Kézilabda minden mennyiségben és egy kis úszás, valamint autósport – Hétvégi Összefoglaló

A most véget ért hétvége sem telt el magyar vonatkozású sportesemények és szerencsére sikerek nélkül sem. A Hétvégi Összefoglalóban szó lesz női kézilabdázóink csehországi vendégszerepléséről, a férfi klubcsapatok mérkőzéseiről, valamint a kosárlabda-bajnokságok eseményeiről is. Ezen túl olvashatsz a túraautó világkupa és a nemzetközi GT-bajnokság versenyeiről is. Tarts velem!

Női kézilabda: Sima siker a csehek ellen

A száztornyú Prágába látogatott vasárnap a magyar női kézilabda-válogatott, a csehek ellen folytatódott ugyanis a jövő évi Európa-bajnokság társrendezőit és az előző kontinenstorna legjobb három együttesét felvonultató Eurokupa. A magyar meccskeretből Janurik Kinga és Szmolek Apollónia maradt ki, míg a túloldalon a felvidéki mester, Hlavaty Tamás benevezte a Szombathelyen légióskodó Valerie Smátkovát és nem hiányzott a Storhamar tapasztalt szélsője, Veronika Kafka Malá sem.

Népes magyar vendégtábor üdvrivalgása fogadta az UNYP Aréna játékterére érkező játékosokat, Bordás Réka és Papp Nikoletta a bemelegítés közben még néhány táncmozdulatot is bemutatott a ritmusos zenére, a jó kedv tehát adva volt már a kezdés előtt; no, és a tűz sem hiányzott, a kezdődobás előtt látványos fény- és hangjátékra vonult be a két együttes.

A magyar kapu hálójával akadtak gondok a kezdés előtt, Szemerey Zsófi, Kuczora Csenge és az egyik bosnyák játékvezető javítgatta, miközben a közönség elszórakoztatta magát… Az első gólra is több mint két percet kellett várni, Vámos Petra talált be klubtársának, Sabrina Novotnának. Elkapta a rajtot az irányító, kiállítást harcolt ki, jól vette észre az üresen tátongó kaput is, hét perc után már 6:2-es magyar előnyt mutatott az eredményjelző. 9:4-nél Hlavaty nyomta meg az időt kérő gombot, jogosan, hiszen csapata nem bírt a lendületes magyar támadásokkal, és csehek ebben a periódusban elöl sem játszottak igazán hatékonyan.

A meccs képe ennek ellenére nem változott, az első játékrészben 47 százalékos hatékonysággal védő Szemerey ziccereket hárított, a túloldalon Kuczora és Tóvizi Petra is betalált, a magyar előny nyolc gólosra nőtt, Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány kedvére forgathatta csapatát. A biztos vezetés tudata a félidő hajrájára elkényelmesítette a mieinket, Albek Anna és Grosch Vivien technikai hibát követett el, Márton Gréta kilencperces magyar gólcsendet zárt le. Javunkra váljék, hogy a csehek érdemben nem faragtak hátrányukon, 15:9-es magyar vezetéssel vonulhattak szünetre a felek.

Klujber Katrin egy értékesített hetessel adta meg a második félidő alaphangját, két perccel később már kihagyta a büntetőt, míg a túloldalon a Szemereyt váltó Bukovszky Annát mattolta háromszor is Malá. Erre összekapta magát a magyar csapat, Klujber szépen találta meg kétszer is Hársfalvi Júliát, egyből visszaállt a hét-nyolcgólos előny, és kapusunk is kivette a részét ebből.

Hlavaty a 45. percben újfent időt kért, fáradtak a csehek, Kuczora szokásához híven elemi erővel bombázott Novotná kapujába, ezzel 24:16-nál végképp eldőltek az érdemi kérdések, a hajrára úgy fordulhattak Bordásék, hogy már csak a győzelem nagysága változhatott.

Grosch labdaszerzését követően a plusz tíz is összejött. Az utolsó tíz percben a csehek igyekeztek ezen kozmetikázni, kevés sikerrel, a vége 31:20 lett, a meccs emberének a végjátékban nagyokat mentő Bukovszky Annát választották. Teljesült Golovin Vlagyimir meccs előtti kérése, a magyar válogatott jobban védekezett, mint a törökök ellen, és két, kifejezetten jó periódusának köszönhetően magabiztosan nyerte meg a prágai mérkőzést. Válogatottunk legközelebb november közepén lép pályára, a világbajnokság előtt norvégiai felkészülési torna következik, amelyen a házigazdák mellett a szerbekkel és a spanyolokkal is megmérkőznek Vámosék.

Férfi kézilabda: Továbbjutott a Tatabánya és a Balatonfüred is

Kétgólos hátrányból várta a hazai visszavágót a Tatabánya a férfi kézilabda Európa-kupában, miután Norvégiában szoros meccsen alul maradt a Naerbövel szemben.

Nagy iramot diktáltak a tatabányaiak a szombati mérkőzés elején, aminek hamar meglett az eredménye. Ugyan az első két gólt Naerbö szerezte – amely így összesítésben négygólos előnybe került –, a magyar csapat ezután könnyedén fordított. A gördülékeny támadójátékával és Andó Arián akrobatikus védéseivel a 15. percben már 13:8-ra vezetett.

A két együttes közül a Bányásznak volt mélyebb a kerete, amit jól bizonyít, hogy már a meccs első negyedében kilenc játékosa is betalált. Tóth Edmond vezetőedző kipróbálta a hét a hat elleni taktikát is, a szünetre 19:12-re nőtt a magyar előny.

A második félidőben Josip Sarac és Dmitrij Zsitnyikov is megmutatta, hogy az Ek-szintnél sokkal magasabban van a tudása és a rutinja. A fiatal magyarok közül a beálló Papp Tamás is technikás gólt szerzett a posztjáról, emellett indításból is eredményes volt. Ekkor kialakult a tízgólos különbség, mégis néhány Székely Márton-védés kellett hozzá, hogy a hajrá izgalommentes legyen.

A bajnokságban még százszázalékos Tatabánya 33:27-re megnyerte a visszavágót, összesítésben négy góllal bizonyult jobbnak.

Az első mérkőzésen aratott 42:19-es magyar győzelem után gyakorlatilag formalitásnak tűnt a Balatonfüred–Kur Mingachevir Európa-kupa-selejtező visszavágója. Az első félidőben gyorsan elhúztak négy góllal, 5:1-re a mieink, s innentől kezdve egyre csak nőtt a különbség a két csapat közt – az első félidő végén 20:11-es balatonfüredi vezetést mutatott az eredményjelző.

Ahogy azt várni lehetett, a második játékrészben sem állt meg a sokkal jobb játékerőt képviselő magyar csapat, amelyből lövési hatékonyságával kiemelkedett Varga Márton, aki 7/7-es, százszázalékos „lőlappal” zárt. Rajta kívül ugyancsak hétszer volt eredményes Szabó Levente, a csapat harmadik legjobb gólszerzője 6 góllal Sztevan Szretenovics volt, a kapusok közül Deményi Xavér és Erdei Benedek egyaránt hét védést mutatott be. A fürediek végül 39:20-ra nyerték az összecsapást, és 81:39-es összesítéssel léptek tovább.

Férfi kézilabda: Kikapott a Győr az újonctól

Két héttel ezelőtt a somogyi városban 25:25-ös döntetlent játszott a két csapat, most viszont a Csurgó egyszer sem vezetett Szegeden a férfi kézilabda NB I 6. fordulójában.

Az első félidő végére a Szeged négygólos előnyt harcolt ki, és ezt kis híján végig tartotta a második 30 perc során: a nagyszerűen küzdő Csurgó ugyan megnyerte a második félidőt egy góllal, ám nem volt esélye utolérni a riválisát. Imanol Garciandia hat gólt dobva volt a szegediek legjobbja, a kapuban Tobias Thulin 38 százalékkal védett (9/24).

A vendégeknél Gábor Marcell hat, Kiss Bence és Domagoj Alilovic öt-öt találattal zárt.

A Ferencváros hazai pályán tíz góllal verte a Budakalászt; a zöld-fehér mezőnyjátékosok közül csak Horváth-Garaba Ádám nem talált a hálóba, Nagy Bence és Ancsin Gábor hat-hat góllal, Borbély Ádám 17 védéssel vette ki részét a sikerből.

A Budai Farkasok egy góllal legyőzték a Győri ETO-t, míg a PLER és a NEKA 25:25-ös döntetlent játszott egymással.

A Budai Farkasok idénybeli első sikeréhez Marino Maric és Csengeri Hunor hat-hat góllal, Balogh Tibor nyolc, Tóth Norman hat védéssel járult hozzá. A Győrnél a magyar válogatott kerettag Hári Levente hatszor talált be, Pásztor Imrének 11 védése volt. A mérkőzést a két olimpiát megjáró Mariana García, María Inés Paolantoni kettős vezette. Az argentin bírók két hete tevékenykednek Magyarországon a nemzetközi szövetség projektjének keretein belül, amelynek célja a játékvezetők szakmai fejlődésének támogatása, tapasztalataik bővítése és a legmagasabb szintű meccsekre való felkészítése.

A PLER-nél a volt válogatott Sunajko Stefan hét góllal, Bősz Dániel kilenc védéssel, a NEKA-nál Tóth Levente hét, Gazsó Péter öt találattal zárt.

A 6. forduló eredményei:

Szeged – Csurgó 30:27

Ferencváros – Budakalász 39:29

Gyöngyös – Komló 28:19

PLER – NEKA 25:25

Budai Farkasok – Győri ETO 26:25

A bajnokság állása:

1. Szeged7511239–194+4511
2. Veszprém55210–137+7310
3. Tatabánya55163–136+2710
4. Győri ETO633182–164+186
5. Ferencváros633208–212–46
6. Komló5212146–144+25
7. Szigetszentmiklós7214185–202–175
8. Budai Farkasok6132162–185–235
9. PLER6213164–197–335
10. Csurgó6123171–178–74
11. NEKA6123155–169–144
12. Budakalász523142–163–214
13. Gyöngyös624165–199–344
14. Balatonfüred6114159–171–123
Férfi kosárlabda: Kikapott a Falco Sopronban

A bajnoki címvédő Szolnok 31 pontos győzelmet aratott Kecskeméten a férfi kosárlabda NB I vasárnapi mérkőzésén.

Az utolsó negyedre tíz pontos vendégelőnnyel fordultak a csapatok, innen ehhez még 21 pontot tett hozzá a Szolnok, amely így négy forduló után is hibátlan.

A Szolnokban hatan is tíz pont fölött dobtak, Le’Tre Darthard volt a legjobb 19-cel.

Tízpontos vereséget szenvedett az előző évadban ezüstérmes Falco a Sopron vendégeként szombaton.

Az első három negyedet a hazaiak uralták, így az utolsó játékrészben már hiába kapaszkodott a szombathelyi gárda, nem tudta ledolgozni hátrányát. A Sopron legjobbja a 18 pontos Luke Nelson volt, míg a másik oldalon Perl Zoltán 16 pontot dobott.

Az edzőváltáson átesett Körmend három vereséget követően megszerezte az első győzelmét a jelenlegi idényben, miután szombaton 100:97-re legyőzte az Atomerőmű csapatát.

A kispadon megbízottként Kocsis Tamás másodedző váltotta Teo Hojcot, a magyar szakember pedig az amerikai Marchelus Avery 24 pontjának is köszönhetően sikeresen mutatkozott be.

Szintén végletekig szoros összecsapást hozott a DEAC zalaegerszegi vendégjátéka. A meccset a mezőny legeredményesebb játékosa a 26 pontig jutott Marcus Tyus döntötte el 47 másodperccel a vége előtt dobott duplával, mellyel a debreceniek örülhettek.

Székesfehérváron igazi pontzuhatag volt, de ennek nem örülhettek a hazai szurkolók, ugyanis a Kaposvár az utolsó negyedben dobott negyven ponttal 117:110-re a maga javára fordította a meccset. Valerio-Bodon Vincent pedig hazaigazolása után a második meccsén máris igazi vezéregyénisége volt a Honvédnak, amely elsősorban a magyar válogatott játékos 18 pontjának köszönhetően könnyedén verte a vendég SZTE-Szedeákot.

A 4. forduló eredményei:

Sopron – Falco 78:68

Alba Fehérvár – Kaposvár 110:117

Honvéd – Szedeák 78:61

NKA Pécs – Oroszlány 79:84

Körmend – Atomerőmű 100:97

Zalaegerszeg – DEAC 83:85

Kecskemét – Szolnok 70:101

Az alapszakasz állása:

1. Szolnok44371–3041.000
2. Falco541423–4040.900
3. Honvéd431359–3140.875
4. Sopron431357–3260.875
5. Alba Fehérvár422395–3840.750
6. Oroszlány422342–3440.750
7. Szedeák422291–3240.750
8. DEAC422334–3540.750
9. Kaposvár523455–4530.700
10. Zalaegerszeg413340–3410.625
11. Kecskemét413335–3800.625
12. Körmend413343–3850.625
13. NKA Pécs413332–3510.625
14. Atomerőmű413357–3700.625
Női kosárlabda: 100 pontig jutott a Sopron

A női kosárlabda NB I alapszakaszának 5. fordulójában a Sopron 100:57-re legyőzte a Szigetszentmiklóst. A vendégek minden játékosa dobott legalább három pontot, de a mezőny legjobbja mégis a hazai csapatból került ki.

A címvédő soproniak 43 pontos különbséggel győztek, minden játékosuk dobott pontot. Összesen öten jutottak 10 pont vagy a fölé, Sinka-Pálinkás Szofi termelte a legtöbbet, 15-ig jutott. Érdekesség, hogy az óriási különbség ellenére a legtöbb pontot Teagan Thurman szerezte 19-cel.

Az előző idény másik döntőse, a DVTK szorosabb csatában, de szintén nyert vendégként. A Pécs Szekszárdon aratott 11 pontos győzelmet

Amióta 2019-ben visszajutott az élvonalba a TFSE, először múlta felül idegenben az Uni Győrt, amely alaposan meggyengült a nyáron, és a régen kötelezőnek számító győzelmeket sem tudja már hozni. A TFSE ezzel szemben 5–1-es mérleggel áll a tabellán, ötödik, csak a Pécs otthonában kapott ki, ami papírformának minősül.

A Vasas eközben megszerezte első sikerét a bajnokságban, fordulatos mérkőzésen győzte le fővárosi riválisát, a BEAC-ot, a házigazda 42:42 után 21:8-as rohanást produkált, ezzel tudta eldönteni a találkozót. A pasarétiek három ponttal nyertek, míg a Cegléd éppen ugyanennyivel kapott ki otthon a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémiától, ráadásul ugyanaz az eredmény született, 66:63. Szombatig mindkét fél nyeretlen volt, a nulláról az akadémisták mozdultak el, köszönhetően az utolsó negyedben mutatott ponterős játékuknak.

Az 5. forduló eredményei:

Szigetszentmiklós – Sopron 57:100

Csata – Diósgyőr 62:67

Szekszárd – NKA Pécs 67:78

Győr – TFSE 75:93

Cegléd – Dávid Kornél KA 63:66

Vasas – BEAC 66:63

Az alapszakasz állása:

1. NKA Pécs66547–3531.000
2. Sopron55505–2711.000
3. Diósgyőr55429–2881.000
4. TFSE651472–3970.917
5. Szekszárd541393–3160.900
6. Győr523389–3860.700
7. Csata514330–3590.600
8. Vasas514290–4220.600
9. DKKA514363–5160.600
10. BEAC514280–3940.600
11. Cegléd55266–3810.500
12. Szigetszentmiklós55268–4490.500
Úszás: Magyar sikerek a rövidpályás vk-n

Kós Hubert továbbra is szárnyal, s eddig mindent ugyanúgy „csinál”, mint ahogy egy héttel korábban, a rövidpályás világkupa-sorozat első állomásán, Carmelben.

Magyar idő szerint szombaton éjjel a vk-viadal második napján Westmontban ismét megnyerte az ötven hátat – egy századdal volt gyorsabb lengyel ellenfelénél.

Sárkány Zalán a 800 gyors rövidpályás világbajnokaként ugrott vízbe, és bizonyította is, nem véletlenül szerzett aranyérmet tavaly decemberben a budapesti vb-n, mi több, az akkori idejét (7:30.56) tovább javította, így ezen a távon az országos rekord immár 7:30-on belüli (7:29.50). Győzelmének értékét növeli, hogy – többek között – az ötvenes medencében 400 gyorson világbajnok, 800 gyorson vb-ezüstérmes ausztrál Samuel Shortot utasította maga mögé.

A szintén ausztrál Mollie O’Callaghan meg tulajdonképpen mindenkit, aki valaha is leúszta a 200 gyorsot huszonötös medencében, merthogy szombaton éjszaka a klasszis világcsúccsal (1:49.77) nyerte a számot, s ezzel ő lett az első női úszó, aki 1:50-en belüli teljesítette ezt a távot. Itt Ábrahám Minna hatodikként ért célba, korábbi egyéni rekordján (1:54.46) több mint egy másodpercet faragva (1:53.15) – Molnár Dóra az előfutamokat a 17. helyen zárta (1:57.92).

A westmonti vk-viadal szombati napja hozott egy másik világrekordot is: az amerikai Regan Smith saját, 2024 decemberében a Duna Arénában úszott csúcsát állította be (54.02), s nyerte meg a 100 hátat.

Az előfutamok során Fángli Henrietta 100 mellen 23 századdal maradt le a döntőről, s lett a kilencedik (1:05.89), 100 gyorson Németh Nándor a 13. (47.13), Jászó Ádám a 15. (47.17), Kós Olivér a 40. (49.02) lett, 200 pillangón Márton Richárd a tizedik (1:55.24), 200 vegyesen Kós Olivér a 15. (1:58.32), Zombori Gábor a 16. helyen (1:59.46) végzett, 50 pillangó Tankó Beatrix a 12. (26.56), Senánszky Petra a 23. (27.66), 100 háton Molnár Dóra a 21. (1:00.80) lett.

Kós Hubert vasárnap is kiváló formát mutat: noha csak néhány hete kezdte el a kemény edzéseket, a rövidpályás világkupa-sorozat második állomásán is megnyerte mind a három hátúszó számot (mellé 100 vegyesen újfent harmadik lett) – ezek közül a százat rendezték meg a verseny záró napján, magyar idő szerint vasárnap éjszaka: Kós elképesztően gyors volt, még a tavaly felállított magyar csúcsánál (48.79) is egyetlen századdal (48.78), 18 század híján egy másodperccel (!) verte a mezőnyt.

„Azok után, hogy itt, Westmontban a kétszáz hát, majd az ötven sem volt túl jó, öröm, hogy a száz viszont az volt. Talán a harmadik állomáson még világcsúcsot is dönthetek… Majd meglátjuk” – nyilatkozta Kós Hubert a döntője után, nem véletlenül, hiszen féltávnál világcsúcs-részidőn belül járt a magyar klasszis.

Országos csúcsot úszott Fángli Henrietta is, mégpedig 50 mellen: az erdélyi úszó – Kóshoz hasonlóan – egy századdal írta felül a korábbi rekordot, mégpedig Sztankovics Anna, 2021 óta fennálló 30.41-es idejét. Fángli ezzel a hetedik helyen végzett.

Túraautó: Michelisz Norbert gyenge koreai hétvégén van túl

Egy hónap szünet után folytatódott a TCR Világkupa idei kiírása, a mezőny Ausztrália után Dél-Koreába utazott, ahol a pénteki szabadedzésekkel vette kezdetét a versenyhétvége programja. A nyitányon hazai versenyző került az élre, de a folytatásban már az állandó mezőny tagjai voltak a leggyorsabbak. Az élen Thed Björk zárt, akit Joshua Buchan és Santiago Urrutia követett, míg az első ötös sorát Esteban Guerrieri és Mikel Azcona zárta. 

Az egyéni összetettet vezető Yann Ehrlacher a hatodik, míg a magyar versenyző, Michelisz Norbert a 12. helyről várta a közép-európai idő szerint szombat hajnalban rendezett időmérőt. Noha a leggyorsabb Björk szerezte meg, a pole pozícióból a mögötte záró Buchan várhatta a piros lámpák kialvását a kissé vizes pályán, míg a svéd Ehrlacher és Ma Csing-hua mögé a negyedik helyre szorult vissza a szabálysértése miatt. 

Az ötödik rajtkockát Urrutia foglalhatta el, míg a Hyundai versenyzői közül Mikel Azcona a tizedik, Néstor Girolami a tizenegyedik, míg a jó rajtban bízó, és előrelépni kívánó Michelisz a tizennegyedik pozícióból indult. 

Buchan jól jött el, és sikerült megtartania a vezetést, mögötte Ehrlacher fordult el, Urrutia a harmadik helyre jött fel, majd Ma és Guerrieri sorolt be az első ötösben, Björk visszaesett a hetedik pozícióba, míg Michelisz előrejött a 12. helyre.  

A következő körökben a hatodik helyért folyt nagy küzdelem: Guerreri Björköt és Pak Dzsun-szungot is megelőzte, majd mögötte a svéd és a hazai pályán versenyző kettős cserélt kétszer is pozíciót egymással. Az argentin pilóta ugyanakkor nem állt meg a hatodik helyen, rövid idő alatt további két helyet javított, majd Ehrlacher-t vette célkeresztbe. Guerrieri magával vitte Björköt is, és a duó az addig másodikként haladó franciát is levadászta, így már csak Buchan volt előttük. Hátrébb Michelisz eközben egy helyet lépett előre, így bő tíz perccel és egy körrel a vége előtt a 11. volt.

A folytatásban az jelentette a fő kérdést, hogy Guerrieri vajon képes-e olyan tempót diktálni, hogy utolérje Buchant még a verseny vége előtt, de az ausztrált már senki sem tudta megállítani, és magabiztos győzelmet aratott. Az argentin csaknem 6 másodperc hátránnyal szelte át a célvonalat, míg a harmadik Björk lett. Negyedikként Ehrlacher ért célba, majd Urrutia, Aurélien Comte, Ignacio Montenegro, Borkovic, Ma és Azcona zárta az első tízes sorát. Michelisz a 11. pozícióban zárt.

Mikel Azcona várhatta a pole pozícióból a piros lámpák kialvását a részben fordított rajtrácsos második futamon. A Hyundai spanyol versenyzője mellől Ma Csing-hua rugaszkodhatott el, míg a második sorban az első futamon győzedelmeskedő Dusan Borkovics és Ignacio Montenegro foglalhatott helyet. Az egyéni összetett vezető Yann Ehrlacher a hetedik, míg Michelisz Norbert a 11. helyről vághatott neki a versenynek. 

Azcona jól jött el, és sikerült megtartania az első helyét, mögé Borkovics zárkózott fel, míg Ma visszaszorult a harmadik helyre. A trió mögött Montenegro, Ehrlacher és Thed Björk csatázott egymással, míg Aurélien Comte számára véget ért a verseny, miután Santiago Urrutiával ütközött. 

Az első körökben nagy volt a mozgolódás Azcona mögött, Esteban Guerrieri megelőzte Urrutiát a hetedik helyért, majd Björköt is maga mögé utasította, míg előrébb Ma kezdett el nyomást helyezni Borkovicsra, és néhány körön belül sikeres támadást is indított ellene. Az ötödik pozícióba eközben Björk tört előre, akit Guerrieri és Ehrlacher követett, míg az addig negyedikként haladó Montenegro hamarosan a hetedik helyen találta magát. 

Az ötödik körben a biztonsági autó akasztotta meg a támadásokat, és tüntette el az addigi különbségeket, miután a Michelisszel és Urruriával egymást kergető Juni Park kénytelen volt félrehúzódni egy kontaktus után. Az esetet hosszabb korlátozás követte, és egészen a 11. körig kellett várni, hogy újra zöld jelzést kapjon a mezőny. 

Azcona megtartotta a vezetést, míg hátrébb Björk előzte meg Mát a harmadik helyért, amit követően a kínai Geuerrierivel akadt össze, így Ehrlacher már negyedikként érkezett. Borkovics a tizenharmadik körben rontott, Björk ki is használta a lehetőséget, és feljött Azcona mögé, míg az ausztrál hamarosan Ehrlacher-val találkozott egymásra, és esett vissza a francia mögé.

Buchan ezt követően maga elé engedte Guerrierit, és pozíciócsere történt az utolsó körben Björk és Ehlacher között is, miután előbbi átadta a helyét a vb-éllovasnak. Azcona idei első győzelmét ugyanakkor semmi sem fenyegette, a spanyol több mint négy másodperc előnnyel szelte át a célvonalat Ehrlacher előtt. Björk, Guerrieri, Borkovics, Urrutia, Ma, Michelisz, Buchan és Nétsor Girolami tette teljessé az első tízest.

Björk várhatta az élről a piros lámpák kialvását a harmadik versenyen, mellőle az egyéni összetettben az előnyét 42 pontra növelő Ehrlacher indulhatott, míg a második soron Buchan és Guerrieri osztozott. Az ötödik pozíciót Urruatia foglalta el, míg a második futamon diadalmaskodó Azcona a hatodik rajtkockából rugaszkodhatott el. Michelisz eközben a tizedik helyről kívánt előrébb törni. 

Björk jól jött el, és megtartotta az első helyét Ehralcher előtt, a duó mögött Guerrieri fordult el, majd Azcona és Urrutia sorolt be az első ötösben, miközben Michelisz a nyolcadik helyre lépett előre. Björk remek tempót diktált az élen, és gyorsan 2 másodperc felé növelte az előnyét Eharlcher előtt, akiről nem igazán szakadt le Guerrieri. 

Hátrébb eközben Michelisz igyekezett nyomást helyezni Mára, de nem igazán tudott előzési pozícióba kerülni, majd el kellett kezdenie kissé hátrafelé is figyelni, mivel Aurélien Comte ott lihegett a nyomában, és hamarosan meg is előzte a Hyundai magyarját. A francia ezt követően a kínai vetélytársát vette célkeresztbe, és nem sokkal később őt is levadászta, így Michelisz újabb lehetőséget kapott Ma támadására. 

Bár a Hyundai-pilóta végig közel volt, csak a hajrában tudta igazán megszorongatni a pilótatársát. A kettős nagyon közel került egymáshoz, és magára rántotta Montenegrót is. Az argentin igyekezett nyomást helyezni Micheliszre, és a páros elég kiélezett küzdelmet folytatott egymással, de a hyundaios végül megőrizte a helyét. 

Az élen eközben Ehrlacher egyre közelebb került a Björkhöz, és a fő kérdést az jelentette, a svédnek ezúttal is át kell-e adnia a pozícióját, de a csapat ezúttal nem rendelt el pozíciócserét, így Björk aratott győzelmet a harmadik futamon Dél-Koreában, és a sikerének köszönhetően előrelépett a bajnokság második helyére. A dobogón az összetettet 47 ponttal vezető Ehlacher és a harmadik helyre visszacsúszó Guerrieri fogta közre a svédet, majd Azcona, Urrutia, Buchan, Comte, Ma, Michelisz, illetve Montenegro zárta a top 10-et.

A bajnokság állása 15 verseny után:
1. Yann Ehrlacher (francia, Cyan Racing Lynk & Co) 371 pont
2. Thed Björk (svéd, Cyan Racing Lynk & Co) 324 pont
3. Esteban Guerrieri (argentin, GOAT Racing) 317 pont
4. Santiago Urrutia (uruguayi, Cyan Racing Lynk & Co) 281 pont
5. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 223 pont

Folytatás október 31. és november 2. között Kínában.

Autósport: Magyar győztese van az egyik legrangosabb GT-bajnokságnak

Magyar siker a nemzetközi GT-szériában: a monzai második hellyel Révész Leventéék egysége szerezte meg a bajnoki címet.

Megnyerte az International GT Open 2025-ös bajnoki címét Révész Levente. A magyar pilóta a Team Motopark Mercedesével versenyezte végig az évet, több nagynevű csapattársa is volt, a szezon nagyobb részében a DTM-ből ismert Maximilian Götz ült még mellette az autóban, így értek fel a csúcsra.

A nemzetközi GT-versenyzés egyik elismert sorozatában így egyénileg Révész Levente szerezte a legtöbb pontot, az egységük pedig a monzai 500 kilométeres versenyen elért második hellyel megszerezte a bajnoki címet. A formáció a szezon során négy futamgyőzelmet is aratott, csak Révész Levente vett részt mindegyikben.

Révész Levente idén először indult ebben a sorozatban, sőt GT-autókkal is most versenyzett először, eddig formaautózott, de nem okozott neki gondot az erre való átállás.

Innen is gratulálunk Leventének az elért sikerhez!

A kiemelt kép forrása: motoresverda.hu

Szólj hozzá!