A Forma-1 leghihetetlenebb kiesései

VIDEÓKKAL - Nagy meghökkenést váltott ki a közvéleményből, amikor Fernando Alonso a vasárnapi Bahreini Nagydíjat követően közölte: azért kellett föladnia a szezonnyitó futamot, mert autójának fékrendszerébe beleakadt egy szendvics csomagolása, amely miatt meghibásodott a kocsi. Korántsem ez az első, első hallásra hihetetlennek tűnő ok, ami miatt egy Forma-1-es versenyző kiesett egy versenyből. A Sportudvar most összegyűjtött néhány hasonlóan furcsa körülmények között történt kiesést. Amikor Jean Alesi kamerája akadályozta meg a Ferrari kettős győzelmét Az 1995-ös Olasz Nagydíjon, azaz a Ferrari hazai pályáján a maranellói istálló igen közel járt már egy kettős győzelemhez, amely nyilván óriási örömöt váltott volna ki a tifosikból. Jean Alesi vezetett Gerhard Berger előtt, amikor a 201 rajtja során csupán egy futamgyőzelmet összehozott francia láthatta, ahogy az autójának hátsó

Menekülés a halál torkából – tíz éve történt Felipe Massa mogyoródi horrorbalesete

A maihoz hasonló, meleg, napsütéses július végi napra ébredt a Forma-1 mezőnye Magyarországon 2009. július 25-én. Ez akkor egy szombati dátum volt, vagyis az időmérő edzésre került sor a Hungaroringen megtartott Magyar Nagydíjon. Minden rendben ment egészen addig, amíg Felipe Massa Ferrarija nem ütközött neki a gumifalnak a Mansell-kanyarnál található bukótérben. Hamar kiderült, hogy nagy a baj, mivel a brazil fékezés nélkül, nagy sebességgel csapódott a gumifalnak, s percekig nem szállt ki autójából. Nagyjából fél óra telhetett el a történtek után, amikor kiderült, hogy egy másik autóról leszakadt rúgó rendkívül szerencsétlen módon fejbe találta Massát, aki eszméletét vesztette. Életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta, ami a magyar orvosok fenomenális teljesítményének köszönhetően sikerrel végződött. Massa néhány hónap múlva visszatérhetett a versenypályákra, de

Emiliano Sala: Találtak egy holttestet, a Nantes pedig követelőzik

Zajlanak az események Emiliano Sala eltűnése körül. Hétfőn még arról adhattam hírt, hogy a kutatók megtalálták a Cardiff City rekordigazolását szállító kisgépet a La Manche-csatorna mélyén. Mostanra kiderült, hogy egy holttestet is találtak benne, de hogy kiét, azt még nem tudni. A testet már a felszínre hozták, de minden bizonnyal olyan állapotban van, ami miatt komolyabb azonosításra van szükség, mivel nem tudni, hogy Saláról vagy a pilótáról van szó. A roncsot ugyanakkor a rossz körülmények miatt nem hozzák a felszínre. Eközben a tragédia jogi vetülete is kezd erősödni, ugyanis a Nantes követeli a Cardifftól az argentin csatár átigazolási összegének első részletét, amelynek kifizetését a walesi klub a történtek miatt felfüggesztette. HIRDETÉS A részleteket lásd ide kattintva! Egy helyen találták meg annak a kisrepülőgépnek