Egy szép, kerek évfordulót ünnepel éppen ma, Szent István napján a magyar labdarúgás: nyolcvan évvel ezelőtt, 1945. augusztus 20-án mutatkozott be a válogatottban Puskás Ferenc. Az akkor még csak 18 éves csatár nem várt sokat első góljának megszerzésével, hiszen negyedóra sem kellett hozzá. A később a Száguldó Őrnagy becenévvel illetett játékos már akkor megmutatta, hogy ő bizony egyszer a legjobb lesz. Nem ő volt azonban az egyetlen, nem sokkal később naggyá váló focista, aki ezen a mérkőzésen debütált a nemzeti csapatban és szintén ez volt az első közvetített összecsapása a legendás rádióriporternek, Szepesi Györgynek.
1945 nyarán kezdett éledezni a magyar sportélet a II. világháború pusztításait követően. Bár hazánk már 1941 nyarán bekapcsolódott a harcokba, egészen 1943-ig még viszonylag normális és szervezett keretek között folyhattak a sportesemények. Az 1944-es esztendő, s azon belül is előbb a német megszállás, majd a nyilas hatalomátvétel azonban erősen korlátozta a sportolási lehetőségeket, azok lényegében csak a katonák számára voltak fönntartva. Tavaly decemberben, amikor a 80. évfordulója volt a szovjet csapatok budapesti betörésének, több helyen is lehetett arról olvasni/hallani, hogy 1944. december 24-én, amikor az orosz seregek nyugat felől már benyomultak a főváros területére, az Üllői úton még lejátszottak egy „bajnoki” mérkőzést (akkor katonai bajnokságra került sor), holott napok óta lehetett sejteni, hogy a szovjet betörés nem sokat várat magára.
Ezt követően azonban hónapokig szó sem lehetett semmilyen sporteseményről a fővárosban, hiszen a több héten át tartó ostrom szinte a földdel tette egyenlővé egész Budapestet. Miután a német és nyilas csapatok ellenállása megtört a Vörös Hadsereg mindent elsöprő erején, s ezzel befejeződött a küzdelem a főváros birtokáért, még hosszú hónapoknak kellett eltelniük, hogy valamennyire normális mederbe terelődjön az élet. Nyáron már egyre több jele mutatkozott a normalizálódásnak, hiszen számos romos épületet sikerült lakható állapotba hozni, a fölrobbantott Duna-hidak helyett átmeneti átkelők nyíltak meg a folyón, s a háború végével a katonaság leszerelése is fokozatosan megkezdődött, azaz egyre többen térhettek vissza civil életükhöz, amennyire a körülmények engedték.
Már hetekkel korábban elhatározták a korabeli sportvezetők, hogy az augusztus 20-ai állami ünnepre sportnapokat szerveznek az FTC Üllői úti telepén. Azért erre a helyszínre esett a választás, mert egyfelől akkor Népstadion még nem volt, s a főváros nagy sportpályái közül ez maradt meg a legjobb állapotban az ostrom heteit követően. Számos sportágban rendeztek versenyeket, mérkőzéseket, s természetesen nem maradhatott ki ebből a labdarúgás sem.
Magyarország akkoriban focihatalomnak volt tekinthető, hiszen a háború előtti utolsó, 1938-as világbajnokságon döntőt játszott a nemzeti együttes. A csapat 1945-öt megelőzően utoljára 1943. november 7-én lépett pályára, mégpedig az akkor nemzeti stadionnak számító Üllői úti létesítményben Svédország ellen. Elég csúnyán alakult a meccs, hiszen a 2:2-es félidőt követően a második 45 perc során az északiak nem kevesebb mint öt gólt értek el, s 7:2-es győzelemmel távoztak.
Ilyen előzmények után érkezett el 1945. augusztus 19-e, amikor a magyar válogatott Ausztria ellen lépett pályára az Üllői úton. Az 1943-as csapat több alapembere is megmaradt, köztük az a Zsengellér Gyula, aki 1943. június 6-án mesternégyest produkált Bulgáriában és 39 válogatott mérkőzésén összesen 32 gólig jutott. Az Újpest legendája, akit egy török újság szalagcímében a labdarúgás Paganinijének nevezett, korának egyik, ha nem a legjobb focistája volt nemzetközi összevetésben, hiszen mai szemmel nézve elképesztően gólerősnek bizonyult. A hivatalosnak tekinthető statisztikák szerint 1935 és 1953 között tartó felnőtt karrierje során 947 mérkőzésen 1069 gólt szerzett, ami 1,13-as gólátlagnak felel meg. Ő is ott volt az osztrákok elleni mindkét mérkőzésen, amelyeken egy-egy gólt szerzett.
Zsengelléren kívül egy másik újpesti, Szusza Ferenc szerepelt még a két osztrákok elleni mérkőzésen azok közül, akik 1943-ban is kerettagok voltak. Ebből eredően több újonc is ekkor debütált a nemzeti csapatban, köztük Lakat Károly, Illovszky Rudolf, Hidegkuti Nándor és Puskás Ferenc.
Egészen pontosan a második, 1945. augusztus 20-án lejátszott mérkőzésen kaptak lehetőséget mind a négyen első alkalommal a magyar válogatottban.
Közülük Puskás Ferenc alkotott igazán maradandót, aki már a 12. percben megszerezte a vezetést a mieinknek – nem sok játékos lehet, aki ennél rövidebb idő alatt szerzett gólt első válogatott mérkőzésén. Egy percre rá, a 13. minutumban jött is a második magyar találat, hiszen Szusza Ferenc is mattolta az osztrák kapust. A 15. percben már 3:0 állt az eredményjelzőn, hiszen Zsengellér Gyula is betalált az ellenfél hálójába.
A 22. percben szépítettek az osztrákok Kominek révén, ám még a félidő vége előtt visszaállt a háromgólos különbség, mivel a 38. minutumban Vincze Gyula talált a kapuba, aki később Vincze II. néven vált ismertté a sportsajtóban. Mielőtt még azt hihette volna az Üllői úti stadionba kilátogató 20 000 néző, hogy 4:1-gyel vonulnak le a szünetre a felek, a 44. percben ismét szépített az osztrák csapat, így 4:2-es magyar vezetéssel fordultak rá a második félidőre.
A szünetet követően már csak egy gólt láthatott a közönség, de az magyar találat volt: hullámzó játék után az 56. percben a balszárny szép támadást vezetett. Zsengellér kapta a labdát, pompásan tette ki Szuszának, aki hajszállal a kifutó Ploc előtt érte el a labdát, kicselezte a kapust is és majdnem az ötös balsarkáról a hálóba bombázott. Ezzel alakult ki az 5:2-es végeredmény.
Ami Puskás Ferencet illeti, a korai gól után is aktív maradt, hiszen a korabeli tudósítás szerint sok magyar támadásban vállalt szerepet. A bal oldalon és a beadásoknál is nehezen tudták tartani őt az osztrákok, s akár több gólig is juthatott volna. Ezen a mérkőzésen már lehetett látni, hogy a Kispest fiatal csatára előbb-utóbb a magyar, de akár a nemzetközi labdarúgás legnagyobb alakja is lehet. Akik ezt így gondolták, nem tévedtek, hiszen az ötvenes évek Aranycsapatának kulcsfigurájaként, majd az 1956-os forradalmat követően a Real Madrid labdarúgójaként valóban a világ legjobbja volt.
Ez az ember pontosan nyolcan évvel ezelőtt szerepelt először a magyar válogatottban, melyben 1956-ig összesen 85 alkalommal lépett pályára és 84 gólt szerzett, közte olyan legendás találatokat, mint pl. az angolok elleni 6:3-as diadal során. Szinte mindent megnyert, ami akkoriban a nemzeti csapattal meg lehetett nyerni, egyedül a világbajnoki trófea hiányzik nagyon ebből a gyűjteményből, pedig attól is csak karnyújtásnyira volt 1954-ben.
Nem Puskás Ferenc volt az egyetlen, aki nyolcvan évvel ezelőtt mutatkozott be a magyar sportszerető közönségnek. Ez az osztrákok elleni mérkőzés volt ugyanis Szepesi György első közvetítése a rádióban. Őt sem kell nagyon bemutatni senkinek, hiszen hosszú évtizedeken át volt meghatározó szereplője a hazai sportmédiának és az Aranycsapat diadalait is rendre ő közvetítette. Sokan az Aranycsapat 12. tagjaként emlegetik. Bár pályafutásának vannak árnyoldalai is, így ügynökmúltja és az 1956-os forradalom első óráiban játszott ellentmondásos szerepe, de az vitathatatlan, hogy nagyon sok éven keresztül elképzelhetetlen volt nélküle egy labdarúgó-közvetítés, mint ahogy az olimpiákról is rendszeresen tudósított.
Nyolcvan éve, 1945. augusztus 20-án kezdődött el a magyar sport két nagy személyiségének pályafutásában az a szakasz, ami aztán meghatározó volt az életükben és elhelyezte őket a sporttörténelemben.
A kiemelt kép forrása: Sportudvar-archívum