A Sportudvar évértékelő sorozatának keretében ebben a cikkben az idei esztendő hazai vonatkozású történéseit foglalom össze. Szó lesz – ahogy a címből is kitűnik – a sikerekről és a kudarcokról, a teljesség igénye nélkül sok mindenről, amire érdemes visszatekinteni, de olyan eseményekről is, amelyek nem túl vidámak, de mindenképpen tanulságosak.
POZITÍVUMOK
Kézilabda: Sikeresnek mondható férfi Eb és női vb
Mivel az idei egy páratlan év, ezért a kézilabdában rendezett válogatott tornák úgy alakultak, hogy az esztendő elején a férfiaknak Európa-bajnokságot, az év végén pedig a nőknek világbajnokságot rendeztek. A magyar válogatott mindkét eseményen érdekelt volt és szerencsére mindegyik csapat tisztesen helytállt.
A január-februári férfi világbajnokságon a mieink rögtön egy nem éppen könnyűnek nevezhető csoportba kerültek, s az első, Észak-Macedónia elleni mérkőzésen nem is sikerült győzni, 27:27-es döntetlen lett a vége. Guinea ellen 35:18-as győzelemmel sikerült hozni a kötelezőt, majd az utolsó fordulóban Hollandiát kellett két vállra fektetni a csoportelsőséghez, s ez össze is jött, mivel 36:32-re győzött a magyar csapat.
A középdöntőben – ahová a mieink három pontot vittek magukkal – minden esély megvolt a negyeddöntős szereplés kiharcolására. Ehhez az első kettőben kellett végezni a hattagú csoportban. Az várható volt, hogy a franciák ellen nem sok sansz lesz a sikerre, s ki is kaptak a magyarok 37:30-ra, azonban Ausztria és Katar ellen inkább nekünk állt a zászló. Szerencsére mindkét mérkőzést sikerült megnyerni a remek második félidei játéknak köszönhetően, így a 2. helyen zárva bejutott a csapat a legjobb nyolc közé, amivel sikerült teljesíteni a minimális elvárást.
A negyeddöntőben a társházigazda Horvátország ellen kellett pályára lépni a teltházas Zágráb Arénában, ahová több mint 15 ezer néző zsúfolódott be. A nem éppen barátságos hangulat dacára a magyarok végig közel álltak a győzelemhez, a meccs nagy részében konkrétan közelebb, hiszen vezettek. Még az utolsó perceknek is néhánygólos magyar előnnyel vágtak neki a csapatok, ám a hazaiak az utolsó percben fordítani tudtak és 31:30-ra győztek. Fájó volt a vereség, mert sokáig kézben tartotta a mérkőzést a magyar válogatott, ám az eredmény értékét utólag nagyban növelte, hogy a horvátok meg sem álltak a döntőig, ahol csak az évek óta egyeduralkodó dánok állították meg őket. A magyar csapat a 8. helyen fejezte be a tornát. A látottak alapján csak a negyeddöntő fájdalmas módon történt elbukása miatt lehetett hiányérzetünk, az én várakozásaimat konkrétan fölülmúlta az együttes a horvátok elleni szívós játékkal. Fél hónap múlva veszi kezdetét a 2026-os Európa-bajnokság, amelyen ismét szurkolhatunk a fiúknak.
A női világbajnokságra november végétől december közepéig került sor Hollandiában és Németországban. A magyar válogatottól az volt a minimum, hogy megnyeri csoportját, s ezt meg is tette, mert Szenegál, Irán és Svájc ellen is könnyednek mondható győzelmeket sikerült aratni. Irán 47:13-as legyőzése az egész torna legnagyobb különbségű győzelme volt.
A középdöntőben kezdődött el igazán a világbajnokság, hiszen ott Dánia, Japán és Románia várt a lányokra. A románok elleni 34:29-es győzelem után a meglepően erősen teljesített japán csapat ellen 26:26-os döntetlent sikerült elérni, de mi örülhettünk inkább az egálnak, mert a mieinknek kellett a végén egyenlíteniük. A dánok ellen az első félidőben és a második játékrész első felében jobbára vezetett a magyar együttes, ám az utolsó nagyjából húsz percre elfogyott a lendület, amit a skandinávok kihasználtak, így 28:27-es vereség lett a vége.
A nők ugyanúgy jártak, mint a férfiak: a negyeddöntőben az egyik társházigazdát kellett volna legyőzni. Sajnos ez itt sem sikerült, mivel a hollandok végig jobbak voltak, a mieinken pedig látszódott a fáradtság, amit nem tudtak leküzdeni. A 6. hely volt a torna előtt a szövetség célkitűzése – ezt éppen hogy nem sikerült elérni, mert 7. lett a nemzeti csapat, de azt hiszem, ezen eredmény miatt sem lehet nagyon bánkódni, mert a lányok ugyanolyan harciasan küzdöttek a torna nagy részében, mint a tavalyi olimpián. 2027-ben Magyarország rendezi a világbajnokságot, ami már a 2028-as olimpiai kvalifikáció szempontjából is fontos esemény lesz. Azt gondolom, hogy jó előjelekkel várhatjuk azt a tornát, mint ahogy a jövő év végén esedékes Európa-bajnokságot is.
És ha már a kézilabdánál tartunk, azért röviden emlékezzünk meg a Győri ETO címvédéséről a női Bajnokok Ligájában. A zöld-fehérek az egész 2024-2025-ös szezonban kiválóan játszottak, s a négyes döntőben nem igazán volt kérdés, hogy nem adják át az egy évvel korábban visszahódított trónt. Az ETO a most zajló szezonban is hibátlan még a BL-ben, mint ahogy az NB I-et is vezeti. A csapat erejét jól mutatja, hogy a klubok közül a legtöbb, szám szerint három játékost adta a világbajnokság álomcsapatába. Annyi szépséghibája van a dolognak, hogy egy magyar sincs köztük, de az, hogy a férfi és női élcsapataink inkább nevezhetők világválogatottaknak, sajnos egy évek óta fönnálló jelenség. Ezen nem volna rossz változtatni, akár már 2026-ban.
Atlétika: Molnár Attila fedettpályás Európa-bajnoki címe
Március 6. és 9. között a hollandiai Apeldoornban került sor a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságra, melyen 15 magyar indult. Közülük a versenyt megelőzően Molnár Attilától reméltük leginkább az érmet, hiszen a 400 méteres síkfutásban szereplő atléta fantasztikus eredménysorral a háta mögött érkezett a kontinenstornára, így abszolút benne volt a pakliban, hogy dobogóra állhat. Végül olyannyira dobogóra állt, hogy annak tetején ünnepelhetett, hiszen 400-on nem volt nála jobb! Attila az előfutamát és az elődöntőjét is megnyerte, majd a fináléban tovább javította idejét és 45.25 másodperces futással megérdemelten lett a szám fedettpályás Európa-bajnoka. Ugyancsak márciusban rendezték a fedettpályás világbajnokságot, amelyen a Molnár Attila, Enyingi Patrik, Wahl Zoltán, Kovács Árpád összeállítású 4×400 méteres magyar váltó bronzérmet szerzett, Molnár Attila pedig egyéniben a 4. helyen végzett. A sprinter a szeptemberi tokiói szabadtéri világbajnokságon sem vallott szégyent, a döntőbe ugyan nem sikerült bejutnia, de az elődöntőben sem sokkal maradt le a fináléba jutásról.
A fedettpályás Eb-n Molnár Attilán kívül Takács Boglárka és Bátori Lilianna végzett az első tízben. Bogi a női 60 méteres síkfutásban lett a döntő 7. helyezettje, míg a mindössze 18 éves Lilianna magasugrásban jutott be a fináléba és lett 9.
Szeptember 13. és 21. között került sor a már említett szabadtéri világbajnokságra Tokióban. Itt leginkább a kalapácsvető Halász Bencétől remélhettünk érmes eredményt, s ez annak rendje és módja szerint össze is jött, mivel bronzérmes lett. Ami miatt kicsit csalódás volt ez a helyezés, hogy a szombathelyi dobóatléta egy hónappal korábban, a Gyulai István Memoriálon a világ idei legjobb eredményével győzött, ám ezt a rekordot a vb-döntőben átadta a múltnak a kanadai Ethan Katzberg, aki egy egészen szédületes dobással döntötte el az aranyérem sorsát. A magyart végül még egy német is megelőzte, akit előzőleg nem sokan vártak a 2. helyre, de lehet, hogy most robbant be a világ élmezőnyébe, egyben Halász Bence nagy ellenfelei közé.
A férfi kalapácsvetés döntőjében három magyar is szerepelt, amire hosszú idő után volt ismét példa. Szabados Ármin a 8., Rába Dániel a 11. helyen zárt a 12-es mezőnyben.
Rajtuk kívül még a maratonfutó Szabó Nóra 15. helye érdemel említést, hiszen a kiváló sportoló egy erős mezőnyben, nem éppen ideális körülmények között tudott ennyire előkelő helyen végezni, ráadásul a negyedik legjobb európai lett.
Zárásként a fedettpályás vb kapcsán essék szó többpróbázóink remekléséről is, hiszen ötpróbában Szűcs Szabina a 6., Krizsán Xénia a 8. helyen végzett, míg hétpróbában Gálpál Zsombor a 10. helyen zárt.
A magyar atlétika mindent egybevetve nem zárt rossz évet, s van remény, hogy a következő esztendőkben még többen fognak remek eredményeket elérni a nemzetközi mezőnyben.
Jégkorong: Először maradt bent az élvonalban a magyar férfi válogatott
Május 9. és 25. között Dániában és Svédországban rendezték a férfi A-csoportos jégkorong-világbajnokságot, amelyen a magyar válogatott újoncként szerepelt, hiszen azáltal indulhatott itt, hogy tavaly följutott a divízió I/A osztályból. A mieinknek, mint minden korábbi alkalommal, most is a bennmaradás volt a fő céljuk, hiszen nem sok gyengébb csapat volt a 16-os mezőnyben. Mindkét csoportból az utolsó helyezett esett ki az élvonalból, vagyis a 8. hely elkerülése kellett az álom valóra váltásához.
Előzetesen három mérkőzésen mutatkozott reális esély a pontszerzésre, így a remény mindenképpen élt, hogy idén először sikerül bennmaradnia a gárdának a legjobbak között. Ezen mérkőzések közül elsőként a kazahok ellen korcsolyáztak ki a jégre a mieink, aki az 1. harmadban kétgólos előnyre tettek szert. A második játékrész csak egy kazah gólt hozott, az utolsó húsz percet viszont 2:1-re a magyar válogatott nyerte, így a 4:2-es győzelemmel tényleg reálissá vált a bennmaradás esélye, de ehhez azért még nem ártott volna pontot, pontokat szerezni a dánok és/vagy a norvégok ellen.
A társházigazda Dánia elleni mérkőzésen nagyon gyorsan 2:0-ás előnybe került a magyar csapat, azonban ezt követően nyolc gólt kapott, amire nem tudott válaszolni, így a norvégok ellen lehetett volna lezárni az izgalmakat. Ez sem sikerült, mivel a mérkőzés egyetlen gólját az ellenfél szerezte.
Ezzel sem veszett el minden, hiszen az ellenfelek eredményei még alakulhattak úgy, hogy meglesz a bennmaradást jelentő 7. hely. Abban kellett bízni, hogy az utolsó játéknapon Svájc a papírformát érvényesítve legyőzi Kazahsztánt, s akkor az ázsiaiak esnek ki az A-csoportból. Természetesen itt sem úgy alakultak a dolgok, hogy végig nyugodtan hátra dőlve figyelhessük az eseményeket, mivel a vezetést a kazahok szerezték meg. A svájciak rengeteg gólhelyzetet puskáztak el, mire nagy nehezen a 2. harmadban összejött az egyenlítés, majd a záró húsz percben további három gólt tettek hozzá, miközben a kazahok egyszer sem tudtak betalálni, így Svájc 4:1-re győzött, az éppen a repülőgépen hazafelé tartó magyar válogatott tagjai pedig megkezdhették az ünneplést. Amióta a mostani, osztályokra (divíziókra) alapozott lebonyolításban zajlik a világbajnokság, először sikerült bennmaradni az A-csoportban.
Kajak-kenu: Egy év szünet után folytatódott a magyar aranyeső
Azt követően, hogy a tavalyi olimpián meglepetésre egyetlen aranyérmet sem tudtak szerezni a magyar kajak-kenusok, idén két világversenyen: az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon lehetett ezen javítani.
Előbb, június 19. és 22. között az Eb-re került sor a csehországi Racicében, s a mieink toronymagasan a legjobbak voltak, hiszen 7 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzérmet sikerült szerezni. A legtöbb aranyérem és a legtöbb érem is magyar nyakakba került. Kiemelkedett a mieink közül az idén berobbanó Csikós Zsóka (a kiemelt képen), aki egymaga három aranyérmet szerzett, mivel 500, 1000 és 5000 méteren sem talált legyőzőre. Női kajakban bivalyerős volt a magyar szereplés, hiszen 200-on Lucz Anna lett az Európa-bajnok, s a kajaknégyes is aranyéremmel térhetett haza. Kettesben bronzérmet szerzett Kiss Blanka és Lucz Anna, vagyis minden női kajakszámban volt magyar egység a dobogón.
A női kenusoknak is igen jól ment, hiszen Csorba Zsófia nyerte a maratoni táv, az 5 kilométer Európa-bajnoki címét, Opavszky Réka 500-on 2. lett, a Kiss Ágnes-Nagy Bianka kettős pedig 200 és 500 méteren is a 3. helyen végzett.
Férfi kajakban Varga Ádám nyerte az 500 méteres küzdelmeket. Ugyanő 5000 méteren ezüstérmes lett, míg a királyszámnak tekintett 1000-es távon a magánéleti problémákkal küzdő Kopasz Bálint a 3. helyen végzett. Férfi kenuban a Kollár Kristóf-Juhász István páros bronzérme említhető meg, végül pedig a vegyescsapatok kenunégyesei között a magyar csapat 2. lett.
Augusztus 20. és 24. között Milánóban került sor a világbajnokságra, ahol folytatódott a magyar dominancia, hiszen ismét a mieink szerezték a legtöbb, szám szerint 13 érmet, amiből hat volt arany, kettő ezüst, öt pedig bronz. Kopasz Bálintnak itt már sikerült megnyernie az 1000 métert, ráadásul harmadszor, ami nem kis teljesítménynek számít a királyszámban.
Az Eb-n triplázó Csikós Zsókának a vb-n is meglett az aranyérem 1000 méteren, míg 500-on bronzérmes lett. Férfi és női kenunégyesünk is világbajnok lett.
Nem lehet panaszkodni az idei szereplésre, mert ismét kiderült, hogy ha van olyan sportág, ahol Magyarország tekinthető a legnagyobb hatalomnak, akkor az a kajak-kenu. Csak így tovább jövőre is!
Autósport: Kiss Norbi rekordbajnok lett
Kiss Norbert lett az idei kamionos Európa-bajnok. További híreink: az ég kék, a fű zöld.
Röviden ennyivel elintézhetnénk Kiss Norbi idei évét, hiszen menetrendszerűnek tekinthető, hogy a magyar versenyzőnél nincs jobb a kontinensbajnokság mezőnyében, azonban az idei már a hetedik Eb-címe volt, amivel abszolút rekorder lett.
Norbi sikerének értékét növeli az a tény, hogy idén új kamionnal, Balu Jr.-al vágott neki az idénynek, így fönnállt annak a veszélye, hogy lehetnek még gyermekbetegségei a versenygépnek, amelyek esetleg hátráltathatják őt és a Révész-csapatot, ám apróbb műszaki meghibásodásokon kívül komolyabb baj nem érte a magyar klasszist. Idén is a versenyek jóval több mint felén őt intette le elsőként a kockás zászló, s a fordított rajtrácsos futamokon, amelyeken jellemzően a 8. helyről indult, ott is nem egyszer átgázolt a mezőnyön, de ha ez nem is sikerült neki, a dobogóra elég sokszor fölállhatott.
Nagy öröm, hogy van a magyar autósportnak olyan korszakos egyénisége, mint ő és Michelisz Norbert. Utóbbinak idén nem jött ki annyira a lépés a túraautó-világkupában, mivel az előző kettő év győzelme után ezúttal nem volt esélye a végső sikerre. Ettől függetlenül mindketten hosszú ideje meghatározó vezéregyéniségei a hazai technikai sportok világának, s nemzetközi szinten is leteszik névjegyüket. Reméljük, így lesz ez 2026-ban is!
NEGATÍVUM
Gyengélkedés a medencében
Az év egyik legnagyobb sporteseménye volt a július 11. és augusztus 3. között rendezett szingapúri vizes világbajnokság. Az úszás, a műugrás, a szinkronúszás és a vízilabda legjobbjait felvonultató seregszemlén elsősorban az első és az utolsó sportágra kellett figyelnünk, hiszen szokás szerint ezekben voltak ott honfitársaink. Úszásban Kós Hubert Európa-csúccsal nyerte meg a 200 méteres hátúszást, 100-on pedig bronzérmes lett – ő tehát hozta azt, amit tőle nagyjából el lehetett várni.
Ezzel nincs is semmi baj, azzal már inkább, hogy a medencés úszásban ez a két magyar érem született. Önmagában az nagy gond, hogy a magyar válogatottban alig akad manapság olyan versenyző, aki a világelithez lenne sorolható, de Kós Huberten kívül lehetett volna még egy magyar, aki megveri a világot, ő azonban szokásához híven eltűnt. Milák Kristófról van szó, aki idén zsinórban a harmadik világbajnokságot hagyta ki, mert nincs kedve úszni. Pedig a tavalyi olimpián mindkét számában, 100 és 200 pillangón is dobogóra állt (utóbbit meg is nyerte), de ahogy az elmúlt hetekben kiderült, a játékok óta nem nagyon járt úszómedencében. Erősen valószínű, hogy nem látjuk többé versenyezni, mert egyértelműen nincs meg benne a kellő motiváció ahhoz sem, hogy az állítólag rendszeresen végzett konditermi edzések mellett végre rávegye magát a medencés tréningekre is. Azt gondolom, amennyiben az idei vb-re is tisztességesen fölkészült volna, ha nem is aranyérmekkel, de dobogós helyezésekkel térhetett volna haza, hiszen az olimpián is hosszú kihagyás után tudott egy-egy arany- és ezüstérmet szerezni.
Kós Huberten kívül egyelőre a rövidpályás Európa-bajnokságon diadalmaskodó Sárkány Zalánból lehet még kinézni azt, hogy nagy sikereket érhet el a jövőben. Így is elég karcsú, hogy van összesen két remek formában lévő medencés úszónk és ennyi.
A világbajnokságon mindkét vízilabda-válogatottunk eljutott a döntőig, de mindkettő kikapott. Bár önmagában szép eredmény a két ezüstérem, pláne a tavalyi olimpián látottakat követően, azonban a Szingapúrban mutatott játék alapján különösen a női csapatot éreztem vb-esélyesnek, ám éppen a legrosszabbkor, a döntőben nem ment a játék, így a görögök ellen sima vereség lett a vége.
A férfi nemzeti csapat esetében kevesebb esélyt adtam a döntőbe jutásra, így itt kellemes meglepetés volt az, hogy sikerült a fináléba kerülni. Ott azonban nekik sem sikerült győzni, pedig az utolsó negyedet megelőzően még 10:9-re vezettek, ám az utolsó nyolc percben a spanyolok hengereltek, 6:3-ra nyerték a játékrészt és 15:13-as győzelmet arattak.
A torna előtt szerintem látatlanban aláírta volna bárki mindkét magyar együttes döntős szereplését, ám ahogyan mindkét finálét sikerült elveszíteni, az nem egy szép emlék most sem.
Ez volt a magyar sport idei évének szigorúan szubjektív értékelése. Az évértékelő cikksorozat következő részében a nemzetközi sport idei történéseit veszem górcső alá.
A kiemelt kép forrása: Sportudvar-archívum