A februári téli olimpia egyetlen debütáló sportága volt a síalpinizmus vagy síhegymászás, amely először volt ötkarikás versenyszám. Ahogy a legtöbb versenyt, ezt is komoly érdeklődés övezte, azonban a vélemények igencsak megoszlanak a tekintetben, hogy van-e keresnivalója ennek a sportágnak az olimpiai műsorban. Egyelőre még nem tudni, hogy 2030-ban is lesz-e síalpinizmus a téli játékokon, de a francia szervezők nem zárták ki ennek lehetőségét, ami nem meglepő, hiszen a gallok is szereztek aranyérmet Olaszországban.
Ritkán szoktak új sportágak bemutatkozni a téli olimpián, hiszen a nyári játékokkal ellentétben itt jóval kisebb a merítési lehetőség. Idén azonban volt új sport a programon, hiszen először rendeztek olimpiai versenyeket a síalpinisták számára. A sportág lényege (amennyiben valaki nem kísérte volna figyelemmel), hogy a versenyzők síléceken teljesítik a távot, de úgy, hogy azokra ún. fókabőrt húznak a fölfelé irányuló menetekben, majd a dombtetőre érve leveszik azt, s utána a sima léceken szlalomoznak egy keveset, majd végül a lesiklásra emlékeztető lejtmenet keretében érkeznek meg a célba. Fontos szabály, hogy a pálya különböző pontjain, ahol változtatni kell a szerelésen, ezt mindenki az adott zónán belül tegye meg, mert aki csak picit is kilóg vagy kilép a zónából, időbüntetést kap.
Az idei olimpián férfi és női egyéni, illetve vegyes váltó versenyszámot rendeztek. Az urak egyéni versenyében spanyol, a hölgyekében svájci, a vegyes váltóknál pedig francia győzelem született. A mezőnyben javarészt európaiak szerepeltek, de Amerikából, Kínából és még Ausztráliából is voltak indulók. A versenyeket teltház előtt rendezték, de ez látva a milánó-cortinai játékok nagy sikerét, nem meglepő, hiszen alig-alig akadtak olyan események, amelyeken az ürességtől kongott volna a lelátó.
Bizonyára a tévén keresztül is sokan voltak kíváncsiak arra, hogyan is néz ki a síalpinizmus. Magam is figyelemmel kísértem minden versenyt, de az az igazság, hogy elég vegyes érzések maradtak bennem a látottak kapcsán, s ahogy olvastam, ezzel egyáltalán nem voltam egyedül. Az egyéni versenyek eléggé sótlanok voltak, nem sok izgalom és látványosság volt abban, hogy a sportolók körülbelül három-négy perc alatt teljesítették a pályát a föntebb leírt módokon, ugyanis nem nagyon volt kérdéses az első helyezések sorsa, nem láthattunk nagy csatákat a győzelemért és a dobogós helyekért sem. A mixváltó már érdekesebb volt, mivel ott csavartak a lebonyolításon, így önmagában nem csak az jelentett izgalmi faktort, hogy a váltások jól sikerülnek-e, hanem a pálya vonalvezetése is érdekesebb volt. Ennek ellenére emlékeim szerint ott sem kellett lerágnunk a körmünket, mert nem a célvonalnál dőlt el az érmek sorsa.
Összességében véve tehát nem volt a legsikeresebb a sportág debütálása ilyen szempontból, s ezt a véleményt rengetegen osztják a szurkolók közül, de ami talán még árulkodóbb, hogy a versenyzők között is akadtak, akik igen éles kritikával illették a lebonyolítási módot. Iain Innes, a britek síalpinistája a The Independent című napilapnak adott nyilatkozatában egészen odáig ment, hogy versenyzőtársait föl-alá rohangáló hörcsögökhöz hasonlította.
„Az emberek nem véletlenül néznek síalpinizmust. Akik nézik, azok szurkolók, márpedig ők sosem néznének meg egy sprintet, mert az egész egyszerűen nem síalpinizmus” – tette hozzá Innes, aki leszögezte azt is, hogy az olimpiai részvétel nélkül a sportág jóval szűkösebb anyagi lehetőségekkel rendelkezhetne, s brit csapat és brit szövetség sem lenne.
Regula Meier, a Nemzetközi Síalpinista Szövetség elnöke szerint a síhegymászók olimpiai versenyeken való részvétele megerősítette a síalpinizmus technikai érettségét, hitelességét és globális elérhetőségét. Az új sportág teljesített az egyik legjobban a jegyeladásokat tekintve, s a február 21-én rendezett vegyesváltót több országban is rengetegen nézték. Így pl. Franciaország 5.3 millióan kapcsoltak oda a helyi köztelevízió közvetítésére, ami a teljes nézősereg 45%-át tette ki, de Olaszországban is több mint 2 millió tévéző választotta ezt a versenyt, ami ott 15%-os közönségaránynak felelt meg. Svájcban 421 000-en kísérték figyelemmel ezt a versenyszámot, ami viszont ott 65%-os közönségarányt jelentett – nem volt véletlen a helvétek ekkora érdeklődése azután, hogy két nappal korábban a sportág első olimpiai bajnoka a nők versenyében a svájci Marianne Fatton lett. A NOB és a 2030-as téli olimpia szervezői is erősen nézik ezeket a számokat, hiszen a végleges műsor összeállításánál többek között ezt is figyelembe kell venni.
A nemzetközi szövetség természetesen abban bízik, hogy a sportág hosszabb távon is megállja helyét az olimpiai programban, de az teljesen egyértelműnek látszik, hogy az egyéni sprintnek ebben a formájában nem sok keresnivalója van a játékokon, mert egy röpke három perc alatt lezajló verseny, amelyen nincsen küzdelem az érmekért, nem sokakat vonz. A síalpinizmusnak létezik olyan egyéni versenyszáma is, amelyben jóval hosszabb pályát kell teljesíteniük a sportolóknak. A 2020-as ifjúsági téli olimpián is a hosszabb pályán való versenyzést választották, így a fiúknak 50, a lányoknak közel 60 percig tartott a viadal. A szakmabeliek szerint ez a sportág lényege: nem pusztán technikásan kell versenyezni, hanem hosszabb távon is bírni kell a strapát. A sprintből pontosan ez utóbbi hiányzott, ami miatt még a sportolók közül is sokan zúgolódnak. A mixváltó döntője szűk fél óra alatt zajlott le a hosszabb vonalvezetés miatt, de ez így sokkal jobb volt, mivel több lehetősége volt mindenkinek arra, hogy javítson, amennyiben arra volt szükség, s jobban benne volt a versenyben a hibázások, a drámák lehetősége is.
A svájci Jon Kistler, aki a mixváltóban ezüstérmet szerzett, úgy nyilatkozott, hogy támogatja a hosszabb egyéni versenyt és abban is biztos, hogy az olimpiai szereplés tovább fogja növelni a sportág utánpótlását, hiszen ki ne akarna egy szép napon az ötkarikás játékokon elindulni? „Most az a legfőbb cél, hogy 2030-ban is ott lehessünk az olimpián, minden további ajándék lesz számunkra” – jelentette ki Kistler.
A 2030-as, a Francia-Alpokban rendezendő téli olimpia műsora várhatóan nyár elején, a NOB végrehajtó bizottságának ülésén kerül véglegesítésre. Annyi bizonyos, hogy a korcsolyasportok, az alpesi- és az északi sí (utóbbihoz a sífutás és a síugrás tartozik), a síakrobatika, a hódeszka, a biatlon, a jégkorong, a curling, a bob és a szánkó négy év múlva is ott lesz a programban. A hírek szerint nem csak a korábban már emlegetett északi összetett, hanem a szkeleton helye is megkérdőjeleződött, bár arról is szól a fáma, hogy a NOB döntéshozói elsősorban az északi összetett és a hódeszka parallel óriás műlesiklásának levételét látják indokoltnak egyfelől a gyenge nézettség, másfelől a túl kevés részt vevő ország és régió miatt. A francia szervezőknek is lehetőségük lesz javaslatot tenni a műsorra vonatkozóan, s ahogy Edgar Grospiron, a szervezőbizottság elnöke a mostani olimpia idején kijelentette, több sportágat is vizsgálnak. Ezek közé tartozik a síalpinizmus is, s látva a helyszíni és a televíziós nézőszámokat, illetve azt, hogy a következő olimpia házigazdái is remekül szerepeltek, elég jó esély van arra, hogy 2030-ban is látni fogjuk a sportágat. Az biztos, hogy a mostaninál látványosabb formátumban kellene az egyéni versenyeket megrendezni, mert annak alighanem még több nézője lesz.
A kiemelt kép forrása: francsjeux.com