Kós Hubert világcsúcsa, kézilabda és kosárlabda – Hétvégi Összefoglaló

A hátunk mögött hagyott hosszú hétvégén is sok magyar vonatkozású sporteseményre került sor, s a hazai sikerek most sem maradtak el. A Hétvégi Összefoglaló mai kiadásában olvashatsz Kós Hubert újabb remekléséről a rövidpályás úszók világkupájában, valamint a női kézilabda Bajnokok Ligája magyar rangadójáról, a kosárlabda-bajnokságok eseményeiről és a férfi röplabda Extraliga rajtjáról is. Tarts velem!

Úszás: Kós Hubert világ-, Fángli Henrietta országos csúcsot ért el Torontóban

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok, még mindig csak 22 éves klasszisunk, Kós Hubert az úszók rövid pályás világkupa-sorozatának harmadik, torontói záró állomásának egyértelműen azzal a céllal vágott neki, hogy három kis koronát is szerezzen, ez jár ugyanis annak a versenyzőnek, aki mindhárom vk-viadalon megnyeri ugyanazt a számot. Kós Hubert Carmelben, majd Westmontban 50, 100 és 200 háton is győzött, vagyis megvolt az esélye ennek a célnak az elérésére – ez szinte biztosan az összetett vk-elsőséget is jelentené a számára. Kós Hubert e tekintetben eleve az összetett verseny éléről kezdte el a torontói viadalt, az első estét pedig egy világ- és egy országos csúccsal (ez egy első és egy második helyet jelent) zárta!

A magyar úszó 200 háton az ausztrál Mitch Larkin 2015-ös (!) rekordját (1:45.63) írta felül (1:45.12) itthoni idő szerint péntekre virradó éjszaka, pályafutása első világcsúcsát érte el a magyar fiú. 

„Jó lett volna, ha mindez hazai medencében sikerült volna! – utalt Kós Hubert arra, hogy tavaly decemberben, a budapesti rövidpályás világbajnokságon két századdal elmaradt a világrekordtól (a számot persze így is megnyerte). – Úgy gondoltam, valahol 1:45 és 1:49 között bárhol lehet az időeredményem, ezt sosem lehet ilyenkor tudni, amikor még nem igazán álltam vissza túl keményen az edzésekbe. Ugyanakkor jó tudni-érezni, hogy képes vagyok jól úszni olyankor is, amikor még nem »ölöm« magam a felkészülés során.”

A nap zárásaként pedig ismét örülhettünk: Kós Hubert sorozatban immár negyedik alkalommal úszott országos csúcsot száz vegyesen (az első vk-viadalnak úgy indult neki, hogy a magyar rekord, amelyet egyébként 2022-ben ő állított fel, 52.82 volt, ebből lett ott, Carmelben előbb 52.11, majd 51.29, aztán Westmontban 50.99, Torontóban pedig 50.56), ezzel második lett, vagyis az első két állomás két harmadik helye után tehát e tekintetben is javított.

A magyar indulók közül az előfutamok során 50 gyorson Senánszky Petra 9. (24.67), Németh Nándor 15. (21.64) lett. Márton Richárd 400 gyorson a 10. (3:48.78), 100 pillangón a 11. helyen (52.88) végzett. 

Zombori Gábor 100 vegyesen a 17. (54.50), Fángli Henrietta 200 mellen a 13. helyen (2:26.71) zárt.

Kós Hubert a magyar idő szerint szombat éjjeli programban megnyerte az 50 hát küzdelmeit is.

Száz mellen Fángli Henrietta már az előfutamok során országos csúcsot úszott (1:05.00), a döntőben ezt tovább faragta (1:04.67), amivel az ötödik helyen végzett. Márton Richárd 200 pillangón verekedte be magát a legjobb nyolc közé s szintén ötödikként zárt (1:53.87).

Az előfutamokban a mieink közül Jászó Ádám 50 háton tizedik (23.62), Zombori Gábor 200 vegyesen 13. (1:58.19), Németh Nándor 100 gyorson szintén 13. (47.18) lett, Senánszky Petra 50 pillangón a 17. helyen (27.31) végzett.

Kós Hubert a vasárnapi zárás alkalmával a 100 hátat is megnyerte, s mindezt világcsúccsal tette. 48.16 másodpercet úszott, amivel a 2021-ben fölállított 48.33-as rekordot adta át a múltnak. Hubert a világkupa mindhárom amerikai állomásán megnyerte az 50, a 100 és a 200 méteres hátúszást is, ezzel megszerezte a verseny koronáját és egy igen busás pénznyereményt is. Kós Hubert az összetettet is megnyerte első magyar férfi úszóként – a mieink közül eddig csak Hosszú Katinka ért el ilyen eredményt.

Zombori Gábor 400 vegyesen a hatodik helyen zárt (4:08.24).

Az előfutamokban a magyarok közül Jászó Ádám 100 háton a 10. (51.60), Németh Nándor 200 gyorson a 18. (1:45.40), Márton Richárd a 24. helyen (1:48.86) végzett. Fángli Henrietta a kilencedik országos rekorddal (30.21) éppen csak lemaradt a döntőről 50 mellen, a kilencedik, míg Senánszky Petra 100 gyorson a tizedik (53.87) lett.

Női kézilabda: Győri győzelem a magyar BL-rangadón

Tökéletesen kezdett a címvédő győri női kézilabdacsapat a Bajnokok Ligájában, a kisalföldiek mind a négy eddig lejátszott mérkőzésüket megnyerték, mindegyiken legalább harminc gólt szereztek. Szombaton viszont egy olyan ellenfél várt a zöld-fehérekre, amelytől ebben a szériában legutóbb kikapott, ráadásul ehhez még az országhatárt sem kell elhagyniuk. 2024. február 10-én ugyanis a Debrecen 29:28-ra diadalmaskodott a később BL-t nyerő győriek ellen. Akiket azóta senki sem volt képes pályaválasztóként felülmúlni az elit ligában.

Szilágyi Zoltán, a DVSC mestere ezúttal abban bizakodott, hogy szorossá tehetik az összecsapást, és a végjátékban akár a pontszerzés reménye is felcsillanhat. Ez egyébként megvalósult a debreceniek korábbi meccsein is, csakhogy nyerni egyedül a Buducsnoszt ellen sikerült még az első fordulóban.

120 győri vállalkozott a belföldi útra, de a lokisták is kitettek magukért, a hangulatra nem lehetett panasz a Hódos Imre-csarnokban. Tapogatózó játékkal kezdtek a felek, több mint három és fél percet kellett várni az első gólra, Dione Housheer értékesített hetesével vezettek a vendégek. Rendre túlizgulta támadásait a Loki, a 7. percben 0:4-nél Szilágyi mester magához hívta övéit, míg a közönség harcra buzdította övéit. Meg is lett a foganatja, Jovana Jovovics vette be Szemerey Zsófi kapuját. Érdemben nem közelített a Loki, Linn Blohm látványos ejtéssel állította vissza a négygólos különbséget. A svédeknek fontos szerep jutott a folytatásban is, előbb Nathalie Hagman talált be szélről Jessica Rydének, majd Kristin Thórleifsdottir válaszolt, ezzel lett 5:9.

Jovovics irányításával igyekezett faragni hátrányán a hazai együttes, de három gólnál kisebbre nem csökkent a különbség, a játék képe nem változott. Sőt, Kristine Breistöl duplájával kialakult az addigi legnagyobb különbség, 13:7-es győri vezetésnél Szilágyi megint megnyomta az időkérő gombot. Kollégája, Johansson sem nézte nyugodtan a meccset, rá is szólt az ellenőr…

Kapusa és a léc is a DVSC-t segítette hátul, míg elöl három-nullás sorozattal használta ki emberelőnyét a hazai együttes – jelezve ezzel a győrieknek, hogy nem könnyelműsködhetik el támadásaikat. Housheer tőle szokatlanul hetest hibázott, de Breistöl és Bruna de Paula góllal nyugtatta meg a vendégeket, 19:14-es győri vezetéssel mehettek szünetre a felek.

Elöl hét a hat elleni játékkal, hátul kemény védekezéssel kezdte a második félidőt a Debrecen, több mint négy percig gólképtelen maradt a Győr. Aztán eljött Tjasa Stanko nagy pillanata, a nyáron igazolt, sérülésekkel küszködő szlovén kézilabdázó megszerezte első BL-gólját az ETO mezében. Alicia Toublanc szemfüles megoldással csapta be Szemereyt, a szélső nyolc lehetőségéből a hetediket használta ki, de így sem csökkent a különbség.

Sőt, úgy tűnt, az érdemi kérdések a 43. percben eldőltek, 27:20-as vendégvezetésnél Szilágyi azért magához hívta övéit, hátha sikerül nyitni egy nagy hajrát. Bármennyire is igyekezett a Loki, rövidesen plusz kilencért támadhatott a Győr. Némiképp hátradőlt a kisalföldi csapat, 4:0-s hazai sorozat után Breistöl törte meg a gólcsendet. A nagy igyekezetben belehibázgattak a csapatok, bosszankodhatott Szilágyi, mert majdnem összejött a szoros végjáték.

De csak majdnem, a meccset végig vezető győriek Breistöl és Blohm vezérletével 36:30-ra nyertek és megőrizték hibátlan mérlegüket.

Női kézilabda: Kaproncán győzött a Ferencváros

Korántsem a legjobb előjelekkel várta a válogatott szünet utáni újabb BL-csoportmérkőzését a Ferencváros. Az eddig finoman fogalmazva is hektikus őszt produkáló, két hete Győrben az NB I-ben demoralizáló és megalázó vereséget szenvedő zöld-fehérek a továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú pontokért utaztak Kaproncára. A roppant masszív és egységes csapatjátékot mutató délvidékiek jól kezdték az elitsorozatot, hiszen két győzelem mellett pontot szereztek a legutóbb döntős dán Odense ellen is. A budapesti együttesből hiányzott a hátproblémákkal bajlódó francia válogatott kapus, Laura Glauser (aki helyett a 18 éves Szilágyi Diána kapott lehetőséget), illetve a csapatkapitány Tomori Zsuzsanna, aki a Kozármislennyel vívott hétközi bajnoki találkozón szenvedett orrsérülést és hetekre kidőlt.

Janurik Kinga-védésekkel és egész pályás, üres kapus góllal kezdett hátul, társai pedig eladott labdákkal támadásban. Az érdekes felfogásban fújó norvég játékvezetők az első tizenhét percben kiosztottak hét kétperces kiállítást, miközben az elszórt labdák száma is sok volt mindkét oldalon. Rengeteg gól esett, a hazaiaknál nem volt védés, gyakorlatilag ami kapura ment, az be is ment, az első harminc percben szerzett 19 ferencvárosi találat dicséretes, a védekezés azonban magyar részről is hagyott kívánnivalót maga után. Ettől függetlenül stabilan tartotta négy-öt gólos előnyét az első félidő nagy részében az FTC, sőt, a szünet után sikerült egy fokozattal feljebb kapcsolnia.

Az utolsó húsz percre 28:20-as vezetéssel fordult az FTC, amelynél addig variálták a felállást hátul, amíg úgy tűnt, sikerült megtalálni a hatékony megoldást és az is egyértelmű volt, hogy a gyenge napot kifogó, sokat rontó kaproncaiak nem tudták megismételni a korábbi csoportmeccseiken mutatott jó teljesítményüket.

Bár a hajrára valamelyest alábbhagyott a figyelem, de Jesper Jensen egy időkéréssel gyorsan rendezte a sorokat és összességében a stabilabban és sokkal összeszedettebben kézilabdázó ferencvárosi játékosok átérezték a találkozó fontosságát, így értékes sikerrel hangoltak a dán Ikast és a francia Brest elleni következő rangadókra.

A végeredmény: Kapronca – Ferencváros 33:37

Férfi kézilabda: A Szeged után a Ferencváros is botlott Csurgón

A Ferencváros előző idénybeli, csurgói vendégjátéka komoly izgalmakat hozott, hiszen 29:29-re végeztek a csapatok. A somogyiak a most zajló bajnokságban csak egyszer nyertek, de az előző bajnoki mérkőzésükön csupán három góllal kaptak ki a Szegedtől.

Az FTC ellenben négy győzelmet és három vereséget könyvelhetett el eddig, a legutóbbi négy bajnoki meccséből hármat is megnyert.

A csurgói mérkőzést jobban kezdte a fővárosi csapat, Kiss Bence több mint öt perc után szerezte az első csurgói találatot. A hazaiak az első félidőben futottak az eredmény után, de egyenlíteni ekkor még nem tudtak. Bár a Ferencváros előnye négygólos is volt, a szünetben kettővel vezettek a vendégek (13:15).

18:15-ös ferencvárosi vezetés után azonban három csurgói gól jött, Rok Zaponsek kapus üres kapura dobott gólt, majd Kiss Bence hatodik találatával 0:0 után először lett újra döntetlen (18:18).

Sőt, 21:21 után Domagoj Alilovic révén először vezetett a Csurgó, és a hazaiak játékosa négy perc alatt négyszer is eredményes volt, így a somogyiak az utolsó öt percre háromgólos előnnyel fordultak (25:22), és végül öt góllal nyerték meg a mérkőzést. Alilovic 8, Kiss Bence hat góllal vette ki a részét a sikerből.

A Veszprém győzelmét nem fenyegette veszély, hazai pályán 17 góllal, végig vezetve verte a Szigetszentmiklóst. Gáncs-Pető Máté tízszer is eredményes volt.

A Tatabánya a félidőben még döntetlenre állt Komlón, ám a fordulás után eldöntötte a mérkőzést, így továbbra is hibátlan. A Szeged a Balatonfüred ellen aratott nagyon sima győzelmet, a Győr a Gyöngyös megverésével vetett véget rossz sorozatának, míg az újonc Budai Farkasok ismét nyerni tudtak.

A 7. forduló eredményei:

Balatonfüred – Szeged 21:35

Komló – Tatabánya 26:31

Veszprém – Szigetszentmiklós 49:32

Csurgó – Ferencváros 27:22

NEKA – Budai Farkasok 29:32

Győri ETO – Gyöngyös 34:29

Budakalász – PLER 33:33

A bajnokság állása:

1. Szeged9711304–242+6215
2. Veszprém66259–169+9012
3. Tatabánya66194–162+3212
4. Győri ETO743216–193+238
5. Ferencváros844269–268+18
6. Budai Farkasok7232194–214–207
7. Csurgó8224225–230–56
8. Gyöngyös835222–252–306
9. PLER7223197–230–336
10. Komló7214191–203–125
11. Budakalász7214204–235–315
12. Szigetszentmiklós8215217–251–345
13. NEKA7124184–201–174
14. Balatonfüred7115180–206–263
Férfi kosárlabda: Nem történt meglepetés

A férfi kosárlabda NB I 5. fordulójában a Körmend 11 pontos különbséggel nyert a Kaposvár otthonában, hazai pályán aratott sima győzelmet a Falco és az Atomerőmű, míg az Alba és a Sopron idegenben diadalmaskodott.

Az első félidő végig szoros csatát hozott, a nagyszünetre a Kaposvár mehetett hétpontos előnnyel. A harmadik negyedben átvette a vezetést a Körmend, de eltávolodni ellenfelétől csak a záró játékrész során tudott hét pontra, ám a hazaiak ezt követően még egyenlítettek. A vendégek aztán 86:86 után egy 13:2-es rohanással eldöntötték a találkozót, és győzelmet arattak idegenben. 95:106

Falco egyenletes teljesítményt nyújtott, közel azonos pontot ért el a negyedekben, míg a DEAC csak egy játékrész során tudott partner lenni, így 37 ponttal kikapott Szombathelyen (99:62). Az Atomerőmű nagyon bekezdett, 38 pontig jutott az első negyedben – 30:9 is volt az állás. A ZTE a második játékrészben mutatott életjeleket legalább a védekezés terén, de nem tudta megszorongatni a paksiakat, akik 39 pontos győzelmet arattak (115:76).

Szedeáknak két és fél negyeden át minden esélye megvolt a győzelemre, ezt követően viszont az Alba ellépett 10 ponttal, és már nem is engedte ki a kezéből a győzelmet (76:90). Az Oroszlány 20 percen át volt pariban a Sopronnal, de a harmadik negyedben a vendégek már 19 ponttal is vezettek – ezután az OSE 10 ponton belülre már nem tudott kerülni, alulmaradt hazai pályán (86:96).

A címvédő Szolnok simán verte a szezont jól kezdő Honvédot.

Az 5. forduló eredményei:

Kaposvár – Körmend 95:106

Falco – DEAC 99:62

Atomerőmű – Zalaegerszeg 115:76

Szedeák – Alba Fehérvár 76:90

Oroszlány – Sopron 86:96

Szolnok – Honvéd 85:68

Kecskemét – NKA Pécs 77:72

Az alapszakasz állása:

1. Szolnok55456–3721.00010
2. Falco541432–3830.9009
3. Sopron541453–4120.9009
4. Honvéd532427–3990.8008
5. Alba Fehérvár532485–4600.8008
6. Atomerőmű523472–4460.7007
7. Kaposvár523467–4690.7007
8. Oroszlány523428–4400.7007
9. Körmend523449–4800.7007
10. Kecskemét523412–4520.7007
11. Szeged523367–4140.7007
12. DEAC523396–4530.7007
13. NKA Pécs514404–4280.6006
14. Zalaegerszeg514416–4560.6006
Női kosárlabda: Pakson győzött a Szekszárd – a Győr ellen

A Szekszárd 86:77-re legyőzte a pályaválasztó Győrt a két női kosárlabdacsapat Pakson megrendezett vasárnapi bajnoki mérkőzésén (a győriek hivatalos honlapjának indoklása szerint foglalt termek miatt volt a helyszín a tolnai város). A 6. forduló másik vasárnapi mérkőzésén a DVTK a papírformának megfelelően fölényes sikert aratott vendége, a Szigetszentmiklós fölött.

A címvédő Sopron számára szintén nem jelentett gondot az újonc Csata legyőzése, mint ahogy a Pécs is sima sikerrel abszolválta a hosszú hétvégén rendezett fordulót.

A 6. forduló eredményei:

Győr – Szekszárd 77:86

Diósgyőr – Szigetszentmiklós 98:43

Sopron – Csata 72:54

NKA Pécs – TFSE 93:66

BEAC – Cegléd 67:64

Dávid Kornél KA – Vasas 65:79

Az alapszakasz állása:

1. Sopron66577–3251.00012
2. Diósgyőr66527–3311.00012
3. NKA Pécs66547–3531.00012
4. Szekszárd651479–3930.91711
5. TFSE651472–3970.91711
6. BEAC624347–4580.6678
7. Vasas624369–4870.6678
8. Győr624466–4720.6678
9. Csata615384–4310.5837
10. Dávid Kornél KA615428–5950.5837
11. Cegléd66330–4480.5006
12. Szigetszentmiklós66311–5470.5006
Férfi röplabda: Győzelemmel kezdte a bajnokságot a címvédő MÁV Előre

A legutóbb ezüstérmes Kaposvár magabiztosan győzte le vendégét, a Szegedet a TippmixPro férfi röplabda Extraliga 2. fordulójának vasárnapi játéknapján. Ugyancsak három szettben nyert saját közönsége előtt a Kazincbarcika és idegenben a Pénzügyőr. A címvédő, a nyitó fordulóban szabadnapos MÁV Előre sima sikerrel kezdte meg az új idényt, miután saját közönsége előtt három szettben múlta felül a Dunaújvárost, míg a Dág kétszettes hátrányból nyert a MAFC otthonában.

A 2. forduló eredményei:

TFSE – DEAC 1:3

Kaposvár – Szeged 3:0

Kazincbarcika – MEAFC 3:0

Kecskemét – Pénzügyőr 0:3

MÁV Előre – Dunaújváros 3:0

MAFC – Dág 1:3

A női bajnokság 3. fordulójának eredményei:

Kaposvár – Vasas 0:3

TFSE – Békéscsaba 1:3

A kiemelt kép forrása: index.hu

Szólj hozzá!