Visszatérő veteránokkal érkezik meg a Forma-1-be a Cadillac

A tegnapi nap folyamán hivatalossá vált az, amit nagyjából egy-két hete már készpénznek lehetett venni: Sergio Pérez és Valtteri Bottas lesz a Forma-1 új csapatának, a jövőre debütáló Cadillacnek a két főállású versenyzője. Mindketten egy év kihagyás után térnek vissza.

2026 a változások éve lesz a Forma-1-ben. Ahogy már több esztendeje tudhatjuk, a száguldó cirkuszban teljesen új szabályrendszer lép életbe a jövő évtől, s ebből eredően új autók fognak bemutatkozni. Amennyiben ez még nem volna elég izgalmi faktor a 2026-os szezonnal kapcsolatban, egy teljesen új csapat is érkezik a mezőnybe, ami által 22 versenyző fog fölállni a rajtrácsra. A Cadillac a nulláról kezdi meg F1-es szereplését, ami a XXI. században igen ritka dolog, hiszen amennyiben megnézzük az utóbbi 25 év csapatváltozásait, akkor azt láthatjuk, hogy a legtöbb új alakulat egy kiszálló/csődbejutott istálló megvásárlásával teremtette meg Forma-1-es projektjének alapjait. Erre jó példa a két Red Bull-csapat: a nagycsapat a Jaguar, a most Visa RB néven futó kiscsapat pedig a Minardi megvásárlása után kezdte meg szereplését az elitkategóriában.

A 2010-es évben három új istálló is csatlakozott a mezőnyhöz a Concorde-megállapodás módosításának köszönhetően, amely 20-ról 24-re emelte a versenyen induló autók maximális számát. Ez a létszámbővítés azonban nagyon rosszul sült el, hiszen a Lotus, a Virgin és a Hispania a mezőny végén kullogott, s egyik csapat sem tudott hosszabb ideig megragadni a száguldó cirkuszban. A Lotus később Caterham néven szerepelt, ám jelentős adósságokat halmozott fel, ezért 2014-ben csődbe jutott és minden vagyonelem elárverezésével megszűnt. A Hispania-projekt 2012 végére kifulladt, így az az istálló felszámolásra került. Egyedül a Virgin tudott egy tulajdonosváltást követően Marussia néven egészen 2015-ig szerepelni az F1-ben – az orosz csapatot Gene Haas amerikai üzletember vásárolta fel, akinek csapata 2016-tól mind a mai napig megállja helyét a világbajnokságban.

A Cadillac most olyan értelemben a nulláról indult, hogy nem egy meglévő Forma-1-es csapatot és gyártóbázist vásárolt meg, ugyanakkor szakértelem így is van bőven, hiszen az Andretti-család, az amerikai autóversenyzés egyik, ha nem a legsikeresebb famíliája áll a projekt mögött, így attól nem kell tartani, hogy nyeretlen kétévesek fognak az istállónál dolgozni.

Tegnap óta tudjuk, hogy ez áll a pilótákra is, hiszen a Cadillac hivatalosan bejelentette, hogy Sergio Pérez és Valtteri Bottas lesz a két versenyzője a 2026-os idényben. Mindkét pilóta egy év kihagyás után tér vissza a rajtrácsra. Pérez 2011-ben mutatkozott be az elitsorozatban a Sauber pilótájaként, majd később a McLaren, a Force India, a Racing Point és a Red Bull versenyzője volt. 281 nagydíjon állt rajthoz, ezekből hatot nyert meg és 39 alkalommal állhatott föl a dobogóra. Messze legsikeresebb időszaka a Red Bull-nál eltöltött négy év volt, hiszen hat sikeréből ötöt is az italgyártósok színeiben ért el, s természetesen dobogós eredményeinek nagy többsége is a 2021 és 2024 közötti érára jut. Mint ismert, a mexikói azután, hogy a tavalyi szezon legelején még ígéretesen kezdett, azt követően, hogy tavasszal kétéves szerződéshosszabbítást kötött vele a Red Bull, elképesztő mértékben visszaesett, s egyáltalán nem tudott Max Verstappen segítségére lenni. Emiatt tavaly decemberben szerződést bontott vele az osztrák csapat, s az idei évre már nem tudott ülést találni magának. Ő maga és édesapja is mindvégig fogadkozott, hogy Pérezt látni fogjuk még a Forma-1-ben. Ez minden bizonnyal teljesülni fog, ha addig nem jön közbe semmi.

Bottas 2013-ban a Williamsnél kezdte meg F1-es pályafutását. Négy évet töltött a grove-iaknál, akikkel 2014-ben a 4., 2015-ben az 5. helyen végzett a világbajnoki pontversenyben. 2017-ben, Nico Rosberg visszavonulását követően a Mercedes szerződtette, ahol azonban Hamilton árnyékában nem volt lehetősége kiteljesedni. Így is összehozott tíz futamgyőzelmet és összesen 67-szer állhatott dobogóra. 2022-ben az akkor még Alfa Romeo néven szereplő Sauberhez szerződött, ahol egészen 2024-ig versenyzett. Összesen 246 futamon állt rajthoz. Ő sem talált az idei szezonra ülést magának, végül korábbi munkaadója, a Mercedes igazolta le tartalék- és tesztpilótának, így szinte minden versenyhétvégén láthatjuk a bokszutcában.

Mindebből kiderül, hogy a Cadillac nagyon nem bízta a véletlenre a pilótaválasztást a tapasztalat szempontjából, ami helyénvaló is, hiszen egy teljesen a nulláról induló csapatnál kulcsfontosságú, hogy minél több olyan ember dolgozzon, akinek van rutinja a Forma-1-gyel kapcsolatban, mert így sokkal könnyebb lehet a kezdés. Természetesen most még nagyon korai lenne arról beszélni, hogy milyen esélyei lehetnek a Pérez-Bottas párosnak jövőre, hiszen nem sokat tudni az autók fejlesztésének állásáról, ráadásul éppen 2026-tól teljesen új szabályrendszer mentén kell a mostanitól lényegesen eltérő járgányokat építeni. A nagy szabályváltozások általában mindig megkeverték az erőviszonyokat valamennyire, így tényleg megjósolhatatlan, hogy jövőre mely csapatok lesznek az élmezőny részei.

A Cadillac hosszú távra tervez, hiszen az első három évben Ferrari-erőforrásokat fog használni, 2029-től viszont a General Motors saját gépezetét fogja alkalmazni, tehát gyári csapattá válik, mivel az amerikai autógyártó szakmai partnerként áll az istálló mögött. Emiatt nem valószínű, hogy az amerikaiak rögtön az első évükben sziporkázni szeretnének, de a pilótafelállás alapján reális esélyük nyílhat arra, hogy letegyék névjegyüket a Forma-1-ben, s ne a mezőny végén kullogjanak.

Ami nagy kérdéssé vált tegnaptól, hogy vajon ki lesz az első számú pilóta. Szerintem az első évben nem nagyon lesz pilótasorrend a Cadillacnél, legfeljebb szezon közben, az eredmények alakulásának függvényében fogjuk látni, hogy ki fog előnyben részesülni a csapat részéről. Akármi is fog történni, azt azért látni kell, hogy mind Pérez, mind Bottas az utóbbi években másodhegedűs volt csapatánál, hiszen a Forma-1 legutóbbi két világbajnokával voltak egy alakulatban. Mindkettejüknek elsősorban csapattársuk segítése volt a legfőbb feladatuk, elég csak Péreznek a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjon Hamiltonnal szemben bemutatott védekezésére gondolni, aminek köszönhetően Max Verstappen közelebb tudott kerülni a brithez a pályán. Amennyiben jövőre még nem is, legkésőbb 2027-től valamelyiküknek első számú pilótává kell avanzsálnia, de egyrészt kérdés, hogy melyikük lesz az, másrészt kérdéses az is, hogy két év múlva is ebben a fölállásban fognak-e szerepelni, mert arról egyelőre nem szól a fáma, hogy mennyi időre kötelezték el magukat a Cadillachez. Az a sejtésem, hogy nem egy évre, mert annak nem sok értelme lenne egy új csapat vonatkozásában.

Mindenesetre, amennyiben nagy küzdelem lesz kettejük között a csapaton belüli pozícióért, érdekes lesz figyelni, hogy melyikük tud győztesen kikerülni egy ilyen szituációból, hiszen mindkettejük F1-es karrierjében bőven voltak olyan időszakok, amikor másodpilótának számítottak. Egyelőre nem szeretnék tippelni azzal kapcsolatban, hogy ki fog a másik fölé emelkedni, de mindenképpen érdekes lesz nézni Pérez és Bottas párharcát is.

A Cadillac tegnapi bejelentése után öt kiadó hely maradt a Forma-1 jövő évi mezőnyében, de inkább csak négy, mert az erősen valószínű, hogy George Russell maradni fog a Mercedesnél. A Red Bull-nál nagy kérdőjel, hogy Cunoda Júki maradhat-e Max Verstappen mellett – a kis japánnak sokat kell letennie az asztalra a következő hetekben, hogy legyen esélye folytatni. Az Alpine-nál is hasonló nagy kérdés, hogy ki lesz Pierre Gasly csapattársa, merthogy Franco Colapinto helye is egyre ingatagabbá válik. A Visa RB-nél még mind a két hely szabad, bár azt valószínűsítem, hogy Isack Hadjar jövőre is maradni fog, s az utóbbi versenyek alapján Liam Lawson maradására is jó esély lehet. Tehát azoknak, akik Forma-1-es ülésre ácsingóznak, s már jövőre szeretnének a mezőny tagjaivá válni, nem sok lehetőségük maradt.

A kiemelt kép forrása: autocarindia.com

Szólj hozzá!