Komoly évfordulót ünnepel ma az autósport világa: napra pontosan háromnegyed évszázaddal ezelőtt rendezték az első Forma-1-es futamot. A Visszapillantó rovat föleleveníti a világbajnokság elindulásához vezető okokat, s az első, silverstone-i verseny történetét.
Az elérhető feljegyzések szerint a történelem első autóversenyét 1894-ben Franciaországban rendezték. Tizenkét évvel később ugyanott került sor az első nagydíjra is, amelyet Szisz Ferenc, a Renault magyar származású versenyzője tudott megnyerni. Az autóversenyzés tehát több mint 130 éves múltra tekint vissza.
Azt, hogy mennyire népszerű volt már a XX. század első felében is az autózás, jól mutatja, hogy az I. világháború sem tudta megtörni a fejlődést, hiszen 1921-ben sor került az első Olasz Nagydíjra, 1922-ben pedig már nemzetközi szabályokat hoztak az autóversenyzésben – akkor vezették be a 2 literes határt, vagyis egy versenyautó motorjának lökettérfogata legfeljebb ennyi lehetett. Mai nyelvezettel: 2 literes maximum teljesítményre voltak képesek a korabeli versenygépek. Ez a szabály négy évig volt életben, 1926-ban ugyanis 1.5 literre csökkentették a felső határt, mígnem 1928-ban eltörölték, tehát onnantól kezdve szabad volt a vásár, bármekkora teljesítményű motort lehetett építeni.
Az autósport népszerűsége töretlen volt, s Európa egyre több országában rendeztek nagydíjakat: Belgiumban 1925-ben, Nagy-Britanniában és Németországban 1926-ban, Monacóban 1929-ben, míg Magyarországon 1936-ban került sor az első Grand Prix-versenyre.
Azonban nem csak az öreg kontinensen ismerték föl igen hamar az autóval történő versenyzés örömét, hiszen Észak-Amerikában is már a századforduló tájékán rendeztek versenyeket. Az Indy 500-at, vagyis az Indianapolisban rendezett 500 mérföldes versenyt először 1911-ben tartották meg – ez a verseny azóta is minden évben megrendezésre kerül az amerikai formaautós széria, az IndyCar keretén belül, az idei futamra május 25-én kerül sor.
A harmincas években is folytatódott a fejlődés, annyi eltéréssel, hogy akkor már nem annyira a francia, hanem sokkal inkább a német autógyárak, közülük is elsősorban a Mercedes-Benz és az Auto Union, a mai Audi elődje domináltak – aki nem ilyen gyártmányú autóval indult egy komoly versenyen, annak nem sok esélye volt.
A II. világháború természetesen az autós életet is alaposan hátráltatta, ám közvetlenül a harcok befejeződése után, még 1945-ben újra rendeztek versenyt. 1946-ban kezdődött meg a komoly nemzetközi szintű szervezkedés az autósport világában, hiszen az addig több irányító testület az 1904 óta működő Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) égisze alatt egyesült, vagyis onnantól kezdve ez az egyedüli nemzetközi szervezete az autóversenyzésnek.
Az FIA irányításával került bevezetésre 1948-ban a Formula-1, magyarosan Forma-1 géposztály. Az ide tartozó, nyitott pilótafülkéjű versenyautóknak kompresszor használata esetén legfeljebb 1.5, anélkül legfeljebb 4.5 literes motorjuk lehetett. Az új technika csakhamar fölkeltette szinte minden, akkoriban komolynak számító autógyártó figyelmét, s már 1950-et megelőzően is rendeztek olyan nagydíjakat, amelyeken ilyen kocsik és sofőrjeik küzdöttek meg egymással.
Akkora népszerűségre tettek szert az F1-es versenygépek, hogy az FIA úgy döntött: 1950-től évente kiírja a géposztály világbajnokságát. Sokáig formálódott a mezőny és a naptár is. Még 1950 áprilisában négy futamot rendeztek, amelyek amolyan tesztversenyeknek számítottak a világbajnokság májusra időzített kezdete előtt.
Végül összesen hét futamra került sor az első szezonban. A naptár részét képezte az Indy 500 is, tehát, aki ott elindult, annak eredményét a Forma-1-es pontversenybe is beszámították. Ez volt az első szezon egyetlen Európán kívüli versenye, hiszen emellett Svájcban, Franciaországban, Belgiumban, Olaszországban és Monacóban rendeztek futamot.
A szezonnyitóra, vagyis a Forma-1 történetének első versenyére napra pontosan 75 évvel ezelőtt, 1950. május 13-án került sor Silverstone-ban, ahol egy világháborús repülőtér területén alakították ki a versenypályát. A Brit Nagydíjon eredetileg 22-en vettek volna részt, ám Felice Bonetto kihagyta az időmérőt, így a versenyen sem állhatott rajthoz.
Ami a gyártókat és csapatokat illeti, az Alfa Romeo, a Maserati, a Talbot, az ERA és az Alta képviseltette magát. A mezőny közel fele, szám szerint kilenc versenyző brit volt, utánuk a franciák következtek, akik négyen voltak. Volt két olasz (róluk még bőven lesz szó), valamint egy-egy argentin, belga, ír, monacói, svájci és elsőre talán meglepőnek tűnhet, de egy thai versenyző is. Bizony, nem Alexander Albon az első képviselője a délkelet-ázsiai országnak, hiszen Bira herceg, a királyi család tagja is ott volt az első F1-es futam rajtrácsán. Egészen 1954-ig indult futamokon, legjobb eredménye pedig két 4. hely volt.
Ami a mezőny ismertebb tagjait illeti, ott volt Silverstone-ban az argentin Juan Manuel Fangio (Birával együtt a Forma-1 történetének első nem európai indulói), aki az áprilisban rendezett négy tesztversenyből kettőt is megnyert. Számolni kellett a két olasszal: Nino Farinával és Luigi Fagiolival is, akik Fangióhoz hasonlóan az Alfa Romeo igen ütőképes technikáját kapták maguk alá. Az olasz gyártó összesen négy autót vitt el a Brit GP-re, hiszen a hazaiak versenyzője, Reg Parnell is egy Alfa Romeót kormányozhatott.
Az már az időmérőn kiderült, hogy az Alfa Romeóval senki sem tudja fölvenni a versenyt, tehát szinte biztosra lehetett venni, hogy az olaszok egyik versenyzője fog győzedelmeskedni a nem éppen brit időjárásban: verőfényes napsütésben megrendezett futamon. Hozzá kell tenni, hogy az őskorban sokkal több meghibásodás történt az autókkal verseny közben, mint manapság, s ez volt igaz a Forma-1 legelső futamára is.
A 21 indulóból 10-en sem látták meg a kockás zászlót, két kivétellel mindenki valamilyen műszaki probléma miatt esett ki. Közéjük tartozott Fangio is, aki nyolc körrel a 70 körös verseny leintése előtt olajszivárgás miatt kényszerült föladni a futamot. Pedig a verseny nagy része arról szólt, hogy Fangio, Farina és Fagioli ide-oda előzgették egymást, hogy szórakoztassák a közönséget, meg azért önmagukat is. Annyira kilógtak ők hárman ebből a mezőnyből, hogy senkire sem kellett figyelniük, csak egymásra.
Végül Nino Farina látta meg elsőként a kockás zászlót, vagyis ő lett a Forma-1-es világbajnokság történetének első futamgyőztese, aztán később első világbajnoka is, hiszen Svájcban és a hazai szezonzárón is ő volt a legjobb, így a hozzá hasonlóan három győzelemig jutó Fangiót három ponttal megelőzve megnyerte az 1950-es világbajnoki küzdelmet. Ez volt az olasz első, egyben utolsó vb-címe is, hiszen az 1950-es évek nagy részét Fangio uralta, aki öt világbajnoki címig jutott négy különböző csapattal (Alfa Romero, Maserati, Mercedes, Ferrari) – ennyi különböző autót vezetve senki más nem tudott vb-címet szerezni.
Farina mögött a 2. helyen Luigi Fagioli végzett, aki 2.6 másodperccel maradt le honfitársa mögött. A 3. helyre – Fangio kiesése után – a hazaiak nagy örömére Reg Parnell ért oda, aki 52 másodpercet kapott a győztestől. Ő volt az utolsó, aki körön belül ért be, ugyanis a 4. helyen végzett francia Yves Giraud-Cabantous kettő kört kapott a győztestől!
A Forma-1 első, nem túl eseménydús futamán az első öt kapott pontot 8-6-4-3-2 leosztásban. A leggyorsabb körért bónuszpont járt – ezt Farina zsebelte be, aki triplázott, hiszen az élről rajtolt és győzött. Az olasz tehát kilenc egységgel zárta a hétvégét.
Ezzel a versennyel kezdődött meg tehát egy történet, amely mind a mai napig tart, s a hétvégén Imolában folytatódik. Nagyon nehéz lenne összefoglalni a Forma-1 75 évét egy cikkben, de lehet, hogy még tízben is, éppen ezért most nem vállalkozom erre. Az tény és való, hogy az autósport elitkategóriájáról beszélünk, amely gyakorlatilag születésétől fogva kiérdemelte ezt a titulust, hiszen vezető szerepe sosem volt megkérdőjelezhető, s jó eséllyel a következő évtizedekben sem lesz az.
Reméljük, hogy a sorozat centenáriumát is megéljük majd 2050-ben.
A kiemelt kép forrása: Getty Images/2005 Getty Images/Hulton Archive