Ricciardo állhatott föl. Max Verstappent majdnem hazai pályán ismét elérte a technika ördöge: mindössze nyolc kör megtétele után hajtáshiba miatt kiállni kényszerült a futamból, s Fernando Alonso is sokadik kiesését könyvelhette el, miután McLarenjében meghalt a nyári szünetben továbbfejlesztett Honda-motor. Videóval! Izgalmas csatának ígérkezett a Forma-1-es Belga Nagydíj, márcsak azért is, mert a vb-pontverseny első két helyezettje, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton egymás mellől, csak éppen fordított sorrendben állhatott rajthoz. Mögöttük csapattársaik, Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen sorakoztak fel, a harmadik sorban pedig