A videóbíró-rendszernek a vízilabdában történt megjelenésekor kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy miként zavarhatja meg a játék menetét; ám mióta a nemzetközi szövetség (VV) a 2019-es, dél-koreai Kvangdzsuban rendezett világbajnokságon hivatalosan is bevezette, a rendszer a sportág szerves részévé vált.
A labdarúgás a 2016-os, Japánban rendezett klubvilágbajnokságon mutatta be a VAR-t (Videóbíró-Asszisztens Rendszert) a nemzetközi közönségnek, majd ezt követően a 2018-as oroszországi világbajnokságon is alkalmazták. Más sportágak azonban már jóval korábban szolgálatba állítottak hasonló technológiát: a rögbi 2001-ben vezette be a videóbírót (Television Match Official), az NBA a 2002–2003-as szezonban kezdte használni a visszajátszásokat az utolsó pillanatban hozott döntések felülvizsgálatára, a teniszben pedig – többek között – a 2006-os US Openen jelent meg a sólyomszem technológia. A vízilabdázás a 2019-es, dél-koreai Kvangdzsuban rendezett vizes világbajnokságon csatlakozott ehhez a technológiai fejlődéshez; ekkor még elsősorban annak eldöntésére használták a rendszert, hogy a labda teljes terjedelmével áthaladt-e a gólvonalon.
A 2020-as tokiói olimpián a VAR 27 döntés meghozatalában segédkezett 74 mérkőzésen, ami jelentős lépést jelentett a napjainkban alkalmazott, szélesebb körű visszanézési protokollok irányába.
Kezdetben a videóbíró-rendszer a vízilabdában egyetlen célt szolgált: annak megállapítását, hogy a labda áthaladt-e a gólvonalon. A kezdeti szkepticizmus ellenére a rendszer hasznosnak bizonyult, így további tesztek következtek, a japán fővárosban rendezett játékokra pedig újabb protokollokat vezettek be – tudatta Dion Willis dél-afrikai olimpiai játékvezető, a VV vízilabdajátékvezetői és tisztviselői bizottságának elnöke.
„A VAR folyamatosan fejlődik a közvetítők víz alatti kameráinak felvételeihez való hozzáférés révén, amely most már a protokoll része” – magyarázta Willis a szövetség honlapján megjelent interjúban. „Ezek a képek segítenek a játékvezetőknek kulcsfontosságú döntéseket hozni, különösen ott, ahol potenciális erőszak történik a víz alatt”.

„A gyönyörű játék”, ahogy a brazil ikon, Pelé elnevezte a labdarúgást, valóban hasonló átalakuláson ment keresztül az elmúlt évtizedben, bevezetve a VAR-t a vezető ligákban, hogy a fegyelmi döntésekben a gólokat, büntetéseket, piros lapokat és téves azonosításokat vizsgálja. Vezérelve a „minimális beavatkozás, maximális haszon”, a „világos és nyilvánvaló hibák” és a „súlyos kihagyott incidensek” kijavítása. A vízilabda nagyjából ugyanezt a filozófiát alkalmazza.
A felülvizsgálatok néha hosszadalmas megszakításokat okoztak, de a jelenlegi döntéshozatali protokoll legfeljebb három percet engedélyez. Amennyiben a bizonyítékok nem indokolják a változtatást, az eredeti döntés marad érvényben. „Például kezdetben agresszív játéknak ítélhetsz egy incidenst, és piros lapot mutathatsz fel, majd a rendelkezésre álló VAR-felvételek áttekintése után ezt a döntést erőszakos cselekményre változtathatod” – jegyezte meg Willis.
Az edzői videóellenőrzési kérelmek (a „batyuzások”) jelentős alkalmazkodást követeltek meg a játékvezetőktől, különösen akkor, amikor egy büntetésre vonatkozó döntést – akár a játékvezető, akár egy kollégája – megváltoztatnak.
„A kezdeti döntésed a vízparton egy pillanat alatt születik meg. Most lehetőséged van több szögből és lassított felvételben is áttekinteni. Őszintén szólva, a játékvezetők kezdeti döntéseinek több mint 85%-a helyes, amiért elismerés jár. Az edzők óvatosak a videóbíró igénybevételével, hacsak nincsenek 100%-ig meggyőződve az igazukról” – tette hozzá.
Minden edzőnek egyszer áll módjában videózást kérni, ha az első sikeres, akkor újabb lehetőséghez jut. Mivel a döntéseket a színfalak mögött is ellenőrizni lehet a játék megszakítása nélkül: a mérkőzésvezetők, a játékvezetőellenőr és a VAR-bíró folyamatos kommunikációban marad.
A gólvonalnál történt incidenseket gyakran a mérkőzés folytatása közben vizsgálják ki. A videóbíró figyelemmel kíséri az esetleges agresszív játékot, a szabálytalan belépést és a szögletgyanús helyzeteket is. A technikai problémák vagy hibák ennek ellenére megkövetelhetik a játék leállítását, és esetenként az incidens pillanatához való visszatérést. Az ezt követően bekövetkező gólokat, kiállítási szabálytalanságokat vagy időkéréseket törölni kell, bár a sárga és piros lapok továbbra is érvényesek maradnak.
„Nem hiszem, hogy az edzők kihívásai ellenségeskedést szülnek az edzők és a játékvezetők között, amikor a döntéseket megváltoztatják. A játék részévé váltak, és a technológiát kell alkalmaznunk, hogy megadjuk a sportnak a megérdemelt hitelességet és átláthatóságot” – jegyezte meg Willis.
Willis úgy véli, hogy további képzésre van szükség ahhoz, hogy a játékvezetők megértsék a protokollokat. A játékvezetői bizottság napi bíróküldési folyamatáról elmagyarázva azt mondta: „Ahol csak lehetséges, a VAR-játékvezetőket a korábbi VAR-tapasztalatok és a kommunikációs készségek alapján nevezzük ki, ez minimumkövetelmény.” Érvelése szerint a kulcs az, hogy a VAR-játékvezető „proaktív legyen, ne csupán a mérkőzésvezetők kéréseire reagáljon”. A játékvezetőknek „az előttük álló játékra kell koncentrálniuk, nem pedig egy korábbi incidensre vagy átmenetre”, miközben a csapatmunkát és az együttműködést a „legjobb lehetséges eredmény” elérésének alapvető szempontjaiként hangsúlyozta.
A vízilabdában tehát igen sikeresnek mondható a VAR alkalmazása, s tény és való, hogy nem egy esetben segített helyes döntést hozni a bírói stáb számára, amikor maguk helytelenül ítéltek meg egy helyzetet. Remélhetőleg a jövőben is hasonló hatékonysággal fog működni a rendszer, s kevesebb alkalommal fogjuk azt hallani, olvasni, hogy a bíráskodáson ment el egy csapat meccse.
A kiemelt kép forrása: Quinn Rooney/GETTY IMAGES
