
Oscar Piastri nyerte a Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel tovább növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben üldözői: Lando Norris és Max Verstappen előtt. Norris a 2. helyen végzett, míg az élről induló Verstappent végül George Russell is maga mögé utasította, így csak 4. lett. Nagyon jó hétvégét zár a Williams, ellenben a Ferrari nagyon rosszat. Az alábbiakban értékelem a Miamiban történteket!
POZITÍVUMOK
Piastri sima győzelme
Oscar Piastri csupán a 4. helyről kezdhette meg az 57 körös miami száguldást, ám szerencsésen jött ki a rajt utáni tülekedésből, s nem sok kör kellett ahhoz, hogy az élre álljon. Egészen konkrétan a 14. körben ment el az addig vezető Max Verstappen mellett, onnantól kezdve pedig senki és semmi sem veszélyeztette idei 4. futamgyőzelmének elérésében. Újabb sima sikerével kezd meglépni üldözőitől a vb-pontversenyben, de még mindig 18 nagydíj és 4 sprintfutam van hátra az évből, úgyhogy nem dőlhet hátra. Mindenesetre ma is folytatódott az a tendencia, ami abba az irányba mutat, hogy a mindössze harmadik F1-es szezonját teljesítő fiatal ausztrál pilóta igen éretten és hatékonyan versenyez, ez pedig komoly előnyt jelent neki rendre hibázó csapattársával és a gyengélkedő Verstappennel szemben. Megemelhetjük kalapunkat mai teljesítménye előtt.
Russell Verstappen előtt
Némi meglepetésre George Russell állhatott még a dobogóra a McLaren-versenyzők mellett, hiszen ő végzett a 3. helyen Miamiban. A Mercedes pilótája az 5. helyről startolhatott. Egy ideig a rajtnál hibázó Norris is mögötte volt, de nem sokkal később megelőzte, mert a McLaren lényegesen gyorsabb volt a gyári Mercedesnél. Russell azonban továbbra is esélyes volt a dobogóra, s végül a szerencsésen időzített bokszkiállás hozta meg neki a 3. helyet, mivel közvetlenül a virtuális biztonsági autós fázist megelőzően cseréltette le a kerekeket, míg Verstappen csak a VBA-időszak alatt tudta megtenni ugyanezt. Ezzel Russell a holland elé került, s meg is tartotta a 3. helyet, így amellett, hogy ismét dobogóra állhatott, hat pontra megközelítette a címvédőt az összetettben. Fortuna ma megfogta a kezét.
A Williams erős hétvégéje
Van ok az örömre a Williamsnél. A szebb napokat látott, de mostanában az éledezés jeleit mutató csapat az egész hétvége során remek teljesítményre volt képes. Nagyon feküdt nekik ez a pálya, s a mai eredmények is tükrözik ezt, hiszen Alexander Albon az 5. helyen futott be, míg Carlos Sainz a 9. lett. Lehetett volna ez akár fordítva is, ám Sainz szintén a VBA alatt volt kerékcserén, így Albon végül jóval előtte zárt. Ettől függetlenül a kékek ismét egy igen jó hétvégét tudhatnak maguk mögött, s joggal bizakodhatnak abban, hogy erős középcsapat lesznek egész évben. Őszintén szólva, nem rossz látni, hogy a Williams ennyire erősödik, mert jót tenne a Forma-1-nek, ha a legendás istálló ismét az élmenők között lenne.
NEGATÍVUMOK
Verstappen az élről rajtolt, de még a dobogóról is lemaradt
Max Verstappen ismét előhúzott valamit a cilinderből, amivel meg tudta nyerni a szombati időmérőt, ezzel már harmadik rajtelsőségét könyvelhette el idén egy bevallottan gyengélkedő Red Bull-lal. Dzsiddához hasonlóan itt sem sikerült jól a rajtja, mert bár most sokkal jobban mozdult el, mint két hete, ám az első kanyarban elfékezte magát, így Norris támadni tudta. Verstappen ugyanazt játszotta el vele, mint Piastrival Szaúd-Arábiában, csak ezúttal szabályosan terelte le a pályáról ellenfelét, mivel övé volt a pozíció a kanyar csúcspontján, így most nem kapott büntetést. Nem tudta azonban sokáig tartani a rajt utáni kalamajkából szerencsésen kimaradó, ezzel a 2. helyre fölugró Piastrit, aki a 14. körben elment mellette. Nem sokkal később Norris is megelőzte, így úgy tűnt, hogy amennyiben nem jön eső, akkor a 3. hely lehet az övé. Csakhogy a 31. kör környékén Oliver Bearman meghibásodott autója miatt virtuális biztonsági autós fázist rendeltek el, s Verstappen csak akkor ment be kerékcserére. Az addig mögötte haladó George Russell ezt még közvetlenül a VBA előtt megtette, így a holland csak mögé, a 4. helyre tudott visszajönni. Sokat közeledett ugyan ellenfelére, de utolérni nem tudta, így amellett, hogy lemaradt a dobogóról is, komolyabb hátrányba került Piastrival szemben, hiszen 32 pont a lemaradása mögötte. A friss apuka tehát nem lehet boldog a hétvégi eredmények miatt, hiszen a szombati sprinten büntetése miatt pont nélkül maradt, a futamból pedig nem tudta kihozni a maximumot.
Ferrari: Versenyképtelenség és újabb feszültség
Ezt a hétvégét sem teszi ki az ablakba, sőt, legszívesebben kihajítaná rajta a Ferrari. Az olaszok egészen pocsék teljesítményt tettek le az asztalra Miamiban. Bár Hamilton 3. lett a sprinten, de a nagydíjon még Albont sem tudták megverni. Charles Leclerc a 7., Hamilton a 8. helyen futott át a célvonalon. A verseny második fele kis túlzással csak arról szólt, hogy melyik pilóta próbálja meg utolérni Kimi Antonellit. Miután egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Leclerc erre nem képes, Hamilton elkezdte presszionálni a csapatot a rádión keresztül, hogy legyen helycsere. Ahogy azt a Ferrarinál már a Leclerc-Sainz-időszakból is megszokhattuk, az ilyen helyzeteket nagyon nehezen kezelik. Most is köröknek kellett eltelnie, mire utasították Leclerc-t, hogy adja át a pozícióját csapattársának. Aztán Hamilton sem tudott közelebb férkőzni Antonellihez, ezért ismét helyet cseréltek, addigra viszont már elúszott a hajó, nem volt esél a 6. hely megkaparintására. A Ferrari nagyon rossz autókat épített idénre, s a csapaton belüli hangulatra is egyre jobban rányomja bélyegét mindaz, ami történik. Jó eséllyel Hamilton igen kemény hangvételű rádiózása is fog beszédtémát szolgáltatni a következő napokban házon belül, s persze azon kívül is. S ha ez még nem lenne elég, maga a Ferrari cég sem lehet túlzottan boldog a miami eredmények miatt, hiszen a futamon rövid időn belül két Ferrari-erőforrással hajtott autó, konkrétan Oliver Bearman és Gabriel Bortoleto kocsija is meghibásodott, így a Haas és a Sauber versenyzője sem látta meg a kockás zászlót. A következő futam Imolában lesz – nagy kérdés, hogy hazai pályán javulni tud-e a Ferrari, amely a tervek szerint csak június közepén, Barcelonában vetne be nagyobb fejlesztési csomagot. Nem túl jók a kilátások…
Ez volt a Miami Nagydíj értékelése. A következő futam az Emilia-Romagna-i Nagydíj lesz május 18-án.
A kiemelt kép forrása: Rudy Carezzevoli/Getty Images