Az, hogy sportolók egyik országból a másikba teszik át székhelyüket, egyáltalán nem újkeletű dolog, hiszen az utóbbi néhány évtizedben sok példát láthattunk ilyesmire. Az elmúlt években viszont mintha egyre nagyobb méreteket öltene az országváltás, aminek számos oka lehet. Ezekről az okokról is szó lesz ebben a cikkben, de azt is kifejtem, miért kevésbé jellemző a magyar sportolókra az, hogy másik nemzet színeiben kezdjenek versenyezni.
A mai napon, amikor ezt a cikket írom (2026. március 11.), elém került az interneten egy írás, miszerint egy nigériai sprinternő úgy döntött, hogy Törökország színeiben akarja folytatni pályafutását, ám az afrikai ország sporthatósága nem akarja elengedni a kezét. Favour Ofili annak a tíz nigériai atlétának egyike volt, akiket azért zártak ki napokkal a 2020-as tokiói olimpia kezdete előtt, mert a játékokat megelőző két hétben nem estek át legalább három, versenyen kívüli doppingellenőrzésen. Ennek oka az volt, hogy a Nigériai Olimpiai Bizottság elfelejtette tájékoztatni a hatóságokat arról, hogy az érintett sportolókat mikor és hol találhatják meg mintavétel céljából, holott ez kötelező lett volna. Ofili a 2024-es olimpián is indult, ám csak 200 méteren állhatott rajthoz, ugyanis a 100 méteres versenyből kizárták, mivel olimpiai bizottsága nem regisztrálta idejében.
Ofili mindkét esetben nagy csalódottságának adott kifejezést, hiszen négy év munkája veszett kárba az adminisztratív okokból történt diszkvalifikálások miatt. Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy országot akar váltani. Tavaly szeptemberben be is jelentette több mint negyvenezer Instagram-követőjének, hogy ezen túl török színekben fog versenyezni, mivel szeretné megmenteni karrierjét – mint fogalmazott, sprinterként nem túl hosszú pályafutásnak néz elébe, éppen ezért nem akarja elvesztegetni az idejét. Az idő azonban telik, s egyelőre nem javult a helyzet, ugyanis fél évvel később is ott tart a történet, hogy Ofili egyetlen versenyen sem tudott indulni új hazája képviseletében, mert a nigériai illetékesek mindenáron szeretnék maguknál tartani. A Nigériai Olimpiai Bizottság egyik, neve elhallgatását kérő tisztviselője a Guardian brit napilapnak február végén adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy Ofili ösztöndíjban és más támogatásokban részesült felkészülése során, ezért cserébe legalább három évig nem válthat országot, vagyis – a nigériai álláspont szerint – leghamarabb 2028 szeptemberében, vagyis éppen a Los Angeles-i olimpiát követően mehetne át Törökországba.
Ahogy a föntiekből világosan kitűnik, Favour Ofili országváltásának egyik fő mozgatórúgója éppen az, hogy végre tisztességesen szerepelhessen egy olimpián, ami az utóbbi két alkalommal hazája illetékeseinek mulasztásaiból fakadóan nem történhetett meg.
De miért éppen Törökország? Ofili korántsem az egyetlen atléta, aki a kisázsiai országban keres és talál sportszakmai, nem mellesleg anyagi menedéket. A török sportvezetést nagyon frusztrálta, hogy a 2024-es olimpián részt vett 101 sportoló egyike sem tudott aranyérmet szerezni, bár 3 ezüst- és 5 bronzérem azért termett. A 2020-as szerepléshez (2 arany-, 2 ezüst- és 9 bronzérem) képest tapasztalható némi visszaesés, legalábbis az érmek számát tekintve, de ami durvább, s alighanem igazán kiváltotta a döntéshozók dühét, az az, hogy amíg Tokióban a 13 megszerzett érem még a tabella 35. helyére volt elég, addig a két éve elért nyolc medál csupán az éremtáblázat 64. helyét jelentette. Törökország még sosem szerepelt ennyire hátul a táblázaton, a legalacsonyabb helyezés a 2012-es londoni játékokon elért 46. pozíció volt. Nehéz lenne ezt azzal magyarázni, hogy sok sportágban kiegyenlítettebbé vált a mezőny, ami miatt több ország tudott érmes helyezéseket elkönyvelni.
A török sportvezetés egyből elkezdett megoldásokat keresni, mivel a cél az, hogy 2028-ban lényegesen eredményesebben szerepeljenek az országot képviselő sportolók. Úgy látják, hogy az egyik legkönnyebb mód, hogy több éremmel térjenek haza a következő olimpiáról, az, ha afrikai és karibi atlétákat kezdenek jelentős összegekkel támogatni, később pedig fölajánlani nekik a török színekben való versenyzést. Ennek keretében kerülne most új országába Favour Ofili is. Rajta kívül többek között négy jamaicai is komoly anyagi támogatást kap a törököktől, köztük a férfi diszkoszvetés olimpiai címvédője, Roje Stona, valamint öt kenyai atléta, köztük a női maraton korábbi világcsúcstartója, Brigid Kosgei is.
Nem véletlen, hogy éppen az atlétikában igyekszik ilyen sajátos módon előretörni Törökország (vagy ahogy manapság szólíttatja magát: Türkiye), hiszen ebben a sportágban rengeteg érmet osztanak ki az olimpián, így a cél, vagyis a több medál elérése ezen keresztül sikerülhet. Ennek a módszernek ráadásul volt már korábban némi eredménye, hiszen a török atlétika két olimpiai érmese közül a második Yasmani Copello volt, aki 2016-ban férfi 400 gáton lett 3. helyezett. Copello Kubában született, s kezdetben a karibi szigetet képviselte, ám 2012-ben a Fenerbahce atlétája lett, 2013-ban pedig meg is kapta a török állampolgárságot. A már említett olimpiai bronzérem mellett a 2017-es világbajnokságon ezüstérmes lett ugyancsak 400 méteres gátfutásban.
Copello ott volt a 2024-es olimpián is, ám a veterán sportolónak ott nem termett sok babér kedvenc számában. Nem ő volt viszont az egyetlen honosított török atléta azon az ötkarikás játékon, ugyanis a férfi maratonban szerepelt egy bizonyos Kaan Kigen Özbilen, aki 2015 előtt Mike Kipruto Kigen néven még Kenyát képviselte. Az olimpián nem ért el eredményt, azonban van egy Európa-bajnoki ezüstérme, mint megemlítendő teljesítmény.
Egyelőre tehát nem sok babér termett még a török atlétikának a honosításokból, de hisznek abban a döntéshozók, hogy Los Angeles-ben sikerülni fog több érmet, főleg aranyat szerezni, ha már legutóbb elmaradt.
Természetesen egyáltalán nem csak a törökökre jellemző a tömeges honosítás, hiszen ki ne emlékezne a sportkedvelők közül a katariak 2010-es években tapasztalt nyomulására, amikor számos sportágban (kézilabda, atlétika, labdarúgás stb.) csábítottak magukhoz a világ több tájáról olyan sportolókat, akik hazájukban nem tartoztak a legjobbak közé, de emelni tudták a katari sport színvonalát. Különösen kézilabdában működött ez a modell, hiszen a 2010-es éveket megelőzően nem nagyon hallhattunk, olvashattunk arról, hogy egyáltalán létezik katari férfi válogatott, azonban a 2015-ös hazai rendezésű világbajnokságra egy olyan csapatot sikerült verbuválni, amely addig és azóta is messze a legjobb eredményt érte el, hiszen csak a döntőben parancsolt neki megálljt a korszakban egyeduralkodó francia nemzeti együttes. Abban a katari csapatban volt szerb, bosnyák, montenegrói, francia, spanyol, emirátusokbeli, iráni, szír és egyiptomi származású játékos is, s mindössze ketten voltak katari születésűek.
Bár azóta a közelében nem volt annak a vb-ezüstéremnek a katari válogatott, de manapság (pláne a 32 fősre növelt mezőnynek köszönhetően) rendre ott van a tornákon, s jövőre is Ázsia négy képviselőjének egyike lehet.
A magyar sportolók között is akadtak vándorok
Rengeteg példát lehetne még sorolni az országváltásokkal kapcsolatban, de ha csak az elmúlt napok híreit nézzük, akkor bizonyára sokan értesültek róla, hogy a nyári labdarúgó-világbajnokságon több olyan játékos is pályára léphet, aki most fog debütálni nemzeti csapatában. A vb-n 1998 után először részt vevő osztrák válogatottnál két olyan focista is jó eséllyel pályázik a keretbe kerülésre, aki eddig nem a sógorokat képviselte. Carney Chukwuemeka ugyan Bécsben született, de az Aston Villánál nevelkedett, s az angol korosztályos válogatottakban pallérozódott. Mivel a háromoroszlánosok keretébe aligha kerülne be, ezért szülőhazáját választja, így a nyári tornán osztrák mezben láthatjuk. Szintén ez történhet meg a dornbirni születésű Paul Wannerrel, aki a német korosztályos válogatottakat járta végig, most azonban osztrákként szeretne a vb-re eljutni. Neki is jó esélyei vannak erre.
Ha már foci, akkor hozhatunk magyar példákat is, s nem feltétlenül csak az utóbbi pár évből, hiszen sokan emlékezhetnek a 2000-es évekből Miriuta Lászlóra, vagy akár Sowunmi Thomasra – előbbi Románia, utóbbi Nigéria helyett választotta Magyarországot. A mostaniak közül Orbán Vilmos (Willi Orbán) emelendő ki, aki családi viszonyai alapján lehetett volna lengyel vagy német válogatott is, de ő is a magyar címeres mezt választotta.
És akkor itt át is kötök a magyar példákra, hiszen nem csak labdarúgásban képviselik és képviselték színeinket külföldi származású sportolók. Közülük talán a legismertebb és a legsikeresebb Janics Natasa, aki pályája elején még jugoszláv színekben kajakozott, a 2000-es években viszont Kovács Katalin oldalán és egyesben is számos nagy győzelmet aratott. A 2012-es olimpia után szerb színekben szeretett volna versenyezni, ám végül elállt ettől az elképzelésétől, s magyarként folytatta karrierjét.
Az elmúlt öt évben is számos honosítási ügy borzolta a kedélyeket a hazai sportvilágban, hiszen voltak olyan sportolók, akik elhagyták Magyarországot, bár akadt olyan is, aki végül Janicshoz hasonlóan meggondolta magát és maradt. A magyar gyorskorcsolyasport legnagyobb csillagait veszítette el azzal, hogy Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang 2022-ben úgy döntött: egy másik országban folytatják pályafutásukat. A kínai szülőktől, ám Budapesten született fivéreknek kulcsszerepük volt Magyarország eddigi összes téli olimpiai bajnoki címében, de az idei milánó-cortinai játékokon már nem voltak ott a magyar csapatban. Liu Shaoang kijutott az olimpiára, de nem tudott érmet szerezni Kínának, testvére viszont csak nézőként volt ott Milánóban.
2022 őszén további két hasonló ügy került terítékre. Szeptemberben jelentette be a Román Sakkszövetség, hogy Rapport Richárd román színekben folytatja, de ekkor már hónapok óta levegőben lógott a magyar nemzetközi sakknagymester országváltása. A magyar sakk állami és piaci alapú támogatása is messze elmarad a többi sportágéhoz képest, Rapportnak pedig a Superbet nevű cég milliárdos tulajdonosa adott visszautasíthatatlan szponzori ajánlatot, ami azt is tartalmazta, hogy a 26 éves sakkozónak román színekben kell versenyeznie. Rapport ezt abban a reményben fogadta el, hogy így valós esélye lesz a világbajnoki cím elnyerésére.
A váltás meg is történt, azonban 2024 áprilisában cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint letette a román állampolgársági esküt. A magyar szövetségnél észbe kaptak, hogy csak nem kellene az utóbbi évek legjobb játékosát elveszíteni, hiszen Rapport Richárd a legmagasabb magyar Élő-pontszámot elért sakknagymester, amivel Lékó Péter rekordját adta át a múltnak. És ha már Lékó Péter szóba került, neki is komoly szerepe volt abban, hogy Rapport hazatért, hiszen csak úgy vállalta a szereplést a 2024-es budapesti sakkolimpián, hogy az ifjú játékos is ott lesz a magyar csapatban. Így tehát megoldódott ez a dolog, s Rapport Richárd azóta is magyar színekben versenyez.
Szintén 2022 őszén derült ki, hogy az akkor mindössze 14 éves, országos junior bajnok műkorcsolyázó, Papp Vivien sem fog magyar színekben versenyezni. A korosztályában egyik legtehetségesebbnek tartott korcsolyázó annak idején a sportágban már-már üzletszerűvé vált honosítások miatt úgy érezte, hogy nincs helye a magyar csapatban, ezért akart váltani. Végül ő is letett erről a tervéről, s mind a mai napig hazánkat képviseli. Abban mindenesetre igaza volt és van, hogy a korcsolyasportban elég sok honosítás történt, elég csak az idei téli olimpián magyar színekben indult sportolókat megnézni. Műkorcsolyában az orosz származású Pavlova Marija, Szvjatcsenko Alekszej páros indulhatott, amely végül 4. lett. Gyorskorcsolyában Koreából honosított versenyzők szerepeltek, bár ott magyarok is akadtak. Sokak szemét, így az enyémet is szúrja ez a folyamat, mert egyébként itthon is megvan a bázisuk a korcsolyasportoknak, így simán föl lehetne nevelni egy olyan generációt, amely nemzetközi szinten is sikeresnek bizonyul a jövőben, de a szövetség valamiért a könnyebb megoldásokat választja.
A fölsorolt példákból jól látható, hogy az országváltásnak elég sokféle indoka lehet. Állhat ennek hátterében családi szál, hiszen sok olyan sportoló van, akinek szülei, nagyszülei nem azonos országból származnak, vagy házastársuk eltérő állampolgárságú – ezek a körülmények könnyítik az esetleges váltást. Lényegesen nehezebb a helyzet akkor, ha valaki azért akar másik ország színeiben versenyezni, mert eddigi hazájában nem találta meg a helyét, vagy pedig úgy érzi, hogy máshol jobban ki tudná bontakoztatni tehetségét. A XXI. században a globalizáció térnyerésével lényegesen több ilyen eset történt, történik, mint korábban, s annak elkerülése érdekében, hogy bárhol ipari méretekben űzzék ezt, sok sportágban szigorúan szabályozták ezt a területet. A legtöbb sportban az országot váltó versenyzőnek csak egy bizonyos idő elteltével van lehetősége új hazája színeiben indulni. Van, ahol ez 1 év, de akad olyan sportág is, ahol 3 évig nem versenyezhet nemzetközi szinten egy ilyen sportoló – természetesen nemzeti szintű versenyeken indulhat, de pl. olimpián nem. A fönti török példából látható, hogy vannak pénzügyileg motivált országváltások is, amelyekre szintén vonatkoznak a korlátozások.
Speciális esetnek számít, amikor valakinek el kell menekülnie hazájából egy háború, esetleg éhínség miatt, s egy biztonságos országban tud készülni. Az olimpiákon 2016 óta vannak menekültcsapatok, amelyeknek több sportolója ma már annak az országnak színeit képviseli, amely befogadta. Érdekes helyzetet teremtett 2022 elején az a szerencsétlen döntés, amivel az orosz és fehérorosz versenyzőket nagyon sok sportágból kitiltották az ukrajnai események miatt. Már akkor látta minden józanul gondolkodó ember, hogy a kizárásoknak nem lesz meg a kellő hatásuk, de mára ez még nyilvánvalóbbá vált. Mivel több sportban még most is élnek ezek a tilalmak, ezért sok orosz és fehérorosz sportoló váltott állampolgárságot. Azok, akik eleve rendelkeztek másik állampolgársággal is, bármilyen korlátozás nélkül válthattak, de akiknek csak orosz és/vagy fehérorosz útlevelük volt, de a háborús helyzet miatt kifejezték szándékukat az országváltást illetően, több esetben felmentést kaptak a szabályok alól.
Napjainkban szinte nincs olyan hónap, amikor ne hallanánk, olvasnánk országot váltó sportolóról. Aki elolvasta a téli olimpia előtt írt cikkemet, ami az egzotikus országokról és azok indulóiról szólt, szembesülhetett vele, hogy több olyan nemzet, amely éghajlatából és fejlettségéből fakadóan nem lehetne ott a téli játékokon, csupán azért lehetett ott mégis, mert valamilyen úton-módon honosítani tudott egy-két sportolót.
Zárásként érdemes arra is kitérni, hogy Magyarországon miért kevésbé jellemzőek az ilyen ügyek. Azt látni kell, hogy a legtöbb országváltás a fejlődő és/vagy elmaradott országokat érinti, tehát főleg afrikai és ázsiai nemzeteket. Ezekben az országokban lényegesen kevesebb pénz jut a sport támogatására (ha jut egyáltalán), s az infrastrukturális feltételek is szerényebbek, mint Európában, vagy akár Észak-Amerikában és a Távol-Keleten. Az szerintem köztudott, hogy itthon az utóbbi másfél évtizedben rengeteg pénz áramlott a sportba, egyfelől a tao-rendszernek köszönhetően, másfelől a tőkeerős szponzorok nagyobb számban történt megjelenésének. Természetesen az eredmények is növelték sok sportoló és sportág pénzügyi értékét, hiszen pl. úszásban és kézilabdában is a számos nemzetközi siker sok pénzt hozott a konyhára, amiből könnyedén fönntartható a gépezet.
Rövidre fogva: nálunk sok profi sportoló van, akik azért profik, mert ebből élnek meg, nem kell más foglalkozást is űzniük a sport mellett. Az anyagi biztonság és az infrastruktúra fejlettsége olyan szintre nőtt, ami a legtöbb sportolónk számára lehetővé teszi a nyugodt felkészülést, éppen ezért kevesen törik a fejüket azon, hogy másik ország színeiben versenyezzenek. Az olyan sportágakban, ahol rengeteg kiváló magyar van, s óriási csata dúl a nagy világversenyekre való kijutásért, időnként előfordul, hogy a gyengébbek közül néhányan elmennek másik országba – erre főleg a kajak-kenuban láthattunk példát.
Vannak persze olyan sportágak is, amelyek nem állnak olyan jól anyagilag, de ha hirtelen sok pénz áll a házhoz egy kimagasló olimpiai eredmény miatt, akkor mindenre is lehet költeni. Jó példa erre a sísport, ahol Miklós Edit 2014-ben elért ötkarikás 7. helye hozott sokat a konyhára, hiszen azok a szakszövetségek, melyek képviseletében legalább egy valaki az első nyolcban végez az olimpián, jelentős támogatást kapnak a következő olimpiai ciklusra. A sízőknél pontosan ez történt meg annak idején, ám a pénzek fölhasználása nem volt túlságosan átlátható, s erre többek között rákérdezett Szőllős Péter, a Szőllős-testvérek édesapja is. Szőllős Barnabás és Benjámin a 2016-os országos bajnokságról kizárásra került, majd fejenként kétéves eltiltást kapott azzal az indoklással, hogy nem volt megfelelő az orvosi igazolása. A család úgy érezte, bosszút állnak rajta, mert utánakérdezett a szövetségi pénzeknek.
A sízők édesapja, Szőllős Péter az országváltásról utólag azt mondta: „Nem erős szó, hogy elűztek minket, és meg is zsaroltak: nemcsak, hogy két évre eltiltották a gyerekeket, hanem azt mondták, fogjuk be a szánkat, és akkor elengednek mindenféle retorzió nélkül. (…) Megyünk előre, de nem tudunk úgy tenni, mintha mi sem történt volna.”
Mint ismert, Szőllősék ma már Izraelt képviselik, s Barnabás és Noa ott voltak az idei olimpián alpesi síben.
A kiemelt kép forrása: eurosport.hu