Bár még több mint 800 nap van hátra a 2028-as Los Angeles-i olimpia kezdetéig, a helyieknek már most lehetőségük nyílik jegyeket vásárolni az eseményre. A szervezők korábban azt ígérték, hogy a legtöbb ember számára megfizethető belépőket is kínálni fognak, s állítólag rekordméretű érdeklődés van a tikettek iránt. A Los Angeles-i jegyvásárlók viszont nem éppen arról számoltak be, hogy olyan olcsók lennének a jegyek, mivel nem pusztán magát a belépő árát kell kifizetni, hanem egy ún. szolgáltatási díjat is, ami igen borsos ráfizetést jelent. Emiatt sokan háborognak, de egyelőre úgy tűnik, minden marad úgy, ahogy.
Április 2-án nyílt meg a lehetőség a jegyvásárlásra azon Los Angeles-i, dél-kaliforniai és Oklahoma City-i lakosok számára (utóbbi városban a softball és a szlalom kajak-kenu eseményeire kerül sor), akik voltak olyan szerencsések, hogy bekerültek a belépőt igénylők első, kisorsolt csoportjába, hiszen ahogy az a nagy nemzetközi sporteseményeknél lenni szokott, ezúttal sem csak a vásárlásból áll ez a periódus, mert a rengeteg jelentkező közül kisorsolnak bizonyos számú embert, akinek módja lesz az adott etapban jegyet vásárolni. Lesznek később további szakaszok is, amelyekbe szintén sorsolás útján lehet bekerülni, illetve a nemzetközi értékesítés is a későbbiekben fog elkezdődni.
Természetesen sokan éltek, vagy élni kívántak a lehetőséggel, s még a húsvéti hétvégén beszerezték jegyeiket a közel két és fél év múlva kezdődő ötkarikás játékokra. Gondolhatnánk, hogy minden érintett nagyon boldog amiatt, hogy ennyire előre bebiztosította helyét valamely olimpiai eseményen, azonban ez koránt sincs így. A közösségi médiában több helybeli is fölháborodásának adott hangot, amiért állítása szerint elhallgatták előle, hogy nem pusztán magát a jegyárat és az ÁFÁ-t kell megfizetni, hanem egy szolgáltatási díjnak nevezett külön tételt is, ami a hírek alapján az összes megvásárolt jegy árának mintegy 24%-ával egyezik meg.
A szervezők korábban arról adtak tájékoztatást a jegyekkel kapcsolatban, hogy több különböző árkategóriában fogják kínálni, emellett mód lesz csomagok megvásárlására is, amelyek jellemzően különböző VIP-szolgáltatásokat is magukban foglalnak a versenyek, mérkőzések puszta megtekintésén kívül. A legolcsóbb biléták 28 dollárba, mai árfolyamon alig több mint 9000 forintba kerülnek, a legdrágább csomagért viszont 8250 dollárt, több mint 2.5 millió forintot kérnek el. A legtöbb belépő elvileg az olcsóbb kategóriákban kerül eladásra (a 28 dolláros jegyekből egymilliót terveznek piacra dobni) ezekben a napokban, ám aki ilyen tiketteket szeretne vásárolni, pláne többet is, annak mélyebben a zsebébe kell nyúlnia annál, mint amire számíthatott.
Lori Rovner, Manhattan Beach egyik lakója az LAist című helyi újságnak elmondta, hogy eleve nehezen tudott eljutni a jegyértékesítési felületre, mert többször is kidobta a rendszer „hozzáférés megtagadva” hibaüzenettel. Amikor sokadik nekifutásra sikerrel járt a minden bizonnyal komoly terhelésen áteső oldalon, s be tudta tenni kosarába a megvásárolni kívánt jegyeket, a pénztárban lett figyelmes rá, hogy a belépők árán és az ÁFA-költségen túl ezt a bizonyos szolgáltatási díjat is meg kell fizetni. A hölgy 16 darab jegyet vásárolt 2604 dolláros (839 972 forintos) áron, azonban szolgáltatási díj címén további 504 dollárt (mintegy 128 000 forintot) kellett kicsengetnie, vagyis több mint 3000 dollárért (mai árfolyamon 967 710 forintért) jutott hozzá a jegyekhez. Rovner igazságtalannak nevezte ezt a díjat, mivel állítása szerint erről sehol nem kapott előzetesen tájékoztatást.

Egy másik vásárló a Reddit nevű közösségi felületen adott hangot megdöbbenésének. Leírása szerint összesen tíz jegyet vásárolt öt különböző sportág eseményeire, amelyek között van úszás, kosárlabda és labdarúgás is, s összesen 11 000 dollárt, vagyis több mint 3.5 millió forintot (!) kellett fizetnie, ugyanis a 24%-os szolgáltatási díjat az összes biléta után fölszámolták neki.
Többen is megerősítik, hogy az előzetes tájékoztatásokban egyetlen szó sem esett a szolgáltatási díjról, pláne nem annak mértékéről, így sokan rablásnak minősítették a történteket. Önmagában nem a díj, hanem annak mértéke a problémás a felhasználók leírása alapján, ugyanis jegyértékesítő felületeken szokás ilyen díjat is beszedni, azonban az Egyesült Államokban ez jellemzően a jegy árának 15-20%-ával egyezik, tehát a 24% ha nem is sokkal, de az iparági átlag fölött van.
Több hozzászólásban az is olvasható, hogy a 2024-es olimpia idején is volt szolgáltatási díj, ám annak mértéke mindössze 1.5% volt, vagyis közel 400%-os (!) drágulás tapasztalható ezen a téren, amit ráadásul befolyásol a megrendelni kívánt jegyek darabszáma is – minél többet vesz valaki, annál több lesz a szolgáltatási díja. Az egyik Reddit-felhasználó leírta, hogy amíg két éve a díjjal együtt került 566 dollárba az atlétikai versenyre megvásárolt B-kategóriás jegye, addig ugyanez most 2050 dollárba kerül. Ennél a bejegyzésnél többen fölteszik azt a kérdést, hogy ennyivel jobb lesz a 2028-as olimpia a 2024-esnél, ami indokolja a brutális különbségeket? Az infláció ugyanis nem igazán támasztja alá ezt a differenciát. Esetleg arra lehet gondolni, hogy az amerikaiak teljesen magánforrásokból szeretnék finanszírozni az olimpia rendezését egyetlen árva állami cent nélkül. A legtöbb ötkarikás seregszemle esetében a rendező ország is hozzá szokott járulni a költségekhez, így van mód a jegyárak bizonyos szinten tartására. A szervezők egy korábbi közlés szerint a jegyértékesítésből 2.5 milliárd dollár bevételt várnak, ami a játékok teljes költségvetésének 35%-át tenné ki – ha csak ezt nézzük, már érthető ez a magas külön díj…
Az ügyben megszólalt a szervezőbizottság is, amely közleményében úgy fogalmaz, hogy a jegyárakat, a jegykategóriákat, illetve az egyes kategóriákban piacra dobandó jegyek mennyiségét mélyreható elemzések és a konkrét piaci kereslet felmérése alapján állapították meg. A közlemény szerint az olimpiára meghatározott jegyárak azonos szinten vannak, sok esetben pedig olcsóbbak, mint az Egyesült Államokban rendezett legtöbb professzionális sportesemény hasonló díjai. A szervezők folyamatosan figyelemmel kísérik a kereslet és a kínálat alakulását, s az a legfőbb céljuk, hogy mindenki, aki kilátogat az olimpia bármelyik eseményére, a lehető legmagasabb színvonalú élménnyel gazdagodjon.
A szervezőbizottság egy másik közlése szerint már most nagyobb az érdeklődés a belépők iránt, mint volt a 2024-es olimpia előtt, s az előzetes jelentkezések száma minden várakozást felülmúl. Az ígéret szerint a tikettek közel fele 200 dollárnál (64 000 forintnál) kevesebbe fog kerülni.
A kialakult helyzet magyar szempontból is érdekes lehet, hiszen éppen a mai napon tudhatják meg az olimpiai belépők iránt érdeklődő külföldiek, hogy szerencséjük volt-e a kedden megtartott sorsoláson, vagyis bekerültek-e azok közé, akik előtt megnyílik a lehetőség a jegyvásárlásra. Aki sikerrel jár, az legfeljebb 12 jegyet igényelhet (ez alól kivétel a labdarúgótorna, mert ott többet is lehet rendelni), emellett a nyitó- és a záróünnepségre maximum 4-4 belépőt vehet.
Azt most még nem tudni, hogy esetleg kezdenek-e valamit az illetékesek a sokak által kifogásolt mértékű szolgáltatási díjjal. Amennyiben nem, akkor érdemes látni, hogy egy-egy eseményre mennyibe kerülhet egy belépő a 24%-os díj mellett. Például az úszóversenyek 2028. július 30-án esedékes döntőire a legolcsóbb, H-kategóriás jegy 104 dollárba, mai árfolyamon 33 000 forintba kerül, azonban a szolgáltatási díjat is hozzáadva 129 dollárra, azaz 41 600 forintra ugrik a fizetendő összeg. Aki a legdrágább, A-kategóriás belépőből szeretne magáévá tenni egyet, annak a jegy 1860 dollárba (600 000 forintba) kerül, a szolgáltatási díjat hozzátéve pedig 2306 dollárba, vagyis csaknem 744 000 forintba.
Aki a birkózótorna július 24-i selejtezőire vásárolna bilétát, a legolcsóbb, D-kategóriás jegyet 28 dollárért, vagyis 9000 forintért vehet, a díjjal együtt ez azonban 35 dollárra, több mint 11 000 forintra emelkedik. A C-kategóriás jegyért már 86 dollárt (27 700 forintot) + 20 dollár szolgáltatási díjat kell kifizetni, így összesen 106 dollárba (34 400 forintba) kerül ez a fajta belépő.
Ahogy várható volt, nem lesz olcsó ez az olimpia, de talán még a vártnál is drágább lesz. Sok idő van még a 2028-as játékokig, így talán nem kell egyből rémeket látni, s az ürességtől kongó lelátókat vizionálni, azonban nagy esély van arra, hogy elsősorban a tehetősebbek olimpiája lesz ez, amennyiben nem változik semmi.
A kiemelt kép forrása: francsjeux.com
