Röplabda, kosárlabda, kerékpár – Hétvégi Összefoglaló

A legnagyobb nyári hőség közepette sincs leállás a hazai sportéletben: a hátunk mögött hagyott hétvégén férfi és női röplabda-válogatottunk is Európa-bajnoki selejtezőt játszott. A férfi kosárlabdázók a vb-előselejtezőben igyekeztek javítani, míg Valter Attila Lengyelországban szerepelt az ottani kerékpáros körversenyen. A Hétvégi Összefoglaló eme cikkében minderről olvashatsz, tarts velem!

Női röplabda: Sorozatban hatodszor Eb-résztvevő a magyar válogatott

Már a mérkőzés előtt megkezdődött az ünneplés Nyíregyházán, mégpedig abból az alkalomból, hogy éppen 25 évvel ezelőtt nyert először bajnokságot a helyi női röplabdacsapat, a találkozó előtt a játékosokat és a szakvezetőket köszöntötték.

De persze nem csak ezt akarta ünnepelni a nézősereg, hanem a dánok elleni győzelmet, amely egyben a jövő évi Európa-bajnokságra való kijutást jelentené, hiszen hét ponttal biztosan a legjobb öt csoportmásodik közé kerülnének a mieink.

Sőt, a többi találkozó eredményétől függően még egy 3:2-es vereség is beleférne a kijutásba, az más kérdés, hogy ha hazai pályán nem tudja legyőzni Európa Liga-ezüstérmes csapatunk a dánokat, akkor megérdemelné-e egyáltalán az Eb-részvételt? De igazából nem is nagyon volt idő foglalkozni ezzel, mert szépen bekezdtek a mieink és gyorsan négypontos előnybe kerültek. Hiába, az a pályán is egyértelműen látszott, hogy a dánok nem egy belga kaliberű csapat, és 9:4-nél időt is kért a vendégek szövetségi kapitánya. A játék képe azonban ezt követően sem változott, bár időnként be-becsúszott egy-egy hiba a játékba, ám rendre gyorsan sikerült javítani. Petrenkó Brigitta két ászával kilenc pontra nőtt a különbség a végjáték kezdetekor, a végén pedig 11 szettlabdája is lehetett volna a mieinknek, de az ebben a játszmában 8 pontig jutó Németh Anett bombájával már az elsőt sikerült kihasználni.

A második felvonás elején viszont szépen tartották a mieinkkel a lépést a vendégek – a maroknyi, de annál lelkesebb dán szurkoló örömére – sőt, egy sikeres challenge-re is szükség volt ahhoz, hogy ne tudják átvenni a vezetést. Ezt követően 4:4 után kezdett újra nyílni az olló, és rövidesen megnyugtató, öt-hatpontos előnyre tettünk szert. A végén Kump Alíz ászával tíz szettlabdánk is volt, ám megint elsőre sikerült kihasználni.

Egy pont már megvan, de az i-re fel is kell tenni a pontot, márpedig a vendégek nem akarták olyan olcsón adni a bőrüket: a harmadik szett elején két ponttal is vezettek. A mieink azonban felvették a kesztyűt és gyorsan fordítottak, de most nem sikerült ellépni 12:12-ig, mert utána viszont sorozatban kilencszer mattoltuk a dánokat, és ez gyakorlatilag eldöntötte a játszmát, a meccset és az Eb-kijutásunkat is.

A végén kilenc szettlabdából Glemboczki Zóra bombájával megint sikerült beütni az elsőt és kezdődhetett az ünneplés: sorozatban hatodszor is Európa-bajnoki résztvevő a magyar női röplabda-válogatott!

Férfi röplabda: Sima vereség a törököktől

A tisztes helytállás jegyében lépett pályára a magyar férfi röplabda-válogatott szombaton kora este Nyíregyházán, a törökök elleni Európa-bajnoki selejtezőn. Egyrészt, a riválist sokkal magasabb szinten jegyzik, mint a mieinket, mert bár a magyar csapat ezüstérmet szerzett az Ezüst Európa Ligában, a vendégek ezalatt két „osztállyal” feljebb, a Nemzetek Ligájában vitézkedtek. Ráadásul Nagy Péter szövetségi kapitány betegség miatt nem számíthatott az Európa Liga-csapat rutinos feladójára, Keen Cameronra, sérülés miatt pedig a center Cziczlavicz Dávidra sem, s ezek még inkább csökkentették a mieink esélyeit.

Ennek ellenére nem kezdték rosszul a meccset a mieink, eleinte még vezettek is, de aztán a szett közepén már kidomborodott a vendégek nagyobb tudása. Előbb öt, majd nyolc pont volt a törökök előnye, s ugyanennyi szettlabdájukból mindjárt az elsőt kihasználták egy ásszal. Bár a második felvonás 3:0-s török vezetéssel indult, innen még sikerült visszazárkózni. Ebben a szettben 9:8 után kezdtek meglépni, s a forgatókönyv sajnos hasonló volt, mint az elsőben: Ezúttal előbb négy, majd hat, végül kilenc volt a különbség, s ezúttal is egyből lezárták a játszmát egy ásszal.

A harmadik szettben 6:1-re húztak el az elején, s bár kettőre még sikerült feljönni, de hiába küzdött a magyar csapat, ezt követően már esélyük sem volt. Tíz meccslabdájuk is volt a vendégeknek, s bár most nem sikerült ásszal zárni, sőt a nyitásuk után a hálóban landolt a labda, a következő labdamenetben egy centertámadással befejezték a találkozót.

A mieink ezzel a vereséggel már matematikailag is elvesztették esélyüket az Eb-re való kijutásra, s vasárnap Dániában fejezik majd be a selejtezősorozatot, a csoport első helyéről azonban várhatóan a szerdai török–dán találkozó dönt majd.

„Nem voltunk megilletődöttek, a hozzáállás is rendben volt, összességében bátran játszottunk egy szorosabb meccset, mint egy évvel ezelőtt” – kezdte értékelését az MTI-nek ifjabb Nagy Péter.

A szövetségi kapitány kiemelte, amiatt bosszús, hogy játékosainak minden szettben volt három-négy taktikai fegyelmezetlensége, mert azok a pontok, amiket így elveszítettek, „sokat jelentettek volna”.

„Rutinban, fizikális képességekben ennyivel jobb a török csapat, de remélem, a játékosaim tanultak ebből a meccsből is, és látják, hogy ami hiba mondjuk az Extraligában belefér, az itt már egyáltalán nem” – mondta a tréner.

Nagy külön kiemelte Tóth Kristófot, aki annak ellenére teljesített remekül, hogy a szezon közben alig játszott a klubjában, és a válogatott program első felében is jobbára a cserék között kapott helyet.

„Három hete volt arra, hogy mentálisan és lelkileg is készen álljon egy ilyen színvonalú mérkőzésre, ami 19 évesen egyáltalán nem könnyű” – fogalmazott az edző.

A vasárnapi, dánok elleni zárásra előre tekintve kiemelte, a cél ott is az lesz, hogy a tavalyinál szorosabb meccset játszanak a skandináv riválissal, amely ellen a realitásokat nézve már egy részsiker is nagy dolog lenne.

„Persze nem feltett kézzel lépünk majd pályára, de igyekszünk a srácoknak reális célokat kitűzni, ami nem nyomja össze őket” – zárta ifjabb Nagy Péter.

Férfi kosárlabda: Sikerült javítani a macedónok ellen

Azt vártuk a magyar férfi kosárlabda-válogatottól, hogy kiköszörüli a romániai csorbát Szolnokon, és ha nem is gálázva, de valahogyan megveri Észak-Macedóniát a világbajnoki előselejtezőben. Ehhez persze több szívvel és nagyobb önbizalommal kellett játszaniuk legjobbjainknak a szerdainál, arról nem is beszélve, hogy végig, negyven percen át bírják a magas intenzitású kosárlabdát. Nos, nem kellett csalatkoznunk, mi több, gálát láthattunk.

Benke Szilárd és Meleg Gergő bevethetővé vált, nőttek tehát Gasper Okorn szövetségi kapitány variációs lehetőségei. A bemutatásnál már egészen jó hangulat uralkodott a Tiszaligeti Sportcsarnokban, és a kezdésre sem lehetett panasz, harcosan vágtak neki a küzdelemnek a mieink, bár az első támadásnál négy dobást is elhibáztak, a következőben Perl Zoltán betalált. Váradi Benedek passzából Nathan Reuvers zsákolt, Golomán György senkinek nem adott esélyt a lepattanóknál, és a közönségkedvenc Pallai Tamás is betalált triplából. A vendégeknél sokáig egyedül a honosított amerikai Jacob Wiley szerzett pontot, akinek öt NBA-mérkőzés is van a háta mögött. Két perccel a negyed vége előtt azért feljöttek 18–17-re az üzemi hőfokot elérő látogatók, sőt, támadhattak a szünet előtt a vezetésért, szerencsére lejött a messzi triplájuk. Benke hármasával és labdaszerzése utáni zsákolásával, valamint Pongó Marcell pontjaival hamar visszaállt a világ rendje, megléptünk 17-tel, méghozzá egy 16:0-s rohanással. Okorn mester ezen fokon izzott, felszántotta a neki kijelölt zónát, ez a produkció most összehasonlíthatatlanul jobban nézett ki az előzőnél.

Nyilván a különbséget is kellett hajszolni, a félidei 53:37-re ebből a szempontból nem lehetett panaszunk. Golomán csodás zsákolásával a 25. percre közé tettünk húszat, innentől kezdve a feladat annyi volt, hogy ne lankadjon a figyelem és a fegyelem. A macedónokban mondjuk a fordításra semmi szín alatt nem láttuk az energiát, ettől még izgulóssá tehették az utolsó periódust. Tehették volna.

A pályára lépő fiatalabb játékosaink ezúttal kitettek magukért, Filipovics Stefan, Meleg és Pallai tisztességgel helytállt. Nem bántuk, hogy a rivális két legjobb játékosa nem jött el hazánkba, ám ezen a napon talán ők sem állítottak volna meg minket. Filipovics estében is betalált, Váradi bravúros hármast szórt, 75:51-re vezettünk nyolc perccel a vége előtt. Közelítettünk a harminc pontos differenciához, majd Pallai saroktriplájával átléptük a küszöböt (84:53), s a száz pontot is csaknem elérve 38 ponttal győztünk.

A magyar legénység el tudta hitetni a publikummal, hogy a románok elleni idegenbeli kudarc csak kisiklás volt, de az észak-macedónok elleni diadalnak akkor lesz igazi értéke, ha jövő szombaton Romániát is felülmúljuk Szolnokon. A helyzetünk a továbbjutás szempontjából mindenesetre rögtön megnyugtatóvá vált, hiszen hármasunkból ketten is kvalifikálnak a világbajnoki selejtezőbe.

Kerékpár: Valter Attila jó eredménye Lengyelországban

A wieliczkai sóbánya közelében ért véget a 2025-ös Lengyel kerékpáros körverseny. A különleges helyszín az amerikai Brandon McNultynak hozott szerencsét, aki a környéken megrendezett 15 kilométeres egyéni időfutamon aratott sikerével az összetettet is megnyerte. Vasárnapi átlagsebessége 51.665 kilométer per óra volt az első két kilométeren emelkedő útvonal egészén.

A záró etapot sárga trikóban teljesítő monacói Victor Langellotti 46 másodpercet kapott, így „elsüllyedt” a mezőnyben, visszacsúszva az ötödik helyre.

Valter Attila Wieliczkában a 78. lett, másfél percet kapott a szakaszgyőztestől, ám az egyhetes verseny végelszámolásában még így is sikerült megőriznie a 23. pozíciót. A jövőre már a Bahrain-Victorious csapatában tekerő magyar bringásnak ez 2025-ben a negyedik egyhetes versenye volt a nemzetközi elitsorozatban, ez a mostani eredménye „egyéni csúcs”. Az áprilisi Baszk körversenyen a 27. lett, előtte márciusban a Tirreno–Adriaticón az 56. helyen zárt, a júniusi Critérium du Dauphinén pedig főként csak segítő volt, úgy lett a 110. Attila a Visma-csapat legjobbja lett a lengyel körön ezzel a 23. helyezéssel, vagyis nem kezdte rosszul utolsó hónapjait a holland csapatnál.

A kiemelt kép forrása: origo.hu

Szólj hozzá!