
Április utolsó hétvégéje is rengeteg magyar vonatkozású sporteseményt hozott magával. A Hétvégi Összefoglalóban a teljesség igénye nélkül olvashatsz a női kosárlabda bajnoki döntő utolsó mérkőzéséről, az öttusa-világkupa magyarországi állomásáról, a női kézilabda történéseiről és még másról is. Tarts velem!
Női kosárlabda: A bajnoki döntő utolsó mérkőzése hazai győzelmet hozott
2014-ben fordult elő legutóbb a női kosárlabda-bajnokságban, hogy csak az ötödik mérkőzésen dőlt el az aranyérem sorsa: a Djokics Zseljko által irányított PEAC-Pécs 2–1-es vezetésre tett szert a PINKK-Pécsi 424 ellen, ám az akkor még aktív játékos Iványi Dalma (jelenleg éppen Djokics másodedzője Pécsen) vezette komlóiak hazai pályán kiegyenlítettek, majd a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban felültek a trónra. Két évvel korábban a Sopron is résztvevője volt egy drámai, végletekig elnyúló finálénak, amikor a Győr ellen hátrányból egyenlített idegenben, ám a zöld-fehérek, akik a sportág történetében ezen egyetlen alkalommal állhattak a dobogó tetejére, a harmadik felvonás után az ötödiken is bevették a Novomatic Arénát. Érdekesség, hogy a Diósgyőr és a Sopron még sosem csapott össze ötödik mérkőzésen, noha már kétszer megvívtak az aranyéremért az NB I-ben. 2019-ben 3–0-ra, 2015-ben 3–1-re nyert a Sopron, amelynek egyeduralma tulajdonképpen utóbbi sikert követően kezdődött: a zöld-sárgák ezután tavaly nyárig minden idényben bajnokok lettek, a klub történetében összesen 16-szor. Mindennek részese volt Török Zoltán ügyvezető, aki majd’ 35 év hűséges soproni munka után már félig átadta a stafétát Fegyverneky Zsófiának, korábbi játékosának, s bejelentette, a 2024–2025-ös évad végén végleg leköszön. Azaz a vasárnapi volt hivatalosan az utolsó meccse ügyvezetőként, és saját elmondása szerint az idei volt az 50. döntője.
Félnivalójuk nem lehetett Krivacsevics Tijanáéknak azután, hogy 3500 vérmes, aranyérmet érő győzelemmel kalkuláló miskolci drukker előtt győzni tudtak pénteken a DVTK Aréna poklában, ám veszítenivalójuk már akadt, hiszen mégiscsak alapszakaszgyőztesként, hazai pályán vívták az utolsó összecsapást. A Novomatic Arénában vasárnap délután óriási volt a feszültség és az izgalom, a döntők utolsó meccsére jellemző vibrálás benne volt a levegőben. Völgyi Péter szövetségi kapitány, egyben a diósgyőriek edzője változtatott péntekhez képest, a montenegrói Milica Jovanovics helyett a litván Monika Grigalauskytének szavazott bizalmat – valahol érthető módon, mivel előbbi még formán kívül játszott pénteken és egyetlen pontot sem tudott szerezni a vereség során.
A szerb Jelena Brooks rossz tempójával indult az aranycsata utolsó felvonása, de az Euroliga-győztes klasszis a másik oldalon javított, s hatalmas blokkot osztott ki az amerikai Kaila Charlesnak, a DVTK legjobbjának. Két és fél percig nem született pont, rettenetesen feszülten játszottak a csapatok, az első pontokat Lelik Réka szerezte büntetőből. Majd öt percet kellett várni az első hazai kosárra, ezt Papp Klaudia dobta, aztán Böröndy Vivien tempójával már a Sopron vezetett 7:5-re, először a meccsen a 8. percben. Az első negyed 14:5-ös hazai előnnyel zárult, jó ritmust fogtak a fehér mezesek – a címvédő most is gyengén dobott a mezőnyből, s ahogyan eddig minden aranyéremért lejátszott találkozón, rengetegszer adták el a labdát Kányási Veronikáék. Töredezett volt a játék és gyötrelmes, ne szépítsük, a tét nagyon elrontotta a koncentrációt és a kivitelezést. A 17. percben Papp triplájával már tíz volt közte, s fejben erősebbnek tűnt a házigazda. Egy közepesen gyenge negyednek megfelelő félidei eredménnyel (27:18) vonultak a csapatok a nagyszünetre, a vendégszurkolók pedig lehangoltan elemezgették együttesük produkcióját, s nem értették, mi történik kedvenceikkel, akik a péntekinél (akkor 25 pontig jutottak) is haloványabb teljesítményük miatt valóban bajban érezhették magukat.
A folytatásban szigorítottak a felek a védekezésen, időnként birkózásba csapott át a játék, egyre gyakrabban szólt a játékvezetők sípja, sajnos sokszor érthetetlen szituációkban is, és időnként akkor sem, amikor látszólag több személyi hibát is ki lehetett volna osztani. Az ausztrál Stephanie Reid triplájával 12 pontosra hízott a Sopron előnye, szétesőben volt a bajnok játéka. Az idei Magyar Kupa-győztes borsodiak legnagyobb gondját továbbra is a támadások befejezése és az eladott labdák jelentették, a piros mezesek 20 pontnál jártak 25 percet követően…
Nem volt értékesített hárompontosa a címvédőnek, ami alapesetben az egyik legfőbb fegyvere, de ezt tudjuk be a Sopron ragyogó védekezésének (és nem csak az idegességnek), a pályaválasztó kitűnően olvasta és védte a vendégek támadásait, viszont közben érezhetően elkezdtek fáradni a hazai kosarasok is a harmadik negyed végéhez közelítve. Állandósult a tíz pont körüli soproni vezetés, de három negyed után sem volt jó triplájuk a vendégeknek. Aztán mégiscsak felkapaszkodtak, elbizonytalanodott és fáradt a Sopron, s a 33. percben Charles büntetőjével már csak egyetlen pontocska volt a két csapat közt, mert közben hat percen át nem szerzett pontot a Sopron. Ám ekkor jött Krivacsevics Tijana és a szlovén Zala Friskovec hármasa, majd Reid gól plusz egy kombinációja (43:34), s eldőlt a meccs.
Az első diósgyőri hármas a 39. percben esett, ezt a csapatkapitány Kányási Veronika dobta, túl későn – 54:48-ra a Sopron győzött egy szürreális összecsapáson: döbbenetes, hogy a DVTK 30 lepattanóval (56–26) szedett többet, de emellett 28-szor adta el a labdát (alighanem idénycsúcs az egész ligát tekintve), s 20 triplakísérletéből mindössze kettőt értékesített. A hazaiak a kispadjuk előtt ölelgették egymást, a vendégek a szurkolóik elé álltak és szomorúan hallgatták a biztatást és a köszöntőt, a televíziónak nyilatkozó Brooks és Gáspár Dávid vezetőedző pedig több liter vizet kapott a nyakába a hazaiak játékosaitól. Az éremátadást követően a pálya közepén táncoló, ünneplő soproniak köszönetet mondtak Török Zoltánnak, aki így egy csodás aranyéremmel köszönt le, miközben egy felejthetetlen évad ért véget őrületes fináléval a nőknél.
Női kézilabda: Felemás magyar szereplés a BL-negyeddöntők visszavágóin
A Győri ETO hazai pályán harcolhatta ki a négyes döntőbe jutást a Bajnokok Ligájában – ehhez nem kellett más tennie, minthogy legyőzze tavalyi döntős ellenfelét, a német Ludwigsburgot. Az első, kinti mérkőzés nagy izgalmak után egygólos magyar győzelmet hozott, ám abból kiindulva, hogy a két csapat őszi győri csoportmérkőzésén 32:19-es ETO-siker született, bőven lehetett reménykedni abban, hogy a Rába-partiak nem az utolsó akadálynál fognak elbukni, ami a Budapest felé vezető úton szembejött velük.
A Ludwigsburg talált be először a szombati mérkőzésen, ráadásul Győri-Lukács Viktória kétperces kiállítást kapott. Emilie Hovden még emberhátrányban egyenlített, Jörgensen hétméteresével már az ETO vezetett, a dán irányítónak ez volt a 100. találata győri mezben. Keményen védekezett a magyar csapat, Sako egymás után kétszer is hárított, a ludwigsburgi kapuban Johanna Bundsen sem maradt el tőle, ám Dione Housheerrel szemben már ő is tehetetlen volt, a 12. percben már 5:2-re vezetett a győri együttes.
6:3-nál a győri és a vendég kispad szólalkozott némiképp össze a feszült hangulatú összecsapáson, a játékvezető sárga lapot mutatott fel a Ludwigsburg másodedzőjének. Kelly Dulfer kiállítása esélyt teremtett a felzárkózásra, egy gólra csökkentette hátrányát Faluvégi Dorottya csapata. Elő is került Johanssonnál a tábla, a következő támadásból értékesített hétméteressel és kiharcolt emberelőnnyel jött ki a Győr, de egy-két gólosnál nagyobb előnyt nem sikerült kiharcolni.
A 23. percben a svéd szakember kikérte a maga idejét, az eddigi legjobb győri meccsét játszó Jörgensen ötödször zörgette meg Bundsen kapuját, ám a háromgólos vezetés nem tartott sokáig, a korábbi győri Faluvégi második találatát szerezte. Johansson is sárga lapot kapott, miután hevesen reklamált a játékvezetők ítélete nyomán. Az első félidőben a vendéggólok közel fel büntetőből született… A 28. percben már a hatodikat lőhették a németek, de a kapufa ezúttal kisegítette a győrieket. Rju Un Hi kiállításával emberhátrányban fejezte be az első félidőt az ETO, Kristine Breistöl időn túli szabaddobása kimaradt a végén, 13:10-es állással vonulhattak szünetre a felek.
Mi mással kezdődhetett volna a második félidő, mint ludwigsburgi hétméteressel, Jenny Helen Carlson nem hibázott, a túloldalon Győri-Lukács gondoskodott a háromgólos különbségről, a szélső ziccerből talált be. Vérszemet kapott az ETO, érezték a győriek, hogy itt a lehetőség kialakítani egy nagyobb előnyt, Sako és a kapufa mellett Housheer és Bruna de Paula is tett ezért, a 39. percben 18:13-ra vezetett a zöld-fehér csapat.
Tudták a győriek, hogy nem szabad hátradőlni, Johansson vázolta is a taktikát, a szervezett védekezés mellett hatékony helyzetkihasználás is kellett, hogy ne ismétlődjön meg a múlt vasárnapi meccsen látott gólszegény periódus. A 49. percre így is visszaállt a háromgólos különbség, Rju Un Hi ziccere után ráadásul Breistöl kapott két percet, ez volt az ötödik győri kiállítás a meccsen. A támadás végén megint ludwigsburgi hétméteres következett, Carlson értékesítette is, a hajrára 24:21-es ETO-vezetéssel fordultak a felek.
Sorra hibázta el helyzeteit a vendégcsapat, miközben Bo van Wetering és Győri-Lukács is betalált, a győri álmok kezdtek valósággá válni. „Igen, igen, igen” – üvöltötte a hangosbemondó három és fél perccel a vége előtt, amikor Sako hárított 27:21-nél egy Ludwigsburg-támadás végén. Az érdemi kérdések eldőltek, önfeledten ünnepelhetett csapat és a közönség, az ETO győzelme és továbbjutása egyetlen percig sem forgott veszélyben, a végeredmény 29:22.
A Győri ETO ezzel egyedüli magyar csapatként sorozatban kilencedszer lesz ott a budapesti négyes döntőben, és hetedszer nyerheti meg a Bajnokok Ligáját.
Hosszú és rossz sorozatot szeretett volna megtörni a Ferencváros női kézilabdacsapata. A magyar bajnoki- és kupacímvédő ugyanis a négyes döntő 2014-es bevezetése óta még nem tudott mérkőzést nyerni hazai pályán a negyeddöntőben. Az Odensével szembeni szombat délutáni, érdi visszavágón ráadásul már egy egygólos siker is továbbjutást ért volna. A feladat persze korántsem tűnt egyszerűnek, már a múlt vasárnapi, 27:27-es döntetlennel záruló dániai első találkozón is világosan kiderült, hogy a rivális roppant szívós.
A zöld-fehéreknél kimaradt a meccskeretből a nyáron távozó átlövő, Szöllősi-Zácsik Szandra, míg az idény végén pályafutását befejező szerb klasszist, Andrea Lekicset óriási ováció közepette szólították pályára az utolsó hazai BL-meccsén.
Gyors támadásbefejezésekre és gólokra törekedtek a felek az elején, hiányoztak a megállító szabálytalanságok és a védések, nem csoda, hogy mindkét oldalon hamar kapust cseréltek. Az északiaknál az első csatában szinte „eltűnő” Thale Rushfeldt Deila vitte a prímet: a norvég ász az első tíz percben öt kísérletéből ötször volt eredményes. A jó kezdéssel a vendégek megalapozták két-három gólos előnyüket, az FTC szinte végig csak rohant az eredmény és az ellenfél után, ám a szünet előtt sikerült utolérnie.
A második játékrészt viszont a ferencvárosiak indították jobban a csaknem tízperces gólcsendet tartó skandinávokkal szemben, de a megszerzett szűk előny hamar elolvadt. Sokkal kevesebb gól esett az összecsapás ezen szakaszában, jobban figyeltek a védekezésre a csapatok, látszott, érződött, jóval megfontoltabbá váltak. Egyértelműnek tűnt, hogy akár egy apró hiba, egy védés, egy kihagyott ziccer, egy összpontosításbeli kihagyás végzetes lehet.
A két magyar válogatott kulcsember, Klujber Katrin és Simon Petra is jól szállt be a ferencvárosiaknál, lendületet hoztak támadásban. A baj csak az volt, hogy a menet közben beálló és közel ötven százalékos hatékonysággal védő Althea Reinhardt (aki gyakorlatilag egyedül tartotta meccsben az Odensét) is egyre inkább elkapta a fonalat a vendégek kapujában, bravúrjainak is köszönhetően döntetlennel vágtak neki a felek a hajrának.
Hullámzott a küzdelem, az 56. percben visszavették a vezetést a 25:23-ra ellépő dánok. Dragana Cvijics góljával egyet faragott a hátrányból az FTC, amely azonban nem tudta gólra váltani az utolsó akcióját öt másodperccel a vége előtt, Emily Bölk átlövését kitolta Reinhardt.
A rossz sorozat tehát most sem szakadt meg, továbbra sincs hazai sikere a hatalmas küzdelemben alulmaradó Ferencvárosnak a BL ezen szakaszában, míg a 25:24-re diadalmaskodó Odense története során először készülhet a budapesti négyes döntőre.
Női kézilabda: Győzött a Debrecen és az Esztergom is
A női kézilabda NB I 22. fordulójában az Esztergom 25:23-ra legyőzte a Fehérvárt, míg a DVSC kiütéses győzelmet aratott a Mosonmagyaróvár ellen, így továbbra is őrzi a 3. helyet a tabellán.
A vendég Fehérvár a 6. percben 2:1-re vezetett, és végig szorossá tudta tenni az állást. Faragó Lea nyolc góllal, Herczeg Lili 12 védéssel járult hozzá az esztergomiak sikeréhez. A fehérváriaknál Katarina Pavlovic hét, Utasi Linda hat találattal zárt. A szoros eredmény leginkább Maddi Aallának köszönhette a vendégcsapat, a spanyol kapus 22 védéssel zárt (46 lövésből), ami 48 százalékos teljesítményt jelent.
A DVSC fölényes sikeréhez a Mosonmagyaróvár ellen Töpfner Alexandra nyolc, Hámori Konszuéla hat góllal járult hozzá. A túloldalon Mélanie Halter tíz védéssel zárt.
A kiesés elől menekülő Békéscsaba a félidőben még három góllal vezetett Kisvárdán, azonban nagyon nem fért bele a viharsarkiaknak, hogy a második játékrészben összesen hat gólt dobtak, miközben ellenfelük 13-ig jutott, így vereség lett a vége, ezzel pedig maradt kiesőhelyen a lila-fehér csapat.
A szintén a bennmaradásért harcoló Dunaújváros némi meglepetésre legyőzte otthon az 5. helyen álló Vácot, amely a szünetben még három góllal vezetett. A Fejér megyeiek így egy kicsit eltávolodtak a kiesőzónától, de négy fordulóval a bajnokság zárása előtt még egyáltalán nem dőlhetnek hátra.
A 22. forduló eredményei:
DVSC – Mosonmagyaróvár 39:22
Esztergom – Alba Fehérvár 25:23
Dunaújváros – Vác 32:30
Vasas – Budaörs 22:28
Kisvárda – Békéscsaba 23:19
A bajnokság állása:
1. Ferencváros | 22 | 21 | 1 | – | 783–545 | +238 | 43 |
2. Győri ETO | 22 | 21 | – | 1 | 841–515 | +326 | 42 |
3. DVSC | 22 | 16 | 2 | 4 | 715–593 | +122 | 34 |
4. Esztergom | 22 | 17 | – | 5 | 670–633 | +37 | 34 |
5. Vác | 22 | 12 | – | 10 | 651–651 | 0 | 24 |
6. Mosonmagyaróvár | 22 | 10 | 1 | 11 | 623–670 | –47 | 21 |
7. Kisvárda | 22 | 9 | 2 | 11 | 535–598 | –63 | 20 |
8. Szombathely | 22 | 7 | 5 | 10 | 617–673 | –56 | 19 |
9. Alba Fehérvár | 22 | 7 | 1 | 14 | 598–638 | –40 | 15 |
10. Budaörs | 22 | 6 | 2 | 14 | 585–683 | –98 | 14 |
11. Dunaújváros | 22 | 6 | 1 | 15 | 660–736 | –76 | 13 |
12. Vasas | 22 | 5 | 1 | 16 | 603–732 | –129 | 11 |
13. Békéscsaba | 22 | 4 | 2 | 16 | 604–687 | –83 | 10 |
14. MTK | 22 | 4 | – | 18 | 601–732 | –131 | 8 |
Női kézilabda: Följutott a Kozármisleny
A női kézilabda NB I/B-ben szereplő Kozármisleny szombaton 31:22-re legyőzte az Eszterházy SC-t, amivel matematikailag is biztossá vált, hogy feljut az élvonalba.
A Kozármisleny 26 forduló után 21 győzelemmel, egy döntetlennel, négy vereséggel, 43 ponttal vezeti a másodosztály tabelláját, és már matematikailag is biztos, hogy visszajut az élvonalba. Az együttes legutóbb a 2023–2024-es idényben szerepelt az élvonalban, ám akkor utolsóként, mindössze hét gyűjtött ponttal kiesett.
Az NB I/B második helyén jelenleg a NEKA áll, amely pedig karnyújtásnyira került az NB I-től, miután pénteken 34:30-ra legyőzte az Érdet. Négy fordulóval a bajnokság zárása előtt a NEKA hétpontos előnnyel vezet a harmadik helyezett Komárom előtt.
A férfiaknál már korábban eldőlt, hogy az első helyezett Szigetszentmiklós mellett a Budai Farkasok-Rév jutott fel az első osztályba.
Férfi kézilabda: Biztosan dobogós a Ferencváros
Számára nagy téttel bíró mérkőzésen fogadta a tabella 11. helyén álló PLER-t az FTC, ugyanis a negyedik helyezett Tatabányát hét ponttal megelőző hazaiaknak már a döntetlen is elég volt ahhoz, hogy a hátralévő három forduló eredményétől függetlenül biztosítsák dobogós helyezésüket a férfi kézilabda NB I tabelláján.
A népligetiek a tétnek megfelelő lendülettel kezdték az Elek Gyula Arénában rendezett mérkőzést és bő tíz perc után már 10:4-re vezettek, a szünetre pedig 21:11-es előnnyel vonulhattak. A második félidőben az FTC visszavett a lendületből, s ezt kihasználva a PLER fokozatosan zárkózott, de nem tudott visszajönni „lőtávon belülre”, s bár jó második félidei teljesítménnyel szorossá tették a végeredményt, de az FTC így is 33:28-ra nyert és biztossá tette dobogós helyezését, azaz 14 év után szerez ismét érmet a férfi kézilabda NB I-ben – az FTC-nek az ezüstéremre is van matematikai esélye, azonban a Szeged kevesebb pontot vesztett, a zöldeknek pedig még Veszprémbe is utazniuk kell, ahonnan aligha fognak ponttal, pontokkal távozni.
A Szeged – ha ez ennyi még nem lett volna elég – nem tette meg azt a szívességet az FTC-nek, hogy pontot veszítsen Gyöngyösön. A Tisza-partiak fölényes sikeréhez Mikler Roland 34 százalékos védési hatékonysággal járult hozzá (13/38), míg a gólszerzésből Mario Sostaric és Marin Jelenic vette ki legjobban a részét hét-hét góllal. Sostaric minden kísérletét értékesítette, négy találatot hétméteresből jegyzett.
A Csurgó ellen három góllal nyerő Tatabányában Székely Márton nagyszerűen védett, 45 lövésből 17-et megfogott (38 százalék). Patrick Toniazzo Lemos kilenc gólt jegyzett 11 kísérletből, de a japán Enomoto Juga is remekelt hét találattal.
Nagy lépést tette a kiesés elkerülése felé a Komló, amely otthon némi meglepetésre legyőzte a Győrt. Jenko Tim Bogdanic és Matko Rotim hat-hat góllal, Mohammad Szjavosi tíz védéssel zárt a baranyaiaknál.
Az ugyancsak a bennmaradásért küzdő Budakalász – Juhász Ádám és Kovács Dominik hat-hat találata, illetve Váczi Dániel tíz védése ellenére – egy góllal kikapott Balatonfüreden. A hazaiaknál Simotics Mátyás zárt hat találattal.
A Dabas elleni vereségével az Eger visszacsúszott az utolsó helyre.
A 23. forduló eredményei:
Ferencváros – PLER 33:28
Gyöngyös – Szeged 27:35
Balatonfüred – Budakalász 25:24
Dabas – Eger 31:26
Komló – Győri ETO 32:29
Tatabánya – Csurgó 31:28
Korábban játszották: NEKA – Veszprém 29:38
A bajnokság állása:
1. Veszprém | 23 | 22 | – | 1 | 925–603 | +322 | 44 |
2. Szeged | 23 | 19 | – | 4 | 824–657 | +167 | 38 |
3. Ferencváros | 23 | 18 | 1 | 4 | 800–720 | +80 | 37 |
4. Tatabánya | 23 | 14 | 2 | 7 | 739–707 | +32 | 30 |
5. Győri ETO | 23 | 13 | 1 | 9 | 731–705 | +26 | 27 |
6. Balatonfüred | 23 | 11 | 5 | 7 | 683–692 | –9 | 27 |
7. Csurgó | 23 | 8 | 5 | 10 | 653–688 | –35 | 21 |
8. Komló | 23 | 7 | 4 | 12 | 610–669 | –59 | 18 |
9. Gyöngyös | 23 | 7 | 4 | 12 | 657–720 | –63 | 18 |
10. NEKA | 23 | 7 | 2 | 14 | 659–729 | –70 | 16 |
11. PLER | 23 | 6 | 2 | 15 | 651–732 | –81 | 14 |
12. Budakalász | 23 | 5 | 1 | 17 | 635–722 | –87 | 11 |
13. Dabas | 23 | 3 | 5 | 15 | 618–707 | –89 | 11 |
14. Eger | 23 | 4 | 2 | 17 | 626–760 | –134 | 10 |
Öttusa: Gulyás Michelle itthon sem talált legyőzőre
A múlt héten Budapestre figyelt az öttusa világa, hiszen itt került sor a világkupa-sorozat aktuális állomására. A végig nagyszerű hangulatban, sok néző előtt zajló versenyeken rengeteg magyar indult el és szerencsére nem maradtunk hazai siker nélkül.
Szombaton került sor a nők egyéni döntőjére, amelyben a hét magyar induló közül öt vehetett részt: az olimpiai bajnok Gulyás Michelle, az olimpiai 4. Guzi Blanka, valamint Bauer Blanka, Eszes Noémi és Mészáros Emma.
Guzi Blankának (13–22 a szerdai körvíváson) és Mészáros Emmának (12–23) vívnia kellett a legjobb 16 közé, ám mindketten alulmaradtak – a kilencedik kiemelt Bauer Blanka (18–17) éles meccsen 2:2-t vívott a nyolcadik kiemelt francia Rebecca Castaudival, de nem a magyar versenyző volt a kedvezményezett. Gulyás Michelle (20–15) és Eszes Noémi (22–13) nagyon magabiztosan álltak bele az asszókba, a négy között az ötödik kiemelt Gulyás Michelle csak néhány másodperccel a vége előtt kapott újabb tust Coline Flavintől, viszont a francia volt a kedvezményezett első kiemeltként. A harmadik kiemelt Eszes a nyolc között néhány másodperccel az asszó vége előtt egyenlített 4:2-es hátrányból 4:4-re, és ez elég volt a továbbjutáshoz a hatodik kiemelt egyiptomi Farida Halil ellen, ahogy aztán a fehérorosz Vijaleta Hurejevát is legyőzte, a döntőben viszont Flavin őt is legyőzte – az asszók után Eszes Noémi a második, Gulyás Michelle a harmadik helyen állt.
Az akadályversenyben minden magyar fantasztikus lendülettel, és hibátlanul ment végig egy olyan akadálypályán, amelynél nehezebbet aligha lehetne kialakítani – a szerdai technikai értekezleten ugyanis a sorsoláson az ötödik akadálynak az „ufót” húzták ki, a hetediknek viszont újból a buzogányt, amely már a kvalifikáción is a pálya része volt. Ezeket messze a legnehezebbek között tartják számon, és a selejtezőben utóbbi sokak életét meg is nehezítette, a nőknél mindkét 35-ös selejtezőcsoportban 15-15-en estek ki. A döntőig viszont a legjobbak jutnak el, itt már csak egyetlen versenyző esett ki a buzogányon. Többen javítottak, Mészáros Emma az egész héten „repült” az akadálypályán, mindhárom alkalommal 40 másodperc alatt teljesített (38.70 a döntőben), Gulyás Michelle először végzett a héten 40 másodperc (38.91), Bauer Blanka 50 másodperc alatt (48.40), de Eszes Noémi és Guzi Blanka is megjavította elődöntős idejét. Érdekesség, hogy az akadálypályán eddig messze legjobb Halilt ezúttal legyőzték a számban, éppen a vele egy futamban futó olasz Aurora Tognetti, ami egy kicsit megtörte, de a medencében mindent beleadott, és 2:12.09-cel a legjobb időt úszta a 200 méteres gyorsúszásban – őt követte Gulyás Michelle 2:13.54-gyel.
A kombinált szám előtt Gulyás Michelle-nek volt a legjobb esélye a sikerre, négy másodperccel az éllovas Halil és eggyel a második Tognetti mögül rajtolt, Eszes Noémi a visszafogottabban sikerült úszás után is ötödikként rajtolt, 40 másodpercre az első helytől, Guzi Blanka nyolcadikként, Mészáros Emma 12.-ként, Bauer Blanka 13.-ként indult. Az olimpiai bajnok Gulyás Michelle már az első kör vége előtt megelőzte Tognettit a második helyért, és csak tovább fokozta a közönség hangulatát, amikor a második lövészet után Halilt is átugrotta, innentől pedig senki nem állította meg, a folytatásban is magabiztosan lőtt és futott. Az egy hónapja Kairóban első vk-aranyérmét megszerző 14 éves Halil ezúttal második lett, míg a olasz Tognetti a második lövészetét alaposan elrontotta, és messze lecsúszva a dobogóról kilencedik lett – a pódium alsó fokára a francia Coline Flavin állhatott fel, a Halilhoz hasonlóan első felnőtt évét teljesítő 19 éves versenyző első vk-érmét szerezte meg. Bauer Blanka elképesztően futott, az egyedüli 11 perc alatti kombináltszám-idővel (10:58) egészen az helyig kapaszkodott fel, amely karrierje eddigi legjobbja vk-viadalokon – a tavalyi budapesti hatodik helyét haladta meg. Guzi Blanka nyolcadikként, az egyaránt első vk-döntőjében versenyző Eszes Noémi 12., Mészáros Emma 13. lett.
Ez volt Gulyás Michelle ötödik világkupaversenyen elért győzelme, 2022 után nyert ismét Budapesten. Jelenleg az ő pontszáma jelenti a világcsúcsot – 1476 pontja 12-vel több, mint az új lebonyolítású öttusa első versenyét megnyerő Farida Halilé volt Kairóban március elején, az egyiptomi 1464-gyel nyert.
Innen is gratulálunk minden magyar szereplőnek!
Ugyancsak szombaton került sor a férfiak döntőjére is, amelyben egyedüli magyarként Koleszár Mihály volt érdekelt. A hazai versenyző 21–14-es vívómérlegével a második kiemelt volt, a döntőben kapott csak ki a táblás vívásban. Az akadálypályán és az úszásban is jól teljesített, az egyiptomi Mohamed el-Ashqar viszont mindkettőben kiemelkedő volt, az akadályversenyen 25.70-es időt repesztett, és 25 másodperccel rajtolt a kombinált számban Koleszár Mihály előtt. Viszont nagyon hamar elkészült az erejével, a magyar a második lövészet előtt megelőzte, és vezetett, ám szinte a semmiből megérkezett egy másik egyiptomi, Mutaz Mohamed, aki a harmadik sorozat után vette át a vezetést, majd elképesztő sprintbe fogott, és nyert. Koleszár Mihály végül a francia Ugo Fleurot-val és a fehérorosz Akim Gnedcsikkel csatázott a második helyért – az utolsó kanyarban még Fleurot volt elöl, de óriásit vágtáztak a magyarral a célig. Annyira szoros volt a befutójuk, hogy a versenybírók nagyjából tíz percig tanakodtak, melyikük ért célba előbb – a felvételek alapján a hazai versenyzőt hozták ki második helyezettnek. Koleszár Mihály egy hónapja Kairóban szintén második lett, karrierje első vk-érme után egyből meg is szerezte a másodikat.
Neki is gratulálunk!
A kiemelt kép forrása: eurosport.hu