Lando Norris nyerte a Forma-1-es Holland Nagydíjat, ezzel egymásután a második versenyen győzött, ha nem vesszük ide a tegnapi sprintet, amelyen George Russell diadalmaskodott. Russell ma a 3. helyet szerezte meg, amiért meg kellett küzdenie, azonban annak nem örülhet, hogy Kimi Antonelli előtte végzett, így egyre jobban kezd eldőlni a világbajnokság. A Ferrarinak nem volt meg a kellő tempója ahhoz, hogy igazán jól szerepelhessen. Ugyanez állt a Red Bull-ra is, ám végül nem sokat tudtak letenni az asztalra az italgyártósok, hiszen Max Verstappen a 2. körben rommá törte autóját, így dicstelen véget ért számára az utolsó Holland GP. Nagy sikert ért el Fernando Alonso, aki önerőből a 9. helyre hozta be az Aston Martint. Az alábbiakban összefoglalom a verseny legfőbb tanulságait.
POZITÍVUMOK
Norris ismét győzött
Nem tudott visszatérni a győzelem útjára a Mercedes. Ez az állítás annyiban nem igaz, hogy most is Mercedes-motoros autó szelte át elsőként a célvonalat, de ahogy a Magyar Nagydíjon, úgy most Hollandiában is Lando Norris győzött a McLarennel, amely zsinórban harmadik sikerét aratta Zandvoortban. A brit rajt-cél győzelmet tudott elérni, hiszen a pole pozícióból rajtolt. Az első startnál meg tudta tartani vezető helyét, a piros zászlós fázis utáni újraindításnál viszont Kimi Antonelli lerajtolta. A verseny során azonban szépen lassan kijött a McLaren fölénye, így Norrisnak sikerült visszaelőznie a vb-éllovast, s megnyernie a búcsúzó holland versenyt. Norris egymás után második nagydíját nyerte meg. Ezzel ugyan nem vált reálissá a címvédésre vonatkozó álma, de a dobogó elérésére igenis pályázhat.
Antonelli kezdi eldönteni a vb-küzdelmet
Ugyan ma nem nyert, „csupán” 2. lett, de Kimi Antonellinek most már akkora előnye van, hogy elég arra figyelnie: George Russell ne végezzen előtte. Ma ez a feltétel teljesült, hiszen az olasz az utolsó körökben tudott elmenni csapattársa mellett, miután a bokszból erre kérte a csapatvezetés a britet. Russellnek a kopott kemény gumikon nem sok esélye lett volna a friss lágyakon érkező Antonellivel szemben, ráadásul a két Ferrari is fenyegető közelségbe került, így indokolt volt kiszedni a taljánt ebből a szituációból. Antonelli 59 pontos előnnyel vezeti a tabellát Russell és Hamilton előtt, s ugyan még mindig több mint tíz futam lehet hátra (a szezon vége még mindig képlékeny az ismert okok miatt), de most már tényleg elegendő rendre előttük célba érnie, s akkor valószínűleg nem érheti baj. Fordulatokat sokszor láttunk már, úgyhogy azért arról sincs szó, hogy teljesen hátradőlhetne.
Alonso csodát tett
Komoly meglepetést is szolgáltatott a Holland Nagydíj, ugyanis Fernando Alonso a 9. helyen hozta be az Aston Martint, amivel kettő pontot hozott a konyhára. A spanyol azzal tudta elérni a zöldektől idén győzelemmel felérő eredménynek számító helyezést, hogy riválisaihoz képest eggyel kevesebb, konkrétan egy kerékcserével tudta le a 72 körös futamot, a pályán pedig nem sok előzési pont van. Az Aston Martin a Hungaroring után Zandvoortban is bevetett fejlesztéseket, s ahogy a magyar pályán, úgy a holland tengerparton is jobban működött ettől Alonso autója. Az előrelépés tehát megkérdőjelezhetetlennek tűnik. A spanyolnak immár 3 pontja van, ami a csapat összes egysége, hiszen a ma műszaki gond miatt kiesett Lance Stroll még pont nélkül áll. Három hét múlva jön a Spanyol Nagydíj az új madridi pályán – alighanem ott is nagyon örülne a kétszeres világbajnok egy pontszerzésnek.
NEGATÍVUMOK
Verstappen drámája
A hollandok reménykedtek benne, hogyha nem is nyeri meg, de legalább a dobogón fejezi be az egy ideig szinte biztosan utolsó zandvoorti versenyt Max Verstappen. A négyszeres világbajnok a 6. helyről rajtolhatott, s nem indult rosszul, azonban már az első métereken bajba került, mert az egymással viaskodó Ferrarik közül Hamilton a fűre kényszerítette (majdnem elvitte a 200 méteres féktávot jelző hungarocelltáblát), ami miatt lendületet veszített. Ezt majdnem kihasználta pár kanyarral később alkalmi csapattársa, Liam Lawson, de Verstappen keményen védekezett. A 2. kör végén azonban a korábbi eső miatt még kissé kedves utolsó kanyarban egy tőle ritkán látható hibát követett el: ráhajtott a még vizes rázókövekre, s ettől megcsúszott az autója, melyet a tempós kanyarban nem tudott megfogni, így a szemközti palánkba csapódva, rommá tört autóval volt kénytelen befejezni a versenyt. Hollandia elég dicstelenül búcsúzott tehát a Forma-1-től, mert a hazaiak most is remek hangulatot csináltak, amit egy jó pozícióban célbaérő Verstappen csak fokozni tudott volna. Mint köztudott, a négyszeres vb-győztes éppen a héten hosszabbította meg szerződését a Red Bull-lal – az új kontraktus értelmében 2030-ig maradhat az osztrákoknál. Nem akarok rosszmájú lenni, s meg is döbbennék, ha ez bekövetkezne, de annak idején Sergio Pérez éppen egy többéves szerződéshosszabbítást követően esett szét, ami végül a jóval idő előtti elbocsátását eredményezte. Nem hiszem, hogy Verstappennel ugyanez történne meg, mindenesetre a bejelentést követő futam elég pocsékul sikerült neki. Az egész Red Bull egy nem túl jó hétvégén van túl, hiszen szegény Isack Hadjar nem ünnepelhette meg különleges sisakfestéssel egy évvel ezelőtt Zandvoortban elért 3. helyét, mivel csuklórepedés miatt nem ülhetett autóba. A helyére beugrott Liam Lawson egy 10 másodperces büntetés ellenére is a 7. helyen végzett, ami elfogadható eredmény tőle. Az RB-nél az erre a futamra visszatérő Cunoda Júki a 11., Arvid Lindblad a 12. helyen zárt, ami a fiókcsapat nyári szünet előtti hetekben látott formáját nézve visszaesésnek mondható.
Nem volt meg a Ferrari tempója
Akik Hamilton barcelonai és Charles Leclerc silverstone-i győzelme után abban reménykedtek, hogy elindul a Ferrari fölfelé, alighanem mostanra kiábrándultak. A maranellóiaknak a Hungaroring után Zandvoortban sem volt meg a tempójuk ahhoz, hogy a győzelemért küzdhessenek. Leclerc a tegnapi sprinten 2. lett, a mai főfutamon azonban Hamilton 4. és a monacói 5. helyével kellett beérniük a vörösök szurkolóinak. Úgy néz ki, hogy a Ferrari idén is erősen pályaspecifikus, hiszen elsősorban a több lassú kanyarral tűzdelt aszfaltcsíkokon van reális győzelmi esélye a két pilótának, Zandvoortban viszont a tempós kanyarok vannak túlsúlyban, ami nem fekszik az idei autóknak. Most Monza következik, amire minden évben kettőzött erővel készülnek a Scuderiánál. Vajon idén sikerül győzni valamelyik versenyzőnek? Két hét múlva kiderül.
Ez volt a jelen állás szerint utolsó Holland Nagydíj értékelése, hiszen a zandvoorti pályának lejárt a szerződése, amelyet nem hosszabbítottak meg, ugyanakkor a közel-keleti futamok körüli bizonytalanságok miatt még előfordulhat, hogy végül beugróként kap még egy lehetőséget jövőre. Nem egy rossz pálya, de nem sok igazán izgalmas futamot hozott, így nekem annyira nem fog hiányozni. Talán csak a döntött kanyarjai fognak kicsit. Jövőre viszont visszatér Isztambul és Portimao, vagyis jó európai pályákkal eléggé el leszünk látva.
A következő verseny az Olasz Nagydíj lesz szeptember 6-án.
A kiemelt kép forrása: Rudy Carezzevoli/Getty Images
