A Vatikán sportélete

Elsőre talán nem is gondolnánk, de a világ egyetlen teokratikus, vagyis egyházi alapon szerveződő államában, a Vatikánban sem csak a vallásgyakorlásról szólnak a mindennapok. A városállamnak ugyanis egyre nagyobb sportélete is van. Az elmúlt években már annak lehetősége is fölmerült, hogy az olimpián szerepeljenek vatikáni sportolók, akik elsősorban a sportos életmódot folytató egyházi személyekből és a Svájci Gárda tagjaiból kerülnek ki. Az alábbiakban bemutatom, milyen sportágakat űznek a Vatikánhoz tartozó emberek, s milyen versenyeken szerepeltek már vatikáni indulók.

A Vatikán mindössze 0,44 négyzetkilométeren terül el, s rendkívül beépített területe van, ezért sportpályák nem férnek el benne. A Vatikánban mintegy ezren élnek, elsöprő többségben vallási személyek, így pl. papok. Itt kaptak szálláshelyet ugyanakkor a pápai testőrség, a Svájci Gárda katonái is. Bár manapság nem nagyon kell kemény fellépést foganatosítaniuk, hanem sokkal inkább reprezentatív szerepük van, de fölkészültnek kell lenniük arra, ha mondjuk valaki megtámadná a pápát, vagy bárki mást a Vatikánban, akkor erélyesen közbe tudjanak lépni. Ezért fizikailag megfelelő edzettségi állapotban kell lenniük folyamatosan, így nem meglepő, hogy a sportoló vatikáni emberek nagy részét a svájci gárdisták teszik ki. Mellettük azonban egyházi személyek, dolgozók is egyre nagyobb számban folytatnak valamilyen sporttevékenységet szabadidejükben valahol Rómában, vagy akár otthon.

A sport manapság a katolikusok körében az érzékenyítés eszköze az egészség életre nevelés terén, hiszen sosem késő elkezdeni. A Vatikánban 2004 óta foglalkoznak hivatalosan is a sport szerepével, mivel Szent II. János Pál pápa abban az évben hozta létre az Egyház és a Sport névre keresztelt szekciót a világi ügyekkel foglalkozó pápai tanács dikasztériumának keretében.

Azóta egyre több sportágban jöttek létre vatikáni csapatok, s az egyéni versenyszámokban is lehetett találkozni a pápai állam zászlaja alatt induló sportolókkal.

Természetesen a világ legnépszerűbb sportága, a labdarúgás is azon játékok közé tartozik, amelyeket űznek a Vatikánhoz kötődő emberek. A Vatikánnak férfi és női labdarúgócsapata is van. A férfi együttes a Svájci Gárda tagjaiból, valamint a Vatikánban dolgozó, többségében olasz állampolgárságú hivatalnokból áll. A csapat első mérkőzését 1985-ben az osztrák újságíró-válogatott ellen játszotta és 3:0-ás győzelmet aratott. Még ugyanabban az évben az ENSZ-válogatottal is összemérték erejüket, annak 3:3 lett a vége. Ezután – a föllelhető adatok tanúsága szerint – legközelebb 1994-ben a San Marinó-i amatőrválogatott ellen lépett pályára a vatikáni együttes, s játszott 0:0-ás döntetlent. Az első vereséget 2010. október 23-án az olasz pénzügyi ügyészség csapata ellen szenvedték el – 0:1 lett a vége.

A vatikáni válogatott legnagyobb hivatalos győzelme a kínai U23-as nemzeti csapat ellen 2008 októberében aratott 4:3-as siker volt, míg a legnagyobb nem hivatalos győzelem a már említett osztrák újságírók elleni diadal. A legnagyobb hivatalos vereség elég csúnya volt, hiszen 2011-ben 9:1-re kaptak ki a palesztin válogatott otthonában, de a legnagyobb nem hivatalos vereség ennél is durvább volt, mivel 2016 augusztusában 21:4-re maradtak alul a Borussia Mönchengladbach csapatával szemben. A vatikáni férfi válogatott tavaly októberben játszott utoljára. Eddig összesen 31 mérkőzése volt, ezekből 8-at megnyert, 13-at elvesztett és 10 alkalommal ért el döntetlent.

Van egy nyolccsapatos bajnokság, amelyben a Vatikán különböző intézményeinek együttesei szerepelnek. Van saját csapata többek között a Vatikáni Múzeumnak, a Lateráni Egyetemnek, a Vatikáni Apostoli Levéltárnak. A svájci gárdisták csapata FC Guardia néven fut.

Albert monacói herceg üdvözli a vatikáni férfi labdarúgó-válogatott játékosait egy Monaco – Vatikán válogatott mérkőzés előtt – Monacónak a népszerű klubcsapata mellett amatőr nemzeti együttese is van (A kép forrása: By InfattiVedeteCheViDice – Own work, Public Domain, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=29959479)

A bajnokság és a válogatottak mellett a Vatikán 2007 és 2019 között minden évben rendezett amolyan mini világbajnokságot Clericus Kupa néven. Ezen a tornán a világ minden tájáról Rómába és a Vatikánba érkezett teológiai hallgatókból verbuvált csapatok szerepelhettek. Voltak intézményeket képviselő együttesek és nemzeti alapon szerveződött alakulatok egyaránt, így pl. a braziloknak, valamint az amerikai és kanadai hallgatóknak is volt saját csapatuk. A kupát a legtöbbször, négyszer a Collegio Urbano, azaz a Pápai Városi Egyetem csapata nyerte meg – ők győztek a máig legutolsó, 2019-es kiírás döntőjében is. Három-három alkalommal volt kupagyőztes a Redemptoris Mater és a Pápai Észak-Amerikai Főiskola csapata. A Krisztus Légiója Kongregáció csapata kétszer, a Pápai Gergely-egyetem pedig egyszer ünnepelhetett győzelmet.

A kupa különlegessége volt, hogy a sárga és a piros lapok mellett kék lapot is felmutathattak a játékvezetők – amelyik játékos ilyen lapot kapott, öt percig nem játszhatott sportszerűtlen játéka miatt.

A Clericus Kupát utoljára 2019-ben rendezték meg, azóta nem került rá sor.

A Vatikán családi napjain már hosszú évek óta rendeznek férfi focimeccseket, 2018 óta viszont női mérkőzésekre is sor kerül. 2019-ben jött létre a vatikáni női labdarúgó-válogatott, amely első mérkőzését az AS Roma együttesével játszotta. Maga az összecsapás nem sikerült túl jól, hiszen a rómaiak 10:0-ra nyertek, de így is nagy kilométerkő volt a vatikáni női labdarúgás történetében ez a mérkőzés.

Nem kerülték el azonban a botrányok sem a csapatot, hiszen 2019 júniusában az osztrák harmadosztályú Mariahilf csapatával lett volna egy mérkőzés Bécsben a klub fönnállásának huszadik évfordulója alkalmából, csakhogy a vatikáni himnusz lejátszása alatt az osztrák együttes több játékosa is fölhúzta mezét, amely alatt egy olyan póló volt, melyen abortuszpárti üzenetek szerepeltek, miközben a lelátón abortusz- és LGBT-párti szlogenek kerültek kifüggesztésre. A vatikániak tiltakozásképpen levonultak a pályáról, a mérkőzés elmaradt. A női együttesnek az elérhető adatok szerint eddig három mérkőzése volt, az utolsó 2023-ban, de mind a hármat elveszítette.

Padelezni és tékvandózni is lehet

Az évek során többször fölmerült az a gondolat, hogy a Vatikáni Labdarúgó Szövetség csatlakozna-e az európai és a nemzetközi föderációhoz, ám kitartanak amellett a városállamban, hogy amatőr szinten szeretnének focizni, márpedig egy komolyabb nemzetközi szervezetbe történő belépéssel el kellene indulni a profizmus útján, amit nem akarnak vállalni. Fölvetődött, hogy a ConIFA-ba lépjen be a Vatikán, ám ezt politikai okokból utasították vissza, mert ez a szövetség számos, vitatott hovatartozású és szakadár terület válogatottját és szövetségét foglalja magában, a Vatikán pedig nem szeretne diplomáciai konfliktusokba keveredni emiatt.

Nem csak foci van a világon – ez igaz a Vatikánra is. Bármennyire is hihetetlennek hangozhat, de a Vatikánnak már 2013 óta van férfi krikett-válogatottja is. A hivatalosan Szent Péter Krikett Klub néven működő egyesület ötletét John McCarthy, Ausztrália korabeli vatikáni nagykövete vetette föl. 2014-re állt össze az első csapat, melyet ausztrál, indiai, angol, bangladesi, pakisztáni és új-zélandi játékosok alkottak. Az együttes Rómán kívül már játszott Angliában és Portugáliában is. Egyik angliai túrája során az anglikán egyház csapatával is megmérkőzött, s a sportesemény kiváló eszköze volt a vallásközi párbeszéd erősítésének is.

Ferenc pápa egy kosárlabda-bemutató keretében pörgette meg a labdát (A kép forrása: By Centro Televisivo Vaticano – Archivio, CC BY 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=147923497)

Az egyéni sportágak közül az atlétikában egyre jelentősebbnek mondható a vatikáni jelenlét. 2019-ben alakult meg az állam atlétikai szövetsége, melynek fölállítását maga Ferenc pápa kezdeményezte. A szövetségnek mintegy hatvan tagja van, köztük svájci gárdisták, papok, múzeumi dolgozók, karbantartók, de tiszteletbeli tagságot kapott két afrikai muzulmán bevándorló is.

A Kultúra Pápai Tanácsa, mely a vatikáni sportügyekért is felelős, megállapodást kötött az Olasz Olimpiai Bizottsággal, amelynek keretében a vatikáni atléták az olasz csapat tagjaiként szerepelhetnek nemzetközi versenyeken, akár az olimpián is.

Az első komoly vatikáni sportsiker is az atlétikához kötődik, hiszen Don Vincenzo Puccio szicíliai pap a 2019-es Messina Maratonon 2:31:53 perces idővel a 2. helyen végzett.

A Vatikán 2021-ben részt vett az európai kis országok atlétikai bajnokságán San Marinóban. A csapat négy versenyszámban: gerelyhajításban, 400 méteren, 3000 méteres akadályfutásban, valamint férfi 4×400-as váltóban volt érdekelt. Az indulók között voltak vatikáni rendőrök, tűzoltók, valamint a római Bambino Gesú gyermekkórház technikusa és két vatikáni egyetemi hallgató. A Vatikán ugyanabban az évben az európai kis országok játékán is indult, ahol a kontinens miniállamai és néhány nagyobb, de alapvetően kis országa számos sportágban méri össze erejét egymással. Legközelebb éppen május végén Andorrában kerül sor az eseményre, de arról, hogy lesznek-e vatikáni indulók, nem tudni.

A Nemzetközi Kerékpár Unió (UCI) 2021-ben 200. tagként fölvette a Vatikánt – ez az első sportág, ahol a pápai állam tagja lett egy nemzetközi szövetségnek. 2022 és 2024 között minden évben volt egy vatikáni indulója a férfi országúti világbajnokság mezőnyversenyének egy bizonyos Rien Schuurhuis személyében. Állampolgárságát tekintve holland, ám amiatt, hogy a szentszéki ausztrál nagykövetet vette feleségül, s alkalmazottként a Vatikánnak dolgozik, ezért megkapta a lehetőséget, hogy vatikáni színekben induljon. Egyszer sem ért célba, s karrierjének korábbi szakasza sem bővelkedett nagy sikerekben, hiszen legjobb eredmény két szakaszgyőzelem volt a 2019-es tahiti körversenyen, 2021-ben pedig a 40. helyen végzett a holland időfutam-bajnokságon. A Vatikán és a kerékpársport kapcsolata egyébként egészen 1974-ig nyúlik vissza, ugyanis abban az évben a Szent Péter térről rajtolt a Giro d’Italia olasz háromhetes körverseny.

A küzdősportok is jelen vannak a Vatikánban, egészen konkrétan a Magyarországon is egyre népszerűbb és eredményesebb tékvandó. 2021-ben, mindössze egy hónappal a kerékpár után a koreai eredetű küzdősport nemzetközi szövetsége is fölvette tagjai közé a Vatikánt. Ennek ellenére tavalyig egyetlen nemzetközi versenyen sem szerepelt vatikáni sportoló, ugyanakkor az egyetemi, főiskolai hallgatók számára tékvandóedzéseket is szerveznek a sportfoglalkozások keretében.

Szintén egyre ismertebb és kedveltebb világszerte a padel, amelynek vatikáni szövetsége már 2018 novembere óta létezik. 2022-ben a nemzetközi föderáció tagjává vált a Vatikán, s tavaly indulhatott az Európa-bajnokság selejtezőjében. Emellett szintén a múlt évben szerepelt az európai kisállamok számára kiírt padel-bajnokságon is Luxemburgban.

Amit még a Vatikán sportéletével kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy 2022-ben két sportoló indulhatott a miniállam színeiben a Mediterrán Játékokon. Közülük végül Sara Carnicelli teljesítette a női félmaratont, s nem is vallott szégyent, ugyanis 1:17:21 perces idejével a 9. helyen futott be.

Vannak tehát bíztató jelek, amelyek alapján nem zárható ki teljesen, hogy egyszer az olimpián is látunk majd vatikáni sportolókat – olasz színekben, ugyanis a Vatikánnak olimpiai bizottsága egyelőre nincs. Ki tudja, talán a következő pápa idején ennek megalapítására is sor kerül.

A kiemelt kép forrása: theguardian.com

Szólj hozzá!