Augusztus 20-án alapvetően az államalapításra és Szent István királyra emlékezünk. Ez a nap az új kenyér és bor ünnepe is. Emellett számos ember születésnapja is, köztük több magyar sportolóé. Az alábbiakban róluk lehet olvasni.
Gergely István
1976. augusztus 20-án született Dunaszerdahelyen, vagyis éppen most tölti be ötvenedik életévét. Pályafutását a Felvidéken kezdte, ahol előbb Komáromban, majd Pozsonyban, később pedig Nyitranovákon védett, merthogy kapus volt. Az ezredforduló tájékán légióskodott Olasz- és Spanyolországban, majd 2002-ben a Honvéd igazolta le. Itt – egy rövid máltai kitérőtől eltekintve – 12 szezont húzott le, mely karrierjének legsikeresebb időszaka is egyben. A Honvéddal négyszer nyert magyar bajnokságot, kétszer Magyar Kupát. Nemzetközi szinten sem kerülték el a nagy diadalok, hiszen 2004-ben Bajnokok Ligáját nyert a csapattal, kétszer pedig ezüstérmes lett. Van Európai Szuperkupa-címe is. Elsősorban viszont a magyar válogatottból lehet ismert, hiszen 2004-ben és 2008-ban is tagja volt az olimpiát nyert Kemény-legényeknek. 2003-ban világbajnok lett, emellett van egy vb-ezüstérme és két világligaaranya is. 2017-ben a budapesti Masters világbajnokságon a 40 éven felüliek korcsoportjában a többségében a 2000-es sydney-i olimpián aranyérmet szerzett magyar nemzeti csapat tagjaiból álló Millennium elnevezésű együttessel aranyérmes lett.
2014-ben visszavonult, majd Benedek Tibor stábjában a magyar férfi válogatott kapusedzője lett. 2017 januárja óta a Honvéd SE elnöke. Számos kitüntetés birtokosa: 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2008-ban ugyanennek középkeresztjével díjazták, idén pedig a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal elismerést vehette át. Emellett kapott I. osztályú Honvédelemért-díjat is még 2008-ban, 2016 óta pedig Komárom díszpolgára. 2005-ben a bajnoki rájátszás legjobbjának választották.
id. Szívós István
Nem Gergely István a magyar vízilabda egyetlen augusztus 20-i szülöttje. 1920-ban ugyanezen a napon jött világra id. Szívós István, az egyik, ha nem a legfőbb hazai pólódinasztia alapítója.
1931-ben kezdte el az úszást a Szegedi Úszó Egyletben, majd amikor a család 1932-ben felköltözött a fővárosba, rövid ideig a BESZKÁRT kölyökcsapatában volt labdarúgó. Még ugyanebben az évben a Magyar Úszó Egylet (MÚE) sportolója lett. 1935-ben kezdte a vízilabdázást, két évvel később a másodosztályt nyert csapat tagja, ekkor kapott meghívót a válogatottba. 1940-ben a Magyar AC-hoz igazolt. 1942-ben egy évig frontszolgálatos volt, majd 1943-ban megnyerte a magyar vízilabda-bajnokságot.
1945-ben a Budapesti Vasas vízilabdacsapatának alapítója volt Jeney Lászlóval, Markovits Kálmánnal és Brandi Jenővel. 1945 és 1946, valamint 1949 és 1958 között játszott a Vasasban. A köztes időszakban a Vörös Lobogó, illetve az MTK játékosa volt. A Vasassal egyszer, 1953-ban nyert magyar bajnokságot.
Pályafutása során három nyári olimpián vett részt. Az 1948-as londoni játékokon ezüstérmet szerzett a válogatottal, az 1952-es helsinki olimpián és a legendás 1956-os melbourne-i tornán pedig aranyérmet ünnepelhetett. Emellett Melbourne-ben indult úszásban is. 1947-ben negyedik volt az Eb-n. 1954-ben, a torinói Európa-bajnokságon a győztes vízilabda-csapat tagja volt. Ezen kívül kétszeres magyar bajnok is volt folyamúszásban. Hatvannégy alkalommal szerepelt a vízilabda-válogatottban. Technikás játékosnak számított, aki pontos dobásai mellett játékának szépségével is feltűnt.
1957-ben kezdett edzősködni korábbi klubjánál, a Vasasnál, majd 1959-ben a MAFC edzője lett. 1962-ben edzői, majd szakedzői diplomát szerzett. 1964 és 1966 között az egyiptomi válogatott szövetségi kapitánya, majd 1967-ben az újonnan alakult Orvosegyetem SC vezetőedzője lett, mellyel kétszer nyert magyar bajnokságot és egyszer Magyar Kupát. 1970-től a klub szaktanácsadójaként dolgozott. Edzői munkája mellett játékvezetőként is dolgozott.
Sógora, Győrfi Endre szintén vízilabdázó volt. Fia, ifj. Szívós István is vízilabdázott, az 1976-os montréali olimpián győztes válogatott tagja, majd a Ferencvárosi TC elnöke volt. Unokája, Szivós Márton világbajnok vízilabdázó, napjainkban éppen a Gergely István kapcsán emlegetett Honvéd vezetőedzője.
id. Szívós István is több állami kitüntetésben részesült még az előző rendszer idején. 1950-ben a Magyar Népköztársasági Érdemérem ezüst-, majd 1952-ben arany fokozatát vehette át, 1951-ben pedig a Magyar Népköztársaság kiváló sportolójának választották. 1954-ben érdemes sportoló lett. 1997-ben bekerült az Úszó Hírességek Csarnokába. A szigligeti kikötő 2012 óta az ő nevét viseli – ahogy a móló bejáratánál ugyanabban az évben fölavatott bronz domborművén olvasható: Szigliget és a Balaton szerelmese volt.
1992. június 22-én hunyt el.
Lukovich István
1929. augusztus 20-án Budapesten született. Kard- és tőrvívóedzőként dolgozott. A magyar tőrvívás egyik legnevesebb edzőjének tartották.
Édesapja községi jegyző, édesanyja tisztviselő volt. 1948-ban Pestszentlőrincen érettségizett. 1952-ben testnevelői tanári és edzői diplomát szerzett. 1952-től tanársegédként a TF munkatársa lett az időszaki és küzdősport tanszéken. Mindemellett testnevelés tanárként is tevékenykedett. 1961-től 1970-ig adjunktus, majd docens lett. Évtizedeken át vezette a Testnevelési Főiskola vívótanszékét. Emellett a TF-n ő oktatta a tőrvívást is.
Vívómesterként Duronelly László, Gellér Alfréd és Hátszegi József tanítványa volt. A Magyar Vívószövetség elnökségének tagja volt. Dolgozott nála többek között a világbajnok és olimpiai ezüstérmes Bóbis Ildikó is. A magyar válogatottnál, a Vörös Meteorban, az OSC-ben, a BSE-ben, valamint külföldön ténykedett. Számos könyve jelent meg 1967 és 2011 között a vívás módszertanáról, elméletéről. Elemezte a francia vívást és részletesen írt a sportágban alkalmazható taktikákról is.
1969-ben mesteredzői képesítést szerzett, 2015-ben megkapta a Magyar Vívószövetség Életmű-díját.
2016. február 26-án hunyt el.
Ferencz Gyula
1937. augusztus 20-án született Sopronban. Labdarúgó volt, posztját tekintve középhátvéd. Pályafutását 1951-ben szülővárosában kezdte, amelynek csapatánál egészen 1962-ig játszott. Akkor Salgótarjánba, az SBTC-hez szerződött, amellyel legnagyobb sikereit érte el. 1962 és 1970 között 166 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára a nógrádiakkal. 1967-ben Magyar Kupa-döntőt játszhatott, amelyet csapata 1:0-ra elvesztett a Győri Vasas ETO ellen. Kétszer szerepelhetett a magyar B-válogatottban.
Visszavonulását követően 1971 és 1977 között az SBTC szakosztályigazgatója volt, s regnálása idején érte el legnagyobb sikereit a salgótarjáni klub, hiszen 1972-ben bajnoki bronzérmes lett, az 1972-73-as idényben ezáltal indulhatott az UEFA-kupában – ott az 1. fordulóban az AEK Athén búcsúztatta a csapatot 4:2-es összesítéssel. Kétszer lett a legjobb vidéki csapat a Bányász.
Két alkalommal (1986-1989 és 2000-2005 között) az MLSZ elnökségének tagja volt, 1996-ban pedig a Nógrád Megyei Labdarúgó-szövetség elnökévé választották. Több díjat vehetett át, többek között 1997-ben a Magyar Sportért Érdemérmet, 2001-ben a FIFA elismerő oklevelét, 2002-ben pedig a Puskás Ferenc emlékérmet. Salgótarjáni és Nógrád megyei elismerésekkel is kitüntették.
2021 decemberében hunyt el.
A kiemelt kép forrása: magyarnemzet.hu