Véget ért tegnap a férfi kézilabda Európa-bajnokság a magyar válogatott számára. A csapat már az első csoportkörben is kissé nehézkesen tudott teljesíteni, de amit a középdöntőben láttunk, az eléggé lehangoló volt. Az elért 10. hely elmarad a várakozásoktól, s újra kérdéseket vet fel a szakmai stáb alkalmasságával és a keret összeállításával kapcsolatban.
Befejeződött a középdöntő a dán-norvég-svéd közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokságon, a hétvégén kerül sor a helyosztókra. Játszani fognak az 5. helyért, mivel az első öt helyezett kvalifikálhatja magát a világbajnokságra, s vasárnap estére az is kiderül, hogy ki emelheti a magasba a kontinensbajnoki trófeát. Az már biztos, hogy idén nem lesz címvédés, mivel a francia válogatott középdöntős csoportjában csak a 4. helyen végzett, így a tornát a 7. helyen fejezte be.
Sajnos véget ért az Eb a magyar csapat számára is, amely csoportját az 5. helyen zárta és a végelszámolásnál a 10. helyen végez. Bár nem ez az utóbbi tíz év legrosszabb Eb-szereplése, de amennyiben csak azokat a kontinenstornákat nézzük, amelyeken bejutott a középdöntőbe a magyar válogatott, akkor 2016 után fordult elő ismét, hogy nyeretlenül zárták a mieink a torna ezen fázisát. Menjünk azonban szépen sorban!
Az első csoportkörben Lengyelország, Olaszország és Izland ellen kellett pályára lépni. A papírforma azt ígérte, hogy a magyar és az izlandi együttes fog továbbjutni, s ez így is lett. A mieink a nem túl erős lengyelek ellen kezdték a tornát és magabiztos, 31:23-as győzelmet arattak. Ezt követte a szintén nem a sportág élvonalába tartozó olaszok elleni ütközet, azonban a déliek nagyon szívósan és lelkesen álltak ki a magyarok ellen, így csapatunknak egészen az utolsó percekig hajtania kellett a győzelem bebiztosítása érdekében. Végül 32:26-ra sikerült diadalmaskodni, amivel eldőlt, hogy továbbjut a gárda a középdöntőbe. Az Izland elleni utolsó csoportmeccsen az elsőség volt a tét. Egy igen szenvedős mérkőzés volt mindkét fél számára, hiszen viszonylag kevés gól született, amiben a pontatlan befejezéseknek, a nagy kapusbravúroknak és a támadások során elkövetett szabálytalanságoknak is nagy része volt. Sajnos a második félidő közepén tapasztalt góltalan periódust követően az izlandiak tudtak jobban beindulni, így végül 24:23-ra győztek. Magyarország ezzel a csoport 2. helyén végzett, s rögtön áldozatául esett a mostani tornán debütált szabályváltoztatásnak, aminek értelmében a középdöntőbe bejutó válogatottak csak a csoportjukból velük együtt továbbjutó csapat elleni eredményt viszik magukkal a korábbi két legjobb eredményen alapuló szabály helyett. Vagyis nálunk az Izland elleni vereség számított, így nulla pontról kezdett a magyar válogatott.
Nem voltak könnyűek az ellenfelek, hiszen Malmöben a társházigazda svédek, a horvátok, a szlovének és a svájciak ellen kellett pályára lépni. A papírforma alapján azt lehetett gondolni, hogy az utóbbi két csapat ellen lesz esély a győzelemre. Mint ismert, a torna előtt az volt a Magyar Kézilabda Szövetség elvárása, hogy a középdöntős csoportban az első három helyen kellene végezni, vagyis a torna legjobb hat csapata között. Azért ez volt a célkitűzés, mert az Európa-bajnokság első öt helyezettje kvalifikálja magát az egy év múlva esedékes világbajnokságra, vagyis elkerülhette volna a nemzeti csapat a selejtezőt. Az első mérkőzésen azonban rögtön kiderült, hogy aligha lesz esély a cél elérésére, vagy legalábbis nagy bravúr kellene hozzá, ugyanis az előzetesen a legkönnyebb ellenfélnek tekintett Svájc már hét góllal is vezetett a mieink ellen, így a 29:29-es döntetlen nagyon hízelgő volt számunkra. Azután Szlovénia következett, a másik olyan ellenfél, akit előzetesen könnyen verhetőnek tekintettünk, de annak a meccsnek 35:32-es vereség lett a vége, amivel el is szálltak az esélyek. Ezután kisebb csodaként lehetett megélni, hogy a házigazda és a négy közé jutásért még versenyben volt svédek ellen sikerült pontot szerezni. A meccs végén a játékvezetők nem adtak meg a magyar csapatnak egy időntúli hétméterest, azonban véleményem szerint jogosan, mert az tény, hogy a svéd védő belépett a büntetőterületen belülre, amikor blokkolni akarta Szita Zoltánt, azonban a magyar játékos belekönyökölt ellenfelébe, így értem, hogy a videózás után miért nem ítéltek hetest a sporttársak.
Ezzel a remivel matematikailag is eldőlt, hogy a legjobb négybe nem kerülhet be a magyar válogatott, s az 5. helyért kiírandó helyosztó is igen távol került tőlünk. Az utolsó mérkőzésen a horvát válogatott volt az ellenfél, s a végig szoros összecsapás 27:25-ös vereséggel végződött magyar szempontból, azaz a csapat 2016 után ismét nyeretlenül fejezte be a középdöntőt, csoportjában az 5., a tornán pedig a 10. helyen zárt.
A magyar válogatottnak tehát selejteznie kell a világbajnokságra, ami látva a férfi kézilabda igen sűrű naptárát, nem éppen jó hír sem az itthon, sem a külföldi topligákban szereplő játékosok szempontjából. Ugyanakkor sajnos azt is látni kell, hogy ez a 10. hely a mutatott játék alapján teljesen megérdemelt. A lengyelek elleni meccset leszámítva egyetlen találkozón sem sikerült az ellenfél fölé kerekedni. Voltak jó időszakok, de nem a legjobb időzítéssel. Például Svájc ellen nem hétgólos hátrányban kellett volna fokozatot váltani, Szlovénia ellen pedig nem akkor kellett volna kiengedni, amikor az ellenfél megtáltosodott. Teljesen egyértelmű, hogy a csapat energiaszintje nem volt rendben, mivel nem sikerült jól a felkészülés és fejben sem volt mindig mindenki a topon. Az igaz, hogy nagyon kiegyenlítetté vált az európai mezőny, de a kézilabdában az Eb-nek nagyobb rangja van, mint a világbajnokságnak, hiszen a vb-n kezdetben csupa olyan csapat ellen kell kiállni, amelynek sok keresnivalója amúgy nem is lenne ilyen tornán, a kontinensviadalon ellenben alig lehet találkozni olyan riválissal, aki nagyon kilóg lefelé. Emiatt még fájóbb, hogy ennyire rosszul sikerült ez a torna.
Korábban többször érték már támadások több irányból, így részemről is Chema Rodriguez szövetségi kapitányt, mert az volt a benyomás, hogy nem ő a legalkalmasabb személy erre a pozícióra. A tavalyi világbajnokságon úgy tűnt, hogy végre összeáll a csapat, hiszen a horvátok elleni negyeddöntőben egy utolsó másodperces gól jelentette a vereséget, tehát közel voltunk a négy közé jutáshoz is, s az odáig vezető úton szép eredményeket sikerült elérni. Most, egy évvel később nem jöttek a szép eredmények, a kijózanító pofonok annál inkább. A véleményformálók közül többen szemére vetik a kapitánynak, hogy az igazán fontos meccseken túl sűrűn cserélt, arra törekedett, hogy minél több játékosnak adjon lehetőséget, ennek viszont az volt az ára, hogy akik igazán jól muzsikáltak, túl kevés időt töltöttek a pályán, így nem tudtak igazán segítségére lenni a csapatnak. A horvátok elleni utolsó, tét nélküli mérkőzésen volt esély a győzelemre, de a 7 a 6 elleni játékok során gyakran nem voltak a pályán a legeredményesebb kézilabdázóink, és nagyon törekedtek a középen történő támadásokra, miközben a szélekről történő betörések igen ritkán fordultak elő. Eközben a horvátok az ugyanilyen szituációkban rendre megjátszották a beállót, s ez nagyban segítette őket a győzelem kivívásában.
Chema nekem továbbra sem a legalkalmasabb a szövetségi kapitányi posztra. Nem tudom, ki volna a legjobb erre a feladatra, de hogy nem ő, az biztos. Most a csapat készülhet a vb-selejtezőre, amire május közepén, oda-visszavágós rendszerben kerül sor. A sorsolást szombaton tartják, az ellenfél kiléte azonban csak márciusban válik ismertté, mivel az akkor rendezendő párharcok egyik győztesét fogja kapni a magyar válogatott. A papírforma alapján a szóba jöhető ellenfelek többségét könnyedén ki kellene ejteni, azonban egy-két komolyabb rivális is útba kerülhet, mint pl. az a Szerbia, amely ugyan utolsó lett csoportjában az Eb-n, de legyőzte a most az elődöntőre készülő németeket, vagy azok a lengyelek, akiket nyolc góllal legyőztek fiaink, de azért okozhatnak fejtörést májusban.
Bízzunk benne, hogy a csalódást keltő Európa-bajnokság után jobb lesz a folytatás, s a következő napokban a megfelelő körökben és a megfelelő módon sikerül átbeszélni a tornán történteket.
A kiemelt kép forrása: Sportudvar-archívum