Labdajátékok minden mennyiségben – Hétvégi Összefoglaló

A hónapnyitó négynapos hosszú hétvége is számos hazai vonatkozású sporteseményt hozott. A Hétvégi Összefoglalóban szó lesz a vízilabda, a kosárlabda és a kézilabda történéseiről, de beszámolok a vívásban született magyar sikerről is. Tarts velem!

Női vízilabda: Nyeretlenül zárta a Ferencváros a BL négyes döntőjét

A sebzett vad veszélyes és könyörtelen. Az idén százéves Olympiakosz ünneplésre készült a női vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében, de hiába varázsolták katlanná a pireuszi uszodát a fanatikus ultrák, a Keszthelyi Ritával felálló Sabadell elrontotta a fiesztát. Az elődöntő légköre a kénköves poklot idézte, szombaton már valamivel visszafogottabb volt a hangulat, de így is fel volt adva a lecke a Ferencvárosnak, amely pénteken három góllal kapott ki a Sant Andreutól.

A bronzcsatában már az első negyed közepén kialakult a háromgólos különbség, a görögöknek ugyanis maradt még puskaporuk, türelmesen és pontosan játszottak. A speciális center körüli védekezésükkel sok borsot törtek a ferencvárosiak orra alá, a többnyire a jobb felsőbe tartó átlövéseket olvasta Mia Rycraw, lefordulásból viszont érvényesültek a zöld-fehérek. Előbb Fekete Flóra, majd Hertzka Orsolya hozta közelebb csapatát, de rendszerint válaszolt az Olympiakosz, amely másfél negyed alatt hét gólig jutott.

A nagyszünetig hátralévő időben az elődöntőben mutatott feszes védekezést láttuk az FTC-től, ezért is hatott demoralizálóan Maria Miriokefalitaki csavargólja, amelyet ráadásul akcióból, védővel a nyakán szerzett. Kapust cserélt a Ferencváros, Kiss Alexandra érkezett Neszmély Boglárka helyére, de az Olympiakosz nem tervezett lassítani, három nullás sorozattal kezdte a harmadik negyedet. Ekkor dőlt el a mérkőzés, a görögök végül 18:11-re győztek, így hazai közönség előtt dobogóra állhatnak.

A Ferencváros érem nélkül utazik haza, de a sorozat egészét nézve így is erőn felül teljesített – bizonyította, hogy helye van Európa legjobb négy csapata között.

Férfi vízilabda: Kiesett a Pécs

Bár a Ferencváros – Vasas bajnoki döntőre még néhány napot várni kell, a hosszú hétvégén is zajlottak az események a férfi vízilabda ob I-ben, hiszen az alsóbb helyezésekért, valamint az osztályozóért is rendeznek párharcokat.

Honvéd 3:0-val kezdett az 5. helyért kiírt párharc első mérkőzésén, de a második negyedben egyenlített az OSC, majd 8:8 után a vendégek zsinórban három gólt szereztek. A hajrát már végképp jobban bírta a Honvéd, így idegenben került előnybe a három nyert meccsig tartó párharcban – folytatás szerdán a Kőér utcai uszodában (10:15).

Szeged simán, 21:12-re nyert, így szerdán megszerezheti a 7. helyet, amennyiben győz Kaposváron is. A 9. helyre a Miskolc érhet oda, miután másodszor is nyert Egerben – a kettő között otthon kikapott –, s az ellenfele majd a Szentes lesz, míg az egriek a 11. helyért az UVSE-vel mérkőznek meg (9:10).

Osztályozót vívhat a Debrecen, mivel a 13. helyen végzett, miután harmadszor is legyőzte a Pécset, ezúttal 9:7-re. Jelen állás szerint a PVSK búcsúzik az élvonaltól, de ez még attól is függ, hogy az ob I/B-ben az első két helyezett, hogy dönt a következő idényt illetően. Az már eldőlt, hogy a KSI biztosan aranyérmes a másodosztályban, s alighanem szeretne egy szezon után visszatérni az élvonalba.

Férfi kézilabda: Közel került a Tatabánya a 4. helyhez

Megéri a pénzét az összes belépőjegy, ami a Győr hazai mérkőzéseire kapható. Az első osztály újonca a Szeged (35:33) és az FTC (37:35) legyőzése után újabb riválisával játszott egy darabig látványos találkozót. A Tatabánya ellen a negyedik helyért vívott rangadó első félidejében 41 gólt láthatott a Magvassy Mihály Sportcsarnokban helyet foglaló 1500-2000 néző.

A Bányász beállója, Ignacio Plaza Jiménez az első tíz percben ötször is beköszönt, majd az ETO rutinos irányítója, Dean Bombac került főszerepbe. A Győr ekkor még jól tartotta magát, de a szünetben már a vendégek álltak jobban, igaz, csupán egyetlen találattal. A második félidőt a tatabányaiaknak emberhátrányban kellett kezdeniük, miután Christian Dissinger majdnem leszakította a lövésre készülő Bombac dobó kezét. Járt a németnek a piros lap.

A térfélcserét követően Székely Márton szenzációs teljesítményt nyújtott, a rutinos kapus csupán tíz gólt kapott, a védési hatékonysága ötven százalék körül mozgott a második harminc percben. Cristian Ugalde együttese 39:30-as sikerével nagyot lépett a várhatóan nemzetközi kupaindulást érő negyedik hely megszerzése felé.

Négy góllal is vezetett a Veszprém az első félidőben, de még a szünet előtt egyenlített az FTC. Sokáig ott loholt ellenfele nyomában a Ferencváros, a meccs az utolsó hat percben dőlt el, ekkor biztosították be győzelmüket a hazaiak, akik a sikerükkel megnyerték az alapszakaszt (34:29). A Balatonfüred nem tudott nyerni Egerben, így alaposan lecsökkent az esélye, hogy megelőzi a 4. helyen álló Tatabányát. A balatonfürediek két és fél perccel a vége előtt három góllal vezettek, ám a véghajrában nem tudott betalálni, a sereghajtó hazaiak pedig az utolsó másodpercekben egyenlítettek (26:26).

A Szeged az eddigi hét NEKA elleni mérkőzését megnyerte, és ezt a sorozatot folytatta a PICK Arénában. A hétközben Barcelonában győzedelmeskedő, de a Bajnokok Ligájától a Veszprémhez hasonlóan búcsúzott Tisza-partiak ellenállás nélkül szerezték a gólokat, az első félidőben 21 találatig jutottak, a második félidőben további 22 gólt szereztek. A 43:33-as győzelemből a svéd Tobias Alexander Gustav Thulin 19 védéssel vette ki a részét, Bodó Richárd hét gólt szerzett. A BL góllövőlistáját 130 góllal vezető Mario Sostaric nem lépett pályára, a Szegednél hatvan percet játszott Szilágyi Benjámin. A 22 éves játékos ki is használta a lehetőséget, és 12 lövéséből tízszer volt eredményes. A vendégeknél minden mezőnyjátékos betalált, közülük a nyolcgólos Kovács Tamás emelkedett ki.

A Szeged előnye így három pont a harmadik helyezett Ferencváros előtt. Ha két hét múlva legalább döntetlent játszik az FTC ellen az Elek Gyula Arénában, azzal biztossá válna, hogy ismét Veszprém–Szeged rangadó döntene a bajnoki címről.

A bennmaradásért küzdő Budakalász háromgólos hátrányból egyenlített a szünet előtt, majd a fordulás után fokozatos növelte előnyét, és kilencgólosra növelte a különbséget. A Gyöngyös nem tudott érdemben közeledni a hajrában, a hazaiak 33:26-os győzelmet arattak. A Csurgó hét góllal is vezetett az első félidőben, de a 41. perc elején már 21:21 volt az állás. Ezt követően viszont a hazaiak zsinórban hét gólt dobtak, így a Dabas kikapott idegenben (34:27).

Hazai pályán 29:29-es döntetlent játszott a kiesés elől menekülő PLER-Budapest a Komlóval a 24. forduló pénteki mérkőzésén.

A mérkőzés a Komló két góljával indult, de már a 8. percben a Sunajko testvérek által vezetett PLER volt előnyben, és a szünet előtt hárommal is meglépett. A Komló viszont a második félidőben is megnehezített házigazdája dolgát, és fordított.

Az utolsó tizenöt percre érkezve viszont meg tudott újítani a Dénes Jánost elvesztő PLER, amely többször vezetett kettővel, de a szoros végjátékban a Komló pontot tudott menteni.

A 24. forduló eredményei:

Győri ETO – Tatabánya 30:39

Veszprém – Ferencváros 34:29

Szeged – NEKA 43:33

Eger – Balatonfüred 26:26

Budakalász – Gyöngyös 33:26

Csurgó – Dabas 34:27

PLER – Komló 29:29

A bajnokság állása:

1. Veszprém24231959–632+32746
2. Szeged24204867–690+17740
3. Ferencváros241815829–754+7537
4. Tatabánya241527778–737+4132
5. Balatonfüred241167709–718–928
6. Győri ETO2413110761–744+1727
7. Csurgó249510687–715–2823
8. Komló247512639–698–5919
9. Gyöngyös247413683–753–7018
10. NEKA247215692–772–8016
11. PLER246315680–761–8115
12. Budakalász246117668–748–8013
13. Dabas243516645–741–9611
14. Eger244317652–786–13411
Női kézilabda: Mindkét gigász győzelemmel hangolt a derbire

Az Odense elleni BL-búcsút a Szombathely elleni bajnoki mérkőzésen próbálta feledtetni a Ferencváros. A zöld-fehérek az első félidőben mindössze kilenc gólt kaptak 24 lőtt mellett. A második játékrész közepére már húsz volt a két csapat között, az FTC végül 46 gólnál állt meg. A hazaiaknál a pályára lépő játékosok közül – a kapusokat is beleértve – csak Tomori Zsuzsanna nem volt eredményes, Orlane Kanor hat gólig jutott, míg a vendégek legjobbja a nyolc találatot jegyző Pődör Blanka volt. 46:20

A bajnokság második helyén álló Győr is könnyed, tízgólos sikert aratott a Vác vendégeként. A ferencvárosiakhoz hasonlóan a Győrnél is egy játékost, Győri-Lukács Viktóriát leszámítva minden pályára lépő mezőnyjátékos betalált. A legeredményesebb a hatgólos Emilie Hovden és a hét gólt dobó Dione Housherr volt. A következő fordulóban a győriek az éllovas Ferencvárost fogadják. 26:36

A harmadik helyre hajtó újonc Esztergom a kiegyenlített első félidő után magabiztosan, 11 góllal győzött a Magyar Kupa-bronzérmes Budaörs otthonában. A magyar válogatott Faragó Lea 11 góllal, míg Herczeg Lili 14 védéssel járult hozzá a vendégek sikeréhez.

A szintén a bronzéremért harcoló DVSC a papírformának megfelelően sima győzelmet aratott Békéscsabán. A Lokiban Töpfner Alexandra bizonyult a legeredményesebbnek 8 góllal. Sikerével a piros-fehér együttes őrzi a 3. helyet három fordulóval a bajnokság vége előtt.

Nem kezdett rosszul a nyolc ponttal a tabella utolsó helyén álló MTK Székesfehérváron, hiszen a fővárosi csapat a 18. percben még 11:10-re vezetett, de a fővárosi kék-fehérek csak eddig tudták tartani a lépést vendéglátójukkal, a szünetig hátralévő 12 percben csak egy gólt szereztek (azt is az utolsó másodpercekben), miközben a Fehérvár nyolcszor is betalált. A hazaiak a második félidőben már magabiztosan őrizték előnyüket és végül 31:26-ra győztek, nehéz helyzetbe hozva a tabella utolsó helyén álló MTK-t.

Az első gólt a Vasas mosonmagyaróvári mérkőzésén ugyan az angyalföldiek szerezték, de a fővárosi együttes csak ekkor vezetett a mérkőzésen. A Lajta-partiak Tóth Gabriella révén a 19. percben már 10:5-ös előnyben voltak, ahonnan a fővárosiaknak már nem volt visszaút, az MKC esélyeshez méltóan nyert 25:20-ra.

A 23. forduló eredményei:

Ferencváros – Szombathely 46:20

Vác – Győri ETO 26:36

Békéscsaba – DVSC 25:34

Budaörs – Esztergom 25:36

Dunaújváros – Kisvárda 30:24

Alba Fehérvár – MTK 31:26

Mosonmagyaróvár – Vasas 25:20

A bajnokság állása:

1. Ferencváros23221829–565+264 45 
2. Győri ETO23221877–541+336 44 
3. DVSC231724749–618+131 36 
4. Esztergom23185706–658+48 36 
5. Vác231211677–687–10 24 
6. Mosonmagyaróvár2311111648–690–42 23 
7. Kisvárda239212559–628–69 20 
8. Szombathely237511637–719–82 19 
9. Alba Fehérvár238114629–664–35 17 
10. Dunaújváros237115690–760–70 15 
11. Budaörs236215610–719–109 14 
12. Vasas235117623–757–134 11 
13. Békéscsaba234217629–721–92 10 
14. MTK23419627–763–136 
Férfi kosárlabda: Szolnoki és szombathelyi győzelem az elődöntők első felvonásán

Nem hiába fogadkozott az NHSZ-Szolnoki Olajbányász szerb edzője, Oliver Vidin. Legénysége magabiztosan kezdett az Atomerőmű SE otthonában lejátszott első elődöntős mérkőzésen, uralta az első másfél negyedet, a 13. percben már 37:25-re vezetett. Csapata jó játéka egy pillanatig sem befolyásolta Lukács Norbertet, aki a harmadik szabálytalansága után annyira dühös lett, hogy a kispadon ülve a földhöz vágott egy vizespalackot, így nedves lett a parkett és percekig állt a játék. Aztán a házigazda egyik legjobbja, Jay Jay Chandler hatalmasat sózott a ziccerben felugró Pallai Tamás karjára, de a játékvezetők úgy ítélték meg, az amerikai hátvéd csak blokkolni próbált, nem követett el szándékos durvaságot. 

Állandósította tíz pont körüli előnyét a látogató, azonban nem jött ki jól abból, hogy belement az adok-kapokba. Túlságosan idegesen játszottak a Tisza-partiak, ennek következtében Eilingsfeld János kosarával a 22. percben 55:54-es vezetéshez jutottak a hazaiak. Döntetlenről indult a záró felvonás, de viszonylag hamar egymásután négy triplát is elsüllyesztett a Paks gyűrűjében a Szolnok, ebből hármat a szerb Sztrahinja Jovanovics vállalt magára, aki végül 24 pontot szórt. Nagyon kapart az Atomerőmű, hogy mérkőzésben maradjon, azonban a kritikus percekben már maximális összpontosítással dolgozott az Olaj, riválisa minden húzására volt válasza, így elvette az atomvárosiak pályaelőnyét.

A másik ágon a bajnoki címvédő Falco-Vulcano Energia KC Szombathely játszi könnyedséggel jutott előnyhöz a Zalakerámia ZTE KK ellen, a döntőbe jutásért zajló párharcok kedden folytatódnak.

Bajnoki elődöntő, 1. mérkőzések:

Atomerőmű – Szolnok 88:96 – a három győzelemig tartó párharc állása: 0-1

Falco – Zalaegerszeg 94:62 – a három győzelemig tartó párharc állása: 1-0

Az alsóházi kijátszás eredményei:

NKA Pécs – Honvéd 84:72

Kecskemét – Szedeák 76:67

Oroszlány – PVSK 87:88 – hosszabbítás után

Vívás: Rabb Krisztián először nyert GP-versenyt

Rabb Krisztián ellenállhatatlan volt Szöulban – úgy látszik, esetében jobb, ha nem nyeri meg minden asszóját a csoportkörben, és kicsit tovább kell maradnia a selejtezős napon…

A szezon eddig versenyein ugyanis a magyar kardvívó minden alkalommal hibátlanul vívott a csoportkörben, így egyből főtáblára jutott, szombaton a Szöulban rendezett Grand Prix-n azonban becsúszott két vereség, ezért az egyeneses kieséses szakaszban is várt rá egy meccs – ezek után következhetett vasárnap a főtábla, és egy nagyszerűen vívó Rabb Krisztián!

Szépen sorban „tolta félre” az ellenfeleket, nem ijedt meg senkitől, sőt, olybá tűnt, minél előrébb jut, annál magabiztosabbá és felszabadultabbá válik. 

Az elődöntőben aztán a „nagy” Szandro Bazadzét is lesöpörte Somlai Béla tanítványa (aki mellett Szöulban egyébként Kósa Miklós ült segítőként a pást mellett), majd jöhetett az idősebbik Patrice, Jean-Philippe (a fiatalabbik, a verseny első kiemeltje Szilágyi Áront búcsúztatta a 64 között, aztán azonban a 16 között ő is kiesett), aki ellen végig vezetett Rabb Krisztián, ám a francia nem hagyta magát, rendre egyenlített, például a végén is, amikor 14:12-ből lett 14:14. 

Magabiztos volt a magyar fiú, cseppnyi félelem sem látszott az arcán, s ennek meglett az eredménye: Rabb Krisztián Grand Prix-versenyt nyert.

Az elsőt pályafutása során. Vélhetően nem az utolsót… 

És ne feledkezzünk meg a hölgyekről sem, különösen Katona Renátáról, aki egészen a negyeddöntőig menetelt.

Futsal: Helyben maradt a férfi Magyar Kupa trófeája

Elképesztő izgalmakat hozott a futsal Magyar Kupa női döntője, amelyben a TFSE és a DEAC feszült egymásnak. A rendes játékidőben mindössze két gól született: Baja Dorottya a TF-nek szerzett vezetést, amit Hardon Rita szép fejessel tűntetett el. A hosszabbításban aztán megindult a góleső: kétszer is vezetett a TF, ám a hajrát a címvédő debreceniek bírták jobban, akik 5:3-as győzelmet arattak, sorozatban ötödször elhódítva a trófeát.

A hölgyek után az urakon volt a sor, náluk a Veszprém és a döntőt rendező Berettyóújfalu mérkőzött meg az aranyéremért. A remek hangulatú meccsen Horváth Benedek révén a bakonyiak szereztek vezetést, és előnyük ki is tartott az első húsz perc végéig. Öt perc harminchárom másodperccel a vége előtt még mindig 1:0 állt az eredményjelzőn, ám ekkor Iszák Dominik pazar csellel játszotta tisztára magát, és védhetetlenül lőtt Spandler Mátyás kapujába. Hogy a veszprémiek kapusa még elkeseredettebb legyen, arról Nagy Kevin gondoskodott, aki egy perccel később megszerezte csapata második gólját, 2:1-es győzelemhez segítve övéit. A Berettyóújfalu 2019 után lett ismét Magyar Kupa-győztes.

A kiemelt kép forrása: teol.hu

Szólj hozzá!