Pénzügyi fekete lyukat teremtett a doppingolimpia

Májusban megrendezték az első, s remélhetőleg utolsó doppingolimpiát Las Vegas-ban. Az a reménykedés, hogy ez volt az utolsó ilyen alkalom is, erősödött, miután kiderült, hogy az esemény mögött álló befektetői csoport jókora veszteséget volt kénytelen elkönyvelni az első negyedévben. A jelek szerint hasonló sorsra juthat a doppingoláson alapuló „verseny”, mint a Grand Slam Track atlétikai sorozat – ahogy jött, úgy ment.

A Sportudvaron annak idején több írásban is foglalkoztam a doppingolimpia, hivatalos nevén Fokozott Játékok ügyével. Az esemény lényege az volt, hogy atlétikában, súlyemelésben és úszásban úgy állhattak rajthoz az indulni szándékozók, hogy semmilyen, a doppingolásra vonatkozó korlátozás, tiltás nem volt érvényben. Ahogy a szervezők fogalmaztak, az emberi test határainak feszegetése volt a „verseny” célja, és sajnos több korábbi sportolót sikerült megnyerni ennek az őrületnek. Persze ebben nagy szerepe lehetett a pénznek is, hiszen a szervezők jelentős prémiumokat helyeztek kilátásba a részt vevők és külön a győztesek számára, de akik világcsúcsot értek el (persze nem hivatalosan), azoknak a zsebét még jobban kitömték.

A doppingolimpia gondolata egy Aron D’Souza nevű ausztrál üzletembertől származik, aki saját cégén keresztül sok pénzt fektetett a finoman fogalmazva különös esemény megvalósításába. Később társai is akadtak, ugyanis az 1789 Capital befektetői csoport is beszállt a finanszírozásba. Ennek a csoportnak olyan gazdag emberek a tagjai, mint pl. Donald Trump Jr. (a kiemelt képen balra), vagy a techmilliárdos Peter Thiel. Igen sok pénzt öltek bele a doppingolimpiába, ám a legfrissebb hírek szerint az esemény nem csupán sportszakmai, hanem pénzügyi szempontból is csődnek bizonyult.

A hétvégén megjelent hírek szerint az 1789 Capital az első negyedévben 61.9 millió dolláros, mai árfolyamon 19.2 milliárd forintos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Ebből egyértelműen látható, hogy a „verseny”, amely növekedési hormonok és más teljesítményfokozó szerek szabad használata mellett ígért világcsúcsokat, s értük komoly összegeket, éppen pénzügyileg omlik össze – micsoda paradox, nem igaz?

A Trump-családot is megosztja

Egyébként már maga a május végén rendezett esemény is tartogatott a szervezők számára kínos történéseket, ugyanis az egyik atlétikai sprintszámban Fred Kerley teljesen tisztán versenyezve győzte le doppingolt ellenfeleit. D’Souzáék több világcsúcsban is reménykedtek, ám végül csak egy dőlt meg, persze nem hivatalosan, hiszen a komoly sportszervezetek semmilyen közösséget sem vállaltak a doppingolimpiával, így az ott született, a konvencionális rekordokat fölülmúló eredmények nem lettek hitelesítve. Férfi 50 méteres gyorsúszásban a görög Kristian Gkolomeev 20.81 másodperces időt ért el. Ez mindössze hét századdal jobb a hivatalos rekordnál, amelyet az ausztrál Cameron McEvoy úszott március 20-án a Kína-bajnokságon (20.88), de a César Cielo által még 2009-ben úszott, egészen McEvoy rekorddöntéséig érvényben volt világcsúcsot is csupán egy tizedmásodperccel javította meg.

Mindebből látszik, mekkora értelme volt ennek az eseménynek.

A sportszakmai bukás már a kezdetektől fogva nyilvánvaló volt, most viszont már gazdasági téren is látszik, mekkora mellé nyúlás volt ez az egész cirkusz.

Hónapokkal később, az elszámolást követően kiderült, hogy a szervezőcsoport pénzügyi mérlegében milliós nagyságrendű hiány keletkezett a Las Vegas-i rendezvény megvalósítása nyomán. Ennek közvetlen következményeként 70%-kal zuhant a doppingolimpia anyavállalata, a Paradise Acquisition Corp. részvényeinek árfolyama; a cég egy SPAC-fúziót követően került a New York-i tőzsdére.

Trump Jr. és Peter Thiel dollármilliókat fektetett a vállalkozásba a pénzdíjak és az infrastruktúra – köztük egy kifejezetten erre a célra épített szabadtéri stadion – finanszírozására. A kritikusok és a szakmai sajtó már „kudarcos libertárius kísérletként” bélyegezte meg a projektet. A szervezők határozott alapvetése az volt, hogy az alkalmazott tudomány és a korlátlan teljesítményfokozás az emberi teljesítőképességet a meglévő világcsúcsokon túlra repíti majd; a valóság azonban alig váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

„Amennyiben lehámozzuk a fölösleges kiadásokat, a bürokratikus rétegeket és a szükségtelen infrastrukturális beruházásokat, az esemény gyakorlatilag költségek nélkül is megrendezhető; a többletbevételt pedig fordíthatjuk a sportolók díjazására, kutatás-fejlesztésre, egyre jobb technológiák kidolgozására, valamint az esemény további bővítésére” – érvelt Aron D’Souza, az a londoni székhelyű ausztrál vállalkozó, akinek a fejéből évekkel ezelőtt kipattant a projekt ötlete.

A szervezők büszkén jelentették be, hogy az indulók 91%-a használt tesztoszteront, 79%-a pedig valamilyen növekedési hormont, 62%-a pedig stimulánsokat. Ennek ellenére a 42 részt vevő közül sikerült egynek világcsúcsnál jobb eredményt produkálnia.

Ugyan Donald Trump Jr. is a doppingolimpia finanszírozói közé tartozik, de még az amerikai elnök családjában sem mindenki repes az örömtől, amiért ez az esemény megvalósulhatott, s azzal összekapcsolták a família nevét. Lara Trump, Eric Trumpnak, az államfő harmadik gyermekének felesége, a Republikánus Párt Nemzeti Bizottságának társelnöke podcastműsorában nyíltan kritizálta a doppingolimpiát. „Bocsánatot kérek mindazoktól, akik nézték ezt az eseményt, mert úgy gondolom, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie, mivel nincsen jövője” – hangzottak Lara Trump erős szavai.

Korábban a nemzetközi sportszervezetek, köztük a WADA és a NOB is határozottan elítélte a doppingolimpiát. Elsősorban a doppingszerek használatának egészségügyi kockázataira, valamint az eseménynek a társadalomra gyakorolt potenciális nem kívánatos hatásaira hívták fel a figyelmet. Több sportorvos és kutató is megállapította, hogy a teljesítményfokozó szerek korlátlan, orvosi felügyelet nélküli alkalmazása súlyos szív- és/vagy agyi károsodást eredményezhet.

A NOB jelezte, hogy akár örökös eltiltással is számolhatnak azok, az egyébként javarészt már visszavonult versenyzők, akik részt vesznek a doppingon alapuló küzdelemben. Mostanáig nem derült ki, hogy bárki kapott volna bármilyen szankciót, de valószínűleg lesznek még fejlemények ezügyben.

Amiben nagyon lehet bízni, hogy a doppingolimpia ugyanolyan gyorsasággal fog összeroppanni és eltűnni, ahogy azt a Grand Slam Track tette. A Michael Johnson által életre hívott atlétikai sorozat éppen a hetekben húzta le végleg a rolót. Ott nem a doppinggal volt a baj, hanem azzal, hogy a bajnokság köré felfújt hatalmas pénzügyi lufi egyszer csak kidurrant, s komoly adósságok közepette végig sem tudott menni a széria első szezonja még tavaly.

Arról, hogy a doppingolimpia indulóit kifizették-e a szervezők, nem tudni, bár alighanem annak igen gyorsan híre kelne, ha nem. Ettől függetlenül pénzügyi értelemben komoly kudarc volt ez az esemény, amiből őszintén remélem, hogy nem lesz több!

A kiemelt kép forrása: Anna Rose Layden/GETTY IMAGES

Szólj hozzá!