Elérkeztünk az év utolsó hét napjához, úgyhogy a Sportudvaron – a havi összefoglalók mellett – az általam legjobban figyelemmel kísért sportágak idei történéseinek értékelésével jelentkezem. A sorozat első két részében a Forma-1 kerül terítékre. Egy igen hosszú és érdekes szezonon van túl az elitkategória. Az idényt három részre lehetne osztani: Oscar Piastri, Lando Norris és Max Verstappen dominanciájára. Ez alapján mindhárman megérdemelték volna a világbajnoki címet, de végül két tökéletes hétvége Norris sikerét eredményezte. Voltak ennek az évadnak bőven beszédtémái úgy pozitív, mint negatív értelemben is – a kétrészes cikksorozat második kiadásában a „futottak még” kategória versenyzőinek idei teljesítményére tekintek vissza.
POZITÍVUMOK
Russell, a negyedik erő
Mindössze négy pilóta tudott nagydíjat nyerni a Forma-1 idei szezonjában. A három bajnokaspiránson kívül csak George Russell ünnepelhetett győzelmet, mégpedig kétszer: Kanadában és Szingapúrban. A brit ezen kívül további hét dobogós helyezést ért el a nagydíjakon (a sprinteket most nem veszem figyelembe), ami a legtöbb, ha nem nézzük a top hármat. A 24 nagydíjból mindössze kettőn nem szerzett pontot, a másik 22 alkalomból pedig 21-szer végzett az első hét hely valamelyikén. Teljesen megérdemelten lett 4. a pilóták világbajnokságában 319 ponttal, hiszen rendkívül stabil eredménysort tudott fölmutatni. A Mercedes neki köszönheti, hogy 2. lett a konstruktőri világbajnokságban. Russell talán csak azt sajnálhatja kicsit, hogy autója nem volt sokszor versenyképes a McLarenekkel és Max Verstappen Red Bull-jával szemben, de a Mercedes esetében láthatjuk, hogy a teljes ground effect-korszak egy nagy csalódás volt a 2014 és 2021 közötti érához képest. Egyes híresztelések arra utalnak, hogy a németek állnak a legjobban a jövő évtől bevetendő új erőforrások fejlesztésével. Hogy aztán ebből mi bizonyul igaznak, az jövő márciustól kiderül, de őszintén meglepődnék, ha Russell nem az élmezőnyben autózna.
A Williams sikerei
Számomra az idei szezon kellemes meglepetése a Williams, még annak ellenére is, hogy a februári kollektív teszten látottak alapján már megjósoltam a grove-i alakulat egészen jó évét. A nagymúltú istálló simán megszerezte a csapatok világbajnokságában az 5. helyet, s ugyan a négy nagytól fényévekkel elmaradt, de a mögötte végző Visa RB-t 45 egységgel előzte meg. Összesen három dobogós eredménynek örülhettek a csapatnál, s mindhármat az a Carlos Sainz szerezte, aki idén érkezett a kékekhez. A spanyol az év első felében nehezen szokott össze új autójával, ám a második félévben magára talált és Bakuban, Katarban, valamint az austini sprinten is a 3. helyen végzett. Végül mindössze kilenc ponttal szerzett kevesebbet, mint Alexander Albon, de a 73., illetve 64 egység azt jelentette, hogy az egyéni világbajnokság 8. és 9. helye lett az övék, ami szintén igen jól mutat a Williams utóbbi tíz évében elért eredményeket tekintve. Albonnak ugyan nem jött össze a dobogó, de négyszer is 5. helyezést ért el. Amíg Sainz az év első felében gyengélkedett, addig a thai a másodikban: a nyári szünetet követően mindössze három hétvégén tudott pontokat szerezni, az utolsó öt forduló során pedig egyet sem. Jól kiegészítették egymást, s ez hozta össze a tükörsima 5. helyet a Williams számára. Úgy gondolom, hogy fejlődő pályán van a csapat, de nagy kérdés náluk is, hogy az új szabályozáshoz mennyire tudnak alkalmazkodni. Az idei évet mindenesetre pozitívan értékelhetik.
Megszakadt Hülkenberg rossz sorozata
Egy igen hosszú időre visszanyúló negatív széria ért véget július elején a Brit Nagydíjon. Nico Hülkenberg első 239 Forma-1-es versenyén egyszer sem állhatott dobogóra, amivel rekorder lett ebben a tekintetben. A 240. futamán azonban megtört a jég: a változékony időjárási körülmények között rendezett, ezáltal igen fordulatos silverstone-i versenyen a 3. helyre tudta behozni a Stake-Sauber-t. Hatalmas volt az ünneplés, hiszen sokan már azt gondoltuk, hogy a német sosem fog pódiumra állni, de a szerencse azon a napon neki kedvezett. Nem ez volt az egyetlen kimagasló eredménye, hiszen pár héttel korábban Barcelonában pályán a 6., Verstappen visszasorolása után az 5. helyen zárt, ráadásul Hamilton megelőzésével sikerült elérnie ezt a pozíciót. Egy gyenge autóval tudta ezeket a nagyszerű eredményeket elérni, s ezáltal a világbajnokság 11. helyén végzett – azt gondolom, a szezon előtt látatlanban aláírta volna ezt.
Az újoncok berobbanása
Idén olyan értelemben öt újonc volt a mezőnyben, hogy mindannyian először teljesítettek egész szezont. Liam Lawsonnak már voltak fél idényei, Oliver Bearman pedig tavaly többször is beugrott ilyen-olyan okokból hiányzó pilóták helyett, de mindketten a mostani idényt csinálták meg elsőként teljes egészében. Rajtuk kívül a mindössze 18 éves Kimi Antonelli, illetve Isack Hadjar és Gabriel Bortoleto kerültek be az elitkategória mezőnyébe és csinálták végig becsülettel az évet. Rajtuk kívül még Jack Doohan és Franco Colapinto számított újoncnak, de róluk a negatívumok között fogok írni.
A többi újonc közül nem meglepő módon Antonelli érte el a legjobb eredményeket, hiszen a Mercedesszel három dobogós helyezést könyvelhetett el (egy 2. és kettő 3. hely). Ettől függetlenül jócskán elmaradt Russelltől. Összejött ugyanakkor a dobogó Hadjarnak is, aki Hollandiában hozta be a 3. helyre az RB-t. Az ifjú francia talán ennek az eredményének köszönheti, hogy jövőre már a Red Bull-nál fog versenyezni. Emlékezhetünk rá, hogy az ausztrál szezonnyitón a felvezető körön összetörte az autóját és sírva szállt ki belőle. Akkor sok támadást kapott a kommenthuszároktól, de igen erős választ adott nekik az év hátralévő részében. A zandvoorti dobogó mellett kétszer volt 6., egyszer 7., kétszer 8., egyszer 9. és háromszor 10. Simán legyőzte mindkét idei csapattársát, hiszen az első két futamon még az RB-nél versenyző Cunoda Júkira 18, a Red Bull-tól „leküldött” Liam Lawsonra 13 pontot vert. Egyértelműen ő a legjobb választás Max Verstappen mellé a jelenlegi Red Bull-os pilótagarnitúrából. Sokan féltik, hogy ő sem tud fölnőni a feladathoz, de nekem az az érzésem, hogy sikerülni fog neki.
Ami Bearmant illeti, a Haas brit ifjonca dobogóra nem állt, azonban Mexikóban a 4. helyen végzett, s az nem egy szerencsés 4. hely volt, hanem egy abszolút mértékben saját jogon kiharcolt eredmény, mivel a magaslati körülmények között rendkívül jól működött az autó, Bearman pedig nagyon ráérzett a mexikóvárosi pálya ritmusára. Emellett a Zandvoortban és Interlagosban elért 6. helyezései előtt is megemelhettük kalapunkat. Hadjarhoz hasonlóan ő is legyőzte tapasztaltabb csapattársát, Esteban Ocont. Ugyan csak három pont volt közöttük a különbség a végelszámolásnál, de a mexikói 4. hely éppen elegendő volt ahhoz, hogy megelőzze a franciát. Bearman már tavaly, amikor a Ferrarinál versenyzett beugróként, megmutatta, hogy megvan a tehetsége a Forma-1-hez, s ezt idén hatványozottan bizonyította. Nagy jövő állhat előtte, s bízom benne, hogy lesznek még dobogós eredményei is szép számmal.
Végül essék itt néhány szó Bortoletóról is. Neki nem sikerült igazán kimagasló eredményt elérnie. Legjobbja a Hungaroringen összehozott 6. hely volt, ezen kívül pedig további négy hétvégén sikerült pontokat gyűjtenie. 19 egységgel a 19. helyen fejezte be az évet. A brazil nagyon nehezen vette föl az F1 tempóját, amit mutat, hogy első pontszerzésére június végén, Ausztriában került sor. Volt néhány nagy balesete, így pl. a hazai futamának időmérőjén, amely talán az év legnagyobb bukása volt, de azért sok tapasztalatot tudott gyűjteni. Jövőre ő is ott lesz Hülkenberggel együtt az immár Audi néven és gyári csapatként működő istállónál, így újra lesz esélye megmutatni, hogy Peter Sauberék nem lőttek mellé, amikor tavaly leszerződtették.
NEGATÍVUMOK
A Ferrari okozta a nagy csalódást
A szezon előtt az volt az érzésem, hogy a Ferrari lehet a McLaren egyik, ha nem a legfőbb kihívója az idei évben. Azt kell mondjam, alaposan mellé lőttem ezzel a várakozásommal, pedig tudom magamról, hogy nem vagyok jó jós. A maranellóiak már a szezonnyitótól kezdve azt mutatták meg, hogy mennyire nem sikerült jól fejleszteni az autókat, s idén még azok a kisebb fellendülések is elmaradtak, amelyek az utóbbi években néhány futamgyőzelmet hoztak a konyhára. Pedig a második, kínai hétvégén Hamilton megnyerte a sprintfutamot, vagyis akkor azt lehetett gondolni, hogy van kraft a tűzpiros autókban. Ehhez képest az első ferraris szezonját futott Hamiltonnak az volt az egyetlen dobogós helyezése az összes versenyt figyelembe véve, vagyis a nagydíjak közül egyiken sem állhatott föl a pódiumra.
Hamilton 2007 óta tartó Forma-1-es pályafutása során az idei volt az első szezon, amikor dobogós eredmény nélkül maradt a nagydíjak tekintetében. A szezon végén egészen pocsék eredménysort produkált, az időmérőkön rendre kiesett már az első szakaszban, a futamokon pedig sokat előzött, így néhány pontot összekapart, de jól látszott rajta, s ezt nyilatkozataiban meg is erősítette, hogy lelkileg nagyon mélyponton van. A szezonzáró után bejelentette, hogy jó időre eltűnik a nyilvánosság elől.
Szerintem Maranellóból is eltűnhetne, mert a Ferrari még Alonsóval és Vettellel sem lőtt ennyire mellé, mint vele. Leigazolását már 2024. február 1-jén bejelentették, így bőven volt idő felkészülni arra, hogy Ferrarit fog vezetni. Az egész idei évben látottak alapján azonban azt mondhatjuk, hogy sok igazság van azokban a rosszmájú megjegyzésekben, melyek szerint Hamiltont elsősorban azért szerződtette a Scuderia, hogy a részvények ára jelentősen emelkedjen. Talán ezért sem volt meglepő John Elkannek, a Ferrari elnökének a Brazil Nagydíj után tett erős kirohanása, amelyben a pilótákat: Hamiltont és Charles Leclerc-t tette felelőssé a várttól elmaradó eredményekért, mert túl sokat beszéltek, ahelyett, hogy dolgoztak volna. Az alapvetően igazságtalan megállapítás mögött ott lehet Elkann frusztrációja amiatt, hogy Hamilton gyenge eredményei biztosan nem segítették a Ferrari bevételeinek növekedését. Ez a beszólás azonban arra is rámutatott, hogy nincs minden rendben házon belül, márpedig a Red Bull példáján láthattuk, hogy a csapat körüli feszültségek negatívan hatnak ki a versenyekre történő felkészülésre is.
Röviden azért Leclerc-ről is essék szó, aki szintén sokat szenvedett a pocsék autóval, de legalább igyekezett kihozni a maximumot belőle. Ez hét dobogós eredményre volt elég. Győzelem nem volt közte, pedig a Magyar Nagydíjon az élről rajtolva jó esélye nyílt a sikerre, ám autójának meghibásodása miatt végül a pódiumról is lemaradt nálunk. Egymás mögött: az 5. és a 6. helyen végeztek ők ketten a világbajnokságban, de sokat árulkodik, hogy Leclerc 86 pontot vert Hamiltonra. Ez még úgy is nagyon sok, hogy Hamiltonnak össze kellett szoknia új autójával, ami egyáltalán nem ment könnyen.
Mindent összefoglalva: Hamilton leigazolása rossz döntésnek bizonyult, Leclerc türelme pedig fogy, hiszen 2019-ben azért érkezett a Ferrarihoz, hogy egyszer világbajnok legyen. Minden bizonnyal 2026 lesz az utolsó esély éve, máskülönben távozni fog. Erre csak ráerősítettek a szezon közben érkezett híresztelések, melyek szerint a monacói és ügynöke, Nicholas Todt már most nézelődnek, hova lehetne eligazolni 2027-re. A Ferrarinál most abban bízhatnak, hogy sikerül ütőképes, vb-esélyes autót építeni az új szabályrendszer keretében, mert különben akár teljes sorcsere is következhet.
A Red Bull idén sem találta meg a megfelelő második versenyzőjét
A Red Bull tavaly májusban kétéves szerződéshosszabbítást kötött Sergio Pérezzel, azonban decemberben föl is bontotta azt, miután a mexikói egészen katasztrofális eredménysort rakott össze éppen hosszabbításának bejelentésétől számítva. Liam Lawsont hozták föl a Visa RB-től. A magam részéről alapvetően támogattam az új-zélandi áthelyezését, mivel úgy gondoltam, hogy jobban megérett erre, mint a nagyobb tapasztalattal rendelkező Cunoda Júki. Sokan kritizálták ezt a döntést, s végül Lawson nem is kapott sok lehetőséget a nagycsapatnál. Mindössze két hétvége után visszaküldték az RB-hez, ahonnan most már Cunodát hozták föl Max Verstappen mellé. Mindig is hangoztattam azon véleményem, hogy a kis japán nem F1-es szintű versenyző, ennek ellenére 2021 óta stabilan ott volt a mezőnyben. Sokan abban bíztak, hogy ő képes lesz legalább elfogadható eredményeket produkálni, de ez egyáltalán nem valósult meg.
Ennek alátámasztására elég annyit írni, hogy Lawson az RB volánja mögött ülve 38 pontot szerzett, míg Cunoda a Red Bull-nál 30-at. Az új-zélandi 38:33 arányban legyőzte a japánt, tehát előtte végzett a pontversenyben. Bár az mindig nyílt titok volt idén, hogy a Red Bull akkora elmaradásban volt a McLarennel szemben a fejlesztések terén, hogy szinte kizárólag Verstappen autójára koncentráltak, de még ennek fényében is igen égő mindaz, amit Cunoda letett az asztalra.
Nem csodálkozhatunk azon, hogy jövőre már egyik Red Bull-csapatnál sem kapja meg a lehetőséget, mivel csak teszt- és tartalékpilótaként tartanak rá igényt. A nagycsapatnál Verstappen mellé Hadjar csatlakozik, míg az RB-nél Lawsonhoz a 2026-os szezon egyetlen újonca, Arvid Lindblad fog érkezni. Ahogy föntebb már említettem, úgy érzem, hogy Hadjar jó csapattársa lesz Verstappennek. Amennyiben a Red Bull szeretne ismét világbajnoki címeket nyerni, akkor szükség is lesz két igen jó pilótára.
Az Alpine csúnyán kilógott lefelé
Zárásként azzal a csapattal foglalkozzunk röviden, amely az utolsó helyen fejezte be az idei évet. Az Alpine gyári csapat létére egyértelműen a leggyengébb alakulat volt idén, hiszen végig a 10. helyen állt a pontversenyben. A franciáknál rengeteg személyi változás történt, amelyek oda vezettek, hogy Flavio Briatore gyakorlatilag átvette a teljhatalmat a csapat fölött. A rutinos olasz azonban nem tudta megváltani idén a világot Viry-Chatillonban és Enstone-ban, az istálló franciaországi és nagy-britanniai bázisán sem. A szezont Pierre Gaslyval és Jack Doohannel kezdték meg, azonban utóbbi fölött folyamatosan ott lebegett Damoklész kardja, mivel Briatore csak az első öt-hat futamra garantálta a helyét. Mivel az ausztrál nem tudott teljesíteni a nagy nyomás alatt, s nem szerzett pontot, ezért Miami után lecserélték Franco Colapintóra. Arra a Colapintóra, aki tavaly a Williamsnél beugróként egészen jól szerepelt, ám elsősorban annak köszönhette ülését, hogy Briatore jó viszonyt ápol szponzoraival.
Az argentin Imolától kezdve végig csinálta az évet, de pontot szerezni ő sem tudott. Legjobb eredménye a Hollandiában elért 11. hely volt. Ő és Doohan az a két pilóta, aki nem szerzett pontot idén a Forma-1-ben. Ezt simán lehetne azzal magyarázni, hogy a mezőny leggyengébb autóját kellett kormányozniuk, de Gasly ugyanezzel a gyenge autóval szerzett 22 pontot. A francia mellett persze ott volt jó pár év rutin, ami biztosan segítette abban, hogy néhány futamon pontszerző helyen végezzen, de ahogy a Ferrarinál, a Red Bull-nál és a Mercedesnél, úgy itt is elég nagy különbség volt közte és két csapattársa között. Jövőre már nemgyári csapatként, Mercedes-erőforrásokra váltva fog szerepelni az Alpine a Gasly-Colapinto pilótapárossal. Amennyiben igazak azok a hírek, hogy a Mercedes áll a legjobban az új motorok és egyéb erőforrások fejlesztésével, akkor reménykedhetnek a kék-rózsaszín csapatnál egy szebb 2026-ban, de ehhez azért az is kellene, hogy végre kialakuljon valamiféle stabilitás a személyzeti ügyekben, vagyis ne cserélődjön le megint a gárda fele, mert véleményem szerint az utóbbi évek rengeteg lemondása, kirúgása sokat ártott a szakmai munkának.
Ez volt a Forma-1-es évértékelés második, befejező része. A 2026-os szezon március 6. és 8. között az Ausztrál Nagydíjjal kezdődik. Ugyanakkor a nagy szabályváltozások miatt már január végén ismét autóba pattannak a versenyzők, hogy résztvegyenek egy zártkapus teszten, amelyet aztán két további, immár sajtónyilvános gyakorlás fog követni februárban. A következő idény is 30 versenyből: 24 nagydíjból és 6 sprintből fog állni, legalábbis a jelenlegi tervek szerint, merthogy az új madridi utcai pálya sorsa erősen kérdésessé vált az építkezésben beállt komoly csúszás miatt.
Akármi is lesz, a Sportudvaron jövőre is olvashatjátok a Forma-1-gyel kapcsolatos véleményeimet, köztük elsősorban az egyes nagydíjak értékeléseit.
A kiemelt kép forrása: motorsportol.hu