Zsinórban 9 döntő, 71 megnyert mérkőzés és 8 tornagyőzelem – Carlos Alcaraz elképesztő 2025-ös éve

A 2025-ös év két játékosról szólt a férfi teniszben: Carlos Alcarazról és Jannik Sinnerről. 2024-hez hasonlóan idén is ők ketten osztoztak a négy Grand Slam-tornán és ezen kívül is számos versenyen játszottak döntőt egymás ellen. Tavalyhoz képest azonban fordulat állt be, hiszen most már nem Sinner, hanem Alcaraz a világelső. A Sportudvar évértékelő sorozatának eme cikkében a spanyol idei szezonjára tekintünk vissza, mégpedig őrületes statisztikai mutatóin keresztül.

1

Azzal, hogy november 11-én legyőzte Taylor Fritzet a világbajnokság csoportkörében, Alcaraz lett a legfiatalabb játékos a ’90-es évek elejétől fogva, aki eljutott ötven megnyert mérkőzésig top 10-es ellenféllel szemben. A spanyol 22 évesen és 195 naposan érte el ezt a rekordot az amerikai elleni sikerével. Nála több, top 10-es játékos ellen aratott győzelemmel csak Boris Becker (71) és Jimmy Connors (69) rendelkezik 1973, az Open-éra kezdete óta.

2

Alcaraz 2022 után második alkalommal zárja az évet a világranglista 1. helyén.

6

Azzal, hogy idén a Roland Garros-t és a US Open-t is megnyerte, a spanyol immár ennyi Grand Slam-győzelemnél tart, amivel beérte Beckert, Stefan Edberget, Donald Budge-t, Jack Crawfordot, Anthony Wildinget és Lawrence Dohertyt. Mindössze a harmadik játékos lett, aki 23. születésnapját megelőzően jutott el ennyi GS-trófeáig, s amennyiben február elején megnyeri az Ausztrál Opent, ő lesz az egyetlen, aki hét győzelmet arat ennyire fiatalon, egyben átadja a múltnak Björn Borg és Rafael Nadal rekordját.

8

Alcaraz ennyi vereséget szenvedett el 2025-ben. Ez megegyezik megnyert tornáinak számával…

8

…és akkor el is jutottunk a tornagyőzelmekhez. A spanyol idén a Roland Garros-on és a US Openen kívül megnyerte a rotterdami, a Monte-Carló-i, a római, a Queen’s-i, a cincinnati és a tokiói versenyt is. Mindössze Barcelonában és Wimbledonban szenvedett vereséget a döntőben. Az utóbbi húsz évben rajta kívül csak Jannik Sinnernek, illetve a Nagy Négyes (Roger Federer, Rafael Nadal, Novak Djokovics, Andy Murray) tagjainak sikerült egy szezon során ennyi tornát megnyerniük.

9

Carlos Alcaraz zsinórban ennyi tornán jutott el a döntőig idén, amivel megelőzte Nadalt és Sinnert (8-8). Alcaraz ezt a nagyszerű sorozatot március vége és szeptember vége között hozta össze. Nála többször csak Roger Federer és Novak Djokovics jutott el döntőbe megszakítás nélkül (17-szer), ám ők nem egy naptári évben, hanem az év végén és a következő esztendő elején produkálták ezt a nem mindennapi sorozatot (Federer 2005-06-ban, Djokovics 2015-16-ban).

10

Alcaraz ennyit nyert meg eddig Sinner ellen játszott 16 mérkőzéséből. Az utolsó 9 találkozóból 7-szer a spanyol bizonyult jobbnak. Grand Slam-eken 4:2 a mutató Alcaraz javára, GS-döntőket tekintve pedig 2:1. Legutóbbi meccsüket, a torinói világbajnokság döntőjét Sinner nyerte.

24

A világelső 22 évesen már 24 ATP-tornagyőzelemnél tart. 1990 óta csupán Alexander Zverev tudott 30 éves kora előtt eljutni ennyi diadalig, de neki ezt 28 évesen sikerült elérnie.

52

Alcaraz a mai napon 52. hetét kezdte meg világelsőként. Amennyiben ebben a mutatóban is rekordot akar dönteni, akkor még sokáig kell a legmagasabb szinten játszania, mivel a csúcstartó Novak Djokovics 428 héttel.

71

Azzal, hogy legyőzte Felix Auger-Aliassime-et a világbajnokság elődöntőjében, Carlos Alcaraz 71. mérkőzését nyerte meg a 2025-ös szezonban. Az utóbbi évtizedben ritka volt a hasonlóan sok siker: 2016-ban Andy Murray 78, tavaly Jannik Sinner 70 meccset húzott be.

Azt hiszem, ezek a statisztikák jól ábrázolják, hogy Carlos Alcaraz valóban a legjobb volt ebben az évben. A teniszkedvelők már alig várhatják 2026-ot, hogy folytatódjék az Alcaraz-Sinner párharc, s kiderüljön, tud-e bárki borsot törni az orruk alá.

A kiemelt kép forrása: Guglielmo Mangiapane / REUTERS

Szólj hozzá!