Az ünnepi hétvégén is bőven voltak magyar érdekeltségű sportesemények. A legtöbben minden bizonnyal a női kosárlabdázók világbajnoki selejtezőjére figyeltek, de nem csak erre tekintünk vissza a Hétvégi Összefoglalóban, hanem a kézilabdabajnokságok történéseire és Vas Blanka idei első országúti kerékpárversenyére is. Tarts velem!
Női kosárlabda: Egy sima vereség és egy kiizzadt győzelem
Nyomás nélkül készülhetett az ausztrálok elleni harmadik mérkőzésére a törökországi világbajnoki selejtezőn szereplő magyar női válogatott – ami persze nem jelentette azt, hogy nem akart nyerni a csapat. A 2006-os világbajnok, a legutóbbi vb-n és a 2024-es olimpián bronzérmes, a nemzetközi szövetség aktuális világranglistáján második „opálok” versenyen kívül vesznek részt az isztambuli tornán (a tavalyi Ázsia-kupa megnyerésével már biztos a szereplésük a szeptember 4–13. közötti berlini versenyen) mindkét mérkőzésüket megnyerték (Argentínát 26, Japánt 10 ponttal győzték le) és eddig úgy tűnt, ha nem is hegyezték ki magukat nagyon, valamennyire komolyan veszik a viadalt.
Mondhatjuk, könnyű tét nélkül játszani, de ez nem igaz, hiszen a motivációs szintet egy héten át magasan tartani öt mérkőzésre nem könnyű feladat, főleg a WNBA-ben is pallérozódó sztárok esetében… A csütörtökön Kanadától sima vereséget szenvedő magyar válogatott szombat délelőtt már csak fejben készült az összecsapásra, edzés nem volt, de videózás és korai ebéd igen. Illúzióink nem lehettek, a realitások alapján csak akkor lehetett esélyünk legyőzni a kosárlabda-nagyhatalomnak számító zöld-sárgákat, ha ők rossz, mi pedig kivételesen jó napot fogunk ki. Ellenfelünk átlagosan 86 pontot (1.) szerzett eddig, a magyarok 65 pontot (4.), Stephanie Reid és társai 48.5 százalékkal dobtak mezőnyből (1.), Juhász Dorkáék mutatója 38.6% (3.), és a lepattanózásban is Ausztrália vezeti a mezőnyt (45/mérkőzés), de a magyar csapat is ott van a dobogón (41).
Völgyi Péter szövetségi kapitány ismét változtatott a kezdőötösön, Aho Nina helyére a honosított amerikai Turner Yvonne került, aki szenzációsan játszott a japánok ellen (17 pont, hat lepattanó, három gólpassz), ám Kanadának nem tudott pontot dobni.
Dubei Debóra hármasa jelentette az első pontjainkat, de rengeteg hiba, rossz dobás és átadás jellemezte a játékot mindkét oldalon, sok volt a kapkodás, a siettetett akciók, azaz nem volt szép a meccs. Dubei újabb hármasával három ponttal álltunk jobban és megnyertük a negyedet. Kevés volt a pont, ez mindenképp a számunkra volt kedvező. Aztán 17:14-nél három perc alatt 12:0-s etapot futottak az ausztrálok, főleg mert sorra adtuk el a labdákat. Völgyi időt kért, össze is kaptuk magunkat, Varga Alíz triplája után már az ellenfél edzője hívta magához a játékosait, mert visszajöttünk öt egységnyire. Héttel vezettek az ausztrálok a félidőben, sajnálhattuk a 11 eladott labdát.
Aho szép betörésből szerzett duplájával kezdtük a harmadik negyedet, aztán az első két meccsen 24 pontot átlagoló Juhász is megkezdte a pontgyártást, büntetőből talált be a török Galatasaray játékosa. Toman Petra szabálytalanságát „megvideózták” a bírók, s végül sportszerűtlen hibának ítélték a DVTK bedobójának megmozdulását, a „sértett” Alanna Smith pedig két büntető után egy duplát is bepöttyintett a gyűrűnkbe, nem jöttünk ki jól ebből a szituációból, tíz ponttal meglépett a legutóbbi vb-bronzérmes. Zónavédekezéssel próbáltunk zavart kelteni, nem jött be, rögtön hárompontost dobott az ellenfél, majd elhúzott 17 ponttal, s bár egyszer még benéztünk tíz pont alá, érdemben vége lett a mérkőzésnek. Némi örömre is volt azért okunk, harmadik újoncunk, Toman Petra egy szép hármassal megszerezte első pontjait a felnőttválogatottban.
A végeredmény: Ausztrália – Magyarország 71:58
Másnap, a nemzeti ünnepen következett a negyedik mérkőzés, az a találkozó, amelynek megnyerését előzetesen a legkönnyebbnek gondolták sokan, hiszen Argentína nem képvisel olyan nagy erőt ebben a mezőnyben, mint pl. Kanada vagy Ausztrália. A mieink számára nagyon fontos volt a győzelem megszerzése, mert ebben az esetben komoly esély nyílt a világbajnoki szereplés kiharcolására.
Völgyi Péter szövetségi kapitány a meccs előtt másfél órával felhívta a figyelmet a dél-amerikaiak kellemetlen játékstílusára, vagyis arra, hogy ellenfelünk játékosai csípnek, rúgnak, harapnak… Hozzátette, támadásban sok betöréssel kell majd megtalálni a jó helyzeteket és a labdákkal a magasposztos játékosainkat, csapdázás esetén pedig az üresen lévőket. A DVTK edzője bízott benne, hogy csapata a legjobbját tudja nyújtani a torna feltételezhetően legfontosabb összecsapásán. Hivatalos mérkőzésen még sosem találkoztak a felek, ami pedig a nemzetközi szövetség világranglista-helyezéseit illeti, a mienk a legutóbbi rangsoroláskor a 20., míg a dél-amerikaiak – akik szombaton gyakorlatilag feladták a Kanada elleni összecsapásukat, amit végül 34 ponttal vesztettek el – a 27. helyen álltak. Báder Márton, a honi szövetség elnöke már a helyszínen szurkolt a női válogatottnak: a korábbi 98-szoros válogatott, négyszeres magyar bajnok center egy órával a feldobást megelőzően a pálya szélén köszöntötte a csapatot és a stábot.
Aho Nina hármasával kezdtünk, Florencia Chagas válaszolt két mezőnykosárral, aztán büntetők, máris négypontos hátrányban voltunk. Először lett a kezdőcsapat tagja Török Ágnes, a Pécs magasbedobója, de első három dobása nem sikerült – közben alapvetően sok hiba jellemezte a mérkőzést, amit írhattunk a tét rovására. Az argentinok diktálták a tempót és vezettek, aztán Dombai Réka hárompontosával egy pontra zárkóztunk, majd Takács-Kiss Virág büntetőjével kiegyenlítettünk a 9. percben. Időnként elképesztő földharccá alakult a meccs, közben sajnos nem tudtuk jól kihasználni magassági fölényünket a palánkok alatt és az első negyedben 19 dobásunkból mindössze négy ért célba.
A 13. percben nyolc pontra nőtt a különbség, Völgyinek magához kellett rendelnie a csapatot. A lejtmenet folytatódott, Chagas harmadik távolijával 11-gyel jártak előrébb a dél-amerikaiak, akik annyival voltak jobbak nálunk, hogy kevesebbet hibáztak… Gregorio Martínez, a kék mezesek szövetségi kapitánya kapott technikai hibát reklamálásért, Dubei Debóra bedobta a büntetőt és Juhász Dorka is dobott egy ziccert, vagyis hamar visszakapaszkodtunk előbb hat, majd három pontra. Aztán az egyre jobban magára találó Lelik Réka pontjaival az első perc után a 20.-ban újra mi vezettünk, még ha csak pár másodpercre is.
A fordulást követően Varga Alíz dobott szép hármast, Lelik ziccerezett, vagyis jól kezdtünk, de elhúzni nem sikerült, mi több, a jól játszó Gretter révén fordítottak az argentinok a 27. percben. A negyed végén ismét bosszankodhattunk, a mindössze 15 másodperce parkettre lépő Leila Raviolo dudaszós triplájával ért véget a játékrész.
Nem estünk kétségbe, Juhász első hármasával már újra mi vezettünk négy ponttal a 33. percben, fordulatos és kemény, harcos volt a találkozó. Az idegek harca volt már ez, főleg a végjátékban: 21 másodperccel a vége előtt Victoria Gauna kettesével sajnos Argentína vezetett két ponttal. Takács-Kiss Virág betört, duplát szerzett, miközben személyi hibát követtek el ellene. A spanyol Salamanca addig a mérkőzésen 4/8-as mutatóval álló centere, a válogatott csapatkapitánya elrontotta a dobást, s a lepattanóharc után a labdát a dél-amerikaiaknak ítélték a bírók a videózás után, azaz a győzelem helyett még egy jó védekezés kellett a túlórához is. 1.1 másodperc maradt, de az ellenfél nem jutott dobáshoz a dudaszó előtt, így jöhetett a hosszabbítás.
Amelynek utolsó percére ötpontos előnyt szereztünk, kevesebbet rontottunk, mint az ellenfél, koncentráltabbak voltunk, s Lelik vezetésével talán jobban is hittünk a győzelemben, mint az ekkorra már idegileg kikészülő argentinok, akiknek kapitányát a második technikai hibája után kiállították. Legyen ez az ő bajuk, mi pedig megtettük a második nagy lépést a kvalifikáció felé! A magyar válogatott vb-szereplése az utolsó fordulóban, a házigazda törökök elleni holnap esti összecsapáson dől el, mivel a csoport másik mérkőzésén Japán legyőzte Kanadát.
A végeredmény: Magyarország – Argentína 92:81
Férfi kosárlabda: A meglepetések fordulója
A tabella első két helyezettje számára rosszul alakult a szombati játéknap a férfi kosárlabda NB I-ben: a címvédő Szolnok 102:83-ra kikapott Körmenden, a nemzetközi porondon remeklő Falco pedig hazai közönség előtt vesztette el a Honvéd elleni mérkőzést. Az első négybe kerülésért hajtó csapatok közül a Kaposvár simán megverte a Kecskemétet, az Alba Fehérvárnak nem jött ki a lépés Zalaegerszegen, míg az alsóházban az Oroszlány legyőzte a Szegedet.
A 22. forduló eredményei:
Falco – Honvéd 92:98
Körmend – Szolnok 102:83
Zalaegerszeg – Alba Fehérvár 100:91
Oroszlány – Szedeák 104:87
Kaposvár – Kecskemét 104:71
Atomerőmű – NKA Pécs 105:76
DEAC – Sopron 94:70
Az alapszakasz állása:
| 1. Szolnok | 22 | 20 | 2 | 2042–1682 | 0.955 | 42 |
| 2. Falco | 22 | 17 | 5 | 2007–1767 | 0.886 | 39 |
| 3. Kaposvár | 22 | 14 | 8 | 2032–1935 | 0.818 | 36 |
| 4. DEAC | 22 | 14 | 8 | 1823–1808 | 0.818 | 36 |
| 5. Alba Fehérvár | 22 | 13 | 9 | 2018–1910 | 0.795 | 35 |
| 6. Atomerőmű | 22 | 13 | 9 | 1986–1874 | 0.795 | 35 |
| 7. Honvéd | 22 | 12 | 10 | 1814–1759 | 0.773 | 34 |
| 8. Sopron | 22 | 10 | 12 | 1761–1781 | 0.727 | 32 |
| 9. Körmend | 22 | 9 | 13 | 1947–2039 | 0.705 | 31 |
| 10. Zalaegerszeg | 22 | 8 | 14 | 1825–1966 | 0.682 | 30 |
| 11. NKA Pécs | 22 | 8 | 14 | 1815–1874 | 0.682 | 30 |
| 12. Kecskemét | 22 | 6 | 16 | 1735–1912 | 0.636 | 28 |
| 13. Oroszlány | 22 | 5 | 17 | 1839–2034 | 0.614 | 27 |
| 14. Szedeák | 22 | 5 | 17 | 1637–1940 | 0.591 | 26 |
Férfi kézilabda: Szoros meccsen győzött a Veszprém
A Veszprém 31:29-es győzelmet aratott Tatabányán a férfi kézilabda NB I 19. fordulójában. A Ferencváros legyőzte a sereghajtó Budakalászt.
Bár a Veszprém szerezte az első gólt Tatabányán, a hazaiak utána remek 15 percet produkáltak, és 13:6-os vezetésre tettek szert. Ez ébresztőt fújt a vendégeknek, akik 16:16-nál érték utol a tatabányaiakat.
A második félidő elején Ahmed Hesham góljával vezetett újra 1:0 után a Veszprém (18:17), amely jó ideig tartotta előnyét a sok kiállítást hozó mérkőzésen. Az utolsó tíz percre a Tatabánya feljött 25:25-re, de a hajrá a vendégeké volt, akik 19 forduló után is hibátlan mérleggel vezetik a bajnokságot.
A Ferencváros a sereghajtó Budakalászhoz látogatott, de a hazaiak az utóbbi időben több jó eredményt is elértek, múlt héten legyőzték a Csurgót. Az FTC nem kezdett jól, több, mint öt percet kellett várni az első vendéggólra. A Budakalász azonban nem tudott ellépni, és a tizedik percben Ancsin Gábor révén először vezetett az FTC.
Az első félidő után kétgólos vendégelőny állt az eredményjelzőn, majd a második félidő elején nagyon összeállt a ferencvárosi védekezés, és 25:19-re elmentek a fővárosiak, akik végül nyolcgólos győzelmet arattak.
A Balatonfüred, a Komló, a Győr és a NEKA hazai pályán nyert.
A 19. forduló eredményei:
Tatabánya – Veszprém 29:31
Budakalász – Ferencváros 32:40
Balatonfüred – Szigetszentmiklós 29:25
NEKA – PLER 29:24
Komló – Gyöngyös 25:23
Győri ETO – Budai Farkasok 27:20
Korábban játszották: Csurgó – Szeged 25:25
Az alapszakasz állása:
| 1. Veszprém | 19 | 19 | – | – | 761–519 | +242 | 38 |
| 2. Szeged | 19 | 16 | 1 | 2 | 669–523 | +146 | 33 |
| 3. Tatabánya | 19 | 14 | – | 5 | 587–544 | +43 | 28 |
| 4. Ferencváros | 19 | 12 | 1 | 6 | 635–588 | +47 | 25 |
| 5. Balatonfüred | 19 | 9 | 1 | 9 | 506–542 | –36 | 19 |
| 6. Győri ETO | 19 | 8 | 2 | 9 | 558–562 | –4 | 18 |
| 7. Csurgó | 19 | 7 | 3 | 9 | 528–517 | +11 | 17 |
| 8. NEKA | 19 | 7 | 3 | 9 | 515–549 | –34 | 17 |
| 9. PLER | 19 | 7 | 2 | 10 | 501–551 | –50 | 16 |
| 10. Szigetszentmiklós | 19 | 6 | 1 | 12 | 488–558 | –70 | 13 |
| 11. Gyöngyös | 19 | 6 | – | 13 | 502–568 | –66 | 12 |
| 12. Komló | 19 | 4 | 3 | 12 | 501–555 | –54 | 11 |
| 13. Budai Farkasok | 19 | 3 | 5 | 11 | 493–561 | –68 | 11 |
| 14. Budakalász | 19 | 3 | 2 | 14 | 513–620 | –107 | 8 |
Női kézilabda: Sima győri győzelem Vácon
A címvédő és listavezető Győri Audi ETO KC 43:29-re nyert a Váci NKSE otthonában a női kézilabda NB I hétvégi fordulójában. A Bajnokok Ligája-győztes vendégek minden mezőnyjátékosa szerzett gólt, a legeredményesebb a dán Ida-Marie Dahl volt hat találattal. A hazaiaknál az Európa-bajnoki bronzérmes Csíkos Luca – aki a góllövőlista második helyén áll – nyolc találattal, Zaj Klára 11 védéssel zárt.
A Kisvárda magabiztosan nyert a kiesőhelyen álló Kozármisleny otthonában. Az Európa-bajnoki bronzérmes horvát Larissa Markovic kilenc góllal, Pásztor Bettina 11 védéssel zárt a szabolcsiaknál. A baranyaiaknál Scheffer Zsanett és Kecskés Noémi is hat alkalommal talált be.
A Vasas SC házigazdaként 36:33-ra legyőzte a Szombathelyt, a fővárosiaknál Szilovics Fanni és Nagy Nóra nyolc-nyolc gólt dobott, Vártok Ramóna 15 védéssel járult hozzá a sikerhez. A vasiaknál az előző idény gólkirálya, Pődör Rebeka – aki most is vezeti a góllövőlistát – 12 alkalommal volt eredményes.
A Ferencváros összes mezőnyjátékosa szerzett gólt, Hársfalvi Júlia és Emily Vogel egyaránt hatot, Mette Tranborg ötöt, Janurik Kinga pedig 11 védéssel zárt.
A Ferencvároshoz hasonlóan a Bajnokok Ligája rájátszásának első fordulójára készülő Debrecen 40:17-es sikerrel távozott a sereghajtó Dunaújváros otthonából. A DVSC-ben mind a tíz benevezett mezőnyjátékos lőtt legalább két gólt, Océane Sercien-Ugolin nyolc, Csernyánszki Liliána hét alkalommal talált be.
Az Európa Liga-negyeddöntős Esztergomnál Varga Emília hét, Kovács Anett hat góllal járult hozzá a sikerhez. A Nemzeti Kézilabda Akadémia csapatában Németh Zsuzsanna 14 védéssel zárt.
Az Alba Fehérvár hazai pályán végig vezetve 27:19-re nyert a Mosonmagyaróvár ellen. A horvát Katarina Pavlovic hét góllal járult hozzá a sikerhez, csapata három vereség után győzött ismét. Az Európa Liga-negyeddöntős óváriak legeredményesebb játékosa a magyar válogatott Falusi-Udvardi Laura volt öt találattal.
A 17. forduló eredményei:
Vác – Győri ETO 29:43
Esztergom – NEKA 35:24
Budaörs – Ferencváros 30:38
Alba Fehérvár – Mosonmagyaróvár 27:19
Dunaújváros – DVSC 17:40
Kozármisleny – Kisvárda 21:35
Vasas – Szombathely 36:33
| 1. Győri ETO | 18 | 18 | – | – | 677–405 | +272 | 36 |
| 2. Ferencváros | 17 | 16 | – | 1 | 588–410 | +178 | 32 |
| 3. DVSC | 17 | 15 | – | 2 | 560–399 | +161 | 30 |
| 4. Esztergom | 17 | 11 | 2 | 4 | 552–441 | +111 | 24 |
| 5. Alba Fehérvár | 17 | 10 | 1 | 6 | 462–430 | +32 | 21 |
| 6. Vác | 17 | 10 | 1 | 6 | 497–470 | +27 | 21 |
| 7. Vasas | 18 | 6 | 2 | 10 | 494–528 | –34 | 14 |
| 8. Szombathely | 17 | 6 | 2 | 9 | 471–552 | –81 | 14 |
| 9. Mosonmagyaróvár | 17 | 6 | 1 | 10 | 439–469 | –30 | 13 |
| 10. Kisvárda | 17 | 6 | – | 11 | 436–497 | –61 | 12 |
| 11. Budaörs | 17 | 4 | 3 | 10 | 444–499 | –55 | 11 |
| 12. NEKA | 17 | 4 | – | 13 | 427–533 | –106 | 8 |
| 13. Kozármisleny | 17 | 1 | – | 16 | 383–565 | –182 | 2 |
| 14. Dunaújváros | 17 | – | 2 | 15 | 378–610 | –232 | 2 |
Kerékpár: Vas Blanka 4. hellyel nyitotta az országúti szezont
Vas Blanka számára is megkezdődött az országúti kerékpáros idény, miután a január végi terepkerékpár-világbajnokság – ahol negyedik helyen zárt – óta első alkalommal versenyzett, ráadásul ezúttal már országúton. Tavaly a Strade Bianchén kezdte az idényt, ám azt nem fejezte be, nem úgy második versenyét, a Trofeo Bindát: mint utóbb kiderült, idénybeli legtöbb világranglista-pontját érte a második hely. Éppen ezért talán oly titkon várhatták a Vas-szurkolók a magyar bajnoki trikóban tekerő kedvencüktől, hogy – ezúttal bemutatkozásként – megint valami hasonlóan kiemelkedő eredménnyel szolgál, s nem is feltétlenül kellett csalódniuk.
A hagyományosan Lombardiában, azon belül is Varese megyében Luino és Cittiglio között rendezett verseny jubileumi 50. kiadása sokáig nélkülözte a komoly izgalmakat, az egyetlen valamennyire komolyan vehető támadási kísérletet is hamar lekapcsolta a nagy tempóban a cél felé közeledő, s ezért folyamatosan fogyatkozó létszámú főmezőny, amelynek Vas Blanka is a tagja volt. Hatvan kilométerrel a vége előtt aztán egyre szaporodtak a támadások, egészen az utolsó húsz kilométerig senki nem tudott meglógni. Akkor aztán egy hatfős csoportnak sikerült némi előnyre szert tenni, az ekkor már csak nagyjából 20-25 kerekesből álló csoporttal szemben. A hatos az utolsó kilométerekre érve lefeleződött, s végül a holland Karlijn Swinkels nyerte a sprintet a korábbi kétszeres világbajnok Anna van der Breggen előtt – a norvég bajnok Mie Ottestad a végén elfáradt, a harmadik lett.
Az ekkor már csak 13 versenyzőből álló első számú üldözőcsoport – leánykori nevén főmezőny – ekkor szűk egy percre volt a céltól, s ugyan kiváló sprinterek sora volt még itt, mégis Vas Blanka bizonyult a legerősebbnek. A 24 éves magyar bringás így megszerezte a negyedik helyet – olyan kiválóságokat megelőzve, mint Letizia Borghesi, Marianne Vos, Lotte Kopecky, vagy éppen Kasia Niewiadoma.
Blanka következő versenye a szombati Milánó–Sanremo Donne lesz, amelyen tavaly a 27. helyen zárt.
A kiemelt kép forrása: index.hu
