Mekkora esélye lehet egy esetleges magyar olimpiai pályázatnak?

A hét vezető híre eddig, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bejelentést tett azokról az országokról, amelyek hivatalosan jelezték érdeklődésüket a 2036-os nyári ötkarikás játékok megrendezése iránt. A hosszú listán Magyarország is szerepel. Egy több kontinenst érintő, erősnek tűnő mezőnyben kellene jól szerepelni, hogy a legkésőbb 2029-ben esedékes döntés során hazánknak ítéljék oda a rendezési jogot. De vajon mekkora esélyeink lehetnek? Melyek lehetnek azok a tényezők, amelyek befolyásolhatják a kilátásokat, s a potenciális ellenfelek hogyan készülnek? Ezekre a kérdésekre igyekszem választ találni ebben az írásban.

A NOB hétfőn jelentette be, hogy mely országok jelezték hivatalosan felé, hogy érdeklődnek a 2036-os nyári olimpia megrendezése iránt. A névsor a következő: Dél-Afrika, Dél-Korea, India, Katar, Németország, Törökország és Magyarország. Tehát három-három ázsiai és európai, valamint egy afrikai ország vette fontolóra, hogy vendégül lássa a világ legjobb sportolóit tíz év múlva. Nagyon fontos leszögezni, hogy ez még nem a pályázati folyamat, egyik ország sem nyújtott be pályázatot, mindegyik „csupán” az érdeklődését jelezte hivatalosan a NOB felé, maga a kandidálás később lesz esedékes. A NOB most azt tervezi, hogy mindegyik országgal egyeztetéseket kezd annak céljából, hogy mélységeiben megismerje rendezési elképzeléseiket. A tervek szerint novemberben kerül sor a NOB Leendő Házigazdák Kiválasztásáért Felelős Bizottságának virtuális ülésére, melyen az érintett nemzetek bemutathatják terveiket. Az sem mellékes azonban, hogy a föntebb említett névsor még nem végleges, ugyanis a NOB október végéig várja az esetleges további érdeklődőket, így még nőhet a mezőny.

Az utóbbi években rengeteg ország neve bukkant föl a 2036-os olimpiával kapcsolatban, mint potenciális házigazda. Közülük azonban a legtöbb inkább a 2040-es és/vagy 2044-es nyári játékokra gyúr rá, míg Santiago de Chile a 2030-as nyári ifjúsági olimpia rendezési jogáért szállna harcba, ahogy valószínűleg Koppenhága is. Az biztosnak néz ki, hogy Lengyelország és Nagy-Britannia nem lesz a 2036-os pályázók között, mint ahogy Spanyolországban is inkább arra készülnek, hogy Madrid a 2040-es rendezést célozza meg. Fölvetődött Indonézia is, mint lehetséges kandidáló, azonban az Izraellel szembeni hűvös viszony miatt, ami izraeli sportolóknak az országban rendezett nemzetközi versenyekről történt kitiltásában nyilvánult meg, aligha lenne reális esélye elnyerni a rendezési jogot.

Mielőtt még a magyar elképzelésekkel és azok kilátásaival foglalkoznánk, röviden nézzük meg, hogy a másik hat ország mely városokkal vagy régiókkal gondolja az olimpiarendezést.

A hét nemzet közül csupán kettő volt korábban nyári olimpia házigazdája. Németország kétszer: 1936-ban és 1972-ben rendezhette meg a világ legnagyobb sporteseményét, azonban egyik sem pozitív értelemben került be a történelemkönyvekbe. Az 1936-os berlini játékokra alaposan rányomta a bélyegét a náci rezsim uralma még annak ellenére is, hogy Hitlerék mindent elkövettek az akkoriban már javában folyó zsidóüldözés elfedésére, hogy jó képet mutassanak magukról a világnak. Az 1972-es müncheni olimpián az izraeli csapat ellen elkövetett palesztin merénylet borzolta a kedélyeket, hiszen mind a 11 izraeli olimpikont megölték a túszejtés, majd a balul elsült mentőakció során. A németek szándékának komolyságát jelzi, hogy az utóbbi két évben egy pontos menetrend alapján végrehajtott folyamat valósult meg. A helyi olimpiai bizottság várta a városok és régiók jelentkezését, amelyek aztán ütköztették egymással elképzeléseiket, majd végül szeptember végén a bizottság grémiuma döntött a pályázatot benyújtó településről. Az érdeklődők között ott volt Berlin is, ami sokakban megütközést keltett, mert a szövetségi főváros éppen a náci időszakban rendezett olimpia centenáriumán lehetett volna ismét házigazda. Akik emiatt aggódtak, most már megnyugodhatnak, ugyanis Berlin közelmúltban megválasztott új főpolgármestere anyagi okokra hivatkozva visszavonta a város érdeklődését. Ott volt a pályázók között Hamburg is, ám a helyiek egy referendumon elutasították a terveket. München és a Rajna-Ruhr régió maradt, amelyek közül végül a bajor főváros projektjét támogatták a döntéshozók, így egy korábbi rendezőváros már biztosan ott lesz a rajtvonalon a 2036-os versenyben.

A másik, olimpiai tapasztalattal rendelkező ország Dél-Korea, hiszen 1988-ban Szöulban voltak a játékok, s nem túl régen, 2018-ban téli olimpiának is otthont adott az ország Pjongcsang központtal. A távol-keleti államban eredetileg úgy készültek, hogy Észak-Csolla tartomány fog pályázatot benyújtani, azonban a múlt héten érkezett a hír, hogy Szöult is bevonták a tervekbe, mivel a tartomány anyagi és infrastrukturális lehetőségeit meghaladná a teljes olimpia megrendezése, főleg a NOB által nagyon szigorúan vett költséghatékonysági és fönntarthatósági kritériumok miatt. Így tehát egy közös kandidálás van tervbe véve, melynek keretében annyit lehet tudni, hogy Szöulban lenne a nyitó- és a záróünnepség is, de arról, hogy mely sportágak hol szerepelnének, még nincs megerősített információ.

Ázsiából további két ország került be eddig a NOB listájába. India pályázati szándékáról már évek óta lehet hallani, olvasni, hiszen a Föld legnépesebb országa hosszú ideje dédelgetett álma, hogy olimpiának adjon otthont. Jelzi az indiaiak eltökéltségét, hogy már tavaly nyáron bejelentették a NOB lausanne-i székhelyén, hogy mindenképpen szeretnének pályázni a 2036-os játékokra. Már 2021-ben eldőlt, hogy amennyiben pályáznak, akkor Ahmedábád városával teszik ezt. Ahmedábád India 6. legnagyobb városa több mint 5.5 millió lakossal. A város sikeresen pályázott a 2030-as brit Nemzetközösségi Játékok megrendezésére, s pályázatot nyújtott be a 2038-as Ázsia-játékok vonatkozásában is. A városban számos sportlétesítmény épült, illetve épül. Ahmedábád mellett Gudzsarát állam fővárosa, Gandhinagar is helyszín lehet. Igen erős hátszele van az indiai pályázati szándéknak, mivel az ausztrál, az új-zélandi és a francia kormány is támogatásáról biztosította. Ennek ellenére bőven vannak buktatói a szándéknak, hiszen Indiában mindmáig nagy a bürokrácia, emellett súlyos problémát okoz a lakosság óriási nagysága, s gondok vannak a közbiztonsággal, a köztisztasággal is. Sportszakmai szempontból hátulütő lehet az is, hogy sok indiai sportoló követett el a közelmúltban doppingvétséget. Ettől függetlenül nagyon komoly szándékról beszélhetünk, így számolni kell Indiával.

Katar nem először érdeklődik olimpia iránt, hiszen a 2016-os és a 2020-as játékok kapcsán is fölmerült, hogy a főváros, Doha pályázni fog, azonban mindkét esetben az volt a NOB fő kifogása a város (és az ország) ellen, hogy túlságosan kicsi egy olimpia fogadásához. A katariak most azzal érvelnek, hogy 80%-ban már most is meglévő helyszíneken rendeznék a különböző sportágak küzdelmeit. Az mindenképpen javíthatja Katar esélyeit eme tény mellett, hogy az utóbbi években számos nemzetközi eseménynek volt otthona: 2006-ban Ázsia-játékokat rendezett, amit 2030-ban megismételhet, emellett 2015-ben férfi kézilabda-világbajnokságot, 2022-ben labdarúgó-világbajnokságot, 2023-ban Ázsia-kupát, 2024-ben vizes világbajnokságot bonyolított le, jövőre pedig a férfi kosárlabda-vb-nek lesz helyszíne, legalábbis a jelenlegi tervek szerint. Merthogy a közel-keleti bizonytalanságok könnyen sírba taszíthatják a katari elképzeléseket, amennyiben évekig elhúzódna az iráni konfliktus. A másik nem túl kedvező faktor az lehet, hogy mikor lenne az olimpia, mert Katar aligha vállalná a július-augusztusi időszakot, mivel akkor igen erős hőség szokott uralkodni az országban, amit sok földrész sportolói nem igazán tudnának elviselni. Inkább egy őszi vagy téli rendezési jöhetne szóba, ez viszont nagyban megvariálná a nemzetközi sportnaptárat, s jó kérdés, hogy ebbe mennyire mennének bele az egyes szereplők.

Dél-Afrika három legnagyobb városával: Durbannel, Fokvárossal és Johannesburggal tervez pályázni a rendezésre. Afrikában még sosem volt olimpia, október 31-étől azonban a szenegáli fővárosban, Dakarban rendezik a nyári ifjúsági olimpiát, mely a fekete földrész első ötkarikás eseménye lesz. Dél-Afrika 2010-ben labdarúgó-világbajnokságnak adott otthont, azóta viszont nem sok globális multisporteseménynek volt színhelye. Az ország tervei között szerepel valamelyik közeljövőben esedékes férfi röplabda-világbajnokság rendezési jogának megpályázása. Amennyiben ezzel sikerrel járnak, az segítheti az olimpiai álmok megvalósulását, azonban az ország esélyeit ronthatják a közbiztonsági problémák, illetve a mindmáig jelentős társadalmi különbségek.

Végül szerepel a listán Törökország is, amely Isztambulban képzeli el az olimpiát. A legnagyobb török város nagy rutinnal rendelkezik nemzetközi sportesemények szervezése terén, hiszen tavaly ifjúsági para Európa-játékoknak volt otthona, jövőre pedig az ép felnőttek Európa-játékát rendezi meg. Évente számos nemzetközi versenynek ad helyt, jövőre pedig visszatér a Forma-1 az Isztambul Parkba, ami – annak dacára is, hogy az autósport nem szerepel az olimpia programján – szintén piros pont lehet a város neve mellett. Ami viszont fekete, az a török belpolitikai helyzet alakulása, illetve az ország gazdasági állapota, hiszen rendkívül magas az infláció, s ha ez még nem lenne elég, a biztonság terén is akadnak problémák, hiszen időnként előfordulnak merényletek az országban, igaz, nem elsősorban Isztambulban, hanem a kurdok lakta délkeleti területeken, de attól még ez a szempont is lényeges lehet a NOB döntéshozóinak szemében.

A dolgok jelenlegi állása szerint tehát Magyarországnak ezekkel az országokkal kell megküzdenie, feltéve, hogy nem fog az október 31-i határidőig további ország csatlakozni, vagy esetleg menetközben visszalépni valamelyik.

Ami a hazai elképzeléseket illeti, arról már nagyjából két éve lehet időnként hallani, olvasni, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szeretné fölmelegíteni a pályázati szándékot, s a külső kommunikáció alapján Budapest vezetése is hajlik arra, hogy támogassa a játékok ottani megrendezését. Sokan emlékszünk rá, hogy tíz évvel ezelőtt igen komoly szándék volt arra, hogy hazánkban legyen az olimpia, hiszen Budapest ott volt a 2024-es nyári játékokra pályázó nem túl sok, konkrétan három város között. Los Angeles és Párizs voltak az ellenfelek, illetve egészen pontosan, lehettek volna. Ugyanis azt követően, hogy 2015-16- tájékán még eléggé egyértelműnek tűnt úgy a társadalom, mint az akkori politikai osztály támogatása, 2017 elején egy ellenzéki csoport azzal keltett feltűnést, hogy aláírásokat kezdett gyűjteni az olimpiai pályázat ellen, mások pedig referendum kiírását követelték. Az ellenzők többek között azzal érveltek, hogy egy olimpia megrendezése jelentős összegeket emészt fel, s egyfelől Magyarország szerintük nem volt felkészülve pénzügyi értelemben az eseményre, másfelől számos negatív példa mutatja, hogy egy olimpia rendezési költségei könnyedén elszállhatnak, s annak súlyos következményei lehetnek. Ez utóbbi érvvel egyet is lehet érteni, hiszen az 50. évforduló miatt mostanában többször emlegetett 1976-os montréali játékok kapcsán az a tény maradt a legismertebb napjainkban, hogy akkora adósságba verte magát a város és Kanada, hogy egészen 2007 nyaráig nyögték ezeknek a rendezését. Görögországnak a 2010-es évek elején bekövetkezett rendkívül súlyos pénzügyi válságában sokak szerint szerepet játszott a 2004-es athéni olimpiával kapcsolatos gigászi költekezés, majd a helyszínek nagy többségének parlagon hagyása.

Miután egyre komolyabb vita alakult ki arról, hogy hazánk ténylegesen megtudná-e rendezni az olimpiát, s a referendumra irányuló kezdeményezés is napvilágot látott, a kezdetben jelentős, mintegy 80% körüli társadalmi támogatottság elkezdett olyan szintre csökkenni, amely már veszélyeztette a kandidálás sikerét, így a főváros akkori vezetése, a Borkai Zsolt vezette MOB és a kormány közösen úgy döntött, hogy visszalép a pályázattól. Véleményem szerint súlyos hiba volt ez a döntés, hiszen a korabeli elképzelések abszolút működőképesek lehettek volna, s pénzügyi értelemben is meg lehetett volna valósítani a terveket. Bizonyos csoportok hangos tiltakozása azonban kellő számú embert elbizonytalanított, így tényleg nem lehet kizárni, hogy a 2017 augusztusában lezajlott NOB-közgyűlésen ránk nézve negatív döntés született volna. Ettől függetlenül nem értettem egyet az akkori visszalépéssel, mert egyértelműen politikai döntés született, mely nem volt teljesen megalapozott. Még kormányközeli körökben is sokan kritizálták a visszalépést, s a sportberkekben is inkább csalódottság és felháborodás fogadta a hírt, mivel a szakmai szereplők egyértelműen megerősítették: Magyarország alkalmas lenne olimpiai házigazdának.

Ezt követően évekig nem került elő a téma, hiszen a 2024-es olimpiát Párizs kapta, így Európa leghamarabb 2036-ban lehet ismét házigazda. Ugyan a 2032-es játékok kapcsán is fölmerült, hogy Magyarország pályázna, azonban egyfelől nem voltak olyan komolyak a szándékok, mint pár évvel korábban, másfelől a NOB rendkívül korán, 2021 februárjában odaítélte a rendezési jogot az ausztráliai Brisbane-nek.

Az, hogy hazánk ott legyen a 2036-os pályázók között, először két évvel ezelőtt, az önkormányzati választási kampány során vetődött fel, majd a voksolást követően is tartotta magát az a nézet a budapesti vezetés részéről, hogy támogatna egy potenciális pályázatot. Ez az a pont, aminél meg kell állni egy kicsit. Annak idején a 2024-es pályázatot ellenzők közé tartoztak azok is, akik ma a főváros vezetésében foglalnak helyet. Őszintén szólva, amikor először olvastam, hogy a mai vezetés támogatja az olimpiát, nem tudtam eldönteni, hogy felháborodjak ezen, vagy inkább csak nevessek. Az a nézetem ugyanis mind a mai napig, hogy azok, akik 2016-ban még nagy hangon ellenezték, hogy idejöjjön az olimpia, manapság sem azért támogatják ugyanezt, mert gyökerestül megváltozott volna a véleményük, hanem pusztán szavazatszerzési céllal teszik ezt. Akik követik a belpolitikai eseményeket (bár ehhez vasgyomorra van szükség), tudhatják, hogy Budapest mai vezetése eléggé ingatag helyzetben van, hiszen nincs többsége, s a mindenkori kormányzattal is felemás viszonyt ápol.

Emlékezhetünk arra is, hogy az előző ciklusban a Fővárosi Közgyűlés akkori többsége nem egy esetben használta föl a Budapestre tervezett nemzetközi sporteseményeket zsarolási célokra. Például többször is komolyan felvetődött annak gondolata, hogy a város nem adja meg a hozzájárulását a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezéséhez, amit más, a sporthoz semennyire sem kötődő budapesti kormányzati és/vagy külföldi beruházások megtorpedózásához kívánt ürügyként felhasználni. Végül szerencsére semmi sem lett ezekből, bár jogilag eleve problémás lett volna egy ilyen döntés, hiszen a Zsivótzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központ állami tulajdonú területen megépült állami tulajdonú létesítmény, a világbajnokságra pedig nem Budapest önkormányzata, hanem a Magyar Atlétikai Szövetség pályázott.

Több támadás érte a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság néhány mérkőzésének a Puskás Ferenc Stadionban történt megrendezését is, mint ahogy a stadionépítéseket szintúgy. A mostani fővárosi vezetés egyik első ígérete volt, hogy stadionstopot rendel el, mert álláspontja szerint nem új stadionokra volna szükség. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy Budapesten nem egy új stadion helyén omladozó romhalmazok álltak évtizedeken keresztül, így sok esetben teljesen indokolt volt új pályák létesítése.

Ezek után egy ilyen városvezetés mondja most azt, hogy legyen olimpia. Előfordulhat, hogy valóban megtértek, látván a fővárosban sorra került megannyi nemzetközi sportesemény, akár a szeptemberben rendezett Atlétikai Világdöntő sikerét, de azért az nem hagy nyugodni, hogy olyanok állnak ki most az olimpia mellett, akik tíz éve, a mainál jobb gazdasági és politikai körülmények közepette ellenezték azt. Arról már nem is beszélek, hogy az utóbbi években a közbiztonság is romlott, s ugyan nem kell terrortámadásoktól tartani, de főleg a hajléktalanok, a kéregetők és különösen a palackvadászok számának növekedése miatt a főváros több pontján is erősen leromlottak a közbiztonsági és köztisztasági állapotok, amelyekre egyelőre nincsen megoldás. Amennyiben a következő években sem lesz, márpedig egyelőre inkább csak ígéretek hangzanak el, semmint konkrét cselekvések történnek, akkor ez bizony ronthatja Budapest olimpiarendezési esélyeit.

Abba már tényleg nem megyek bele, hogy a politikai viszonyok, illetve a magyar társadalomnak az utóbbi két év súlyos eseményei következtében erősen leromlott idegállapota sem éppen jó ómen, s nem tudni, hogy ezen a két területen mikor következhet be lényeges javulás. Tegnap megjelent egy közvélemény-kutatási eredmény, amely szerint a lakosság kétharmada támogatja az olimpiai pályázat gondolatát. Ez szép és jó, de mivel a pályázati procedúra 2029 közepén fog véget érni, ezért addig még sok minden történhet, ami egyik, vagy másik irányba befolyásolhatja az ezzel kapcsolatos közhangulatot.

Sportszerető és sportgyakorló emberként természetesen nagy vágyam nekem is, hogy itthon olimpia legyen, s nagyon csalódott voltam, amikor tíz évvel ezelőtt visszalépett Magyarország a lehetőségtől. A mai állapotokat elnézve azonban vannak kételyeim azzal kapcsolatban, hogy sikerülne-e elnyerni a rendezés jogát, s ha igen, akkor hogyan alakulnának az előkészületek. Megvan bennem a félelem, hogy ezen a téren lennének gondok, mert napjainkban sok beruházásnak vannak kerékkötői, így szinte borítékolható, hogy megint lesznek olyanok, akik az olimpia ellen fognak agitálni. Márpedig a magyar és külföldi példák is mutatják, hogy társadalmi megosztottság esetén esélytelen egy pályázó, a NOB nem fog mellette dönteni.

Csak remélni lehet, hogy minden jól alakul, de ahogy említettem, 2029 közepe előtt nem várható döntés. Fontos jelezni, hogy most sem konkrét pályázatok benyújtására kerül sor, a NOB mindössze párbeszédet kezdeményezett a hét országgal a 2036-ra vonatkozó elképzeléseik tekintetében. Novemberben lesz az illetékes NOB-bizottság előtti virtuális prezentáció, amelyet a megvalósíthatósági tanulmányok elkészítése követ – ennek jövő március végére kell elkészülnie. Márciusban veszi kezdetét a stratégiai párbeszéd, majd ezek alakulásáról a helyszínkijelölésért felelős bizottság vezetője áprilisban jelentést fog tenni.

2028 januárjáig kell az országoknak a városok és kormányok által vállalt garanciákat letenniük az asztalra, vagyis kinyilvánítani, hogy semmilyen jogi, pénzügyi, politikai és egyéb akadályt sem gördítenek a játékok megrendezése elé, egyben vállalják, hogy mindent megtesznek az esemény sikeres és zökkenőmentes lebonyolításáért, amennyiben rájuk esik a választás. Az év tavaszán újabb jelentés készül az érdeklődőkről, majd április és szeptember között sor kerül a helyszínbejárásokra, a július 10. és 13. között Los Angeles-ben esedékes NOB-közgyűlésen pedig az érdeklődő felek bemutatják elképzeléseiket. 2028 decemberében várható az, hogy a NOB kiválasztja azokat az országokat, városokat, amelyekkel célzott párbeszédet kezd a rendezésről – itt már konkrétan arról lesz szó, hogy a NOB felkéri a kiválasztottakat, hogy nyilatkozzanak: benyújtanak pályázatot, vagy sem. Akik igennel felelnek erre a kérdésre, azok 2029 első negyedében lesznek kötelesek benyújtani az összes garanciát és magát a pályázatot.

2029 második negyedében kerülhet sor a prezentációkra a NOB tagjai, valamint a nyári olimpiai sportágak nemzetközi szövetségei és a nemzeti olimpiai bizottságok képviselői előtt, majd pedig egy hónappal a NOB 2029 nyarán esedékes közgyűlése előtt a szakbizottság megfogalmazza végső véleményét a pályázókról. A NOB közgyűlése (melynek időpontja és helyszíne még nem ismeretes) több pályázó esetén szavazással dönthet a helyszínről, s a győztessel még ott megtörténik a rendezési szerződés aláírása is.

Elég sok víz fog tehát még (remélhetőleg) lefolyni a Dunán, mire a döntéshozók kijelölik a 2036-os olimpia helyszínét. Reménykedjünk, hogy Magyarország ott lesz a végső esélyesek között, s akár megvalósulhat sokunk nagy álma: egy hazai olimpia.

A kiemelt kép forrása: hvg.hu

Szólj hozzá!