Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Nagyvilág (Page 2)

Hamilton nyeregben

Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat, miközben Sebastian Vettel csak harmadik lett, így a brit címvédő már negyven ponttal vezet a német előtt a világbajnoki összetettben. A dobogó második fokára Max Verstappen állhatott fel. Nem volt egyébként túlzottan eseménydús a futam, csak a két Force India rajt utáni ütközése okozott némi izgalmat, ami miatt a Biztonsági Autót is be kellett küldeni, de ezt leszámítva nem sok mindenre fogunk emlékezni a versenyből.

Serena bepöccent

VIDEÓVAL – A japán Oszaka Naomi győzelmét hozta az amerikai nyílt teniszbajnokság, a US Open női egyesének döntője. A mindössze 20 éves távol-keleti játékos élete első Grand Slam-győzelmét aratta. Legyőzöttje példaképe, a hazai közönség előtt szereplő Serena Williams volt, aki az egész mérkőzésen maga alatt játszott, majd a második szettben elvesztette a fejét, miután a mérkőzést vezető bíró ún. coachingolás (tiltott edzői segítség) miatt figyelmeztette őt. Williams hosszasan vitatkozott a bíróval, majd néhány labdamenettel később földhöz vágta az ütőjét, amiért büntetőpontot kapott. Ekkor eltört a mécses az amerikainál, aki ugyan próbált visszatérni a játékba, de végül alulmaradt Oszakával szemben. A finálé ugyan sporttörténelmi eredményt hozott, de valószínűleg nem csak ezért, hanem a botrány miatt is emlékezetes marad.

Usain Bolt komplikált bemutatkozása egy ausztrál focicsapatban

VIDEÓKKAL – Usain Bolt számára pénteken eljött a nagy nap: végre valahára pályára léphetett labdarúgó-mérkőzésen egy profi csapat játékosaként. A korábbi sprinterkirálynak azonban korántsem sikeredett tökéletesre a bemutatkozása, hiszen abban a csaknem húsz percben, amit a pályán tölthetett az ausztrál Central Coast Mariners együttesében, több, igen megmosolyogtató momentumot produkált. A jamaicai még messze van a profi szerződéstől, de lát esélyt arra, hogy a helyi bajnokság októberi kezdetére igazán jó focista váljon belőle.

Hamilton nyerte a Ferrari hazai versenyét

Lewis Hamilton győzelmével zárult a Forma-1-es Olasz Nagydíj, vagyis valóra vált a Ferrari szurkolóinak legnagyobb rémálma. A második helyet az élről rajtoló Kimi Räikkönen szerezte meg, aki nem bírta az öregebb gumikon visszaverni Hamilton támadásait. A dobogóra még Valtteri Bottas állhatott föl. Sebastian Vettel csak negyedik lett, miután Hamiltonnal koccant az első körben, s a mezőny végére esett vissza. A brit újabb sikerének és a nagy rivális német erős pontvesztésének köszönhetően immár 30 ponttal vezet az összetettben.

Az átigazolási piac legfontosabb történései augusztus 30-án

A Sportudvaron egészen augusztus végéig nap mint nap beszámolunk a labdarúgó átigazolási piac legfontosabb történéseiről. Nyélbe ütött üzletek, komoly ajánlattételek, fontos nyilatkozatok és a legérdekesebb híresztelések – ezeket gyűjtjük egy csokorba, hogy olvasóink ne maradjanak le egyetlen fontos információról sem!

Vallásgyalázásért tiltottak el egy olasz élvonalbeli focistát

VIDEÓVAL – Rolando Mandragorának, az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokságban, a Serie A-ban szereplő Udinese játékosának ki kell hagynia csapata hétvégi bajnoki mérkőzését, mivel eltiltották. Ez önmagában nem lenne hatalmas hír, azonban az ok, ami miatt a szankciót meghozta a liga, nem mindennapi: Mandragora Istent gyalázta a Sampdoria elleni legutóbbi bajnoki meccsen. A döntést finoman szólva sem övezi egyetértés az erős katolikus tradícióiról ismert Olaszországban.

Az átigazolási időszak legfontosabb történései augusztus 29-én

A Sportudvaron egészen augusztus végéig nap mint nap beszámolunk a labdarúgó átigazolási piac legfontosabb történéseiről. Nyélbe ütött üzletek, komoly ajánlattételek, fontos nyilatkozatok és a legérdekesebb híresztelések – ezeket gyűjtjük egy csokorba, hogy olvasóink ne maradjanak le egyetlen fontos információról sem!

Az átigazolási piac legfontosabb történései augusztus 28-án

VIDEÓKKAL – A Sportudvaron egészen augusztus végéig nap mint nap beszámolunk a labdarúgó átigazolási piac legfontosabb történéseiről. Nyélbe ütött üzletek, komoly ajánlattételek, fontos nyilatkozatok és a legérdekesebb híresztelések – ezeket gyűjtjük egy csokorba, hogy olvasóink ne maradjanak le egyetlen fontos információról sem!

Az átigazolási piac legfontosabb történései augusztus 27-én

VIDEÓVAL – A Sportudvaron egészen augusztus végéig nap mint nap beszámolunk a labdarúgó átigazolási piac legfontosabb történéseiről. Nyélbe ütött üzletek, komoly ajánlattételek, fontos nyilatkozatok és a legérdekesebb híresztelések – ezeket gyűjtjük egy csokorba, hogy olvasóink ne maradjanak le egyetlen fontos információról sem!

Top