Max Verstappen nyerte a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat, ezzel a legtöbb rajtelsőség mellé a legtöbb futamgyőzelmet is ő könyvelheti el a Forma-1 idei szezonjában. Ez azonban ezúttal kevésnek bizonyult a világbajnoki címhez, hiszen a végig biztonsági versenyzést bemutató Lando Norris a 3. helyen ért célba, így először lett világbajnok. Oscar Piastri megelőzte csapattársát az első körben, de Verstappennel szemben nem volt fegyvere, így a versenyt a 2., a világbajnokságot azonban csak a 3. helyen zárta. A futam kellemes meglepetése volt Charles Leclerc, aki a kohószökevény Ferrarit behozta a 4. helyre. Cunoda Júki utolsó futamán nem tudott érdemben segítségére lenni Verstappennek, ellenben összeszedett egy utolsó büntetést. Az alábbiakban értékelem a versenyen történteket.
POZITÍVUMOK
Verstappenen nem múlt
Bár a szabadedzések alapján még úgy nézett ki, hogy a McLaren uralhatja ezt a hétvégét, s legfeljebb a Mercedes jelenthet veszélyt a pole pozíciójukra, végül Max Verstappen nyerte a tegnapi időmérőt, miután Katarhoz hasonlóan megint rengeteget javult a Red Bull vezethetősége péntekről szombatra. A holland megnyert egy fontos csatát a vb-küzdelem keretében, ugyanakkor nem lehetett nyugodt amiatt, hogy mögüle a két McLaren-pilóta startolhatott Norris-Piastri sorrendben. A rajt jól sikerült a címvédőnek, simán megtartotta vezető pozícióját. Igazából eseménytelen futama volt, győzelme nem igazán forgott veszélyben, így amellett, hogy behozza az autót a célba, arra is figyelhetett egy picit, hogy mi történik mögötte. Kérdezgette is mérnökét, Gianpiero Lambiasét, hogy Lando Norrisnak vannak-e nehézségei.
Nem voltak, így Verstappen úgy nyerte meg idei nyolcadik versenyét (s lett ezzel a legtöbb futamgyőzelem és rajtelsőség tulajdonosa idén is), hogy ez nem hozta magával az ötödik világbajnoki címet, azt ugyanis a brit érdemelte ki. Verstappen mindössze kettő ponttal maradt le a vb-győzelemről. A nyári szünet után még 104 pont volt a lemaradása, vagyis 102-t ledolgozott. Hogy miért alakult így ez az év számára, arról még az év végén egy összefoglaló cikkben fogok írni, de amit a nyári szünetet követően produkált, az világbajnokhoz méltó teljesítmény volt. Bánhatja, hogy egész évből áll az idény, s nem ősz-tavasz rendszerű a naptár, mert egy 2025/26-os szezonnak egyértelmű favoritja lehetne. Ezen azonban fölösleges morfondírozni, nem rajta múlt, hogy nem jött össze az ötödik világbajnoki cím.
Norris a biztonságra törekedett és sikerrel járt
Lando Norris 12 pontos előnyből várta az Abu Dhabi Nagydíjat Max Verstappen előtt, míg csapattársával, Oscar Piastrival szemben 16 pontos volt a fórja. Az ő esetében volt a legegyszerűbb a matek: ha dobogón végez, világbajnok. Ő pedig dobogón végzett, vagyis világbajnok lett. A 26 éves brit versenyző az egész futamon csupán arra törekedett, hogy ne kerüljön ki a dobogós helyekről, de közben autójában se tegyen kárt se így, se úgy. A verseny első harmadában azért akadt két meleg szituációja: az egyik, amikor Cunoda Júkit előzte az egyik egyenesben. A Red Bull japánja próbált tenni csapattársa érdekében, így kőkeményen leszorította a pályáról Norrist, ám ő így is el tudott menni mellette, s végül megúszta a vélelmezett pályaelhagyásért indított vizsgálatot is. A másik meleg helyzete Charles Leclerc-el szemben volt, aki kis híján megelőzte, de Norris kivédekezte a támadást, utána pedig nem engedte magához többször olyan közel a Ferrarit, hogy valós támadási szituáció alakulhasson ki. Simán megengedhette magának, hogy az első körben kvázi elengedi az érthető okból agresszíven kezdett Piastrit, ő csak azt figyelte, hogy legalább a 3. helyen célba érjen. Ez meg is történt, így ő lett a Forma-1 35. világbajnoka, egyben a 11. brit világbajnok, s 2008 után a McLaren első egyéni világbajnoka.
Piastri nem adta föl
Oscar Piastri várhatta a legnehezebb helyzetből a finálét a bajnokesélyesek közül. Az a Piastri, aki a nyári szünetben még vezette a pontversenyt, s úgy tűnt, egyértelműen előnyben van Norrisszal szemben nem csak a pontokat, hanem a mentális tényezőket tekintetbe véve is. A nyári szünet után azonban jobban visszaesett, mint csapattársa, s végül nemhogy a világbajnoki címet nem szerezte meg, hanem még az ezüstérmet sem. Az ausztrálnak a 3. helyről rajtolva az volt az egyetlen reálisnak mondható esélye, ha minél előbb áthágja magát csapattársán, majd Verstappenen is. Norrist meg is előzte az első körben, a hollanddal szemben viszont nem nyílt valós esélye az előzésre. Piastri a kemény gumikon rajtolt, míg riválisai a közepeseken. Hosszabb első etapot tudott menni, de a tempója egyszerűen nem volt meg ahhoz, hogy Verstappent maga mögé utasítsa, miközben Norris is visszaesik néhány helyet. A 2. lett a futamon, 3. a világbajnokságban – ez utóbbi eredmény azt nézve nem rossz, hogy ez mindössze a harmadik idénye volt az elitkategóriában, ám az esztendő egészét nézve joggal lehet csalódott. Erről is bővebben írok majd az évértékelő cikkemben.
Leclerc és Hamilton is megtalálta a tempót a Ferrariban
Charles Leclerc némileg váratlanul a 4. helyen fejezte be a szezonzáró futamot. Ehhez persze kellett George Russell gyenge rajtja, akit azonnal megelőzött. Ezt követően viszont az egész versenyen igen jó tempót tudott diktálni a Ferrari mostanában látott teljesítményéhez képest, s az elején még Lando Norrist is tudta támadni. Végül nem volt valós esélye arra, hogy ő énekelje ki a sajtot Norris szájából Verstappen javára, de alighanem ezzel a 4. hellyel elégedett a pénteken és szombaton látottak, meg az utóbbi jó néhány hétvége alapján. Hamilton a 8. helyen ért célba, ami ahhoz képest, hogy a 16. kockából startolt, szintén nem hangzik rosszul. A Ferrari idei szerepléséről is bőven lesz szó az évértékelésben – annyit már most elárulhatok, nem lesz benne sok köszönet…
NEGATÍVUMOK
Cunoda próbált segíteni Verstappennek, de ismét túltolta
Cunoda Júki abban a tudatban ülhetett autóba ezen a hétvégén, hogy legalább egy évig, de szerintem könnyen lehet, hogy végérvényesen ez lesz az utolsó F1-es versenye, mivel jövőre a Red Bull tartalék- és tesztpilótája lesz. A kis japán a nagycsapathoz történt fölkerülése óta egyszer sem tudott fölnőni Max Verstappenhez, s ez Laurent Mekies érkezése után sem változott. A mai futamot a 10. helyről kezdhette meg, így nehezen lehetett elképzelni, hogy segítségére tudna lenni csapattársának a McLarenekkel szemben. Végül adódott olyan szituáció a kerékcserék időszakában, amikor próbálkozhatott legalább Norris föltartásával, de végül ez sem sikerült neki. Az egyik egyenesben a brit megtámadta Cunodát, aki igyekezett fölkenni a szalagkorlátra, de akkora volt a kettejük közötti sebességkülönbség, hogy esélye sem volt akadályozni a későbbi világbajnok haladását. Olyannyira nem, hogy végül nem Norris bizonyult bűnösnek pályán kívüli előzésért, hanem Cunoda többszöri irányváltoztatás miatt, így a japán 5 másodperces büntetéssel fejezte be Forma-1-es pályafutását. Véleményem szerint annak dacára is, hogy Norris friss gumikon érkezett, Cunoda abroncsai pedig már kopottak voltak, a Red Bull-os tudott volna kicsit határozottabban és nem mellesleg szabályosabban védekezni legalább néhány kanyaron át, bár ez lehet, hogy nem okozott volna felfordulást a világbajnoki küzdelemben. Róla is fogok majd írni az évértékelésben.
Ez volt az Abu Dhabi Nagydíj értékelése. A Forma-1 2025-ös szezonja ezzel véget ért: Lando Norris először lett világbajnok, Max Verstappen pedig a 2. helyen zárt négy megnyert vb-cím után. A csapatok pontversenyében a McLaren elsősége igazából a szezon legelejétől fogva nem volt kérdés. A Mercedes lett a 2., a Red Bull pedig a 3.
Az év végén, várhatóan valamikor karácsony idején fog megjelenni az idényről írt értékelésem, melyben górcső alá veszem a 2025-ös szezont. Érdemes lesz az ünnepek idején is figyelni a Sportudvart ezért is, meg másért is!
A kiemelt kép forrása: Clive Rose/Getty Images
