Öttusa-Eb, nyíltvízi úszás, atlétika és vízilabda – Hétvégi Összefoglaló

Egy elég sikeres hétvégén vagyunk túl. Ismét számos magyar siker született. A Hétvégi Összefoglalóban fölidézem az öttusa Európa-bajnokság, a nyíltvízi úszó-Eb, az U20-as atlétikai világbajnokság és az U20-as női vízilabda Európa-bajnokság magyar szempontból fontos történéseit. Tarts velem!

Öttusa: Fantasztikus magyar szereplés az Eb-n

A hétvégén került sor a döntőkre az Isztambulban rendezett öttusa Európa-bajnokságon. Férfi és női egyéni versenyre, váltóra, csapatküzdelmekre, valamint mixváltóra került sor. Mindegyik finálénak voltak magyar szereplői. Elsőként a női viadalra került sor, melybe három magyar versenyző, Bauer Blanka, Erdős Rita és Guzi Blanka jutott be. Mivel a mieinken kívül a fehéroroszok és a svájciak jutottak legalább három versenyzővel a döntőbe (a svájciak négyen voltak), így az elődöntő után már biztos volt, melyik három csapat lesz dobogós, csak a sorrend volt kérdéses. (Öttusában az egyéniben elért eredmények alapján alakul ki a csapatok sorrendje.)

A táblavívás Erdős Ritának (17–18 a szerdai elődöntős körvívásban, 9. kiemelt a döntőben) és Guzi Blankának (18–17, 7.) is a 16 között ért véget, előbbit a brit Olivia Green (17–18, 8.) 4:3-ra, utóbbit a szintén brit Emma Whitaker (16–19, 10.) 3:2-re múlta felül, ellenben Bauer Blanka (16–19, 11.) előbb 5:1-gyel ejtette ki a svájci Katharina Jurtot (19–16, 6.), majd 2:1-gyel a lengyel Malgorzata Karbownikot (21–14, 3.), és csak a hazaiak kedvence, Ilke Özyüksel (13–22, 18.) állította meg a négy között, 4:2-re nyert.

Az akadálypályán néhányan rontottak, így egy hibátlan pálya többet érhetett. Erdős Rita némi lendületet vesztett az utolsó előtti akadályon, a buzogányon, 45.75-ös ideje (13.) nagyjából két és fél másodperccel lassabb volt az elődöntőhöz képest, ám Guzi Blanka 33.46-tal (5.), több mint három, Bauer Blanka 36.81-gyel több mint három és fél másodperccel javított.

Két szám után Özyüksel, aki a második időt futotta az akadálypályán (32.50), előtte döntős volt vívásban, vezetett – Bauer Blanka a hatodik, Guzi Blanka a kilencedik, Erdős Rita a 14. helyről várta a folytatást két számot követően.

A 100 méteres gyorsúszást a DVTK-s Guzi Blanka nyerte meg 1:00.78-cal, nyolc tizeddel javítva elődöntős idején; a honvédos Erdős Rita 1:02.49-es (8.) ideje majdnem hat tizeddel volt jobb; az UTE-s Bauer Blanka 1:05.42-t (16.) úszott, ami egy másodperccel elmaradt a legutóbbitól.

A kombinált szám előtt a vívást megnyerő, úszásban negyedik fehérorosz Anasztaszija Arol két ponttal átvette a vezetést Özyükseltől – az ötödik Guzi Blanka az éllovast 27, a kilencedik Bauer Blanka 37, a 14. Erdős Rita 75 másodpercre követte.

A verseny nagy részében Özyüksel és Arol jelentős előnyben futott a közvetlen üldözőikhez képest is. Az első sorozatot még a török tudta le jobban, ám a következő háromban fehérorosz riválisa hagyta el hamarabb a lőállást – Özyüksel viszont jobb tempóban futott. Az utolsó lövészetet Arol minimális előnyben kezdhette meg, ám ezúttal Özyüksel kezelte jobban a lézerpisztolyt, és miután elsőként futott ki a lőtérről, már sejteni lehetett, hogy megszerzi a kontinensbajnoki címet.

Guzi Blanka a táv feléig szoros versenyben volt a harmadikként induló Karbownikkal és a negyedik orosz Viktorija Szazonovával, ám előbbi nem fejezte be a kombinációt, utóbbi pedig idővel lemaradt és hetedik lett, így a hajrában már senkitől sem zavartatva haladt a harmadik helyen – övé lett a legjobb kombiidő (11:09 perc), míg a második Bauer Blankáé (11:13) aki ötöt előzött, és egészen a negyedik helyig kapaszkodott fel időközben. Erdős Rita kettő helyet javítva zárt a 12. helyen. Az Európa-bajnoki címvédő francia Rebecca Castaudi – aki tavaly novemberben eltörte a jobb kezét, és kilenc hónap kihagyás után ezen az Eb-n tért vissza – a 17. lett.

A 29 éves Özyüksel felnőtt karrierje immáron 11 éve tart, ezzel párhuzamosan 2015-ben junior vb-, 2018-ban junior Eb-győztes volt, 2020-ban U24-es Eb-címet nyert – felnőttként 2016-ban, a szófiai kontinensviadalon szerezte meg első érmét világversenyen, harmadik lett, rá egy évre, 2017-ben Minszkben ismét. A 2022-es alexandriai világbajnokságon ugyancsak bronzérmes Özyüksel – aki világkupákról korábban is gyűjtögetett dobogós helyeket, kisebb challengerversenyeken nyert, illetve 2023-ban vegyes váltóban az ankarai világkupa-fordulón – tehát hosszú ideje az elit tagja, ám első egyéni aranyérmére kitartóan várt a felnőttek között: májusban megnyerte a pazardzsiki vk-versenyt, most pedig első világversenyét.

Guzi Blanka tovább gyarapította idei dobogós helyezéseinek számát, a kairói és budapesti vk-viadalt megnyerő, Pazardzsikban második öttusázó a második egyéni Eb-érmét szerezte meg a 2021-es Nyizsnyij Novgorod-i ezüst után, és a tavalyi madridi Eb-hez képest helyet cserélt az év első felében hosszan elnyúló hátsérülésével küzdő Bauer Blankával. Utóbbi akkor először állhatott dobogóra egyéniben felnőtt versenyen, míg Guzi Blanka negyedik lett, ezúttal fordítva történt.

A magyar csapat Guzi Blanka, Bauer Blanka, Erdős Rita összeállításban aranyérmes lett, és megvédte madridi Eb-címét, amelyhez akkor a két Blanka mellett Eszes Noémi pontszámai kellettek – öt ponttal szereztek többet a mieink, mint a svájci Jurt testvérek.

Szombat este férfi egyéniben is megrendezték a döntőt az isztambuli öttusa Európa-bajnokságon. A férfiaknál szintén három versenyzőnk, Koleszár Mihály, Szép Balázs és Tamás Botond érte el a finálét. A csapatverseny dobogós helyezéseiért a mieink mellett a franciák és az ukránok csatáztak, ők képviselhették magukat szintén három-három versenyzővel.

Szép Balázsnak (14–21 a csütörtöki elődöntős körvívásban, 17. kiemelt) vívnia kellett a 16 közé jutásért, ezt az asszót sikerrel vette a lengyel Lukasz Gutkowski ellen (16–19, 16.), 1.48 másodperccel a vége előtt vitte be a győztes asszót, és nyert 5:4-re. Az egyéniben kétszeres világbajnok francia Valentin Belaud (25–10, 1.) ellen is vezetett, ám a rivális 5:3-mal jobb volt. A 16 között Koleszár Mihály (19–16, 10.) kikapott a német Marvin Dogue-tól (19–16, 7.) 4:0-ra, Tamás Botond (16–19, 13.) viszont bejutott a nyolc közé, legyőzve a török Kivanc Tasyarant (23–12, 4.) 4:1-re – az olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok olasz Giorgio Malant (21–14, 5.) már nem tudta felülmúlni, a rivális 5:3-mal ment tovább.

Az UTE-s Tamás Botond az akadályversenyben sem ment gyengét (29.27, 11.); a Csepelt képviselő Koleszár Mihály némi kockázatot vállalt a pálya közepén, az ufónál szokásosan a második elemet célozta meg felugráskor, de rontott, és ismételnie kellett a számban egyébként az elitbe tartozó öttusázónak (31.71, 14.); a szintén UTE-s Szép Balázs 31.87 másodperc alatt ért végig (16.).

Két számot követően a vívást megnyerő orosz Jegor Gromadszkij három ponttal vezetett az akadálypályán első fehérorosz Uladziszlau Melkaziorau előtt; Tamás Botond 7., Koleszár Mihály 15., Szép Balázs 17. volt.

Kétszeres junior Európa-bajnokunk ekkor pörgött csak fel igazán! A 100 méteres gyorsúszásban ugyanis a harmadik időt tempózta (54.57), Szép Balázs 55.98-cal (7.), Koleszár Mihály 56.20-szal (8.) végzett. Három szám után Gromadszkij tíz pontra növelte az előnyét Melkaziorauval szemben, Tamás Botond előrelépett ötödiknek, 19 másodpercre az éllovastól, öt másodpercre a dobogótól – jók voltak tehát az esélyek az újabb magyar egyéni éremre Isztambulban. Koleszár Mihály a 14., Szép Balázs a 16. helyről indulhatott a kombinált számban.

Gromadszkij rendkívül összeszedetten teljesítette a kombinációt, és senki nem verhette meg – érdekesség, hogy a 2021-ben junior Eb-3. és junior vb-2. orosz öttusázónak két idei világkupaversenyén, áprilisban Kairóban és júniusban Budapesten nem jött ki a lépés, előbbin a selejtezőben, utóbbin az elődöntőben búcsúzott, most viszont minden összeállt.

Eközben viszont magyar szempontból fontosabb volt, hogy két sorozat után Tamás Botond már kézzelfogható közelségbe került a második helyhez. A harmadik sorozat előtt egyszerre futott be a lőtérre Melkaziorauval és a harmadikként induló Belaud-val – a 21 éves magyar versenyző sokkal jobban lőtt ellenfeleinél (ők végül lemaradtak, és a kilencedik, tizedik helyen futottak be), és folyamatosan növelte az előnyét. A kombinált szám második felében már egyértelműen a kezében volt a sorsa, és megszerezte az ezüstérmet – a második felnőttidényét futó Tamás Botond, aki az év elején kisebb sérüléssel küzdött, első érmét szerezte meg a felnőttek között. Malan futott be a harmadik helyen, az Eb-címvédő ukrán Jurij Kovalcsuk a negyediken. Szép Balázs 11., Koleszár Mihály 12. helyen ért célba.

Csapatban újabb aranyéremmel gazdagodott a magyar válogatott, ráadásul a nőkhöz hasonlóan a férfiaknál is címvédés történt: a tavalyi madridi Eb-n az ezüstérmes Koleszár Mihály, a negyedik Gáll András és a nyolcadik Szép Balázs pontjaiból tevődött össze a csapatgyőzelem.

„Nagyon örülök az eredményeknek, kiváló teljesítményt nyújtottak a sportolóink, teljes mértékben elégedett vagyok – értékelt Belák János, a válogatott sportszakmai vezetője. – Tamás Botondból egy nagyon hosszú, junior világversenyekkel tarkított idényben egy fiatalemberből egy eredményes férfi vált ezen a versenyen. Egész héten nagyon kiegyensúlyozott volt, a kombinált szám első körében láttam rajta, hogy ebből dobogó lesz, annyira tudatosan cselekedett. A női verseny vívásában közrejátszottak az érzelmek is, úgy gondolom, voltak bírói hibák, miközben a lelátóról folyton kiabálnak, adódott nálunk is kétes eset. Guzi Blanka kijött a vívást követő pillanatnyi gödörből, megújult erővel folytatta, az, hogy egész idényben ennyire stabilan hozza a dobogós eredményeket, mutatja a sportolói és az emberi kiválóságát is. Bauer Blankát több mint fél évig hátráltatta a hátsérülése, emellett elkezdte az Állatorvostudományi Egyetemet is, nagyon örülök, hogy ilyen jól össze tudta hangolni az edzéseket a tanulással, és ennyire jól sikerült a rehabilitációja.”

Tizenhárom nemzet indított vegyes váltót az isztambuli Európa-bajnokságon vasárnap, ezzel a versenyszámmal zárultak a küzdelmek a sportág kontinensviadalán a Burhan Felek Sportkomplexumban. Belák János, csakúgy, mint egy évvel ezelőtt Madridban, Koleszár Mihályt és Guzi Blankát (a kiemelt képen) nevezte.

Az esőzések miatt kissé töredezett volt a napi program – a magyar kettős a rangsoroló vívást követően az első kiemelt volt a táblavívásban, majd a negyeddöntőben a lengyel duó ellen 2:2-re, a svéd páros ellen 8:8-ra végzett, de a magasabb kiemelés mindkét esetben továbbjutáshoz segítette a mieinket. A döntőben a litván kettősnek esélye sem volt, összesítésben 8:1 lett a párbajuk végeredménye.

Az akadálypályán hátrébb végeztek, 1:11.09-es eredményük a kilencedik helyre volt elég; ekkor ötödikként álltak, ám a 2×50 méteres gyorsúszást megnyerték 52.51-es idővel, és felkapaszkodtak másodiknak az oroszok mögé. Andrej Bobrov és Jana Szolovjova ugyan nem nyert asszót a táblavívásban, ám az akadálypályán első, úszásban második lett – csupán öt pont előnyük volt a mieinkhez képest.

Volt harc az aranyéremért, és a magyar duó kettő másodperccel lenyomta az orosz riválist, megvédve címét – a Csepelt képviselő Koleszár Mihály és a DVTK-t képviselő Guzi Blanka egy éve Madridban is a dobogó tetejére állt. Koleszár Mihálynak ez már sorozatban a negyedik Eb-érme vegyes váltóban – 2023-ban Krakkóban Réti Kamillával ezüstöt, 2024-ben Budapesten Erdős Ritával ugyancsak aranyat szerzett.

Három első, két második és egy harmadik hellyel a magyar válogatott szerepelt a legeredményesebben az isztambuli Eb-n. Győzött a Guzi Blanka, Bauer Blanka, Erdős Rita női és a Tamás Botond, Szép Balázs, Koleszár Mihály férficsapat, valamint Guzi Blanka és Koleszár Mihály vegyes váltóban, második lett egyéniben Tamás Botond, illetve női váltóban még hétközben Rajncsák Diána és Varga Orsolya, s harmadikként végzett egyéniben Guzi Blanka.

Innen is gratulálunk a magyaroknak az elért eredményekhez!

Nyíltvízi úszás: Bronzérmes lett a magyar csapat

Volt egy része a nyíltvízi úszók váltóversenyének, amikor nem a németek vezettek, de nem ez határozta meg a párizsi Európa-bajnokság nyíltvízi versenyeinek záró felvonását, merthogy Németország uralta ezt a hat kilométert, ennek meg csak az lehetett a vége, hogy a világbajnok német csapat szerezte meg az aranyérmet a Szajnán szombaton.

A Fábián Bettina, Mihályvári-Farkas Viktória, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid összetételű, egyébként címvédő magyar négyes tulajdonképpen végig a harmadik helyen haladt, a harmadik Rasovszky Kristóf ugyan előzött egyet, s becsúszott a németek mögé és az olaszok elé, ám nem volt könnyű dolga a befejező emberként úszó Betlehem Dávidnak, hiszen a németek negyedikje, Florian Wellbrock hatalmas, nyolc másodperces előnnyel járt az előző nap 3 km-en diadalmaskodó honfitársunk előtt. Az Eb-n két ezüstérmet is begyűjtő Betlehem Dávid viszont utolérte a németet, közben viszont az olaszok rutinos klasszisa, Gregorio Paltrinieri is szépen farvizezett, így a vége német-olasz-magyar befutót hozott.

A magyar nyíltvízi csapat egy aranyéremmel, öt ezüsttel és egy bronzzal zárta az Eb-t. Minden gratuláció kijár nekik is!

Atlétika: Bátori Lilianna világbajnoki ezüstérmes

A magasugró Bátori Lilianna ezüstérmet szerzett a Eugene-ben rendezett U20-as atlétikai világbajnokságon.

Magyar idő szerint tegnap késő este került sor a szám döntőjére, amelyben Lilianna 190 centiméteres eredményt ért el. Mindössze kettő cm választotta el az aranyérmet megszerző ausztrál Izobelle Louison-Roe-tól.

A Vasas tavaly U20-as Európa-bajnokságot nyert tehetsége harminc év után az első magyar, aki ebben a számban korosztályos vb-érmet nyert – 1996-ban Sydney-ben Győrffy Dóra szintén 2. helyen végzett.

Női vízilabda: Európa-bajnok a magyar U20-as női válogatott!

Pénteken este került sor a női U20-as vízilabda Európa-bajnokság döntőjére a portugáliai Oeirasban. A finálét a magyar és a spanyol válogatott játszotta.

A Biros Péter által irányított nemzeti együttes a kiélezett fináléban szinte végig fej fej mellett haladt ellenfelével, az első negyed végén 4:4 volt az állás, a félidőben a spanyolok vezettek 7:6-ra. A harmadik negyedben fordítottak a mieink (11:10) és a negyedik felvonásban kétszer is először vezettek kettő góllal, ám a rendes játékidő mégis 13:13-as döntetlennel zárult.

Az ötméterespárbajban a spanyolok kétszer is megnyerhették volna az Eb-t, de a rendes játékidő utolsó pillanataiban is ziccert hárító magyar kapus, Torma Luca fantasztikus bravúrokkal védett. A legvégén Tiba Panna a harmadik ötösét is bevágta, a spanyolok hibáztak, így Magyarország lett a korosztályos Európa-bajnok.

A döntőben Tiba mellett a felnőttválogatott másik kiemelkedő fiatalja, Hajdú Kata is négy gólt jegyzett.

A magyar csapat 2022-ben és 2024-ben is a spanyolok ellen veszítette el az U19-es Eb-döntőt. Most az U20-as kontinensviadalon sikerült a visszavágás.

Mától a fiúknak szurkolhatunk, hiszen most kezdődik el az ő U20-as Európa-bajnokságuk a bulgáriai Várnában.

A kiemelt kép forrása: Magyar Öttusa Szövetség

Szólj hozzá!